A ​lány a toronyban (Az északi erdő legendája 2.) 84 csillagozás

Katherine Arden: A lány a toronyban

A ​Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik. A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról – ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania.

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2019
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634475156 · Fordította: Iváncsics Irma

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Vaszilisza Petrovna (Vászja) · Morozko · Alekszandr Petrovics · Olga Vladimirova


Kedvencelte 17

Most olvassa 18

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 148

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Klodette
Katherine Arden: A lány a toronyban

Ez a könyv pontosan egy olyan fantasztikus mese, amit mindenképpen ilyenkor, vagyis télen érdemes inkább elolvasni. *_*
A hangulata kicsit zúzmarás, kicsit havas, de csodálatosan szívmelengető és miközben olvastam, az volt az érzésem, hogy ott lépdelek én is a hideg, szélfútta rengetegben Vászja és Szolovej oldalán.
Érdemes a kötettel együtt bekuckózni a jó meleg szobába, forró teát inni és hagyni, csak hagyni, hogy magával ragadjon.
Annyira örülök, hogy kicsit halogattam és most kerítettem rá sort, mert mindenképpen megérte, plusz hátha nem kell annyit várnom a befejező kötetre sem…
Most már hivatalosan is Morozko az egyik új, kedvenc, könyves álompasim. Szerettem már őt A medve és a csalogányban és habár legnagyobb sajnálatomra még valamilyen szinten mindig mellékszereplőnek számít, azért sokkal több jelenete volt, mint legutóbb.
Közte és Vászja között, valami – számomra – megfoghatatlan, zsigeri kémia működik, valami ősi és egyedi, amitől a történet még jobban elnyerte a tetszésemet.
Imádom ezeket a ki nem mondott szavakat, az elszalasztott lehetőségeket, az apró érintéseket és a belső vívódást, amitől egy fagydémon, egy olyan halhatatlan, mint ő, ugyanolyan emberi, esendő lesz, mint mi magunk.
Vászját most is kedveltem. Bátor, önzetlen hősnő, aki sok mindent kibír és sok mindent megél.
Kedveltem még Szását, Vaszilisza szerzetes bátyját, a kis Marját, akiben több szempontból is, az új generáció Vászjája növekszik.
Izgatottan várom a befejező részt, hiszen megannyi kérdés maradt megválaszolatlanul, ráadásul az utolsó pár fejezetnél annyira sírtam, közben pedig lázasan drukkoltam, hogy az a bizonyos szereplő ne tűnjön el végleg, hogy most már nem tudom mit gondoljak a továbbiakról…

Bővebben: https://klodettevilaga.blogspot.com/2020/01/katherine-a…

>!
manami P
Katherine Arden: A lány a toronyban

Na akkor, harmadszor – ezúttal magyarul. Meglepő, de a véleményem nem változott túl sokat azóta, hogy először vettem a kezembe a könyvet, épp úgy imádtam minden sorát. Emiatt persze az értékelésem is nagyrészt ugyanaz marad, itt-ott egészítettem csak ki friss gondolatokkal.

Mielőtt belevágtam volna a történetbe, elég sok kedvezőtlen értékelésbe futottam bele – és ezeket valahol meg is értem; Vászja karaktere, épp ahogy az egész világ is, kitágul, ez pedig nem hiszem, hogy mindenkinek tetszett / tetszeni fog. Engem ezzel szemben sok helyen még mindig megdöbbent az őszinteség, amivel az írónő kezelte főszereplőnket, annak családját és kapcsolatait, reakcióikat.

A történet épp ott folytatódik, ahol abbamaradt – de szó szerint (tehát javaslom, hogy legyen minden friss az emlékezetünkben, mielőtt kézbe kapjuk ezt a kötetet!), és több szálon fut. Ez remek megoldás volt, őszintén. Először nyitunk Olgával (aki ugye Szerpuhov hercegnője), majd Szásával (ki Dimitrij nagyherceg barátja és tanácsadója, és mindemellett a kereszténység egy „vezéralakja” – így egyszerre ismerjük meg Oroszhon politikai helyzetét, kapunk előrejelzést a történet misztikus hátterét illetőleg… Aztán pedig, végül megjelenik Vászja, akit egyszerűen belehelyezünk a már a testvérei által megalapozott világba. (Zseniális!)

Vászja ezúttal is egy „univerzálisabb” ellenséggel néz szembe, és ahogy az első részben, azt itt is valami igen misztikus, ősi gonoszság kíséri. A történetünk ugyan valóban nagyobb horderejűnek tűnik, alap szinten belegondolva „ugyanaz” történik, mint az első részben – ami pusztán annak köszönhető, hogy történelmi eseményekbe kellett beleszőni a varázslatot (így hát nem, nem cselekménybeli azonosságra gondolok). A tatárok fosztogatásba kezdenek az orosz vidéken, falvakat égetnek fel, gyermeklányokat rabolnak el; amit pedig természetesen nem (lenne) szabad tétlen nézni. Csak hát mit tehet az ember, ha épp ezeknek az őket olyan rég legyőző tatároknak tartozik adót fizetni? Nem sokat.

Ebbe a helyzetbe cseppen (lovagol) bele főszereplőnk, Csalogánnyal a csodaparipával és a háta mögött, a fák árnyéka közül figyelő fagy-úrral. Melléjük érkezik még egy fontos új szereplőnk, Kaszjan Lutovics is, aki spoiler hatalmas meglepetés volt számomra; főképp azért, mert mikor már azt gondoltam – recsegő szemforgatás kíséretében: „nem hiszem el, hogy már Katherine Arden is ezeket a végtelenségig elcsépelt motívumokat használja”, az írónő úgy arcon csapott, hogy a szemem egyből visszaugrott a helyére. Imádtam. Ez köszönhető persze annak is, ahogy az írónő a jól ismert szláv mesékkel játszik. Mikor az ember kezdi felismerni a jeleket, teszem azt, épp egy új legenda van beleszőve a történetbe, és emiatt úgy véli, a mese egy bizonyos irányba fog elkanyarodni, az írónő mindig csavar egyet a dolgon. Legyen szó bármilyen legendáról… de ebben a részben ez különösen igaz spoiler .

Na de, jöjjenek a karakterek:

Kezdjük Vászjával, aki a legtöbb kritikát kapta. (Ez persze rendben is van, nem vagyunk egyformák.) Képzeljünk csak el a lányt, akit soha nem dicsértek meg érdemben semmiért, és az egyetlen „jó cselekedete” is az spoiler végződött. Akkora csoda hát, hogy Vászja az első adandó alkalommal, amint megérzi a megbecsülés ízét, nem akar lemondani róla? Szerintem nem. Néhol valóban túlzásba hajlik a viselkedése, de ő (szerintem) ezt egyáltalán nem úgy éli meg mint ahogy mi. Egyszerűen, elmenekülve önmaga elől – az elől a lány elől, akinek legnagyobb tette is a lehető legfájdalmasabb személyes kudarcával egyenlő – testet öltött egy olyan személy képében, aki hirtelen minden addigi korlát felett állt, amik közül Vászja soha nem tudott kitörni. Ez a váratlan szabadság – szerintem – nem meglepő, hogy bizonyos fokú (néha igen, egyéb józan szereplőnek, sőt az olvasóknak is ostobaságnak ható) merészségben nyilvánul meg. Nekem ez teljesen természetesnek tűnik. Vászja hibázik, és sokat hibázik (!), de nem mondom, hogy én másképp cselekednék a helyében – és ezen hibái sem másítják meg azt, ki is ő: mindenek felett jó ember, aki sajnos veszít néha. Vászja űzetve az spoiler – és ez a gondolat nyugtalanítóan sokszor merül fel benne – önvédelemből válik valaki mássá. Ám mikor rájön, hogy ennek a valakinek a bőrében konkrétan azt tehet amit csak akar (önmagához mérten), sőt, tényleg tehet is valamit érdemben… nem meglepő, hogy nem veszi észre, hol vannak azok a határok, melyeket azelőtt soha nem látott…

Emellett; fontosnak tartom kiemelni, hogy bármennyire is bizonygatják nekem a legtöbben, hogy a történet (és persze Vászja) „eszméletlenül lázadó feminista”, képtelen vagyok ezt belelátni a könyvbe, legalábbis nem a modern értelemben vett módon. Egyik oldalról nézve az, de igazán nem túlozza el az írónőnk, és szerencsére pont ezzel szemben álló példák sorát állítja főszereplőnk mellé. Vászja nem kifejezetten azért kezd el utazgatni, mert ez a szíve vágya, hanem azért, mert ahogy mondja is: félt a faluban lakóktól, akik spoiler – de mindennek ellenére is rettegett elindulni… + Nem azért öltözik fiúnak, mert „fiú akar lenni”, hanem mert ez a logikus. Az 1300-as évekről beszélünk, nem hinném, hogy a legnagyobb célja az lett volna ezzel, hogy bizonygassa, a nők is képesek arra, amire a férfiak (és sokszor ő maga nem is volt képes rá…), valamint Vászja nem veti meg azokat, akiknek a „nők élete” megfelel (!), egyszerűen úgy véli, nem neki való (főleg miután végre bizonyos szempontból erősnek érzi magát) neveltetéséből fakadóan sem érti meg a rendszert – amire többször felhívják a figyelmét, főleg Marja kirándulása után –, plusz ő maga alapvetően egy olyan helyzetben van, ami kiemeli a többi ember közül… (Mondjuk azt: megteheti.) Ezen kívül kijelenti, hogy amellett, hogy „vágyakozik az utazás után, gyökeret is szeretne ereszteni…”

A másik pedig, Vászja nem esik bele a „kemény női főszereplő” klisés kategóriába. Amit (továbbra, sokadszorra is) imádok! Sokszor gyenge, és rászorul arra, hogy megmentsék – amit nem hogy nem szégyell, de ha ott az ideje, még hálás is érte. Erős nő ő, félreértés ne essék, csak ez (itt) nem azt jelenti, hogy a pillantásával kettéhasít egy betonfalat, vagy hogy nincs szüksége segítségre, férfiakra meg pláne nem, az igazi sértés volna! (Mert persze minden férfi gonosz, beteg állat – vagy épp egy gyenge *****. Sajnos sok író csak úgy képes erőssé tenni a női karaktereket, ha ezzel egy időben a sárba tiporja a férfiakat… Fú, szenvedéllyel gyűlölöm ezt a jelenséget.) Hála az Istennek, ilyenről itt szó sincs.

A többi karaktert is szerettem – mindet, kivétel nélkül. Mert valahol mindenkinek igaza volt. Mindenki valami igazán mást képviselt a történetben. Szása a hitnek adta magát, Olga egy hercegnő, egy „klasszikus” női karakter – mind a ketten tökéletesen szemben állnak Vászjával, aki a régi „vallást” követi, és nem illik bele a nőknek kiszabott világba sem. Ahogy gyerekként (mert valóban más volt, mint a többiek), felnőttként sem találja a helyét (erre utal persze az utazása is). De megértem mind a három testvér viselkedését, és nagyon szeretem az őszinteségüket.

„Nagy gondot okoztam nektek Oljával, Szása?”
„Igen – felelte a bátyja.”

És mindazok ellenére, hogy mennyire távol kellene állniuk egymástól… a családi kötelék mégis felülírja mindazt, ami elválasztaná őket.

Kaszjan pedig… nem tudom, hogy csinálja az írónő, hogy képes spoiler. Komolyan… Kaszjant imádtam.

Aztán persze Morozko. Nem tehetek róla, de szeretem. Nagyon. Az írónő rájött, hogy fájdítsa a szívem, minden fejezettel egyre csak jobban. De komolyan. Nem akartam, és mégis imádtam mindent, ami vele volt kapcsolatos.

Hihetetlen, de nem volt karakter, akit ne szerettem volna. Jókat, rosszakat…

Sok helyen olvastam, hogy a történet szimpla átkötőnek, egyszerű középső kötetnek hat. Ezzel nem értek egyet, de megértem honnan jöhet ez a vélemény. A kötet egy szláv legendára támaszkodik, próbálja az olvasót rávezetni dolgokra, hogy a végkifejlet nagyot csattanjon. Ha az ember ismeri spoiler legendáját, persze könnyebb helyzetben van – de aki nem (és megmondom őszintén, ez a normális, már miért kéne más népek meséit ismerni?), annak tényleg elveszhet a mese egy nagy része az események mögött. Emiatt azt is megértem, hogy sokaknak csak olyan „ez most honnan jött, és ennek most mi a jelentősége” élményt nyújt – pedig őszintén, szerintem nagyon jó munkát végzett a mese történetbe olvasztásával az írónő. Felróható ez persze hibának, mondható, hogy Katherine Arden kicsit kézenfekvőnek vette az olvasók alapvető érdeklődését a szláv mesék iránt. De ez nem az én dolgom lesz, én 100 százalékban élveztem a kötetet.

Nem nagy titok, ez az egyik kedvenc sorozatom (na meg, igen elfogult vagyok a mesékkel / feldolgozásokkal kapcsolatban), orosz családból jőve pedig csak még inkább ragaszkodok hozzá. Nekem ismét nagy élményt nyújtott, kifejezetten örülök, hogy megjelent magyarul is! Alig várom a záró részt (ismét).

2 hozzászólás
>!
Noro 
Katherine Arden: A lány a toronyban

A szláv mesefeldolgozásokat Naomi Novik utóbbi években elért sikerei után valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A lány a toronyban is hasonló alapokról indul, szerzője azonban a középkori oroszhont és azok megelevenedő varázslényeit egy hagyományosabb high fantasy közegbe illeszti. Itt még van jó és gonosz, és van a saját sorsát megváltoztatni kész hős. Persze azért nem annyira fekete-fehér minden, mint az 1980-as évek nagyregényeiben. Vászja részben hibái következménye elől menekül, részben az őt körülvevő kultúra ellen lázad, és részben valóban próbál valami hőstettet is véghezvinni – már ha engedik azok, akik megmentésre szorulnak. A történetnek ugyanis minden egyes jelenetét áthatja az, hogy ez a korszak a férfiak világa. Moszkva keresztény népe őszinte meggyőződéssel vallja, hogy csak egy erkölcsileg helyes út van, és aki erről letér, az vagy bolond, vagy istenkáromló. Helyesebb lenne tehát úgy fogalmazni, hogy a könyvben kétféle jó van és kétféle gonosz, amelyek néha átfedik egymást, máskor viszont nem. Ez viszont sokkal izgalmasabb lenne, ha a szerző nem tenné teljesen egyértelművé, hogy ő melyik értékrendet támogatja (lázadó hősnőjéét, természetesen, aki mellesleg maga sem tudja szavakba önteni, hogy miért úgy cselekszik, ahogyan). Történelmi moralitásjátéknak tehát a regény nem igazán állja meg a helyét. Javaslom tehát, hogy ne is olvassuk imigyen. Tekintsük inkább annak, ami nyilvánvalóan lenni szeretne: mesés kalandregénynek, amely jól eltalált hangulatával idézi meg az orosz folklór birodalmát.

>!
Wee IP
Katherine Arden: A lány a toronyban

Jó volt, hogy rögtön A Medve és a Csalogány után tudtam elkezdeni olvasni, mert pontosan onnan veszi fel a fonalat, ahol az első rész letette.
Az öt csillagot azért kapja meg, mert a hangulatát nagyon szerettem, és a szereplők nem két dimenziósak.
Azokat a részeket olvastam a legszívesebben, amikor Vászja a vadonban van. Ezek a városi jelenetek, az ilyen-olyan cselszövések kissé kirángattak a lendületből. Értem, hogy ez adja a történet gerincét, de akkor is…
Konsztantintól meg egyenesen agyvérzést kapok. Tudjátok, kire emlékeztet? A Notre Dame-i toronyőrből Frollóra, aki azért üldözi Esmeraldát, mert beleszeretett, ezért a nő tuti boszorkány… De végül is nem szólhatok, mert alapvetően ellenszenves karakternek készült, és hát az is.

Nagyon remélem, hogy idén megjelenik a harmadik rész nálunk is, és lehetőleg minél hamarabb!

>!
zsuzana P
Katherine Arden: A lány a toronyban

Még soha nem olvastam könyvet szándékosan lassan, hogy minél tovább tartson. De itt most ez volt. Imádtam minden sorát. Ahogy imádom ezt az egész hideg téli, régmúlt Oroszországot. A sok búskomorságával és zordságával. Vaszilisza erős karakter, nagyon várom már, hogy nővé váljon. És utálom a hideget, a havat, de oda akarok menni. :)

>!
Gyöngyi0309 P
Katherine Arden: A lány a toronyban

Talán az egyik legjobban várt könyvem volt idén. Szerencsére nem csalódtam noha az első rész nagyon magasra tette a lécet.
Szinte egyhelyben olvastam el, gyönyörű orosz mese, különös lényekkel, bátor szereplőkkel, és szerencsére Morozkóval.
Lenyűgöző Moszkva is ideje lenne már élőben is megnézni, az udvari intrikák….
Idén az egyik legjobb olvasmányom volt, nagyon várom a befejezést.

>!
Lovas_Lajosné_Maráz_Margit
Katherine Arden: A lány a toronyban

Az északi erdő legendája 2

Ez megint egy olyan 2. rész volt, ami nem sikerült olyan jól, mint az első rész, azért tetszett, csak nem annyira.
Az első fele eléggé vontatott volt, nem nagyon történt benne semmi érdemleges, kicsit lapos volt. A második fele már hozta az előző rész színvonalát, sok izgalom és fordulat volt benne.
Előkerült az első rész fanatikus papra, aki továbbra is terjesztette gonosz rágalmait Vászjára és új szereplők is feltűntek, akik nem azok voltak, akinek látszottak.
Továbbra is nagyon kedveltem Morozkót a télkirályt, bár most kevesebb szerep jutott neki és imádtam a házi szellemeket, amik eléggé elhalványultak az ortodox vallás szorításában, ami fokozottabb volt a kötet moszkvai helyszínén, mint az előző rész vidéki, falusi környezetében.
Szóval a könyv második része és a vége is igen izgalmas volt és kíváncsi leszek a folytatásra.

>!
Habók P
Katherine Arden: A lány a toronyban

Így kell elrontani egy jól induló sorozatot. Atz első rész szinte tökéletes volt. És ami a hátteret illeti, most is az. Az régi hiedelmek alakjai, a középkori orosz város leírása, a tatárok által fenyegetett falvak – mind olyanok, mint az első részben. Csak épp a főszereplő… Aki teljesen átváltozik egy lányregény főszereplőjévé. Értem én, hogy szabadságot akar, világot látni, és tudja, tapasztalja, hogy egy fiúnak mindezt szabad, , hát akkor ő fiú akar lenni – csak hát ezzel a gondolkodással vág bele mindenbe, tanácsot nem fogad el, de amikor bajba kerül, akkor aztán mindenki rajta segítsen ám, és azonnal! És amikor mindenkinek a fejére rogyasztja az életét, akkor könnyekkel teli szemmel bocsánatot kér. Ha nem érdekelt volna, mi lesz Morozkóval, itt abba is hagytam volna. De a sorozatot abbahagyom.

9 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 
Katherine Arden: A lány a toronyban

Őszintén szólva már nem sokra emlékeztem A medve és a csalogányból, szóval aggódtam is, hogy sikerül-e felvennem a fonalat, és nem kellett volna inkább újraolvasnom, de meglepően gyorsan belerázódtam egy kis minimális zavar után.
Nekem ez a rész sokkal jobban tetszett, annyira örülök, hogy nem halogattam az olvasását. Imádtam, ahogy elkezdődött, a hideg, télies és oroszos hangulatot, amin érezni lehetett az utánajárást, és hogy mennyire átszőtték a történetet a legendák és a mesék. Oké, igazából már azzal megvett magának, amikor Sznyegurocskáról meséltek, A hóleány óta imádom azt a történetet. És van egy nagyon finom puha, fehér kötött pulcsim, amit ki is neveztem Sznyegurocska pulcsinak. Csak most jövök rá, hogy abban kellett volna olvasnom.
A történet izgalmas, engem gyorsan magával ragadott és közben sem terelődött el a figyelmem egy pillanatra sem, végig lekötött. Nekem személy szerint jobban tetszettek azok a részek az elején, amikor Vászja még a vadonban utazott/akciózott, valahogy ezektől a „kimondatlanul csapdába esünk az udvarban”-helyzetektől én is olyan kalusztrofóbiás leszek. Szóval legalább olyan türelmetlen voltam az indulással kapcsolatban, mint Szolovej.
Nagyon örültem, hogy nagyobb hangsúlyt kaptak azok a dolgok, amik az első részben is tetszettek, de úgy éreztem, hogy nincs elég nagy jelentőségük. Imádtam, hogy még inkább előtérbe került a vallás és a babonák, a pogány hit ellentéte, meg hogy ez milyen hatással van a csjertikre. Emellett a nők helyzetének ábrázolása volt a legérdekesebb, nagyon jól be tudta mutatni az írónő Vászján és a nővére eltérő sorsán keresztül. Egy biztos, nem szeretnék ilyen korban élni.
Vászját továbbra is remek hősnőnek tartom, minden helyzetben megállja a helyét, bár most néha szívesen jobb belátásra térítettem volna, de hát senki sem tökéletes. Pont ettől lesznek emberiek a karakterek. spoiler
Morozkót egyre jobban imádom, nagyon örültem, hogy többet szerepelt, mint eddig, bár én még ennél többet is el bírnék viselni. Minden egyes megjelenése borzongatóan hatásos volt, és egyszerűen annyira jó a kémia közte meg Vászja között, hogy ha nem mondanak semmi romantikusat vagy érzelgőset, valahogy akkor is érezni lehet közöttük a szenvedélyt. Nagyon átjött, mééég akarok ilyen szép, reménytelen szerelmet a kis lelkemnek! Mondjuk ebből jó esetben is csak valami keserédes dolog sülhet ki, elvégre közeleg a tél tavasz, meg minden, szóval egy ideig nem sokat látjuk Morozkót, hacsak nem kezdenek hullani a szereplők.
Jó volt találkozni Vászja idősebb testvéreivel, Szását meg is kedveltem, Olga viszont nem lett a szívem csücske. Persze őt is meg lehet érteni, hogy gondolnia kell a gyerekeire is, de szerintem sokszor igazságtalan volt Vászjával spoiler, és ha jót akar a lányának, akkor igenis ráférne egy kis feminizmus. Marja amúgy aranyos volt, nagyon tetszett, hogy örökölte Vászja lázadó szellemét, és kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd a sorsa így, hogy ő isem olyan földhözragadt.
Konsztantintól továbbra is az idegbaj kerülget, és fenntartom azt a véleményemet, hogy meg kéne etetni egy medvével, vagy valami, mert csak kinyitja a száját, és már meg tudnám fojtani egy kiskanál vízben. Bárcsak kinyírná már valaki.
Remélem, minél előbb megjelenik a harmadik részt, mert én nagyon fel vagyok csigázódva, és tűkön ülve várom, hogy mi fog történni a folytatásban.
(A magyar kiadással viszont voltak problémáim, szégyellje magát, aki ezt ennyi elírással rászabadította a világra. Borzasztóan idegesít, amikor ilyen figyelmetlenségekkel rontanak el egy jó könyvet. )

>!
hkriszti83
Katherine Arden: A lány a toronyban

Idei egyik legjobban várt könyvem volt, el se hiszem, hogy végre elolvashattam! Azért az tény, hogy picit másra számítottam, azt hittem, Morozkoval “maradunk”, legalábbis az első könyv befejezése miatt ilyesmire gondoltam, aztán nem így lett… :D Lassabban haladtam vele, mint az előző könyvvel, pedig itt sokkal több minden történt, de ez sajnos az imádott hangulat rovására ment és picit töltelék-szagú is volt, bár ennek ellenére mégis nagyon szerettem! A vége pedig nagyon tetszett, és teljesen meg is hatódtam imádom ezeket a testvéreket!!!
Nem tudok, és nem is akarok levonni semmit az 5 csillagból, mert a borító gyönyörű, a történet olvastatja magát, bár a várt borzongató hangulat meg se közelíti a Medve és a csalogányét, de azért néhol jelen van a szereplők továbbra is szeretnivalók, szóval minden klappolt!! Nagyon várom a befejező részt, bízom benne, hogy hamarabb elhozzák nekünk, mint ezt a 2.-at!!!


Népszerű idézetek

>!
N_alika

Miért fából faragsz tárgyakat – kérdezte –, mikor jégből is tudsz, puszta kézzel?
Áldjon meg az Isten Vaszilisza Petrovna – szólalt meg, határozottan gúnyosan. – Vagy nem ezt kell mondani reggel? Azért faragok fából dolgokat, mert azok a dolgok, melyekért erőfeszítést kell tennünk, sokkal valóságosabbak, mint azok, amik a puszta kívánságunk által jöttek létre.

108. oldal

>!
zsuzana P

Ha akarsz valamit, az azt jelenti, hogy neked nincs olyanod, hogy nem hiszed, hogy ott van, ami azt jelenti, hogy nem is lesz soha ott. A tűz vagy van, vagy nincs. Amit te varázslatnak hívsz, az egyszerűen csak annyi, hogy nem hagyod, hogy a világ más legyen, mint amilyennek te akarod.

117. oldal

>!
Zsuzsanna_Botond

Az igazság olyan, mint a virág: a megfelelő pillanatban kell leszedni.

275. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Nem állhatsz bosszút egy egész népen néhány gonosz ember tetteiért.

52. oldal, 5. Tűz a vadonban

Kapcsolódó szócikkek: Alekszandr Petrovics · bosszú · bosszú
>!
SLutra

Amit te varázslatnak hívsz, az egyszerűen csak annyi, hogy nem hagyod, hogy a világ más legyen, mint amilyennek te akarod.

117. oldal

>!
zsuzana P

Késő éjszaka egy lány lovagolt pej lovon az erdőben.

(első mondat)

>!
Elefáni

– […] Te halhatatlan vagy, és én talán túl kicsinek tűnök a szemedben – bökte ki végül hevesen. – De az életem nem játék.

176

Kapcsolódó szócikkek: Morozko · Vaszilisza Petrovna (Vászja)
>!
N_alika

Szabadságra vágyom – szólalt meg nagy sokára, szinte csak önmagának. – De otthonom is szeretném, hogy legyen, és egy célom. Bár nem hiszem, hogy bármelyiket is megkaphatnám, nemhogy mindkettőt. És nem akarok hazugságban élni.

282. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Madeline Miller: Kirké
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány
Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz – A tízezer éves varázs
P. C. Cast – Kristin Cast: Elrendelve
Melissa Marr: Veszélyes játék
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Robin LaFevers: Sötét diadal
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Eric Elfman – Neal Shusterman: Edison csapdája