Gazdag ​és cinikus / Betelt a pohár! 8 csillagozás

Aranyos történetek voltak. Könnyed romantika, kellemes kikapcsolódás. Az első történetben tetszett, ahogy Grace és Andreas kerülgették egymást, tetszett köztük a kémia. Szívesen megnézném élőben Grace virágkölteményeit. A másik történetben számomra megint bejött a kémia a két főhős, Samantha és Alessandro között. Bár volt egy két rész, ahol Samanthát megráztam volna, mert furán viselkedett.

Gazdag és cinikus
Egész aranyos kis történet volt, kis érzelmi drámával, de szerethető karakterekkel. Tetszett Grace jelleme, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet és ez nagyon igaz a lányra. Nagyon jószívű, aranyos, álmodozó csajszi és még a legmorcosabb, zord embert is jókedvre deríti. Andreas a múlt csalódása miatt cinizmus és közömbösség mögé rejti fájdalmát, és a büszkeségén esett csorbát. Grace üdesége és őszintesége gyógyír a férfi sebzett lelkének, de még önmaga elől is tagadja a lány iránti érzéseit. Fél az újabb sebektől, de a szakítás után rájött a tévedésére. Grace is mély sebeket hordoz, az apja elutasító viselkedése és az anyja távozása után a lány nagyon fél a magánytól és a visszautasítástól. Keresi a biztonságot és a szerelmet, álomba ringatja magát, de Andreas rádöbbenti a lány nincs tökéletes ember, ettől még nem dől össze a világ, mert ő az összes hibájával elfogadja és szereti…4
Betelt a pohár!
A második sztori kevésbé tetszett, nagyon hasonló volt az elsőhöz, de mégis más. A szereplők iszonyú „hangosak” voltak, az állandó vita és marakodás a végére nagyon irritáló volt. Eleinte a szenvedély hajtotta a szereplőket, csak úgy izzott köztük az ellentét és a levegő. Sam önbizalomhiánya és önértékelési zavara miatt állandó vitában áll Alessandroval, de a férfi sztoikus viselkedése és hűvös magatartása csak rontott a dolgokon. Utálom mikor a szereplők egymás „helyett gondolkodnak”, feltételezik, mit akar a másik és a bizalmatlanság és bizonytalanság miatt pont az ellentétét cselekszik, mondják, mint amit szeretnének és csodálkoznak, hogy boldogtalanok. Ha Sam és Alessandro „tiszta vizet öntöttek volna a pohárba” és nyíltan vállalják önmaguk és az érzéseiket sok szenvedéstől és szívfájdalomtól megkímélték volna magukat (és engem)…3,5

Az első történet tetszett, nem egy világmegváltó, picit klisés is, de jól szórakoztam rajta. Határozottan a jobbik a kettő közül. 5/4

Na második. Ettől viszont fejjel mentem volna a falnak. Kidolgozatlannak éreztem, picit csapongónak, ráadásul a főszereplők is irritáltak. Egy olyan konfliktus köré épült az egész, amit egy egyszeri őszinte beszélgetéssel el lehetett volna kerülni. De nem, úgy csinált mindkettő, mintha gondolatolvasó lenne, pontosan tudná mit akar a másik, ráadásul Sam mintha el is várta volna ezt. Úgy értem, mondott valamit, de teljesen mást akart, és még megvolt bántva, és sértődve mert Alessandro ezt nem tudta, és csak azt tette amit mondott. WTF.
Úgyhogy azt kell mondjam, arra a 3,5 csillagra az első húzta fel a füzetet, ha önmagában kellet volna értékelnem, jó esetben is csak 2,5 lett volna.