A ​boszorkány éjszakája (Az északi erdő legendája 3.) 99 csillagozás

Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Az Északi erdő legendája-trilógia lélegzetelállító végső felvonásában Vászja és Morozko halálos ellenségekkel küzd a látható és a láthatatlan Oroszország megmentéséért.

A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van. A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Alexandra, Pécs, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634477105 · Fordította: Alexovics Ingrid
>!
Alexandra, Pécs, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634476900 · Fordította: Alexovics Ingrid

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Vaszilisza Petrovna (Vászja) · Morozko · Szolovej · Alekszandr Petrovics · Medvegy / Medved · Gyed Grib · Konsztantin Nikonovics · Polunocsnyica / Éjfél Asszony

Helyszínek népszerűség szerint

Oroszország


Kedvencelte 23

Most olvassa 25

Várólistára tette 137

Kívánságlistára tette 205

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

manami>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Furcsa, mert bár nem először veszem a kezembe a történetet, de magyarul olvasva sem sokat változott a véleményem, sőt, talán csak erősödött. off Így hát, az első értékelésemen se tudom igazán átalakítani, talán csak itt-ott egy kicsit frissíteni rajta.

Őszintén megmondom, úgy érzem, hogy kettészakadok. Egyrészt; nagyon szívesen adnék öt csillagot, mert nagyon-nagyon szeretem a sorozatot, és bár ritka, de összefacsarta a szívem az utolsó mondat. Mert gyönyörű volt, és mert jelezte, végleg vége a történetnek. Másrészt; volt egy-két kisebb problémám. Maga a trilógia, így egészében remek, Katherine Arden egy rendkívül tehetséges író, aki képes volt úgy belefonni a meseszerű elemeket a történelmi események sorozatába, hogy a végeredmény olyan természetesnek hat, ahogy a mesék is elválaszthatatlanok gyermekkorunktól.

Az A boszorkány éjszakája egy jó könyv, és egy jó lezárása a trilógiának. A nyelvezet gyönyörű, még sokkal több tősgyökeres orosz (szláv) legendára, mesére (pl.: Сестрица Аленушка и братец Иванушка / Aljonuska húgocska, Ivanuska bátyuska spoiler kiszimatolja az „orosz vért”, Сказка о царе Салтане, о сыне его славном и могучем_ богатыре князе Гвидоне Салтановиче ио прекрасной царевне Лебеди /Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról, spoiler „madárkái”, Полуночница /Az éjfél úrnője /A Hold asszonya, полуденницы / A délidő úrnője / A Nap asszonya stb.) sőt, Puskin versre (У лукоморья дуб зелёный / A tenger partján zöldellő tölgy (?), Сказка о царе Салтане, о сыне его славном и могучем богатыре князе Гвидоне Салтановиче и о прекрасной царевне Лебеди / Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról) utal, és épít benne az írónk, mint az első két kötetben (amihez köze lehet azoknak a kritikáknak, mik szerint a könyve nem elég orosz off ), amiket olvasni csodálatos érzés volt. A véleményem annyi, hogy de bizony, az írónő nagyon pontosan megragadta vad orosz hangulatot, és remekül át is adta. Az írásmód szintén, továbbra is megkapó.

Viszont, amivel problémám volt (még ha nem szívesen vallom is be). A könyv felosztása nem nyerte el túlzottan a tetszésem. Öt részre van osztva, és ebből – de ez tényleg csak személyes vélemény –, az első részt a második könyvnek kellett volna tartalmaznia. Addig még rendben is van, hogy felütéssel kezdünk, de emiatt nagyon ellaposodik az ez után következő rész – ami ráadásul túlságosan is hosszúra sikeredett. Nem azt mondom, hogy nem volt kellemes, mert jó volt olvasni róla, de nem vitte semerre a történetet, és néhol, megkockáztatom, unalmas volt. Ezzel a résszel volt a legtöbb „problémám”, mert bár hangulatilag csodás volt, és Vasya karaktere szempontjából kiemelkedően fontos, nagyon rossz helyen helyezkedett el, és lassúsága, hosszúsága már a tűrőképességem határát súrolta. A másik probléma itt; ha én azonnal rájöttem, hogy hová került Vasya, a lány, aki szintén gyerekkora óta ismeri a történet alapjait képező meséket, hogy nem jött rá, hogy hol van, kinek a kunyhójában? Az pedig, ha tudatlanságát azzal igazolja, hogy „azt hittem, hogy mese”, azok után, amin keresztülment, vegyük csak azt, hogy jutott el a kunyhóhoz, abszurd, és pont főszereplőnktől idegen. Nem ő az, aki az „ősi vallást” képviseli? Ez a pont egy kicsit reszketeg lábakon állt. Ez nem egy nagy probléma, másnak nem kell, hogy feltűnjön, csak egyszerűen… ezáltal még hosszabbnak hatott ez a rész.

Aztán Morozko spoiler is, hm, kicsit hosszabbra és nyögvenyelősebbre sikeredett, mint arra számítottam. Az ötlet, miszerint Morozko a spoiler, nagyon jó, viszont a spoiler nem is tudom, picit klisés. Mármint, olyan… spoiler. Nem is tudom, miért volt erre így szükség. Egy picit kellemesebb lett volna a lelki világomnak – igen, ez is egyéni probléma –, spoiler

És végül, a spoiler . Értem is, hogy miért volt rá szükség, meg nem is. Egyrészt, ott a duma, hogy spoiler és kell a segítség, de közben meg két nappal később már spoiler . Értem, hogy azonnal kellett a segítség, és addig ez rendben is volt, míg Morozko spoiler. Ez picit visszavett a lendületemből. Igen, tudom, hogy az ő birodalmában másképp telik az idő, és képes lehetett ilyen rövid idő alatt összeszedni magát , de mi ezt nem így érzékeljük, erről szó sem esik, emiatt kicsit furcsának hat a dolog. De ez még rendben is van, a nagyobb probléma az, hogy egy fejezettel ezelőtt még azért küzdöttünk keservesen, hogy spoiler, és azzal, hogy spoiler, mintha semmissé tettük volna a könyv hármonegyedének küszködését. Tudom, hogy nem ez volt a cél, és tudom, hogy ahhoz, hogy spoilerengedelmeskedjen, először mindenképp spoiler, de mégis… nem lehetett volna ezt másképp? Ez ismét, egyszerre pozitív, és negatív. Ki, miképp fogja fel. Nekem egy cseppet zavaró volt, de csak szerkezetileg.

A kedvenc szereplőim: a spoiler és Konstantin. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de imádtam mind a kettejüket. Ó nem, Konstantin továbbra is ugyanolyan undorító, szánni való alak, mint az első részben is, mégis, imádtam a részeit (részeiket), róla (róluk) olvastam volna a legtöbbet. A lelki állapota, az a mérhetetlen sötétség, betegség, és éhség (ami olyan nagyon hasonlóvá tette a spoiler ), lenyűgöző volt. Szóhoz se jutottam. A spoiler pedig! Imádom, hogy mennyire gonosz. Tényleg gonosz, nem javul meg, nem lesz kedves spoiler , még akkor sem, ha a saját történetében ő a főhős… zseniális karakter!

Kifejezetten tetszett, hogy az írónk nem, ismétlem, nem lebegteti meg a biztonságos „a kereszténység fertő, undorító, és te is az vagy, ha keresztény vagy” kártyát (mert ugye, ez manapság már pont annyira kötelező, mint az LGBT, és nem fehér karakterek, ha kell, erőszakolt megjelenítése – arra való tekintet nélkül, hogy az író képes-e valósághűen ábrázolni a helyzetüket). Nem-nem. Szemben áll a két „vallás”, de egyikük sem a rossz, vagy a jó oldalon. Vannak szörnyetegei és hősei is mind a két oldalnak, akik még összefogni is képesek… Aminek pedig a legjobban örültem, hogy mikor Konstantin spoiler a lányt, kijelentette, hogy „nincs Isten”, és nem az ő szolgálatában teszi amit tesz. Egyedül önmagáért. Felemelő volt látni ezt az új fordulatot, hogy nem kell biztonsági játékot játszani, és megtartani teszem a jól ismert „ki a gonosz, ki a jó” szerepeket.

Így a spoiler is, ahogy mondtam, saját és egyéb követőinek bevallása szerint, a történet hőse, és csak a világa ellenségeit próbálja megsemmisíteni. És nem tehet róla az ember, muszáj belegondolnia… igaza van-e valamennyire? spoiler

Aztán, Sasha, Vasya és Olga karaktere továbbra is nagyon jól mutatja a társadalmi különbségeket, amit imádok. Ezen felül, megértem Sasha ragaszkodását a húgához, és Olga távolságtartását – a nő helyében… nem tudom, valaha meg tudtam volna-e bocsátani a húgomnak, egyrészt, hogy spoiler, másrészt, hogy ezek után spoiler. Teljességgel megértem, a távolságtartását, sőt, még kedves is volt a történtekhez képest. De a megjegyzései nagyon az elevenbe vágtak (méghozzá jogosan!), mint pl. Varvara megszólalására; „(Vasya) Nem fog visszajönni, tudja, hogy milyen veszélynek tenné ki az egész családot.” Olga válasza: „Mintha ez bármikor érdekelte volna.” És az ő szempontjából, ez egy teljesen igaz állítás.

Igazából, ez ismét egy csodás kötet lett. A hangulat még mindig remek, az írásmód zseniális, a karakterek nagyon élők, főleg Vasya, aki egyszerűen… leírhatatlanul valós. Annyit hibázik! Annyi ostobaságot követ el! Önző, és mégis jót akar. A végkifejlet pedig, ahol Vasya kijelenti, hogy „ A bizalmad kérem. Nem a soha nem létezett fiú nevében, akit Vasilii Petrovich-ként ismertél, hanem a magam nevében.” nálam nagyot ütött. Végre ki is mondták, hogy nem, nem nem azért öltöztem fiúnak, mert fiú akarok lenni, hanem a szabadság és a biztonság miatt, de ettől még önmagam vagyok! Ezért pedig nagyon, nagyon hálás vagyok az írónőnek!

Ahogy a „démonok” bemutatásáért is. Azért, hogy a spoiler nem volt képes belépni a templomba – csak ha hívták. Hogy Konstantin a spoiler összerezzent a harangok kondulásakor. Ahogy spoiler csodálta amint Konstantin új életet volt képes „teremteni” az ikonok festésekor – úgy, ahogy ő arra soha nem volt képes. Áh, a két karakter közti kapcsolat volt az egyik legzseniálisabb, amit valaha láttam! (Még ha igaz nem is volt, hisz spoiler, végül mindenképp.) A gyász, amit spoiler, s valahol mégse ő váltott ki, inkább a majdnem-volt lehetőségnek szólt, vegyük azt bármilyen értelemben.

Összességében jó kötet volt, és kerek lezárás – de még mindig ez a legkevésbé szeretett részem a trilógiából. Az én problémáim persze nem kell, hogy gondot okozzanak másoknak. Mindettől függetlenül, a trilógiát továbbra is legnagyobb kedvenceim közt tartom számon.

3 hozzászólás
Noro>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A trilógia befejező részének sikerült felülmúlnia az elvárásaimat. Nehéz szülés volt, mivel az előző kötetben mindennek és mindenkinek sikerült a legrosszabb arcát mutatnia: nyafka, önző nők, öntelt, vakhitű papok, és egy durván részrehajló szerző is felbukkant a sorok között. Ezúttal viszont sokkal árnyaltabb képet kapunk a középkori orosz világról, a meséken innen és túl egyaránt. Vászja megtanul együtt élni a hibáival, felvállalja a ráosztott szerepet, miközben vad és független önmagát sem tagadja meg, és az orosz történelem aktív alakítójává válik. Konsztantyin, a megkeseredett, álszent szerzetes motivációiba is mélyebb bepillantást nyerünk, és ez sokat hozzáad a kétségkívül ellenszenves figurához. A keresztény és az óhitű világ közelebb kerül egymáshoz a történet során, és kiderül, hogy nem feltétlenül ősellenségei egymásnak. Érdekes megoldás, hogy a regény kétharmada körül úgy tűnik, mintha véget érne a történet, majd kiderül, hogy a nagy győzelem egy tágabb perspektívából nem olyan nagy, és talán nem is igazi győzelem. Ezen a ponton a trilógia végre kilép az „én jó, ő gonosz” nézőpontból, és – főhősével együtt – érettebb álláspontra helyezkedik.
Nagyjából ennyi. További részletekért lásd az első részről írt értékelésemet: link

Wee IP>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A Lány a toronyban után nagyon vártam a harmadik részt. Aztán csak vártam… és vártam… és vártam.
Ha kibekkeltem volna, amíg nyomtatásban is megjelenik, még mindig várhatnék, de adott ponton eldurrant az agyam, és megvettem az e-könyvet, aztán ha végre lesz 3D-ben, nyilván felteszem a polcra azt is.
Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy képes vagyok ugyanazt a könyvet kétszer is megvenni, tehát EZ jó!

Az író alapvetően eddig sem finomkodott, de most aztán…
Vászja egyre jobban megismeri a saját természetét, a varázsvilágot, és szövetségeseket, meg persze ellenségeket is szerez. Utóbbiból valahogy mindig több akad, mint az előbbiből.
Konsztantin olyan szinten tudta feltolni a vérnyomásomat, hogy az valami elképesztő. Sosem bírtam elviselni a bigott megszállottságot, és ez a karakter annyira jól hozta a gyűlölhető figurát, hogy még a kezem is ökölbe szorult tőle.
Morozko a szokásos, hűvös formáját hozza, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, elképesztő szerethető.
A medve okozta a legnagyobb meglepetést, mert a könyv utolsó negyedére esküszöm, még megkedvelni is sikerült egy kicsit. Valahogy a Herkules mese Hádésza ugrott be róla olykor-olykor, ami az elmés kis megjegyzésit illeti.

Itt már jobban egybemosódtak a varázsvilág és az emberi világ határai, és ez jobban tetszett, mint az előző kötetben, ahol jóval élesebben elkülönült a kettő. Tudom, hogy az író a történelmi szálra is erősen épített, de ez a haborúskodás része engem annyira még mindig nem villanyozott fel, így azokon inkább csak igyekeztem átsuhanni.

Látom a könyv hibáit, mert azért, ha nem sok, de akad, viszont borzalmasan olvasmányos, nagyon sodró a lendülete, igazán élők a karakterei, és nagy tétekkel játszik. Ez egyébként az egész trilógiára jellemző, amiért sok mindent hajlandó vagyok elnézni neki.

Én szerettem, igazán, és a végén jóleső megnyugvással „csuktam be a fájlt”, hogy pont azt kaptam, amit vártam, és hogy végül minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett.

Angieolvas >!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Az elején még nem sejtettem, hogy ennyire érzelmes lesz a befejező kötet. Vászjának menekülnie kell immár egyedül…
spoiler
Konstantin pópát annyira rühelltem, hogy vártam, hogy megkapja a magáét. spoiler
Morozkov és Vászja pillanatai igazán szívmelengetőek voltak. Egymás mellé álltak és harcoltak a Medve ellen, de az a csata a kezdet volt.
Szását kicsit jobban tudtam kedvelni, mint az előző kötetekben, de csak a tette miatt.
Ami a legnagyobb furdulat és meglepetés volt számomra az a Medve. A második csatában esküszöm nagyon csíptem :D
Végül szövetségesek lettek Vászjával és Morozkovval.
A Legaranyosabb jelenet a Gomba szellem és Morozkov elveszett emlékeinek megtalálása volt.
A befejezés pedig tényleg csodálatos lett. spoiler

3 hozzászólás
Kkatja P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

@Juditka94 remekül megfogalmazta a bennem dúló gondolatokat is a lezárást illetőleg :
https://moly.hu/ertekelesek/4180106
Még annyit tennék hozzá, hogy nagyon jó volt a végső ütközet, ahogy Vászja összekovácsolta a jó és „rossz” szellemek világát, és egyesíteni tudta az ősi erőket a tatárok fenyegetése ellen, nagyon drukkoltam nekik, még a Medvét is megkedveltem kicsit, de Gyed Grib a kis gombaszellem volt a kedvencem, aki elsőként állt Vászja mellé a csjertik közül.
Újra kell olvasnom a Marija Morevnát is, aki az itt is szereplő halhatatlan Koscsejjel kerül összetűzésbe, akárcsak Vászja. :))
Remek utazás volt, és én is mennék Baba Jagához tanulni Vaszjával és Morozkóval. :))

Belle_Maundrell >!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A medve és a csalogány után nem is gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem ezt a sorozatot, azt ugyanis jó, de nem emlékezetes olvasmányként könyveltem el magamban. A Lány a toronyban már sokkal jobban tetszett, a befejező rész pedig fel is tette rá a koronát.
Alig vártam a megjelenését, és szerencsére minden elvárásomnak meg is felelt. Igaz, hogy rögtön az elején úgy összetörte a szívemet, hogy azt mondtam, ez mínusz három csillag, de annyira imádtam, hogy nagyon. spoiler Végig lekötött a történet, és még a lassabb részeknél sem unatkoztam egy percig sem, mert pl. az Éjfélben töltött idő nem a legmozgalmasabb, de nagyon fontos Vászja karakterfejlődése szempontjából, és nem mellesleg össze is szedheti magát. spoiler
Vászja rengeteget változott az első rész óta, mostanra tényleg igazi hősnő lett, aki nem csak magáért, hanem a népéért és a „nagyobb jóért” hellóka, Grindelwald is kész küzdeni.
Morozkót meg még mindig imádom, tényleg pont olyan, amilyennek egy télkirálynak és halálistennek lennie kell. Annyira hűvös és visszafogott, de mégis érezni lehet, hogy milyen mély érzések kavarognak benne a felszín alatt. Jaaj, totál lennék a Sznyegurocskája :D
Ebből gondolom nem nehéz kitalálni, hogy a romantikus szál megdobogtatta a pici szívemet, és nagyon szurkoltam a boldog befejezésért. Már csak azért is, mert nem tudom, mi van velem idén, de szinte minden olyan könyvsorozat, amit ebben az évben fejeztem be, és szívügyem volt a szerelmi szál, az keserédes véget ért. Valahogy amikor nem a nagy szerelem körül forog az egész történet és hőseink minden gondolata, akkor sokkal jobban megérint és átjön, mintha az lenne az egész sztori célja, hogy végre vígan összejöjjenek. A kevesebb néha több.
Medved pedig egészen kellemes meglepetés. Nem mondom, hogy a szívembe zártam, de nagyon jól megalkotott, izgalmas karakter, aki tökéletes ellentéte a testvérének.
De az én új kis szívcsücsköm Gyed Grib, a világ legcukibb kis gombája. Olyan cuki, hogy belehaloook!
Továbbra is imádom az írónő által teremtett világot, ahogy egymás mellett létezik a pogány varázsvilág és a vallásos Oroszország, és ezúttal nem is különülnek el, hanem egyre inkább összeolvadnak. Nekem nagyon tetszett, hogy az egész történet az orosz történelemben van elhelyezve, és valós események és személyek is felbukkannak a csjertik és démonok mellett, hihetetlenül jól működött így együtt.
Először annyira nem izgatott a tatárokkal való konfliktus, mert a drága Konsztantin úgy az idegeimre ment, hogy végig azt vártam, hogy valaki jól gyilkolássza már meg, aztán legyen happy end, és ez lefoglalta minden figyelmemet. Annyira utáltam az álszent dögöt, hogy minden más konfliktus és ellenség elttörpült mellette. spoiler
Viszont valahogy az egésznek megváltozott a perspektívája azzal, amikor megszűnik a szereplők megosztottsága, és rájövünk, hogy nincsenek jók vagy rosszak, hanem mindenki árnyalt személyiség és minden csak nézőpont kérdése. Ahogy a vallás is, mert létezhet egymás mellett a keresztény és a pogány hit is; az a lényeg, hogy higgyenek valamiben. Mindannyian oroszok, ugyanazon a földön osztoznak, és csak együtt védhetik meg a külső ellenségtől.
A végső összecsapás nagyon izgalmas volt, nem is számítottam rá azok után, hogy milyen hidegen hagyott ez a szál. Valahogy egyszerre volt megrázó és felemelő az összefogás miatt. spoiler
Szása szerepe eléggé meglepett, valahogy elkönyveltem a semleges, de néha idegesítő kategóriában, szóval semmi nagy horderejűre nem számítottam tőle. De nekem bejött ez a fordulat. spoiler
Az utolsó csavartól meg teljesen oda meg vissza voltam. Egy ideig reménykedtem benne, de aztán elengedtem a dolgot, szóval csodás meglepetés volt spoiler
Én teljesen meg vagyok elégedve a végével. Szépen elvarrja a szálakat, de nem kendőzi el a veszteségeket, és inkább keserédes mint happy. Megéli a szomorúságot, de mégis megnyugvást és reményt kínál. Az ilyen befejezések a kedvenceim.

(Viszont az gyalázat, hogy mennyi elírás van szegény könyvben. Elképesztően utálom, amikor ilyen figyelmetlenségekkel rontanak el egy jó regényt.)

CaptainV IP>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A véleményem nem változott: továbbra is azt gondolom, hogy kár, amiért nem egy kicsit belemenősebb stílusban, más arányokat használva lett elmesélve ez a történet. De hát ez egy kommersz valami, ami sok mindenen meglátszik, főleg a főszereplőn, pedig megmondom én, kinek kellett volna az egész trilógia főszereplőjének lennie.
ALJOSÁNAK.
nem.
Konsztantinnak.
Ugyanez a sztori, ugyanez a konfliktus, de az Istentől elforduló, teljesen eltévelyedett, gyakorlatilag kattos, újabban az/egy ürdünggel haverkodó, sima beszédű püspök szemszögéből? Micsoda kihagyott ziccer.

Na de harmadjára beszélek olyan könyvről, ami nem létezik – az van, amit Arden írt. És bár az actual könyvénél jobban tetszik a saját ötletem, valójában nincs igazán miért panaszkodni, szépen kibújt abból is, amit ő talált ki. Nem annyira extra, pontosabban olyan, mint az eddigi részek: olvasmányos, nem buta, de egyszerű, egyszerű párbeszédek, egyszerű lépések, egyszerű narráció. Viszont a történet az egészét tekintve tartalmas, és talán itt olvashatunk a legtöbbet arról az izgalmas elképzelésről, ahogy a mitológiai/pogány lények léteznek a valóságban vagy annak peremén.
Nem gondoltam volna az első rész idején, hogy a végére ennyire rendben lesz, úgyhogy minden korábbi és aktuális fanyalgásom ellenére azért ki kell mondani, hogy ez a trilógia tényleg nem rossz.

robi0628 >!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Éppen befejeztem.
Még nem tértem magamhoz.
Döbbenetesen jó volt. Adtam is rá az összes csillagot. Elérte a maximumot nálam minden értelemben ez a könyv, illetve hát, nem csak ez, nyilván, az előzményei is, de ez tette fel a koronát az egészre.
OLVASÁSORGAZMUSOM van. A katarzis, mint szó, kifejezés, jelentés, ehhez kevés.
Nem is tudom, mit lehet ezután olvasni, ami legalább majd a közelébe ér.
A szerző írja: meglepődött az utazástól, míg írta a trilógiát, és szavakban nem kifejezhető a hálája, hogy megtörtént.
Nos, ezzel én is így vagyok: hálásan köszönöm az élmény, amit nem is nagyon lehet szavakba önteni.

snowwolf P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Szép befejezése a trilógiának. Tetszett a karakterfejlődés off.

Ami nem tetszett: nos, misztikus alternatív történelem – értem én, de volt egy kis X-Men-fílingem. Az első két részben a varázslatos a rögvalóság élő része volt, a mindennapok csendes titka, pont ezért volt számomra kedvesebb.
Népmese-adaptációként viszont izgalmas, szép történet, örülök, hogy olvashattam.

Kettinger_Laura P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Kellett egy nap, hogy végre tudjam értékelni ezt a könyvet. Eleinte három csillagot akartam rá adni, aztán ötöt, de végül – akárcsak az előző két rész esetében – most is maradok a négy és fél csillagnál. Egy majdnem tökéletes sorozat majdnem jó befejezése.

Úgy gondolom, hogy aki szereti a lovakat, érdekli az orosz mitológia vagy csak szeretne egy rendhagyó és nagyon jó fantasyt olvasni, annak kötelező olvasmány ez a sorozat. Az igazi értékelésemet azonban csak spoileresen tudom leírni.

A történet alapvetően nagyon tetszett és imádom az egész világot, de volt pár problémám, ami felett csak nagyon nehezen tudtam átsuhanni. spoiler

spoiler

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

ivett299 P>!

– A világon nincsenek se szörnyetegek, se szentek. Csak végtelen árnyalatok vannak, melyeket ugyanabba a kárpitba szőttek bele: az egyik világos, a másik sötét. Akit az egyik ember szörnyetegnek tart, a másik őszintén szeret.

85. oldal

ivett299 P>!

– Adjon Isten – mondta Szása óvatosan.
– Inkább ne – felelte Polunocsnyica.

329. oldal

ivett299 P>!

„A varázslat megőrjíti az embereket. Elfelejtik, mi az, ami valóság, mert túl sok minden válik lehetségessé.”

148. oldal

robi0628 >!

– Nincs különbség a kinti és a benti világ között – mondta a télkirály.

ivett299 P>!

– A medve mulatozása nem érint téged. Régóta fogságban volt; nem gondolod, hogy megérdemel egy kis napfényt?
– Épp az előbb akart megölni – mondta Vászja fanyarul. – Azért ez mégiscsak olyan mulatság, ami aggaszt.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vaszilisza Petrovna (Vászja)
Belle_Maundrell>!

– (…) Ne keseregj azon, amit nem tudsz megváltoztatni.

416. oldal, 32. Kulikovo

ivett299 P>!

„Sokan azt mondják, jobb még azelőtt meghalni, mielőtt valóban eljön az ideje”

53. oldal

ivett299 P>!

„A varázslat azt jelenti, nem emlékszel arra, hogy a világ egykor másmilyen volt, mint amilyennek látni akartad.”

53. oldal

ivett299 P>!

– Félsz?
– Nem – felelte Konsztantin. – Semmiben sem hiszek, és semmitől nem félek.
A medve felnevetett.
– Így kell ennek lennie. Hiszen csak akkor tudsz mindent kockára tenni, amikor nem félsz veszíteni.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Konsztantin Nikonovics
ivett299 P>!

– Olyan kedves gyerek voltál, amikor először találkoztam veled ennél a fánál – jegyezte meg a medve. – Mi történt? (…)
– Mi történt? Szerelem, árulás és persze az idő – mondta Vászja. – Mi történik azzal, aki egyszer csak kezd téged megérteni, Medved? Az élet történik vele.

367. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Csóti Lili: Hetedvérig
Deborah Harkness: Az idő rabjai
Lisa Jane Smith: Tombolás
Nora Roberts: Ég és föld
Karen Chance: Holdvadász
Nora Roberts: Sötét boszorkány
Deborah Harkness: Az élet könyve
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Margit Sandemo: Varázslat