Megvigasztallak, ​kismedvém 25 csillagozás

Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

„A legkisebbek kedvenc meséi a Scolar új sorozata, melyben a tipegő apróságok legfontosabb problémáit járja körül a szerzőpáros – a történeteket a bájos illusztrációk teszik igazán szerethetővé.

A kismaci fogócskázás közben elbotlik egy faágban, és beüti a lábát. Szerencsére a papája tudja, hogyan kell elfújni a fájdalmat. Hazafelé már a kismaci vigasztalja meg a papáját, aki véletlenül belerúg egy éles kőbe. Amikor hazaérnek, medvemama mézes tortával várja őket…”

Kiadói ajánlás: 1 éves kortól · Tagok ajánlása: 1 éves kortól

>!
Scolar, Budapest, 2018
20 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632448893 · Fordította: Kozma András · Illusztrálta: Sébastien Braun

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Éva_Bátka >!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Vannak gyerekkönyvek, amikről rögtön tudom, hogy nagy sláger lesz itthon, és van ami nekem nehezebben jön át, vagy erőltetettnek, néha akár butuskának is gondolok. Aztán a fiam meg egyből imádja. Ez utóbbiba tartozik ez a könyvecske is. Szóval én leragadtam azon a ponton, hogy imádnivaló az illusztráció, és kedves a történet, de a gyereknek ezen túl is teljesen betalált. Azóta ha bibis lesz valamije, hozza oda, hogy fújjak rá, mint a macipapa. Szóval a pszichológiája remekül működik a könyvnek. :-)

2 hozzászólás
caledonia_konyvvara P>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

„… a Megvigasztallak, kismedvém c. kötetben az apai szeretet és a bátorság kerül kibontásra.
Jómagam szívből ajánlom mindkét kötetet a kisgyermekes szülőknek, és a meserajongóknak egyaránt, hiszen bár felnőtt fejjel 1-2 rövid perc alatt kiolvasható, mégis megmelengeti az ember szívét…”

Bővebben:
https://sadaboga.blogspot.com/2018/08/katja-reider-szer…

SzTEtti>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Cukiság az egész és készen is van.
Nagyon aranyosan viselkedik kismackó. Nálunk ugyan ez van, csak nem elfújjuk a fájdalmat, hanem lepuszilgatjuk. :D Szuper, hogy végre nem csak az anya van a gyerekkel. A kiskönyvek többségében – túlnyomó többségében – mindig az anyuka van a gyerekkel. Kell néha egy kis változatosság annak a gyereknek. :P
Ami nekem még mindig a vesszőparipám – és csakazértis leírom –, az a papa és a mama megszólítás a szülőknek. Szerintem a fordítók vehetnék a fáradtságot arra, hogy Apamedvét és Anyamedvét írjanak.

CarmenV>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Belebotlottam, de elviseltem volna ha kimarad….
Nem gyerekként, engem elsődlegesen az zavart hogy miért egy medve, amikor ők pont nem az a „család modell” akire ezt rá lehet húzni…de értem , hogy mese, és nincs ezzel semmi gond, de a történet is gyenge, a rajz is gyenge és az egész…
Az tetszik, hogy igen, kellenek apás napok és ő a hős, és mindent megold, a fájdalmat elfújja és a tudást tovább adja :)

Cassiopeia P>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Nagyon kedves történet egy medvebocsról és a papájáról, akik sétálni mennek a mezőre. A lapozó tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy néha mindenki megsérülhet, de idővel és néhány apró trükkhöz folyamodva ezek a sebek begyógyulnak.
A képek nagyon szépek, a könyv kialakítása is igényes, strapabírónak tűnik. Az egyetlen probléma vele, hogy az egy oldalpáron lévő szöveg egy kicsit sok még az 1 évesünknek, nehezen várja ki, amíg lehet lapozni. Az ajánlás szerint 1,5 éves kortól ajánlott, valószínűleg annyi idősen már több türelemmel fog hozzáállni :)

Dolostiel>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Ez a történet valahogy sehogy sem az igazi. Értem én, hogy aranyos akart lenni, de valahogy inkább butácskának tűnik az egész. A rajzai se olyan szépek, és a történet sincs igazán jól kigondolva.

Tóth_Danci>!
Katja Reider: Megvigasztallak, kismedvém

Nagyon szép illusztrációk.
Szerintem kedves mese.
A kis kezekben pont elfér.


Népszerű idézetek


Hasonló könyvek címkék alapján

Te vagy az anyukám? – A jegesmedve bocsa
Julia Donaldson: Mackó levelei
Ute Lutz: Tíz kicsi maci
Melanie Joyce: Kívánj egy csillagot
Bálint Ágnes: Jó éjszakát, Maci!
Gyárfás Endre: Kössünk masnit, Brumi bátya!
Mackókaland – A kertben
Radvány Zsuzsa: Brumi és Barni kalandjai
Zdeněk Miler: A kisvakond és a mackók
Hajnal Anna: A náthás medve