Kiválasztottak (Csillaghullás 1.) 2 csillagozás

Katona Attila: Kiválasztottak Katona Attila: Kiválasztottak

Hódító ​hatalom terjeszkedik a galaxis közepének irányából annak pereme felé, fénysebességgel kebelezve be a még független rendszereket. Az ellenállókat kíméletlenül gyűri maga alá, senki és semmi sem képes megállítani.
Egy magányos csillagközi ügynök látszólag rutinfeladattal indul útnak, de akaratán kívül olyan játszmába csöppen, amelynek tétje az Univerzum sorsa lehet. Különös események rántanak magukkal egy magánnyomozót is a Föld nevű bolygón, aki társával együtt szintén csillagközi hatalmak játékszerévé válik. Mi vezérelheti a kérlelhetetlen Bonton Birodalmat? Mi köze egymáshoz a két embernek, akiket naprendszerek ezrei választanak el egymástól? És mi lehet az a titokzatos erő, amely fokozatosan emelkedik fel a mélyből, hogy átvegye az irányítást az Univerzum, s vele együtt a Föld, illetve annak lakói sorsa felett?

Az 1990-es években született, ma már klasszikusnak tekinthető, szépirodalmi díjakat elnyerő ős „space-fantasy” jelentősen kibővített, 3. kiadása. A… (tovább)

Ez a könyv Murray B. Lyndon: Csillaghullás címmel is megjelent.

>!
Szülőföld, Gencsapáti, 2016
352 oldal · puhatáblás
>!
Szalay, Szombathely, 1995
298 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630491672

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

gyuszi64>!
Katona Attila: Kiválasztottak

2024/1, otthoni polc, 1/1 eddigi értékelés

Elsősorban az okozott csalódást, hogy hiányzott a kohézió az egyes bekezdések között, éppúgy, mint a fejezetek között. Több szálon futó, nagyívű történet (néha úgy éreztem, nem is tartja biztosan kézben a szerző), ami a függővéggel teljesen függőben maradt, nagyon jó lett volna kissé kerekebbé tenni az első kötetet…
A sok-sok sci-fi motívum ellenére (űrtechnika, idegen létformák, világépítés) inkább csak egy ifjúsági kalandregényként olvashatjuk a könyvet, a 3 csillagot abban a reményben adom, hogy a folytatások egésszé teszik a cselekményt.

Hiregi>!
Katona Attila: Kiválasztottak

Nekem megvan az „eredeti”, az nem ez, a neten fellelhető ismeretek szerint csak egy piszkozat, amelyet a kiadó anno engedély nélkül jelentetett meg.
A szerző alkotta meg az 1990-es években a misztikumot és technológiát vegyítő Time, Space & Power világot az akkor világot látott Csillaghullás eposz 7 kötetében, amely mellesleg szépirodalmi díjakat kapott. Azóta ennek az űroperának számos silányabb utánzata született mások tollából, de szerintem az eredeti az igazi.
Sok szálon fut a történet, figyelni kell rá, hogy elismerjük az összefüggéseket, könnyű elveszni benne. Nem egy szájbarágós ponyva, amely mindent megmagyaráz, itt gondolkodnunk kell, néha meg visszaolvasni, ha elfelejtettünk valamit, néha magunknak összerakni az eseményeket. Talán nem mindenkinek tetszik, akik egysíkú fantasy történetekhez szoktak, nekik nem ajánlom. Aki szellemi tornára, és a megszokottól eltérő olvasmányra vágyik, az ne hagyja ki.


A sorozat következő kötete

Csillaghullás sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Ellenállók
Markovics Botond: Felfalt kozmosz
Brandon Hackett: Xeno
Eve Rigel: Lien
Harrison Fawcett: Best of Brett Shaw
Anthony Sheenard: Négykezes plazmára és energiavetőre I. – Alcazaba
Koncz Mars János: Paranoidia
Michael Walden: Eshtar – Harmadik könyv