Bolondok ​hajója 75% 30 csillagozás

…félállati lényeknek egyre szaporodó milliói terhelik a világot, lélektelen sírtöltelékek, még szolgának sem jók, de tömegüknél és a negatív gonoszság holt súlyánál fogva fenyegető veszély, hogy ezek fognak uralkodni a világon.

375–376. oldal, Második rész – Nyílt tengeren (Árkádia, 1988)

– […] Gránit homok, remek, cserzett bőrű spanyol arcok, keserű kenyér, csavarodott olajfák… a csecsemő is annyira edzett, hogy nem kell neki pelenka. Ilyennek képzeled a mennyországot, ugye?
– Úgy van – felelte határozottan David –, keménynek és nagyszerűnek… toledói acélból, gránitból, spanyol bőrből, spanyol büszkeségből, spanyol gyűlöletből, spanyol kegyetlenségből épült mennyországot képzelek… mert ez az egyetlen nép a világon, mely művészetté emeli a kegyetlenséget… torkig vagyok az édeskés dolgokkal, a lesimított élekkel…

429. oldal, Harmadik rész – A kikötők (Árkádia, 1988)

A legjobb akarattal, ha az ember szívében egyéb sincs, csak jóság, immár ezredszer kellett megállapítania, milyen nehéz dolog jónak, ártatlannak, barátságosnak, egyszerűnek lenni olyan világban, ahol úgy látszik, senki nem akarja megérteni a másikat. Annyiszor kiderült már – senki meg sem akarja próbálni, hogy egy kicsit könyörületes legyen.

Korát – ma negyvenhat éves – esztétikai érzéke elleni sértésnek érezte. Valamennyi negyvenes szám elég nyomasztó, de negyvenhattal már visszavonhatatlanul középkorú az ember: ahhoz már késő, hogy fiatalon haljon meg, de ahhoz még korai, hogy a halállal foglalkozzon.

[…] legnagyobb meglepetésére azt hallotta, hogy érthetetlen, zagyvalék nyelvükben nemes és tiszteletre méltó nevek bukkannak fel: Nietzsche, Schopenhauer, Kant – vajon a füle csalt, vagy csakugyan odáig merészkedtek, hogy hiába felvették Goethe szent nevét is? Emellett elhangzottak jelentéktelenebb, de azért tiszteletre méltó nevek is, mint Shakespeare és Dante. Arcuk még viszonylagos nyugalomban sem volt komoly soha, hangjukat nem mérsékelte gondolat. Fecsegtek, mint a majmok, Nietzschéről is – bizonyára félremagyarázták és megszentségtelenítették alantas szórakozásuk céljából. Semmi tisztelet, semmi illő meghajlás a nagyság előtt… Ez különös bűne valamennyi nem északi fajtának, az ibéreknek, a latinoknak, de különösképpen a galloknak; kétségtelenül a természetükben rejlik a léhaság, s ezt a dögvészt elárasztják az egész Újvilágon – valóban felháborító az intellektuális józanságnak e teljes hiánya. Professor Hutten úgy érezte, végképp kétségbeeshetne az emberi nem sorsán, ha nem lenne némi remény arra, hogy mégiscsak felülemelkedik a régi jó német szellem.

404. oldal, Második rész – Nyílt tengeren (Árkádia, 1988)

Löwenthal egészen addig ment, hogy idézte Krakkóból való drága öreg nagyanyját. – „A legfinomabb asszony volt és a legjobb, akit valaha ismertem” – hányszor intette, mikor ő még kisfiú volt, hogy éjfélkor sose menjen el katolikus templom előtt, mert abban az órában feltárulnak a kapuk, és kitódulnak rajta a halott hívek kísértetei disznók alakjában, s ott, azon nyomban fel is falják. Évekig a haja égnek állt, ha akár fényes nappal katolikus templom előtt kellett elmennie. Még nagyanyja szavaira is pontosan emlékszik: „A mocskos emberevő gójok, megennék a disznók még a tulajdon testvérüket is! Aztán disznóvá változnak a haláluk után, s fölfalják a kis zsidógyerekeket!”

125. oldal

Fogta a rajzait, két kézzel gyűrte-gyömöszölte, mintha élőlények volnának, és hallaná a jajgatásukat, odarohant a korláthoz, vízbe hajította őket, aztán megfordult, s egy pillantást sem vetett rájuk. Fekete-fehér – ebből elég volt. Ezentúl vásznon dolgozik, ecsettel és színekkel, mint azelőtt, egye fene David tanácsait. „Mindent eladtam egy tál lencséért – mondta magában –, csakhogy még a lencsét sem kaptam meg. Istenem, ezt kellett megérnem. Oda jutottam, hogy ez a pasas mondja meg, hogyan fessek. De már nem sokáig, az biztos!”

119. oldal

..a korán elmélkedett…De most egyszerre úgy érezte, hogy az Idő óriáspók módjára vastag, poros hálót sző az élete köré: szövi, fonja, míg mindent be nem borít, elzárja a fényt, ellanyhítja az érverést, és lassanként a légzést is elfojtja…

Huttenéknek eszébe jutott egy mexikói mondás, amit a mexikói németek nem győztek hangoztatni: a mexikóiak irtóznak az amerikaiaktól, megvetik a zsidókat, gyűlölik a spanyolokat, nem bíznak az angolokban, bámulják a franciákat és imádják a németeket.

– a gyermekkor szomorú-rövid örömei természetesen szent dolgok, bármennyire terhesek is némelykor –