Éjlepke 10 csillagozás

Katja Kettu: Éjlepke

1937, ​a vorkutai fogolytáborba tartó rabvonat. Egy finn és egy mari lány, a Lappföldről a Szovjetunióba szökött, kémkedéssel gyanúsított Irga és az önkéntesnek jelentkező Elna életre szóló barátságot köt. A fogolytábor rendkívüli megpróbáltatásai és sajátos hatalmi viszonyai közepette mindketten elszántan küzdenek az életben maradásért. Ám hogy vár-e rájuk élet a tábor kerítésén kívül, arról nemcsak a politikai viszonyok változásai döntenek, hanem az olyan, elementárisan emberi tényezők is, mint a barátság, a hűség és a szerelem.

2015, Mari El Köztársaság. Verna, a finn lány rég nem látott apja segítséget kérő levele nyomán érkezik az apró mari faluba, de már csak a férfi megnyomorított holttestét találja ott. A lánynak magának kell megpróbálnia fényt deríteni a titokra, mely apja családjának múltjában rejlik, s amely közvetve apja halálát okozta. Mindezt egy olyan faluban, ahol az emberekbe hosszú évtizedek óta beleivódott a bizalmatlanság a külvilág iránt (beleértve a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Gondolat, Budapest, 2017
352 oldal · ISBN: 9789636937218 · Fordította: Bába Laura
>!
Gondolat, Budapest, 2017
350 oldal · ISBN: 9789636939861 · Fordította: Bába Laura

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pepege P>!
Katja Kettu: Éjlepke

Irga, Verna, Elna: az ő összefonódott sorsukról szól Katja Kettu legújabb regénye.

Már a prológusban megtudjuk, hogy 1937-ben a finn Irga (a Fehér Tábornok lánya) átsíel, átszökik Finnországból Oroszországba, attól a hittől vezérelve, hogy kedvesével, akinek gyermekét a szíve alatt hordja, új életet kezdhetnek. (A vörös Farkasfoggal való viszonya persze otthon kiderül, a falubeliek meg is büntetik: kivágják a nyelvét, amiért fehér létére egy vörössel szűrte össze a levet – ez az oka a szökésének.) Ám ez csak hiú ábránd maradt, mert a megnémult lányt gyermeke apja magára hagyja, és mire észbe kap már egy szovjet munkatáborban találja magát.

Itt ismerkedik meg a mari lánnyal, Elnával, akivel hamar örökre szóló barátságot kötnek. Elna lesz Irga hangja, testvérekként szeretik és segítik át egymást a nehézségeken. Amikor Irga gyermeke megszületik, nem maradhat vele, és fondorlatos módon, hamis papírokkal kijuttatják a táborból, Irga csak reméli, hogy megmenekül, de biztosat persze nem tudhat. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor megérkezik a táborba Alekszej Ignatyenko, Elna falubelije, gyermekkori „jegyese”. Miatta a lányok vetélytársakká válnak…

Közben a másik szálon 2015-öt írunk. Verna, Irga Malinen unokája Lavra falvába utazik, hogy kinyomozza apja (Henrik) halálának rejtélyes körülményeit. Henrik az anyja után kutatott itt, az isten háta mögötti faluban, ahol az idő is megállt. Verna a faluban persze rögtön Elnába botlik, akinek a házában fura alakok tanyáznak. Ott van például Kígyónyelv Oden, aki láthatóan agyalágyult – nyelve valóban kettéágazik, mint a kígyónak, ezért beszélni sem nagyon tud. A kemence mellett pedig folyton ott gubbaszt egy piros (úttörő?) nyakkendős gyerek, akiről kiderül, nem is mindenki látja – lehet, hogy csupán egy látomás?

Verna kérdéseire nem igazán kap választ (akárcsak mi, az olvasók), sőt, akármilyen nyomra bukkan, az is egyre csak növeli a kétségeit, értetlenségét. Amikor itt is felbukkan félévszázad távlatából Alekszej Ignatyenko, már én is tépdesni kezdtem a hajamat, hogy mi a csuda történik itt. Már-már kezdtem kétségbe esni, hogy ebből a titokzatos katyvaszból sosem keveredek ki, amikor Verna rájön a rejtély megoldására (amitől persze nekem még a lélegzetem is elállt, annyira meglepett, de azért a homlokomra csaptam, hogy hát persze, erre miért is nem gondoltam?), és innentől kezdve az események felgyorsulnak, a dolgok szépen lassan tisztázódnak, de a szerző mindezt olyan fondorlatos, csavaros módon teszi, hogy öröm volt olvasni.

Meglehetősen kedvelem a párhuzamos idősíkon játszódó történeteket, és ha ehhez még a szálak összekuszálása is párosul, nálam biztos a siker. Mondhatni majdnem gyors egymásutánban olvastam az Éjlepkét és a Zulejka kinyitja a szemét (szerzője: Guzel Jahina), melynek az az érdekessége, hogy elég sok hasonlóságot fedeztem fel a két regény között: munkatábor, várandós anya, hiedelmek, babonák (itt Ignatyenkó a férfi főhős, amott Ignatov – kísérteties, nemde?). Míg ott csak megérintett a mágikus realizmus szele, itt Katja Kettu beborított vele mindent. Az a furcsa, hogy én általában nem szoktam megbékélni ezzel a műfajjal, de ezúttal a finn írónő mágiájának ereje alól nem térhettem ki: jól lerántott a mélybe, és én azóta is ott pislogok az olvasottakon rágódva.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-07…

4 hozzászólás
Morpheus >!
Katja Kettu: Éjlepke

A mágikus realizmus címke félrevezetett. Ez nem az, amiről olvasni szeretnék.

ppeva P>!
Katja Kettu: Éjlepke

A fülszövegben figyeltem fel a „hívószavakra”, amikre mindig beindul az érdeklődésem: Vorkuta, Szovjetunió, tábor, mari, mari hitvilág, Oroszország, Mari El, finn és finnugor. A két csillag azoknak a részeknek szól, amiket sikerült kimazsoláznom az engem érdeklő témákból, és amik a hihetőség szintjén maradtak.
A többi meg nagyon nem tetszett. Összességében nem éreztem hihetőnek, hitelesnek. Az öncélú szexualitás, a szintén öncélúan túlzásba vitt „mágikus realizmus” (amivel a történetben a lukakat próbálta betömni és a logikai bakugrásokat magyarázni), a hajánál fogva előrángatott Vova-sztori – ez mind hozzájárult ahhoz, hogy végül fanyalogva tegyem le a könyvet. Tőlem aztán kaphatott bármilyen díjakat.

serengeti P>!
Katja Kettu: Éjlepke

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 0
Stílus (írói): 2
Ötlet (eredetiség): 3
Tartalom (mondanivaló): 3
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 0
Érzelmek (ábrázolása): 3
Izgalom: 1

Hát ez meg mi az úristen – vagy stílszerűbben: természetisten – volt?! Gyakorlatilag értékelhetetlen iromány, még könyvnek sem igazán tudom nevezni. Sztori csak nyomokban fedezhető fel, és ami van, az is nagyon nehezen követhető a rengeteg ilyen-olyan vallásos-babonás ügyködés, szertartás, ármánykodás, áldozás miatt. Ökörség ökörség hátán, minden következetesség nélkül – olyan, mintha egy szellemileg sérült ember írta volna. Nagyon remélem, hogy a finn irodalmat nem csak ez a Katja Kettu nevű nőszemély képviseli, mert ezzel a borzalommal csak elriasztja az olvasókat a saját országától.

rec>!
Katja Kettu: Éjlepke

Ez a könyv már az első oldalon előrevetítette, mi lesz belőle: értelmetlen, öncélú szadizmus. Az író néni ráadásul totál ellenszenves volt a mellékelt fotón, így csak a mari hitvilág miatt vettem le a polcról, de kár volt.

SzaMóczi>!
Katja Kettu: Éjlepke

Nagyon nehéz, nagyon fájdalmas, szívettépő történet. Először, a fülszöveg alapján, egy gyilkossági nyomozásfélére gondoltam, de ahogy gombolyaggá gömbölyítettem a történet fonalait, rá kellett jönnöm, hogy itt a gyilkosság nem a rejtély, hanem annak a kulcsa. Itt sokkal mélyebb titok lappang, és csak hosszas küzdelem árán lehet megpillantani. És ráadásul az már nem is lényeges, hogy ki is a gyilkos. A teljes kép kirakása a cselekmény lényege.
A vége kárpótol az olvasás közben elszenvedett kíméletlen igazságért, a felismerésért, hogy ez nem teljesen fikció. Talán a valóság ijesztőbb, mint azt bárki képzelné.
Természetesen felbukkannak az sztyeppei-keleties természetfeletti események is, a mari hitvilág, az orosz földeken élő népcsoportok történetei, vagy inkább modern kori sorsa. Valami más, mint amit megszoktunk.
A történet megoldása pedig reménykeltő, bár a nagy cél elérhetetlen marad.

Nibela I>!
Katja Kettu: Éjlepke

Érdekes mix: mari néphagyomány, gulag, politika. A modern korban játszódó részek kicsit lógtak a levegőben, Verna otthoni jelenét semmi utalásokkal vázolták fel, mindent bekebelezett a mari faluban őt érő hatások.
Végül minden a helyére került – ki kinek kicsodája, ki mit követett el ki ellen –, mégis olyan döccenőkkel, hogy majdnem elvérzett. A szövés egyenetlensége bizony majdnem felzabálta az érthetőséget, a nagyhatalmú Vova részei pedig nem csak dőlt betűsen lógtak ki az egészből, hanem teljes egészében.

pojancse>!
Katja Kettu: Éjlepke

Szóval ez a könyv nekem nem tetszett. Egy olcsó Tisztogatás-utánzat Kettutól, csak benne nincs meg az a zseni, ami Sofi Oksanenben. Hiányát értelmetlen szadizmussal és öncélú szexualitással próbálja betömni, hogy azért mégiscsak „üssön”, de az embernek nem a lelkét forgatja fel, csak a gyomrát. Hiába kevés a karakter, alig-alig sikerül megismerni őket, kivéve talán a mari lányt, Elnát. Azt sem egészen értem, mit akart üzenni ezzel a regénnyel, leszámítva az olcsó és tolakvó aktuálpolitikai szálat a történet végén.
A könyv mari hitvilágot bemutató oldala talán a legnagyobb erőssége, a szerző láthatóan nagyon igyekezett a tárgyhűségre, de végeredményben neki sem volt elég tartása ahhoz, hogy ne a civilizációs magas lóról tekintsen le rájuk.
Aki szereti a Sofi Oksanen-szerű, erőteljes, szenvedős, baszós, kifacsarós prózát, illetve nem veti meg a mágikus realizmust, az biztosan tudni fogja élvezni – én Kettut nem most kedveltem meg.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Miért nincs most is a víz a toronyban?
– Van itt, a mai napig. Igaz, csak papíron. A Szovjetunióban számtalan dolog remekül működött a moszkvai statisztikák szerint.
És működik még ma is.

89. oldal

ppeva P>!

Nehéz volt állandó hazugságban élni. Álmatlan éjszakák, az örökké a sarkamban lihegő félelem. A sötéten csüngő égbolt, melyből, úgy tűnt, szigorú tekintet mered rám. Nem volt senki, akivel a régi dolgokról beszélhettem volna, mindenütt veszély rejlett. Szerencsére mindenért lehetett a tábort vádolni. Vagy az Utazást, ahogy szégyenlősen nevezték. Volt is miért az Utazást vádolni. Én voltam az egyetlen a faluban, aki nem tudta befonni a pirog peremét, sem vizet hozni, és azt mondták, ebből látni, hogy tönkretett az Utazás – különösen Larisza Morkova szájából hangzott úgy az Utazás, mintha valami Földközi-tengeri út vagy fényűző moszkvai nyaralás lenne.

292-293. oldal

serengeti P>!

Paci volt a Cár legkegyetlenebb és legálnokabb embere. Narkotikumfüggősége miatt egyfolytában a lazarettben lebzselt, ürítgette a dugattyúmaradékokat a lábujjai közé, vagy bárhová, ahol még akadt szűz terep a tű hegyének.

serengeti P>!

Nem, ez a fekete huszár nagyon finom bálnacsontból készült, kézzel faragott és díszes.

serengeti P>!

A sakktábla szégyenletes örökség volt, mely a kommunistákhoz szökött anyjára emlékeztetett, a nőre, aki magával vitte a fekete huszárt.

serengeti P>!

Olga Szemjonova a gyógyszerszekrény felé fordult.

serengeti P>!

Jelena Mihajlovna figyel, amíg az utolsó cseppig magamba nem döntöm az erős ízű csáját.
[…]
Megmérgezett volna az öregasszony a teájával?

serengeti P>!

Fülemüle énekel, a kakukk háromszor kakukkol halált.

serengeti P>!

A táborban kiütéses tífusz és kolerajárvány tombolt, minden energiánkat lekötötte, hogy elkülönítsük a betegeket a még életben küszködőktől, a sóoldat kezdett kifogyni, bajban voltunk, főleg, hogy Elnát sürgette a természete Petjéhez, így nem vettük hasznát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje
Rosa Liksom: Az Ezredesné
Rosa Liksom: A 6-os számú fülke
Sofi Oksanen: Norma
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
Olga Tokarczuk: Az Őskönyv nyomában