A ​bába 32 csillagozás

Katja Kettu: A bába

Petsamo, ​Finnország északi vidéke, 1944 nyara, a lappföldi háború előestéje. A szovjet-finn frontvonal finn oldalán és Norvégiában a német csapatok erősítik állásaikat, a Jeges-tengert övező partvidéken a helyi ellenállás emberei, valamint szövetséges és német hírszerzők tevékenykednek.
„Szilajszemű”, a bába gyermekkorától számkivetettként él a születés és halál világában. Számára minden megváltozik azon a napon, amikor megpillantja a férfit, és így könyörög: „Istenem, én akarom ezt a férfit. Istenem, ha őt megkapom, én másikat nem követelek.” A német tiszt és a finn nő előtörténete fokozatosan bomlik ki az olvasó előtt. A kérdésre, hogy e világ végén született, jövő nélküli szerelem túlélheti-e a világégést és a fogolytábor borzalmait, csak a könyv végén kapunk választ.
Az erős hangulatú és szuggesztív nyelvezetű regényben, mely a groteszk és a mágikus realizmus hagyományait követi, és amelyben teljes természetességgel kerül egymás mellé a szépséges és a taszító, a… (tovább)

Eredeti cím: Kätilö

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Gondolat, Budapest, 2013
334 oldal · ISBN: 9789635560073 · Fordította: Bába Laura
>!
Gondolat, Budapest, 2013
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636934781 · Fordította: Bába Laura

Most olvassa 2

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Emmi_Lotta I>!
Katja Kettu: A bába

A legbrutálisabb könyv, amit valaha olvastam. Emellett pornográf és alpári, vulgáris nyelvezetű. Úgy látszik, a mai finn kortárs irodalom követelményei ezek a jegyek, hiszen a regény megkapta a 2012-es év Runeberg-díját.
Az ábrázolt történelmi kor és a lappföldi helyszín érdekessé teszik a finn ápolónő és a finn-német származású SS-tiszt szenvedélyes szerelmének történetét.
Azt, hogy mi volt benne a mágikus realista és groteszk, nem sikerült felfedeznem. A párbeszédeket a fordító egy senki által nem beszélt magyar nyelvre ültette át, ami fonetikus átírású, hiányoznak a szóbelseji r, l hangok, a szóvégi mássalhangzók, következetlen, végtelenül primitív hatást kelt és eltúlzott.
A beszélők személye, az időpontok és a helyszínek az egyes fejezetekben váltakoznak. Főleg az időbeli oda-visszaugrálás tűnt mesterkéltnek és zavarónak.
Annak a könyvnek a megtestesítője, aminek az ember az eszével belátja értékeit, hatása alól nehéz kivonnia magát, kimondottan kellemetlen azonban olvasni.


Több órát gondolkodtam azon, ez mi lehet, míg leesett a tantusz:
„Ott a homokködőné Ukrajnába…” (284. oldal)

>!
Gondolat, Budapest, 2013
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636934781 · Fordította: Bába Laura
2 hozzászólás
entropic P>!
Katja Kettu: A bába

A legelső, és – meglehet – eléggé irreleváns kérdés, ami felvetődik bennem, amikor „népies” nyelvezetű könyveket olvasok, hogy vajon biztos az-e a tuti megoldás, ha a fordító az akármilyen – jelen esetben, asszem, lappföldi (?) – dialektust amolyan (bocs) „paraszt”-magyarra ülteti át. Gondolom, a megfelelő nyelvi regisztert, dialektust, akármit kiválasztani mindig nehéz ügy lehet, de szerintem a magyarországi magyarban egyszerűen nincsenek annyira jellegzetes dialektusok, hogy ne hangozzon hülyén, amikor egy tanulatlan finn nő (alias: regény-főszereplő) magyarul olyanokat mond, hogy „segíccsé” meg „mennyé el”. Ez magyar-magyar, nem pedig finn beszéd magyarul. (Nekem is csak két percig volt érdekes a felfedezés, amikor annak idején Debrecenbe költöztem, hogy ott nem szokás névelőt mondani a személynevek előtt, úgyhogy három percen belül le is szoktam róla – szóval, na, ez azért nem olyasmi, amin sokáig csodálkozni tudnék, vagy ami olyan marhára fura lenne, és nem hiszem, hogy mondjuk a személynevek előtti névelőhasználat vagy annak hiánya betekintést nyújtana bárkinek a származásába vagy személyiségébe, mert ez a különbség nem valami nagy dolog a magyarban.) Szóval szerintem ez a magyar-dialektusozás/fonetikus leírás elég béna ebben a könyvben, és ha én fordítanék valamit egy dialektusokban bővelkedő nyelvről egy dialektusokban kevéssé bővelkedő nyelvre, akkor lehet, hogy megpróbálnék valami más megoldást találni a szereplők "vidékiségének"/egyszerűségének/tanulatlanságának érzékeltetésére, és nem írnék le szavakat fonetikusan. Na mindegy. (Én nem fordítok, csak okoskodok, úgyis.)

Amúgy a könyv jó. És ezt az idétlen dialektusozást eltekintve totál lenyűgöző a nyelv/mód, ahogy meg van írva. Eszméletlenül érzéki, és durva, és kifejező, és szép.

Ami meg a cselekményt illeti: néha már kezdek hülyét kapni attól, hogy mostanában mintha minden írónak kötelező volna ugrálnia idősíkok, szereplők, nézőpontok között – bár így legalább biztosítva van a kétheti „érezzük magunkat hülyének, mert fogalmunk sincs, ki kicsoda”-adagom. De azért az engem néha marhára frusztrál, amikor valaki arra megy rá, hogy majd a végén jön a nagy dráma, meg leleplezés, meg szívszaggatás, meg minden, mert olyankor fennáll a veszély, hogy a 300-oldalnyi feszkókeltés után a dráma, leleplezés, szívszaggatás talán mégsem lesz olyan marhára nagyszabású. Hát – amúgy itt sem nagyszabású. (A fülszöveg, szokás szerint, semmirevaló.) Inkább arról van szó, hogy minden, ami a regényben történik, a végére összeadódik, és annyira sok és annyira megrázó lesz, hogy azt már tényleg nem tudom kibírni, és sírni tudnék.

De majd még valamikor mesélek konkrétabb dolgokat is erről a könyvről.

28 hozzászólás
papeerzsepi>!
Katja Kettu: A bába

Penge éles, nyershúsba vágó, vulgárisan szépirodalmi.
Igen keveset tanulunk vagy egyáltalán semmit, hogy a II. világháborúban mi volt Északon. Lappföldön is dúlt a háború és borzalmas dolgok történtek ott is. Ezt itt és most egy bába asszony szemszögéből követhettük végig. A vége tetszett, idealisztikus volt, és csak reméltem hogy az lesz, annyi várakozás és nélkülözés után.

GTM>!
Katja Kettu: A bába

Milyen lény az ember? Honnan került belé a brutalitás, a durvaság, a szadizmus? Hogyan képes kivetkezni emberségéből, méltóságából? Hogyan képes elpusztítani maga körül mindent, ami szép, ami az embert Emberré teszi? És miért kell ezzel szembesülnünk ma is, 70 évvel az iszonyú világégés után? Kellenek-e még most is az ilyen könyvek? Mert nem szeretjük ám, ha kirángatnak minket a kellemes kis komfortzónánkból! Egy kis zsebkendőáztatás, egy kicsiny szörnyülködés, az még jöhet, ám lehetőleg az is cukormázzal keverve! De mit kezdjünk egy ilyen erőteljesen durva szöveggel, amitől zsigereinkben érezzük az iszonyatot?
Én nem tudom, mit kezdjek vele. Azt sem tudom, jó-e vagy rossz? Talán jó, hiszen hatott: minden porcikám tiltakozott ellene. Nem akartam végigolvasni. Három napig pihentettem, míg újra kézbe tudtam venni. Taszított a durvasága, a vulgarizmusa és az előre sejthető erőszak. Valaki azt írta rossz volt olvasni. Igaza van. Szörnyű volt olvasni!
Tele vagyok ambivalenciával. Erős szöveg, de a fordító módszere, amit többen szóvá tettek, nevetséges. A fonetikus írásmód, a nem létező tájnyelv használata felesleges, különösen, hogy a szereplők, csak hangosan beszélnek így, a belső narrációk során köznyelvi kiejtést használják. Ez nonszensz! Ilyen nincs! Szerencsére gyorsan megszoktam, hogy automatikusan köznyelvi kiejtésre fordítsam át a szóförmedvényeket.
Nehezebben boldogultam a szexualitás, a születés vulgáris, trágár ábrázolásával. Mi volt a célja az írónőnek ezzel az alpári stílussal? Mert ha csak az érdeklődés felkeltése, az eladható példányszám növelése, akkor baj van. De csak nem ezért kapott rangos irodalmi kitüntetést hazájában? Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, de mindet elvetettem. Aztán lassacskán sikerült közömbösíteni magamban ezt is, egyébre koncentráltam. És egy idő után már nem az alantas stílus miatt volt rossz olvasni. Sőt!
Lassan alakult ki bennem egy kellemetlen érzés, követte a gondolat: élő emberek járják meg a pokol bugyrait, a gerincemben érzem iszonyatát annak, amit olvasok, és engem az érdekel, hogy milyen trágár kifejezésekkel élnek? Micsoda képmutatás!
Komfortzónám alaposan feldúlva. Még mindig nem tudom, mit gondoljak, a trágárságot továbbra sem szeretem, adtam egy négyest a könyvre, nem lehet rosszabb, ha ennyire felkavart, de felejteni akarom, gyorsan.
Időtálló hozadéka pedig számomra egyetlen érzés: a hála.
Hála, hála, hála .., hogy NEM „oly korban éltem én e földön …”

kolika>!
Katja Kettu: A bába

Hát, nekem ez nem lett a szívem csücske. Tudtam, hogy nem leányálomba csöppenek az olvasásával, mert a címkék közül néhány figyelmeztetett, de ennyire elrugaszkodottra nem gondoltam. Itt nem is a brutalitásra gondolok elsősorban – mert az számos más regényben is előfordul –, hanem a brutalitással párosult szóhasználatra., amely mértéktelenül közönséges, alpári. A főhősnő megpillantva a német tisztecskét elveszti minden addigi önkontrollját, s mindent a tiszt iránti érzelmeinek rendel alá. Az ösztönei irányítják, s ezért nem figyel a figyelmeztetésre, jelekre, tetteinek esetleges következményei, hanem mindent alárendel, annak, hogy megkaphassa és megtarthassa a német tisztet.
A főhősnő sem lett a kedvenc regényalakommá, de a kiszemelt párja sem. A bába eszét elveszi a szerelem, a német tiszt meg él a helyzetekkel. Igen, nem a helyzettel és a bábával, hanem más adódó alkalmat sem vet meg. Mondhatni, hogy inkább ellenszenves alakká vált számomra, s ezért lelki nyavalygásai – nem tudom,hogy történt Ukrajnában, illetve, hogy titkolnom kell alantas származásomat – sem hatnak meg. Persze, azért kicsit jobb végszót szántam volna nekik.

dokijano>!
Katja Kettu: A bába

Nem volt könnyű olvasni a finn írónő regényét. Nagyon megterheli az ember lelkét. Szörnyűségekről ír, amelyek a messzi északon, egy fagyos lappföldi hadifogolytáborban és a környékén történtek. Szép a stílusa amúgy. A fő vonalat a csinos, fiatal náci tiszt (akinek az anyja lapp) és a középkorú finn ápolónő alakuló kapcsolata alkotja.
Az elején nem mindig tudtam, ki is írta az aktuális fejezetet, aztán a fejezetcímek és a dátumok segítettek a kiigazodásban. Aki esetleg kevés kihagyással folyamatosan tudja olvasni, annak követhetőbb az események sorozata, de úgy (szerintem) nem célszerű olvasni. Le kell tenni a kézből, ha valaki nem akar tőle nagyon kiborulni.

Adam_Taylor>!
Katja Kettu: A bába

A néhol Bodor Ádámot eszembe juttató hangulaton kívül nem nagyon tudnék kiemelni bármit a könyvből, ami tetszett vagy akár csak megfogott volna: unszimpatikus szereplők, hol zavaros, hol szájbarágó szerkesztés, a költőit és profánt keverő nyelvezet, ami hamar fárasztóvá válik – Kettu nem az én íróm.

anett86>!
Katja Kettu: A bába

Brutális, nyers, a szóhasználat sajnos túlzottan is, ami számomra levon az értékéből. A fejezetek ugrálnak az időben, de a fő cselekmény mindössze egy pár hónapot ölel fel.
Maga a történet a II. világháború idején játszódik, egy helyi bába és egy finn-német származású SS tiszt egymásba szeretnek. A nő vakon követi a férfit egy táborba, mindenáron vele akar lenni. Később emiatt szörnyűségeket kell átélnie, láthatjuk a háború es a németek kegyetlenségét, akad benne erőszak is bőven. Tulajdonképpen a kapcsolatuk és kalandjaik történetét dolgozza fel a könyv, és végül megtudhatjuk mi lesz a sorsuk.

noramaria P>!
Katja Kettu: A bába

Ez a könyv olyan alaposan mutatja be a háborús nyomor minden szintjét, hogy tényleg csak nagyon erős idegrendszerrel szabad nekikezdeni. A szemszöget egy elkeseredett szerelmi helyzet biztosítja, ami további feszültséget generál a háborús feszültségen belül. Több példát látunk arra, mennyi erő van egy emberben, és azt mennyiféleképpen fel tudja használni. Nemcsak a szörnyűségekről, hanem a boldognak mondható helyzetekről is nagyon naturális ábrázolást kapunk, ami szintén felerősíti az egész mondanivalót.
A váltott szemszög, az ugrálás az időben és a narratíva sajátossága megnehezíti az olvasást. A magyar tájszólással visszaadott lapp akcentus a fordításban szerintem furcsa.

Purple_Ragdoll>!
Katja Kettu: A bába

Regény, amely nemcsak egy rossz időben született szerelem története, hanem sorsoké is. Megmutatja, mennyi jóra és mennyi rosszra képes az ember, és hogy mennyire nem tudhatjuk, egy-egy cselekedet mögött milyen indíték is húzódik meg. Felfedi előttünk a háború borzalmait, amelyeket mégis túl kell, és túl is lehet élni, ha van, amiért élhetünk. A különböző dialektusok fordítási megoldása nagyon nem tetszett, talán ezért is sikerült csak a könyv második felére beleélnem magamat jobban a történetbe.


Népszerű idézetek

Bubuckaja>!

Ha igazságot tennének, a világ összes asszonyának haját egybeszőnék, és az deres, vádló pókhálóként terülne szét a sivatagok, erdők és falvak felett.

271. oldal

GTM>!

Én csak egy tanulatlan bábaasszony vagyok. Nekem ebben a világban csak egyetlen valódi érzésem van, és ez a szeretet, többet én nem bírok el. Nem tudom,mit kezdjek a bánattal.

238. oldal

Emmi_Lotta I>!

…és hogy előfütyülted a napsütést. Erről én mind nem hallottam. Csak annyit tudtam, hogy a te csizmád más. Hogy leveted, ha belépsz a házba. És hogy az illatodtól zubogni kezd a vérem.

Emmi_Lotta I>!

Mások biztonságba menekültek a háború elől, én követni akartalak téged oda, ahol lőpor illatozott, és a föld ívbe feszült az orgonák zengése alatt.

dokijano>!

Korábban azt hittem, hogy Titovkának ez a fele olyan, mint egy öregasszony alsó vége: csupasz és ritkán érintett. De ahogy Másával bejártuk, buja paradicsomi álomnak tűnt. Mása mutogatta a patakokat, melyekből buzgott a zsíros sebes pisztráng, az embernek csak ki kellett tátania a száját.

192. oldal, Harmadik rész, Augusztus: Titovka, 1944 (Gondolat, 2013.)

Kisné_Farkas_Anita>!

Elmondta, hogy soha többé nem képes emberre fegyvert emelni. És hogy az apró dolgokból ismerni fel az embert az ellenségben. A szeretni tudásban. Abban, hogy elvörösödik, és csuklani kezd. Ezekre mindannyian képesek vagyunk.

139. oldal, Harmadik rész, a halott ember feljegyzései

Emmi_Lotta I>!

Egy pillanatra azt képzeltem, angyalt látok a tarhegy csúcsán, amint ércharsonáját fújja, de persze nem volt ott semmi. Késő éjszakáig néztük a villámok dübörgését és az égbolt sötét színben játszó tömegét. Isten a biztonság kedvéért vékony ezüstvonalat húzott, hogy megjelölje a víz és a levegő találkozási pontját. Ez mindig rosszat sejtet, ha már Isten sem emlékszik rá, hol van az égbolt határa. Tudtam ezt, és mégsem törődtem vele.

Purple_Ragdoll>!

De ez a gyermek nem az őrületben fogant. Illatozó, fénybolyhos földhajlatban fogant, ahol virágzik a csarab, és érik a havasi medveszőlő, a szitakötők, a testek szétlapította hamvas áfonyák, sarkvidéki szedrek, mocsári hamvas szedrek pártái, […]

213. oldal

Purple_Ragdoll>!

Mert mi más az, mint remény, szilaj bizalom és borzadás? Ijesztő érzés, annyira ijesztő, hogy időnként zihál a kunyhóban a padló, nyerítve hörög a fal, a padlódeszkák örökfagyot löknek a szoknya alá, és nem kapni levegőt. Gyermeket hozni erre a világra, melyről nem tudni, az eget tartják-e még reggel a zsanérjai.

226. oldal

Purple_Ragdoll>!

[…] mert a te természeted hozzám tartozik, lelked szőrirányba simogatja bennem a világot, […]

272. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Kristin Hannah: Fülemüle
Edith Eva Eger: A döntés
Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
R. M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő
Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Belinda Alexandra: Zafír égbolt
Petra Rautiainen: Hamuba rajzolt föld
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál