”A testfelépítésük éppen olyan tökéletes, mint a rosszindulatuk”
Talán ez volt a 4 film közül az a rész, amelyik a legkevésbé tetszett, valahogy erőltetettnek, hatásvadásznak éreztem, idegen volt tőlem az ember-xeno hibrid, amolyan fattyúgyermeknek tekintettem, amely belerondított az eredeti trilógia fenségességébe.
Most viszont kénytelen vagyok megkövetni az ötletgazdát és a készítőket, a könyv elolvasása ugyanis gyökeresen megváltoztatta a véleményem, és ebben kulcsszerepet játszott A. C. Crispin. Úgy érzem, meg kell említenem a nevét, egyrészt azért, mert a könyv elején hibásan adták meg az eredeti, angol nyelvű forrásművet, egy baki következtében A. D. Foster szerepel szerzőként, másrészt igaz, hogy a fent nevezett úriember is remek munkát végzett az első 3 résznél, de Crispinnek szerintem sikerült hangyányival túlszárnyalnia. A 4 könyv közül egyértelműen erre mondanám, hogy a legjobban felépített és kidolgozott, és a legtöbb információt teszi hozzá a filmhez. Foster munkáját sem érheti kritika, de meggyőződésem, hogy neki könnyebb dolga volt, mert az első 3 film annyira erős, hogy nehéz lett volna melléfognia, és emiatt nem is kellett túl sokat hozzátennie. A szerintem gyengébb (ha a történetet tekintve nem is feltétlenül, de hangulatban mindenképp) negyedik rész esetében viszont fel volt adva a lecke az írónőnek, hogy felhozza ezt a részt is az elődök színvonalára, és szerintem egyáltalán nem vallott kudarcot.
Ami kimondottan tetszett, azok a rövid bepillantások Ripley és az idegenek gondolataiba, belső monológjaiba és telepatikus érintkezéseikbe. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a genetikai keresztezés következtében itt merőben más evolúciós lépcsőfokon leledző idegeneket (és Ripleyt) kapunk, ennek ellenére ezek a rövid betekintések segítséget nyújtanak a xenok gondolkodásának, társadalmi szerveződésének és természetének mélyebb megértésében, akár visszamenőleg is. Rengeteg a visszautalás a korábbi részekre, sok olyan kapcsolódási pontra derül fény, amelyek pusztán a film megtekintésével nem kerül(né)nek napvilágra. Most már úgy érzem, hogy a trilógiának nagy szüksége volt erre a befejező, negyedik részre, a többletinfókkal együtt viszont hiánypótló.
Olvasás előtt úgy voltam vele, hogy legjobb esetben is max. 4 csillagot kaphat, mivel a film nem a szívem csücske, de a könyv abszolút pozitív csalódás volt, így még túl is szárnyalta ezt az értéket. Azért nem 5 csillag, mert hangulatban még így sem tudta utolérni az elődöket (nem is lehet), de abszolút vállalható lezárás és méltó emléket állít ennek a nem mindennapi organizmusnak, ennek a tökéletes gyilkológépnek, amely évtizedeken át kellemes borzongás hosszú óráit garantálta a nézők és olvasók millióinak!