9. legjobb meseregény könyv a molyok értékelése alapján
33. legjobb romantikus könyv a molyok értékelése alapján
38. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján

A ​boszorkány éjszakája (Az északi erdő legendája 3.) 297 csillagozás

Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Az Északi erdő legendája-trilógia lélegzetelállító végső felvonásában Vászja és Morozko halálos ellenségekkel küzd a látható és a láthatatlan Oroszország megmentéséért.

A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van. A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Alexandra, Pécs, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634477105 · Fordította: Alexovics Ingrid
>!
Alexandra, Pécs, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634476900 · Fordította: Alexovics Ingrid

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Vaszilisza Petrovna (Vászja) · Morozko · Szolovej · Szása (Alexandr Petrovics) · Alekszandr Petrovics · Dmitrij Ivanovics · Gyed Grib · Konsztantin Nikonovics · Medvegy / Medved · Polunocsnyica / Éjfél Asszony

Helyszínek népszerűség szerint

Oroszország


Kedvencelte 66

Most olvassa 22

Várólistára tette 153

Kívánságlistára tette 206

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Arden sorozata a tipikus példa arra, hogy egy nagyon is határozott célközönségű regényt hogyan tesz az érett írói szemléletmód és a mesterségbeli tudás élvezhetővé azok számára is, akik – mint én is – erősen kilógnak az elsődlegesen megszólítottak köréből.
Ez a sorozat érzésem szerint ugyanis elsősorban az érzékeny és érzelmeket mélyen megélő, nem az idealizált mesevilágot vagy az eszképista Mary-Sue típusú fantasyt kedvelő női olvasók számára íródott, mivel Vászjával, a főhősnővel nekik lesz legkönnyebb azonosulni, vagy legalábbis átérezni a helyzetét.
Nyilván azok számára, akik olvasták az előző részeket nem lesz meglepő, hogy ebben a kötetben sem alakulnak a dolgok „jól” a dolgok Vászja számára. A szenvedés és ő kéz a kézben járnak és a lány ismét és kegyetlenül szembesül azzal, hogy az elkeseredett és összezavart tömeg milyen könnyen fanatizálható, s hogy még annál is könnyebben vehető rá a legvéresebb tettekre is.
A trilógia utolsó részében az írónő minden szálat elvarr, s bár nem voltam minden megoldásával maradéktalanul elégedett – ebben a kötetben például a dédnagyanyjához spoiler fűződő viszony sikkadt el, és ez számomra legalább annyira kihagyott lehetőségnek tűnt, mint ahogy az előző kötetben is nagyon egyszerűen zárult a fő antagonista spoiler története – de összességében nem maradt hiányérzetem.
Pedig tényleg számos, érzésem szerint gyakran inkább önálló regényért kiáltó szálat is vitt az írónő, amelyek közül hol ez, hol az volt hangsúlyosabb.
Folyton visszatérő motívum volt a nők helyzete és lehetőségei egy végtelenül merev és konzervatív patriarchális társadalomban és az, hogy hogyan torzítja el ez már önmagában is a család szerepét és a rokoni kapcsolatokat.
A dogmatikusan merev ortodox vallásosság és a babonákon alapuló népi hiedelemvilág kibékíthetetlen ellentéte nem csak az elsődleges olvasatában, de a tiltó és kategorizáló világlátás és a toleranciára és a megértésre való törekvés összeütközését is jól példázza.
Ezek logikus folyománya, hogy a női és férfi szerepekre és viszonyokra is a erős hatást gyakorol ez a valójában toxikus közegben, és pontosan ezek miatt torzul a szerelmi fellángolás szinte azonnal egyszerre birtoklási vággyá és pusztító gyűlöletté.
Mindezeket egy egyszerre historizáló, a valós eseményeket – mint az 1380-as kulikovói csata – viszonylag történelem hűen lekövető, de mindezek mellett az orosz mesék és legendák világát is megidéző háttér előtt játszódó történetben tárta elénk az írónő.
Arden a könyv utolsó harmadában nem csupán a kulikovói csatát szővi bele a történetbe, hanem egyfajta kulcsot is kínál egy újonnan létrejött nemzett lelkületéhez. Hiszen nem nehéz felismerni Vászjában a gyöngéd, gondoskodó és odaadó Oroszország Anyácskát, Morozkoban magát a Nagy Orosz Telet, minden könyörtelenségével és szépségével, míg a Medve nem más, mint az orosz néplélek bestiális és cinikusan kegyetlen aspektusa.

Sajnos azonban számomra pontosan ez a rengeteg réteg és történetszál és értelmezési lehetőség volt az, amitől egységes történetként kevésbé szervesült ez a sorozat, nem találtam elég erősnek az írói fókuszt. Ám igazából nem ezért, hanem egy sokkal szubjektívebb ok miatt nem tudtam közel engedni magamhoz ezt a történetet.
Arden ugyanis egy olyan dominánsan karakter vezérelt sztorit írt, amelynek szereplői elsősorban az érzelmeik megélésén keresztül kapcsolódnak egymáshoz és az eseményekhez. Számomra viszont ennyi és ilyen intenzív, ráadásul többnyire keserű és kétségbeesett felhangú érzelem még akkor is túl sok volt, ha azok ábrázolását egyébként hitelesnek éreztem.

2 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Nem ez a kedvenc részem, de nem adhatok kevesebbet öt csillagnál mert a szerző szépen lezárta a trilógiát, igazi történelemmel vegyítve. Vászja továbbra is sokat hibázik, helyenként makacs és felelőtlen, de tanul is legalább, igaz a maga kárán. Abban az időben nem volt könnyű nőnek lenni, a függetlenség pedig nem volt opció, plána ha még valakit boszorkánysággal vádoltak meg. Márcsak ezért is példátlan, amit Vaszilissza tesz, kiáll az országáért és a csetnyikekért is. A könyv nyelvezete kárpótol a hosszúságáért, helyenként lassú, de én nem èreztem unalmasnak. Inkább érdekes volt, ahogy V. újabb lényekkel találkozott például a saját ősével is az éjfél birodalmában. A medve pedig a végére egészen normálissá vált, persze sajátmagához képest.

2 hozzászólás
manami>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Furcsa, mert bár nem először veszem a kezembe a történetet, de magyarul olvasva sem sokat változott a véleményem, sőt, talán csak erősödött. off Így hát, az első értékelésemen se tudom igazán átalakítani, talán csak itt-ott egy kicsit frissíteni rajta.

Őszintén megmondom, úgy érzem, hogy kettészakadok. Egyrészt; nagyon szívesen adnék öt csillagot, mert nagyon-nagyon szeretem a sorozatot, és bár ritka, de összefacsarta a szívem az utolsó mondat. Mert gyönyörű volt, és mert jelezte, végleg vége a történetnek. Másrészt; volt egy-két kisebb problémám. Maga a trilógia, így egészében remek, Katherine Arden egy rendkívül tehetséges író, aki képes volt úgy belefonni a meseszerű elemeket a történelmi események sorozatába, hogy a végeredmény olyan természetesnek hat, ahogy a mesék is elválaszthatatlanok gyermekkorunktól.

Az A boszorkány éjszakája egy jó könyv, és egy jó lezárása a trilógiának. A nyelvezet gyönyörű, még sokkal több tősgyökeres orosz (szláv) legendára, mesére (pl.: Сестрица Аленушка и братец Иванушка / Aljonuska húgocska, Ivanuska bátyuska spoiler kiszimatolja az „orosz vért”, Сказка о царе Салтане, о сыне его славном и могучем_ богатыре князе Гвидоне Салтановиче ио прекрасной царевне Лебеди /Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról, spoiler „madárkái”, Полуночница /Az éjfél úrnője /A Hold asszonya, полуденницы / A délidő úrnője / A Nap asszonya stb.) sőt, Puskin versre (У лукоморья дуб зелёный / A tenger partján zöldellő tölgy (?), Сказка о царе Салтане, о сыне его славном и могучем богатыре князе Гвидоне Салтановиче и о прекрасной царевне Лебеди / Mese Szaltán cárról meg a fiáról, a dicső és hatalmas Gvidon hercegről, meg Lebegyről, a gyönyörű cárlányról) utal, és épít benne az írónk, mint az első két kötetben (amihez köze lehet azoknak a kritikáknak, mik szerint a könyve nem elég orosz off ), amiket olvasni csodálatos érzés volt. A véleményem annyi, hogy de bizony, az írónő nagyon pontosan megragadta vad orosz hangulatot, és remekül át is adta. Az írásmód szintén, továbbra is megkapó.

Viszont, amivel problémám volt (még ha nem szívesen vallom is be). A könyv felosztása nem nyerte el túlzottan a tetszésem. Öt részre van osztva, és ebből – de ez tényleg csak személyes vélemény –, az első részt a második könyvnek kellett volna tartalmaznia. Addig még rendben is van, hogy felütéssel kezdünk, de emiatt nagyon ellaposodik az ez után következő rész – ami ráadásul túlságosan is hosszúra sikeredett. Nem azt mondom, hogy nem volt kellemes, mert jó volt olvasni róla, de nem vitte semerre a történetet, és néhol, megkockáztatom, unalmas volt. Ezzel a résszel volt a legtöbb „problémám”, mert bár hangulatilag csodás volt, és Vasya karaktere szempontjából kiemelkedően fontos, nagyon rossz helyen helyezkedett el, és lassúsága, hosszúsága már a tűrőképességem határát súrolta. A másik probléma itt; ha én azonnal rájöttem, hogy hová került Vasya, a lány, aki szintén gyerekkora óta ismeri a történet alapjait képező meséket, hogy nem jött rá, hogy hol van, kinek a kunyhójában? Az pedig, ha tudatlanságát azzal igazolja, hogy „azt hittem, hogy mese”, azok után, amin keresztülment, vegyük csak azt, hogy jutott el a kunyhóhoz, abszurd, és pont főszereplőnktől idegen. Nem ő az, aki az „ősi vallást” képviseli? Ez a pont egy kicsit reszketeg lábakon állt. Ez nem egy nagy probléma, másnak nem kell, hogy feltűnjön, csak egyszerűen… ezáltal még hosszabbnak hatott ez a rész.

Aztán Morozko spoiler is, hm, kicsit hosszabbra és nyögvenyelősebbre sikeredett, mint arra számítottam. Az ötlet, miszerint Morozko a spoiler, nagyon jó, viszont a spoiler nem is tudom, picit klisés. Mármint, olyan… spoiler. Nem is tudom, miért volt erre így szükség. Egy picit kellemesebb lett volna a lelki világomnak – igen, ez is egyéni probléma –, spoiler

És végül, a spoiler . Értem is, hogy miért volt rá szükség, meg nem is. Egyrészt, ott a duma, hogy spoiler és kell a segítség, de közben meg két nappal később már spoiler . Értem, hogy azonnal kellett a segítség, és addig ez rendben is volt, míg Morozko spoiler. Ez picit visszavett a lendületemből. Igen, tudom, hogy az ő birodalmában másképp telik az idő, és képes lehetett ilyen rövid idő alatt összeszedni magát , de mi ezt nem így érzékeljük, erről szó sem esik, emiatt kicsit furcsának hat a dolog. De ez még rendben is van, a nagyobb probléma az, hogy egy fejezettel ezelőtt még azért küzdöttünk keservesen, hogy spoiler, és azzal, hogy spoiler, mintha semmissé tettük volna a könyv hármonegyedének küszködését. Tudom, hogy nem ez volt a cél, és tudom, hogy ahhoz, hogy spoilerengedelmeskedjen, először mindenképp spoiler, de mégis… nem lehetett volna ezt másképp? Ez ismét, egyszerre pozitív, és negatív. Ki, miképp fogja fel. Nekem egy cseppet zavaró volt, de csak szerkezetileg.

A kedvenc szereplőim: a spoiler és Konstantin. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de imádtam mind a kettejüket. Ó nem, Konstantin továbbra is ugyanolyan undorító, szánni való alak, mint az első részben is, mégis, imádtam a részeit (részeiket), róla (róluk) olvastam volna a legtöbbet. A lelki állapota, az a mérhetetlen sötétség, betegség, és éhség (ami olyan nagyon hasonlóvá tette a spoiler ), lenyűgöző volt. Szóhoz se jutottam. A spoiler pedig! Imádom, hogy mennyire gonosz. Tényleg gonosz, nem javul meg, nem lesz kedves spoiler , még akkor sem, ha a saját történetében ő a főhős… zseniális karakter!

Kifejezetten tetszett, hogy az írónk nem, ismétlem, nem lebegteti meg a biztonságos „a kereszténység fertő, undorító, és te is az vagy, ha keresztény vagy” kártyát (mert ugye, ez manapság már pont annyira kötelező, mint az LGBT, és nem fehér karakterek, ha kell, erőszakolt megjelenítése – arra való tekintet nélkül, hogy az író képes-e valósághűen ábrázolni a helyzetüket). Nem-nem. Szemben áll a két „vallás”, de egyikük sem a rossz, vagy a jó oldalon. Vannak szörnyetegei és hősei is mind a két oldalnak, akik még összefogni is képesek… Aminek pedig a legjobban örültem, hogy mikor Konstantin spoiler a lányt, kijelentette, hogy „nincs Isten”, és nem az ő szolgálatában teszi amit tesz. Egyedül önmagáért. Felemelő volt látni ezt az új fordulatot, hogy nem kell biztonsági játékot játszani, és megtartani teszem a jól ismert „ki a gonosz, ki a jó” szerepeket.

Így a spoiler is, ahogy mondtam, saját és egyéb követőinek bevallása szerint, a történet hőse, és csak a világa ellenségeit próbálja megsemmisíteni. És nem tehet róla az ember, muszáj belegondolnia… igaza van-e valamennyire? spoiler

Aztán, Sasha, Vasya és Olga karaktere továbbra is nagyon jól mutatja a társadalmi különbségeket, amit imádok. Ezen felül, megértem Sasha ragaszkodását a húgához, és Olga távolságtartását – a nő helyében… nem tudom, valaha meg tudtam volna-e bocsátani a húgomnak, egyrészt, hogy spoiler, másrészt, hogy ezek után spoiler. Teljességgel megértem, a távolságtartását, sőt, még kedves is volt a történtekhez képest. De a megjegyzései nagyon az elevenbe vágtak (méghozzá jogosan!), mint pl. Varvara megszólalására; „(Vasya) Nem fog visszajönni, tudja, hogy milyen veszélynek tenné ki az egész családot.” Olga válasza: „Mintha ez bármikor érdekelte volna.” És az ő szempontjából, ez egy teljesen igaz állítás.

Igazából, ez ismét egy csodás kötet lett. A hangulat még mindig remek, az írásmód zseniális, a karakterek nagyon élők, főleg Vasya, aki egyszerűen… leírhatatlanul valós. Annyit hibázik! Annyi ostobaságot követ el! Önző, és mégis jót akar. A végkifejlet pedig, ahol Vasya kijelenti, hogy „ A bizalmad kérem. Nem a soha nem létezett fiú nevében, akit Vasilii Petrovich-ként ismertél, hanem a magam nevében.” nálam nagyot ütött. Végre ki is mondták, hogy nem, nem nem azért öltöztem fiúnak, mert fiú akarok lenni, hanem a szabadság és a biztonság miatt, de ettől még önmagam vagyok! Ezért pedig nagyon, nagyon hálás vagyok az írónőnek!

Ahogy a „démonok” bemutatásáért is. Azért, hogy a spoiler nem volt képes belépni a templomba – csak ha hívták. Hogy Konstantin a spoiler összerezzent a harangok kondulásakor. Ahogy spoiler csodálta amint Konstantin új életet volt képes „teremteni” az ikonok festésekor – úgy, ahogy ő arra soha nem volt képes. Áh, a két karakter közti kapcsolat volt az egyik legzseniálisabb, amit valaha láttam! (Még ha igaz nem is volt, hisz spoiler, végül mindenképp.) A gyász, amit spoiler, s valahol mégse ő váltott ki, inkább a majdnem-volt lehetőségnek szólt, vegyük azt bármilyen értelemben.

Összességében jó kötet volt, és kerek lezárás – de még mindig ez a legkevésbé szeretett részem a trilógiából. Az én problémáim persze nem kell, hogy gondot okozzanak másoknak. Mindettől függetlenül, a trilógiát továbbra is legnagyobb kedvenceim közt tartom számon.

3 hozzászólás
Noro >!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A trilógia befejező részének sikerült felülmúlnia az elvárásaimat. Nehéz szülés volt, mivel az előző kötetben mindennek és mindenkinek sikerült a legrosszabb arcát mutatnia: nyafka, önző nők, öntelt, vakhitű papok, és egy durván részrehajló szerző is felbukkant a sorok között. Ezúttal viszont sokkal árnyaltabb képet kapunk a középkori orosz világról, a meséken innen és túl egyaránt. Vászja megtanul együtt élni a hibáival, felvállalja a ráosztott szerepet, miközben vad és független önmagát sem tagadja meg, és az orosz történelem aktív alakítójává válik. Konsztantyin, a megkeseredett, álszent szerzetes motivációiba is mélyebb bepillantást nyerünk, és ez sokat hozzáad a kétségkívül ellenszenves figurához. A keresztény és az óhitű világ közelebb kerül egymáshoz a történet során, és kiderül, hogy nem feltétlenül ősellenségei egymásnak. Érdekes megoldás, hogy a regény kétharmada körül úgy tűnik, mintha véget érne a történet, majd kiderül, hogy a nagy győzelem egy tágabb perspektívából nem olyan nagy, és talán nem is igazi győzelem. Ezen a ponton a trilógia végre kilép az „én jó, ő gonosz” nézőpontból, és – főhősével együtt – érettebb álláspontra helyezkedik.
Nagyjából ennyi. További részletekért lásd az első részről írt értékelésemet: link

Wee IP>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

A Lány a toronyban után nagyon vártam a harmadik részt. Aztán csak vártam… és vártam… és vártam.
Ha kibekkeltem volna, amíg nyomtatásban is megjelenik, még mindig várhatnék, de adott ponton eldurrant az agyam, és megvettem az e-könyvet, aztán ha végre lesz 3D-ben, nyilván felteszem a polcra azt is.
Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy képes vagyok ugyanazt a könyvet kétszer is megvenni, tehát EZ jó!

Az író alapvetően eddig sem finomkodott, de most aztán…
Vászja egyre jobban megismeri a saját természetét, a varázsvilágot, és szövetségeseket, meg persze ellenségeket is szerez. Utóbbiból valahogy mindig több akad, mint az előbbiből.
Konsztantin olyan szinten tudta feltolni a vérnyomásomat, hogy az valami elképesztő. Sosem bírtam elviselni a bigott megszállottságot, és ez a karakter annyira jól hozta a gyűlölhető figurát, hogy még a kezem is ökölbe szorult tőle.
Morozko a szokásos, hűvös formáját hozza, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, elképesztő szerethető.
A medve okozta a legnagyobb meglepetést, mert a könyv utolsó negyedére esküszöm, még megkedvelni is sikerült egy kicsit. Valahogy a Herkules mese Hádésza ugrott be róla olykor-olykor, ami az elmés kis megjegyzésit illeti.

Itt már jobban egybemosódtak a varázsvilág és az emberi világ határai, és ez jobban tetszett, mint az előző kötetben, ahol jóval élesebben elkülönült a kettő. Tudom, hogy az író a történelmi szálra is erősen épített, de ez a haborúskodás része engem annyira még mindig nem villanyozott fel, így azokon inkább csak igyekeztem átsuhanni.

Látom a könyv hibáit, mert azért, ha nem sok, de akad, viszont borzalmasan olvasmányos, nagyon sodró a lendülete, igazán élők a karakterei, és nagy tétekkel játszik. Ez egyébként az egész trilógiára jellemző, amiért sok mindent hajlandó vagyok elnézni neki.

Én szerettem, igazán, és a végén jóleső megnyugvással „csuktam be a fájlt”, hogy pont azt kaptam, amit vártam, és hogy végül minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett.

FélszipókásŐsmoly >!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Pompás befejezés, talán az előző két köteténél is erősebb élményt adott (annak ellenére, hogy a második kötettől át-átcsap helyenként ifjúsági leányregénybe). Hosszan elmélyülős, mégis lendületes a cselekmény. Bámulatosan képzeletgazdag a világ és a szereplői élőek – persze a hitvilág-alap már megvolt hozzá, mégis javarészt Katherine Arden keltette életre az alakokat a kis manóktól a nagyhatalmú, történelemformáló lényekig. Van, amit szívesen folytattam volna még pár köteten át, de a legtöbb szál tisztességgel lezárásra került. A manapság trilógiáknál divatos ívet követte a történet: az első kötet bevezető, a másodikban kezd kibomlani a cselekmény, a harmadikban pedig tetőpontjára ér, majd vége. Mindegyik részben szerepeltet egy-egy jelentős alakot az orosz népi mondákból, és vannak, akik végigkísérik a főhőst (sajna ők kevésbé fejlődtek, változtak, róluk szívesen olvastam volna még). Meglepett, hogy végül a számomra legutáltabb szereplő (Konsztantin) lett a legjobban kidolgozva, Vászja hozzá képest jóval kevesebb árnyalatot mutatott, pedig ő is fejlődött, alakult nem is keveset a kötetek során.

Ezek után kíváncsi vagyok a másik Catherynne hasonló témájú művére meg Naomi Novik regényeire.

1 hozzászólás
ScarlettBlair P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Hivatalosan is új kedvenc sorozatot avattam.
Zseniális egy könyv (és trilógia volt). Vászja karaktere ebben a kötetben is remekül meg volt írva, emberi volt, követett el hibákat, és cselekedett jó dolgokat is. Nem félt segítséget kérni, ha úgy érezte egyedül már nem megy.
Talán Cselubejt leszámítva minden egyes karakterben volt valami szerethető, volt valami ami miatt nem tudtam azt mondani, hogy ő most akkor csak jó vagy csak rossz, mind emberek voltak.
A csjertiket továbbra is imádtam, Gyed Grib nagy kedvencem lett, és Éjfél Asszony.
A végkifejletnek spoiler eszméletlenül örültem, az egész kötet alatt reménykedtem benne, hogy ez azért be fog következni. Mikor elolvastam az utolsó mondatot, a biztonság kesvéért lapoztam egyet, hogy még olvasom tovább a történetet. Sajnos nem volt folytatás.

Kkatja P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

@Juditka94 remekül megfogalmazta a bennem dúló gondolatokat is a lezárást illetőleg :
https://moly.hu/ertekelesek/4180106
Még annyit tennék hozzá, hogy nagyon jó volt a végső ütközet, ahogy Vászja összekovácsolta a jó és „rossz” szellemek világát, és egyesíteni tudta az ősi erőket a tatárok fenyegetése ellen, nagyon drukkoltam nekik, még a Medvét is megkedveltem kicsit, de Gyed Grib a kis gombaszellem volt a kedvencem, aki elsőként állt Vászja mellé a csjertik közül.
Újra kell olvasnom a Marija Morevnát is, aki az itt is szereplő halhatatlan Koscsejjel kerül összetűzésbe, akárcsak Vászja. :))
Remek utazás volt, és én is mennék Baba Jagához tanulni Vaszjával és Morozkóval. :))

Angieolvas P>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Az elején még nem sejtettem, hogy ennyire érzelmes lesz a befejező kötet. Vászjának menekülnie kell immár egyedül…
spoiler
Konstantin pópát annyira rühelltem, hogy vártam, hogy megkapja a magáét. spoiler
Morozkov és Vászja pillanatai igazán szívmelengetőek voltak. Egymás mellé álltak és harcoltak a Medve ellen, de az a csata a kezdet volt.
Szását kicsit jobban tudtam kedvelni, mint az előző kötetekben, de csak a tette miatt.
Ami a legnagyobb furdulat és meglepetés volt számomra az a Medve. A második csatában esküszöm nagyon csíptem :D
Végül szövetségesek lettek Vászjával és Morozkovval.
A Legaranyosabb jelenet a Gomba szellem és Morozkov elveszett emlékeinek megtalálása volt.
A befejezés pedig tényleg csodálatos lett. spoiler

3 hozzászólás
Zsoofia>!
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Ez a könyv sokkal, sokkal csodálatosabb lehetett volna, hogyha két részletbe van szedve. Még a szerkezete is indokolja, uganis az a fordulópont a kötet felénél annyira meglepett, hogy minden, amit addig tettünk, azt most lényegében semmissé tesszük, akkor mire is volt jó? Ha eltelt volna némi idő a két esemény között, és nem szó szerint KÉT NAP, akkor hihetőbb lett volna számomra, hogy Vászja meghoz egy ilyen döntést.
Ezek mellett úgy érzem, az időszűke miatt nem volt idő kibontani dolgokra. Épp csak belecsíptünk egy-két helyre, rohantunk át az egész világon, a korábban elhintett lore-on, hogy utolérjük a cselekményt, ami hordaként rohant előre.

A csillagozásom inkább a sorozat potenciáljának szól, mint a könyvnek, mert nagyon bosszant, hogy ennyire sűríteni kellett mindent.

Mert az a minden, amit kaptunk, az csodálatos volt.
Kezdve az könyv elején történt spoiler, ami egyszerre sokkolt és nyűgözött le, utána az Éjfél Birodalma és a tó menti tisztás története, a kis bébi gombaszellem Gyed Gribnek már most megítélem a legjobb mellékszereplő díjat (Szása mellett), az epikus szerelmi történeten át Morozko és Vászja között, a gyönyörű prózáig és a legendás lezárásokig, jóformán egy rossz szót nem tudnék mondani arról, ami ténylegesen történt.

Csak történhetett volna még háromszáz oldalban.


Népszerű idézetek

ivett299 P>!

– A világon nincsenek se szörnyetegek, se szentek. Csak végtelen árnyalatok vannak, melyeket ugyanabba a kárpitba szőttek bele: az egyik világos, a másik sötét. Akit az egyik ember szörnyetegnek tart, a másik őszintén szeret.

85. oldal

ivett299 P>!

„A varázslat azt jelenti, nem emlékszel arra, hogy a világ egykor másmilyen volt, mint amilyennek látni akartad.”

53. oldal

ivett299 P>!

„A varázslat megőrjíti az embereket. Elfelejtik, mi az, ami valóság, mert túl sok minden válik lehetségessé.”

148. oldal

ivett299 P>!

– Adjon Isten – mondta Szása óvatosan.
– Inkább ne – felelte Polunocsnyica.

329. oldal

Belle_Maundrell >!

– Ha minden napod azzal töltöd, hogy a jóvátehetetlen hibák terhét cipeled magaddal, azzal csak magadnak ártasz.

257. oldal, 20. Az aranykantár

Kapcsolódó szócikkek: Morozko
ivett299 P>!

– Félsz?
– Nem – felelte Konsztantin. – Semmiben sem hiszek, és semmitől nem félek.
A medve felnevetett.
– Így kell ennek lennie. Hiszen csak akkor tudsz mindent kockára tenni, amikor nem félsz veszíteni.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Konsztantin Nikonovics
ivett299 P>!

– A medve mulatozása nem érint téged. Régóta fogságban volt; nem gondolod, hogy megérdemel egy kis napfényt?
– Épp az előbb akart megölni – mondta Vászja fanyarul. – Azért ez mégiscsak olyan mulatság, ami aggaszt.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vaszilisza Petrovna (Vászja)
ivett299 P>!

„Sokan azt mondják, jobb még azelőtt meghalni, mielőtt valóban eljön az ideje”

53. oldal

ivett299 P>!

– Olyan kedves gyerek voltál, amikor először találkoztam veled ennél a fánál – jegyezte meg a medve. – Mi történt? […]
– Mi történt? Szerelem, árulás és persze az idő – mondta Vászja. – Mi történik azzal, aki egyszer csak kezd téged megérteni, Medved? Az élet történik vele.

367. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Csillagpor
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Colleen Houck: A tigris átka
Tea Stilton: A jéghercegnő
William Goldman: A herceg menyasszonya
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Robert Locksmith: A Birodalom előárnyékában
C. S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény
José Antonio Cotrina: Samhein aratása
Serena Valentino: Ki a legszebb?