Hóország 86 csillagozás

Kavabata Jaszunari: Hóország Kavabata Jaszunari: Hóország

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hóország ​olyan sajátos elnevezése Japán egyik területének, amilyen a mi Somogyországunk vagy talán még inkább a közelmúltban keletkezett fogalom: Vadvízország. Ide, ahol az élet, a természet legfőbb meghatározója a hó, rengetegen jönnek Japán más tájairól havat (vagy ősszel a juharfák színpompás lombjait) látni. Így vetődik ideTokióból Simamura is, a „Balettszakértő” – aki voltaképpen csak olvasmányaiból ismeri az európai táncot. Itt, a gyógyfürdője miatt is vonzó egyik kis faluban ismerkedik meg Komakóval, a fiatal gésával. Kettejük furcsa kapcsolata azután Komako reménytelen szerelmévé lesz. Nem azért reménytelen ez a szerelem, mert Simamura nős, családos, hanem mert ez a magányra született férfi valami meghatározhatatlan, elérhetetlen „szép”-et keres, és esztétizáló gondolatvilágába nem illik bele ez a hús-vér, az élet egyszerű örömeiért – a test örömeiért is – lobogó kis gésa. Szokatlan világ, légkör, szokatlan gondolkodás, szokatlan érzelmek kerítik hatalmukba a regény… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1947

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Trivium, Budapest, 2013
172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155334115 · Fordította: Jólesz László
>!
Trivium, Budapest, 2013
172 oldal · ISBN: 9786155334702 · Fordította: Jólesz László
>!
Magvető, Budapest, 1969
172 oldal · keménytáblás · Fordította: Jólesz László

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Kavabata Jaszunari: Hóország

Tévedés úgy állni ehhez a könyvhöz, mintha egy európai szerelmes regénybe kezdenénk bele. Ahol a nyugati individuális szemlélet érzelmekkel operál, ott a Hóország-ban a forma falába ütközünk. Ahol az ifjabb Dumas Kaméliás hölgyének szíve szakad, ott Jaszunari hóborította hegyeket, rendezett szobabelsőket, színpompás kimonókat szerepeltet. Emóciók helyett esztétika. A Hóország-ban csak egy szereplő van (Komako, a gésa), aki mintha megrepesztené a konvenciók falát, aki nem fél a szégyentől, az őszinteségtől, az önkifejezéstől, de igyekezete a férfi (Simamura) ellenállásába ütközik. Ez az ő tragédiája – egy más nézőpontból pedig a férfi tragédiája az, hogy egy gésa a tisztán meghatározott és előírt érzelmeken túl valami mást, valami terheset akar neki nyújtani. Mintha a világát vonnák kétségbe.

A dolgok mögötti dolgokról szól a regény. Finoman, röviden, elegánsan. El lehet bóklászni benne.

3 hozzászólás
>!
Qedrák MP
Kavabata Jaszunari: Hóország

Azt hiszem, tökéletesen megértem, hogy miért áll ennek a könyvnek az értékelése ilyen alacsonyan a Molyon. Ebben talán egy kicsit ludas a magyar kiadás, mivel a gyanútlan olvasó valamiféle egzotikus gésatörténetet vár, és helyette egy szépirodalmi szöveget kap. Ráadásul a szövegen én éreztem azt, hogy nem tökéletesen adja vissza a szerző mondanivalóját, mintha a fordítással elveszett volna valami, ami emelt volna a mű értékén. Én is inkább ezért a feltételezésért lökdöstem fel az értékelésemet a négy csillagig. Többször belefutottam abba, hogy a szerző alighanem töméntelen mennyiségű jelképet használ a természeti leírásainál, esetleg irodalmi utalásokat, ám a japán prózában való járatlanságom okán csak egyet-egyet véltem felismerni. Gazdagabb lábjegyzeteléssel alighanem sokkal élvezhetőbb lett volna a mű, és igazán kifelejthették volna az olyan nyilvánvaló dolgok lehivatkozását, mint pl. hogy ki volt Meidzsi. Plusz pont viszont a kiadónak, hogy legalább az előszóban jelezte azt, hogy ne feltétlenül a hagyományos japán művet várjuk el, mert az ottani irodalom számtalan irányzatából legfeljebb csak töredékek jutnak el a magyar olvasóhoz.

A Hóország nem egy könnyed olvasmány. A történet széttöredezik, és gyakran szakítják meg rövid, de tűéles tájleírások, belső helyiségek lefestései. Ezek ráadásul úgy is képesek darabokra szabdalni a cselekményt, hogy lezáratlanul hagynak egy párbeszédet vagy egy belső monológot. A molylepkék táncáról vagy a hólepel természetéről szóló kiegészítések önmagukban gyönyörűek, de számomra a történetbe illesztve kissé elvesztik az értelmüket. A párbeszédek, talán a fentebb említett, magyar nyelven ki nem bontott utalások miatt, talán az állandó megszakítások miatt is, olyanok, mintha egy szerelmespárt belökdösnénk egy két emeletnyi hangfalakkal operáló rockkoncert kellős közepére, hogy szavakkal udvaroljanak egymásnak, és az így kapott végeredményt megjelentetnénk nyomtatásban. Persze ehhez az is kell, hogy Simamura, a férfi főhős, csak egy-egy pillanatra legyen fogékony Komako természetes életrevalóságára, és elfelejtse annak az éteri eszménynek a megtestesülését, amelyet Jokóban vél megtestesülni. A befejezés lezáratlanul sötétlik a történet végén, alighanem az olvasóra bízva a folytatást.

>!
bagie P
Kavabata Jaszunari: Hóország

Ahogyan többen is írták már, a fordítása nem adja vissza annyira a „japánságát”, de kiérezhető így is belőle, hogy mennyire más ott minden, mint nálunk: törékenység, lassúság, klasszikus szépség…ezek a szavak jutnak eszembe mindig Japánról… egyszerre azokkal a szavakkal, hogy: extrém, nem-normális, frusztrált és zavart…Az abszolút kettősség világa.

A történet Hóországban játszódik; az író szűkebb hazájában, a Honsú szigetén. A hóval borított hegyek között találkozik Simamura, a férfi, és Komako, a gésa. Szerelmük éveken át folytatódik, a lány egyre szerelmesebb és elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Joko nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Az évek során azonban a szerelem nem boldogságot hoz kettőjük között, hanem rájövünk, hogy ők tulajdonképpen egymás mellett elbeszéltek folyamatosan; szerelmük befejezetlen és tragikus, tűzvésszel és halállal spoiler ér véget.
Bevallom Simamura számomra eléggé ellenszenves figura volt…olyan „érzések nélkülispoiler; Komakot pedig egy idő után már a fojtogató rajongása miatt nem bírtam elviselni… olyan „Japán” volt számomra az egész.

>!
Ibanez MP
Kavabata Jaszunari: Hóország

Sajnos én sem tudtam igazán átérezni-megérteni azt, amit az író akart volna közölni ezzel a könyvvel. Nem tudom, hogy a fordítás lehetetlensége, avagy az olyannyira eltérő kultúra és annak megértésének problémái okozták-e a „zavart”, de inkább nekem ez egy lélektani regénynek tűnt, amelyben azonban a karakterek mégsem épültek fel olyan mértékben, amely alapján a változásokat is figyelni lehetett volna. Simamura, mint figura közönyös volt, a kis gésa, Komakó sokszor inkább tűnt egy alkoholista libának, mint gésának, ráadásul a párbeszédeik is néha az agyamra mentek, főleg, ha egy oldalban hatszor szólt önmaga ellen (Menj el! Maradj! Menj azonnal, kifelé! Maradj!). Ráadásul, mint „gésa” se győzött meg, látszólag csak úgy hipp-hopp gésává vált, nekem inkább tűnt egy olyan lánynak, aki ki tudja készíteni magát, mint egy gésa, tud szórakoztatni egy kicsit, mint egy gésa (ahogy barátnői is, nem tökéletes játszottak a hangszeren, táncoltak, stb., de abba a vidéki környezetbe ez nemcsak elég, hanem bőséges volt), ugyanakkor inkább khm… más dolgok miatt csinálták (mondjuk ki: turistáknak vagy az odautazó japánoknak gésát játszó kis kurvák… no nem, mintha a gésák megtagadták volna a lábuk szétrakását… :-D). Ehhez a kettőshöz hozzájön még Joko, akiről aztán tényleg semmit, de semmit se tudunk meg. Még az se derül ki, hogy voltaképpen kicsodája a haldokló fiatalembernek, Simamura meg persze, hogy lógatja a szemeit utána. Igazából a könyvben nem is történik semmi, ami tetszett, az főként a pár japán szokás, a környezet, a hangulatos leírások voltak, a szereplőket nem tudtam megkedvelni, sőt, Komako idegesített is, úgyhogy nem is érdekelt, mi lesz velük. Így a vége egy kicsit meglepő is volt, ugyanakkor a végén én azt kérdeztem magamtól: okés, de hol a vége? Mert ez így nem befejezés volt nekem.

Összességében kevesebb csillagot adtam volna, ha nem lett volna japán a mű, s így – más értékelőkkel egyetértésben – inkább a kultúrák közötti különbségekre, az értelmezhetőség hiányára fogom a hiányérzetet.

1 hozzászólás
>!
kratas P
Kavabata Jaszunari: Hóország

Vállalom azt a szégyellni való dolgot, hogy könyveket én a kikapcsolódás kedvéért olvasok. Vagyis kvázi menekülésként, hogy a napi bút-gondot elfelejtsem és bejárhassak érdekes tájakat, részt vehessek izgalmas kalandokban, elvarázsoljanak egyedi emberek és ilyenek. Nem tudom sajnos értékelni azokat a könyveket, amiknek mintha lenne valamilyen mély mondanivalójuk, de nem képesek kiköhögni magukból, hogy mi is az.
pedig mérték az empátia szintemet valami tanfolyamon, teljesen átlagos
Szóval ebben a műben megkaptam az elvárásaim kb. harmadát, miszerint a táj, a környezet, ahol a történet játszódik, gyönyörű.
De. A szereplők mindegyike gyöngyszeme lehetne bármelyik pszichiátriai betegségekről szóló könyvnek. A pasi nagyjából úgy viselkedik, mint egy normális férfi, bár igazából szerintem bármelyik normális férfi visítva menekülne egy ilyen enyhén instabil lelki állapotú hölgy elől. A gésa pedig…. áhh, inkább hagyjuk, ez nem az én könyvem volt, de biztos van, akinek szép.

>!
Miyako71
Kavabata Jaszunari: Hóország

Ez a könyv annyira tele van szimbólumokkal, hogy nekem nem is sikerült megérteni. Adott három szereplő, akik közül egyről igazából semmit sem tudunk, a másik kettőről se túl sokat. A férfi klasszikusan érzelmektől mentes próbál maradni, akinek csak a dolgok és emberek szépsége számít – ennek köszönhetően gyönyörű leírásokat olvashatunk a könyvben. Külön érdekes a csidzsimi kelmével kapcsolatos eszmefuttatás.
A nő egy érzelmi hullámvasút. Egyetlen oldalon belül képes magának többször is ellentmondani, amivel a férfi életét – és kicsit az olvasóét is – eléggé megzavarja.
Biztos szerepet játszanak a konvenciók, hogy nem mondhatnak ki, nem tehetnek meg dolgokat, és ezeket helyettesíti a szerző mindenféle jelképpel, csak nekem ez egy kicsit sok volt. Ettől függetlenül jó volt olvasni, érdekes volt Japán eddig ismeretlen részére – Hóország – vetni egy pillantást.

>!
anesz P
Kavabata Jaszunari: Hóország

Nem igazán tudom, hogy mit kezdjek ezzel a könyvvel, nagyon távol (-keleti) nekem. Az emberi kapcsolatok egy más dimenziója. A főszereplő hölgy nagyon hirtelen változtatja a hangulatát, néha a meggyőződését is, míg a férfi inkább csak sodródik az eseményekkel. Az elejétől tudni lehet, hogy tragédia lesz a vége, csak azt nem tudjuk, milyen.
Szerelmi háromszögnek sem nevezném a helyzetet, mert szerelemről nincs is igazán szó, inkább ragaszkodásról, álmok kergetéséről.
Főleg a hangulata marad majd meg nekem ebből az olvasmányból.

>!
eufrozina
Kavabata Jaszunari: Hóország

Kár, hogy nem eredetiből lett lefordítva. Szerintem így nagyon sokat veszített varázslatos hangulatából. Egy nagyon japán könyv.

1 hozzászólás
>!
Tíci P
Kavabata Jaszunari: Hóország

Tizenhárom éves koromban, amikor először olvastam Harry Pottert, eldöntöttem, hogy szeretnék megtanulni angolul, azért, hogy elolvashassam eredeti nyelven. Kawabata Yasunari könyveinél is ugyanezt érzem: szeretnék megtanulni japánul, mert biztos vagyok benne, hogy eredeti nyelven olvasva még gyönyörűbb lehet. Biztos vagyok benne, hogy sokan nem értik, mert mindenképpen kell egyfajta kultúraismeret, hogy érteni és értékelni lehessen. Én talán megint pont jó időben olvastam. A Kiotói szerelmesek után már tudtam, mire számíthatok az írótól, így olyankor vettem kézbe, amikor egy kis nyugalomra volt szüksége a lelkemnek, és igazán jól esett.
Azt egyébként meg kell említenem, hogy néhol elég suta a fordítása, de azt gondolom, hogy ez azért lehet, mert magyarra németből fordították, azt meg ki tudja, hogy vajon a japánból fordították-e… Mindezek ellenére mégis átérezni a japán hangulatot és mentalitást a sorok között. Tényleg remélem, hogy egyszer az életemben olvashatok majd Yasunarit eredeti nyelven, a Kiotói szerelmesekkel fogom kezdeni, mert az egy csillagnyival jobban tetszett, annak ellenére is, hogy még talán ennyi minden sem történik benne :)

>!
Kyupirappa 
Kavabata Jaszunari: Hóország

Az elmúlt időszakban sok pörgősebb és meseszerűbb könyvet olvastam, így gondoltam, rám férne már egy lassú és realisztikus is. Lekötni lekötött, történet is érdekesnek hangzott, szeretem a japán regényeket és világszemléletet, de ennek a megvalósítása túl unalmasra sikerült…
A megfogalmazása miatt úgy éreztem, mintha egy hosszú, az idősebbeknek szánt mesekönyvet olvasnék.
Talán egy pár oldalas novellában is elég lett volna.

>!
Magvető, Budapest, 1969
172 oldal · keménytáblás · Fordította: Jólesz László

Népszerű idézetek

>!
eufrozina

Még a naplónál is jobban csodálkozott Simamura azon, hogy a lány pontosan feljegyzett minden regényt vagy novellát, amit tizennégy-tizenöt éves korától olvasott. Tíz jegyzetfüzete volt velük tele.
– A gondolataidat is leírod róluk?
– Nem. Könyvekről nem formálok véleményt.

45. oldal

>!
_teresa

Hogy elüsse az időt, bal kezének mutatóujját játékosan ide-oda mozgatta. És mintha csak ez az egy ujja emlékeznék váratlanul és elevenen arra a nőre, akihez készül. Minél inkább igyekezett fölidézni, emlékezete annál inkább cserbenhagyta, az alak elhalványult, nem maradt belőle semmi. De a keze, ez az egy ujja még mindig mintha nedves volna egy kicsit a nő érintésétől. Különös. Mintha ez az egyetlen ujja húzná őt oda, hozzá, a messzeségbe. Arcához emelte ujját : vajon rajta van-e még testének illata, és amikor azután végighúzta a párás ablakon, hirtelen egy nő szeme ködlött elő. Meghökkent, majdnem felkiáltott. Káprázat. Amikor felocsúdott, látta, hogy csak a szemben ülő nő tükörképe van az ablakon. Odakint bealkonyodott, a kocsiban kigyulladt a villany, az ablakból tükör lett. Erről a tükörről törölte le Simamura a párát.

14. oldal

>!
déli_báb I

(…)úgy érezte akkor, hogy lassacskán egyre kevésbé őszinte önmagához. Sokat kószált a hegyekben, remélve, hogy a magányban újra magára talál.

23. oldaldal

>!
_teresa

Komako magányosan játszott samizenjén, talán alig érzékelte, mi történik körülötte: a völgyet uraló hatalmas természet volt egyetlen partnere, annak erejét teljesen fölitta magába. Éppen ez a magányosság fojtott el minden szomorúságot, és teremtett meg egy szilaj akaratot.

73. oldal

>!
evolet

A legjobban olyan férfi után vágyódunk, aki szeret bennünket, és nem fecseg róla. Az ilyet nem könnyű elfelejteni. Még akkor sem, ha már hosszú ideje elváltunk. Szüntelenül csak rá kell gondolnunk. És ő is visszaemlékszik, hébe-hóba ír is.

>!
eufrozina

– A Tejút! Milyen csodálatosan szép! – mormolta Komako, és égre emelt szemmel futott tovább.
A Tejút! Simamura is fölnézett az égre. Egyszerre az volt az érzése, hogy ő maga lebeg odafent a csillagok között. Olyan közel volt hozzájuk, hogy fényük szinte fölemelte őt. Ennek az égi folyamatnak fenséges távolsága volt az vajon, amit egykor Báso, a költő látott egyik viharos tengeri útján? Egészen pőrén ereszkedett alá az égi folyam, hogy csupasz bőrrel ölelje át az éjszakai égboltozat alatt fekvő földet. Gyönyörűséges ölelkezés. Simamura úgy érezte, mintha valami az ő saját, kicsiny árnyékát a földről fölhajítaná ebbe az égi folyamba. Nemcsak az egyes csillagok voltak fölismerhetőek benne, imitt-amott még a csillogó csillagport is látni lehetett. Ilyen fényes-tiszta volt az éjszaka. A Tejút határtalan mélysége mágába szívta Simamura bámuló pillantását.

162. oldal

>!
eufrozina

Simamura megborzongott, mintha bizsergető didergés indult volna arcáról lefelé, és futott volna át a bőrén. Legbensejéig hatoló átlátszó tisztaságot érzett. Ebben a mély, tiszta ürességben már csak a samizen húrjai zengtek. Döbbenet fogta el, de nem is: olyan volt, mintha valaki hatalmas ütéssel sújtotta volna. Tisztelet és ámulat lett rajta úrrá. Megbánás ás védtelenség. Erejét veszítve, boldogan érezte, hogy Komako elragadja a maga hatalmas akaratával. Nem maradt számára más, mint hogy teljesen átadja, és engedje sodortatni magát.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: samizen, shamisen
>!
_teresa

Mintha ezek ketten valamilyen céltalan messzeségbe utaznának, feledve tért és távolságot. Simamura nem érezte, hogy itt valami szomorú dolog történik, inkább mintha egy álom súlytalan képsorát nézné.
A különös tükörtől volt, bizonyára.
A tükör mélyén az esti táj vonult. Mint valami filmben, úgy mozgott egymásban tükör és tükrözött. Háttér és szereplők külön életet éltek. Mégis, az átlátszó és érinthetetlen alakok és a sűrűsödő sötétségbe vesző háttér együttesen egy olyan jelképi világgá olvadtak, amelynek semmi köze sem volt a valóságos világhoz. És amikor a lány arcán fölragyogott egy fény, a távoli hegyekből, Simamura szíve elszorult a mondhatatlan szépségtől.

16. oldal

>!
_teresa

Amikor a azután a szálló ajtajából feltekintett a ház mögött magasodó hegyekre, amelyek csodálatos erővel ontották a fiatal lomb illatát elragadtatottan, sebesen nekiindult a hegyoldalnak.
Hogy így egyedül volt, szüntelenül nevetnie kellett; maga sem tudta, mi fakasztja ilyen harsány derűre.
Amikor kellemesen elfáradt, hirtelen megfordult, kimonója alját beletűrte övébe, és lerohant a lejtőn – lába előtt sárga pillangók rebbentek föl.

34. oldal

>!
Avenyir

– (…) most hívj nekem egy gésát!
– Most?
– Igen.
– Ön meglep. Hát hogyan akar vele világos nappal szórakozni?
– Éjjel ki vagyok téve a veszélynek, hogy értéktelen hitványságot kapok!


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Kiharu Nakamura: Kiharu, a simbasi Gésa
Nagai Kafú: Szumida
Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve
Kimura Rei: Pillangó a szélben
Shan Sa: A gójátékos
Rebecca Blackhorse: Japán juhar
Mineko Iwasaki – Rande Brown: A gésák gésája
Kicune: Az ágyas
Kiharu Nakamura: Kiharu, a Gésa