Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Magdolna nővérek 55 csillagozás
Az ír származású Kathy O'Beirne életrajzi regénye a 60-as évektől napjainkig meséli el saját történetét, amely az apai bántalmazásról, a gyerekotthonban átélt abúzusról, a pszichiátriai klinikán majd a Magdolna mosodában elszenvedett érzelmi, szexuális és testi erőszakról szól. Azzal a szándékkal beszéli el életét, hogy megállítsa a gyermekek ellen intézményeken belül elkövetett erőszakot és brutalitást, erőt adva azoknak, akik hasonló tragédiákat éltek meg és azoknak is, akik tenni akarnak és tudnak is ellene. Az ír katolikus egyház felháborodása, és a társadalom egyes rétegeinek elítélése ellenére Kathy O'Beirne ma is tovább küzd igazságáért.
Enciklopédia 1
Kedvencelte 8
Most olvassa 4
Várólistára tette 73
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Egészen döbbenetes belegondolni, hogy alig néhány évvel ezelőttig milyen rendszer működhetett Írországban. Nem a világ eldugott pontján, hanem egy országban, ami az Európai Unió tagja. Félelmetes.
A kis Kathyt a köztiszteletnek örvendő, mélyen vallásos apja apró kisgyermek korától kezdve rendszeresen félholtra verte, szinte már elképzelhetetlen és felfoghatatlan lelki és testi abúzusnak vetette alá, mígnem be nem adta őt egy apácák által fenntartott intézetbe, ha jól emlékszem, öt évesen. Kathy sorsa innentől kezdve hol az apácák által vezetett nevelőintézetek, hol a pszichiátriai osztályok, hol a börtön, s végül a Magdolna mosodáknál telt. 7 éves kora óta rendszeresen megerőszakolták, papok, ápolók, egyik ilyen erőszakból gyermeke is fogant. Kathytől elrabolták a gyermekkorát, a fiatalságát, egész életében verték, elképesztő brutalitással, hol az apja, hol a nővérek, hol az ápolók és rabszolgaként dolgoztatták tizennyolc éves koráig. Ekkor ő kiszabadult a rendszerből, ám rengeteg társa nem volt ilyen szerencsés. Vagy teljes idegösszeomlást kaptak vagy egyszerűen belehaltak a kínzásokba, a rabszolgamunkákba és testüket az apácák tömegsírba temették, vagy mivel nagykorúságuk elérésekor nem volt hová, kihez menniük, az intézetekben maradtak, s hogy eltartsák magukat és fizethessenek a szállásért az apácáknak, prostituáltnak álltak. Igen. Most, néhány éve is még.
1993-ban az egyik ilyen apácarend, mivel tőzsdén elvesztette az államtól az általuk „nevelt” gyerekek után járó támogatást úgy döntött, elad egy részt az épületet körülvevő földterületből. Ekkor derült fény arra, hogy az ott lévő tömegsírban tucatjával vannak személyazonosság nélküli holttestek, női tetemek, akik halálának körülményeiről semmit nem tudni. Az intézet egykori lakói.
Az eset megrázta Írországot, sorra derültek ki hasonló történetek. Óvatos becslések szerint a huszadik században harmincezer (!) nő sínylődött rabszolgaként valamelyik hasonló egyházi intézetben. Az ír államfő 2013-ban bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől. Az ügy hatására kirobbant vizsgálóbizottság létrehozta a Jóvátételi Testületet, amely az azonosított túlélőknek eddig mintegy 800 millió euró kártérítést fizetett. Az ENSZ arra kérte a Vatikánt, hogy járuljon hozzá a vizsgálatokhoz. A Katolikus Egyház hallgat.
Megrázó történet. Aki pedig nem undorodik az intézményesült vallástól még, nosza, olvassa el ezt itt.
@TiaRengia-ra nem lehet panaszom, ő igazán megpróbált figyelmeztetni.
Ez egy olyan könyv, hogy három egymást követő éjjelen át rémálmaim voltak tőle, az egyik éjjel konkrétan annyira valósághűre sikerültek a fejemben vetített képek, hogy hajnali kettőkor se szó, se beszéd, kiugrottam az ágyból – a macskák nagyon meglepődtek –, és a nappaliban ácsorogtam nagyjából 25 másodpercet, amíg rádöbbentem, hogy csak álom volt.
Ezt olvastam a Molyklub ír témájára, ahova végül sajnos nem tudtam elmenni, de azóta sem tudom, mit mondtam volna, ha mégis eljutok az eseményre. Nehezen felfogható ennyi kegyetlenség, az ember nyugodt lelkiismerettel nem mondhatja, hogy mindenki olvassa el. Olvassák el azok, akik bírják a fizikai és lelki erőszakot, akik szembe tudnak nézni az író könyvbe applikált fényképeivel, akik a mindig nagyon vicces és tökrészeg futballszurkolókon túl is szeretnék megnézni, hogy mi minden történt Írországban az elmúlt évszázadban mondjuk. (Ugyanitt nagyon ajánlom a Netflixről a Derry Girls című sorozatot!)
Nem volt könnyű megemészteni, ahogy a felmerülő kérdéseket sem, hogy miért tud ennyire szárazon írni arról, ami megtörtént vele, hogy hogy képes még mindig hinni és a katolikus egyházhoz tartozni, hogy mi az a tulajdonság, ami megóvta őt a teljes összeroppanástól. Nem keresek választ ezekre a kérdésekre, de igyekszem figyelemmel követni a történet alakulását.
Én azt hittem, már mindent láttam/olvastam. Hogy lehet egy könyv bármilyen megrázó, kellően erős leszek hozzá. Nos, hosszú idő óta ez a könyv az első, ami testestül-lelkestül kifacsart. Voltak előismereteim a témáról, hiszen láttam A Magdolna-nővérek című filmet is, de ez, E/1-ben elmesélve filmre vihetetlen.
Ami leginkább elképesztett, hogy hogyan lehet egy ember ennyire velejéig gonosz és kegyetlen?! Hogyan lehet egy társadalom ennyire közönyös, mikor ártatlan gyerekeket kínoznak a szent vallás mázába csomagolva? Különösen a könyv elején cikáztak bennem olyan gondolatok, ha van Isten, miért hagyta, hogy ilyesmi megtörténjen? Ugyanakkor mindenkinek van egy puttonya a gyerekkorából, de egészen elszégyelltem magam, ha arra gondoltam, Kathy-hez képest milyen mázlista voltam, hogy annyival megúsztam, amennyivel. Az ő apja egy elmebeteg f*sz volt, szegény anyját pedig nem tudom hibáztatni, egy ilyen begyöpösödött, patriarchális államban esélye nem lett volna megmenteni a lányát, a maga eszközeivel igenis próbálkozott.
Az viszont érdekelne, miért csak Kathy került ilyen helyzetbe a családból? A húgai, bátyjai hogy lehet, hogy megúszták mindezt? Na, ezt kifejthette volna bővebben.
Valaki az irodalmiságot és az érzelemmentességet rótta fel ennek a könyvnek. Nem értem, mégis mitől lett volna ez a könyv odab*szósabb? Ez pont ettől volt „jó”, a végén meg, mikor a mamája levelét olvasta, kitört belőlem a sírás.
Kathy O’Beirne egy hihetetlen erős és nagyon tiszteletre méltó nő! A szenteskedő, képmutató emberektől pedig eddig is, de ezután már végképp felfordul a gyomrom.
A hideg futkosott a hátamon ettől a könyvtől, és néhány oldal után mindig meg kellett állnom – illetve meg kellett volna, csak nem tudtam –, hogy ne sírjam el magam.
Főiskolán volt egy filmklub elnevezésű órám, aminek keretein belül filmet néztünk, és volt egy, aminek az volt a címe: A Magdolna-nővérek.
Nem ugyanaz a két történet, de ugyanarról szól. A film is siratós, a könyv is.
Hihetetlen, hogy hogyan tudtak élni az emberek, hogyan kínozták szerencsétlen nőket, sőt, sokszor kislányokat. Nem tudnék egy napig sem úgy élni, ahogy ők éltek erőszakban, gyógyszerekkel tömve, folyamatos testi bántalmazás mellett…
Ez most nagyon mélyen bennem van. Sokan úgy gondolják, nem lehet csillagozni egy ilyen könyvet. Én azért csillagoztam, hogy ezzel mutassam: másoknak is el kell olvasniuk! Fel szeretném hívni a figyelmet erre a könyvre az öt csillagommal.
Olvastam már sok megrázó könyvet, de ez tuti, hogy -borzalmasságát tekintve- benne van az első háromban. Sokszor a hideg rázott tőle. Hogy lehet egy gyereket így összetörni lelkileg? Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen, mint mondjuk Kathy apja vagy az apácák? És az anyja miért hagyta mindezt szó nélkül??? Felfoghatatlan számomra.
Irodalmilag egyébként nem egy remekmű a könyv, de- gondolom- nem is ez volt a célja.
Ez a könyv borzalmas. Na nem az, ahogyan meg van írva – mert rendkívül olvasmányos, teljesen magába szippant és az ember falja az oldalakat. Hanem amiről szól. Egyszerűen nem találok szavakat, amivel érzékeltetni lehetne azt a borzalmat és förtelmet, amiről ez a könyv szól. Olyan adagban kapjuk ezt a sokkot, hogy egy idő után már egyszerűen túl sok lesz, szinte belefásulunk. Nagy kedvencem A Magdolna nővérek c. film, ami a regény alapján készült; és már az mekkora botrányt okozott, pedig csak habos-babos rózsaszín cukormáz a könyvhöz képest. Aki teheti, olvassa el, mert ez a minimum, hogy megismerjük ezt az aljas szemétséget, amit nők tízezrei ellen elkövettek.
Annyi mindent olvastam e témában már. Láttam a Magdolna nővérek c. filmet is. Mégis nagyon durván elborzasztott ez a könyv. Felkavaró, döbbenetes az a mennyiségű fizikai és lelki erőszak, amit elkövettek még nem is oly régen. És felfoghatatlan, hogy mindez egyházi keretek közt, apácák (nők!) által, között. Ami számomra mégis a legzavaróbb, leginkább érthetetlen, hogy micsoda társadalmi elhallgatás övezte, mennyien voltak abban néma cinkosok, ha egy apa így viselkedhetett?
Talán a Magdolna mosodáknak vége, de a történetnek nincs, felháborító az egyház hozzáállása.
Nem sok filmet néztem meg életemben egynél többször, de A Magdolna nővérek köztük van. Emiatt egy kicsit csalódott vagyok, mert másra számítottam, azt hittem Kathy történetén keresztül jobban beleláthatok a mosodák rettenetes világába. Az ő életének azonban ez – szerencsére – csak egy kis szelete volt, mellette viszont olvashattam más borzalmakról… Valaki írta itt, hogy egy idő után már telítődött a folyamatos bántalmazások leírásától, és ezzel én is így voltam, pont azért is kezdtem a könyv harmadánál értékeléseket olvasni, hogy mégis mire számítsak. Nem mondom, hogy nem jól megírt, ki vagyok én, hogy egy ekkora erővel rendelkező lélek felett ítélkezzek.
Borzasztó, hogy egy ember ennyit szenvedhet.
Felfoghatatlan, hogy hosszú évtizedekig több tízezer ember sínylődhetett ezekben az intézményekben.
Ezért fontos ez a könyv, mert erről tudni, beszélni kell.
Amire visszaemlékszem, ez a könyv a legfölháborítóbb, legtragikusabb, legborzasztóbb mű az olvasmányaim közül. Az emberi lélek minden szörnyűsége és kegyetlensége benne van, a képmutatása, gyengesége, önigazolása és részvétlensége. Fölkavaró. Nem lehet letenni akkor sem, ha nincs jól megírva, de milyen legyen egy visszaemlékezés a szörnyűségekre? Lehet ezt jól megírni magadról, mindarról, amit mélyen el akartál temetni magadban? Ha lehet fokozni, a vége a legmegrázóbb: a politika és a hivatalos egyház közönye és a szőnyeg alá söprés rutinja.
Népszerű idézetek
[…] hihetetlen módon úgy emlékszem a Mountjoyban töltött időre, mint gyerekkorom egyik legboldogabb időszakára. Én voltam a legfiatalabb lány a börtönben, és mind a börtönőrnők, mind a rabok a gondomat viselték. Egyik-másik lány azzal ugratott, hogy a börtönőrnők szíve csücske, vagy házi kedvence vagyok, én azonban azt hiszem, hogy legtöbbjük úgy gondolta, szégyen, hogy ilyen fiatal koromban bebörtönöztek.
186. oldal
[…] a börtön valóságos szanatórium volt a Magdolna mosodákhoz képest. Egyszer sem ütött meg és erőszakolt meg senki, amíg börtönben voltam. Új ruhákat kaptam, és kiadós ételt napjában háromszor. Tiszta ruhánk volt, és elláttak egészségügyi betétekkel, szappannal, fogkrémmel és fogkefékkel. Hajszárítót is akkor használtam életemben először, amikor a Mountjoyban voltam.
187. oldal
Írország a huszadik század java részében ijesztő, papi irányítás alatt álló ország volt, ahol a merev erkölcsi szabályokat áthágó szerencsétleneket a lehető legszigorúbb büntetéssel sújtották. Nekünk is megvolt a magunk tálib teokráciája. Mint fölfedeztem, serdülő lányokat akkor is mocskos pszichiátriai kórházakba vagy Magdolna menhelyekbe lehetett bezárni, ha szexuális erőszak áldozatai voltak. A bűnöst védelmezendő kellett lakat alá zárni őket.
11. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Zana Muhsen – Andrew Crofts: Csak még egyszer lássam az anyámat 90% ·
Összehasonlítás - Erwin W. Lutzer – Doris Van Stone: Sehol sem sírhatsz ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Laurie Halse Anderson: Shout – Hadd kiáltsak! 88% ·
Összehasonlítás - Frank McCourt: De! 86% ·
Összehasonlítás - Papp Tamás (szerk.): Őrizték a tüzet ·
Összehasonlítás - Rózsásné Kubányi Andrea: Hűséggel a megpróbáltatásokban ·
Összehasonlítás - Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. ·
Összehasonlítás - Lepold Antal: Csernoch János ·
Összehasonlítás - Közi Horváth József: Apor püspök élete és halála ·
Összehasonlítás