A ​koboldcsászár (A koboldcsászár 1.) 197 csillagozás

Katherine Addison: A koboldcsászár

A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.

Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként.

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2016
444 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634062257 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
GABO, Budapest, 2016
448 oldal · ISBN: 9789634064138 · Fordította: Miks-Rédai Viktória

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Maia · Chenelo Drazharan császárné


Kedvencelte 50

Most olvassa 7

Várólistára tette 202

Kívánságlistára tette 141

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Alapvetés, hogy a jellegzetes fantasy regény főszereplője nem csak nevében főhős, hanem cselekedeteit tekintve is.

A legtöbbünk számára ismerős hős, legyen szó akár Conanról, a kimériairól, Pugról, a mágusról, vagy Zsákos Bilbóról akarva-akaratlanul keveredik embert próbáló helyzetekbe, amelyekből aztán fegyverének erejét, mágiáját, vagy éppen furfangjait és józan eszét felhasználva tudja magát kivágni. Mi, akik szeretjük a fantasyt, elsősorban* ilyen figurákról szeretünk olvasni, és azok a könyvek nyújtanak igazán maradandó élményt, amelyekben a főszereplő valami igazán nagyszerű, erején felüli tettet visz végbe.
De igazán hőssé mégsem az emeli, hogy hogyan sikerült diadalmaskodnia, hanem az az erkölcsi-morális tartás, aminek a segítségével felül tud kerekedni nem csupán az ellenfelén, hanem sokkal inkább önmagán, a saját kétségein és félelmein is.

Maia, A koboldcsászár címszereplője csöppet sem hasonlít a fantasykben megszokott hősökre. Hiszen sem acélos izmai, vagy páratlan kardforgató tudománya, sem mindent lebíró mágiája nincs, sőt különösebben csavaros eszűnek sem lehetne mondani, mégis kétlem, hogy kevesen vitatnák azt, hogy a könyv végére a maga módján ő is valódi hőssé vált.
Addison ugyanis nagyon finoman írja felül az olvasó elvárásait, és mutatja be, hogy a fantasyben a megszokottól merőben eltérő környezetben és egészen más kaliberű konfliktusokkal megküzdve is lehet hőst faragni egy számtalan tekintetben hendikeppel induló szereplőből. Sőt, erről a küzdelemről egy bármely korosztály, mi több, a nem tipikus fantasy olvasók számára is élvezhető regényt írni.

Pedig a környezet és az alaphelyzet elsőre nagyon is sablonveszélyes tetszik, sőt kimondottan az ifjúsági fantasy markáns hívószavait fedezhetné fel benne bárki:
A váratlanul elképesztően nagy hatalomhoz jutó kamasz főhős spoiler.
A tündék és koboldok szerepeltetése spoiler.
A magasan civilizált tünde királyi udvar spoiler.
S nem utolsó sorban a steampunk jegyeket mutató társadalom spoiler inkább a YA regényeken és mangákon nevelkedett olvasóknak jelentenek vonzerőt, és nem a hozzám hasonló klasszikus fantasyt preferálók számára.
Az írónő azonban valódi tartalommal töltötte meg ezeket a látszólagos sablonokat és néha meglepően kemény módon nyúlt egy-egy kényes témához is, mint a korlátoltság és a határtalan becsvágy, a lojalitás és a szolgalelkűség szembeállítása, a családon belüli szeretettelenség, amely gyakran verbális vagy fizikai erőszakba torkollik, a hatalmasok hányaveti megvetése és közönye, amit az alacsonyabb rangúak iránt éreznek, amely mindig lázadáshoz vezet, a kívülállás, a gyász, a harag s ezek feldolgozása.

De a legfontosabb, hogy a regény során Maia, a főhős végig meg tudja őrizni az erkölcsi tartását az intrikákkal és érdekekkel teli királyi udvarban, s ha hibázik is olykor-olykor, de végül megtanul élni a hatalommal, ami kéretlenül zuhant rá. Mindenféle hátsó szándék és ravasz praktika helyett egyszerűen az egyenességének és néha kissé esetlen kedvességének, és törődésének köszönhetően nyeri meg támogatónak a körülötte lévők közül az érdemeseket.
Ez kétségtelenül idealista megközelítésnek hathat, de a hűség és a valódi barátság nem kényszeríthető ki és nem is vásárolható meg kegyek osztogatásával. És ez nem csak egy fantasy birodalom újdonsült császára esetében megszívlelendő igazság.

* Persze, néha jól esik egy-egy amorális, gyáva, vagy épp a hétköznapi értelemben vett igen rohadék szereplőről írt könyvben is elmerülni, de még a grimdark low fantasy antihősei is ritkán velejükig gonosz jellemek.

zamil>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Ha nekem valaki ennek a könyvnek a rövid történetét elmeséli, akkor lehet el se olvasom, mert nem kelti fel az érdeklődésem, mert vérszegénynek titulálom. Még jó, hogy nem így történt, mert egy igen jó regénnyel lettem volna szegényebb.
Ilyet még nem olvastam, szinte semmi cselekmény, szinte semmi csavar, szög egyenes történet, de amibe ágyazva van, ahogy le van írva az valami elbűvölő. Ritkán érzek olyat, hogy kevés egy könyv és még többet olvasnék a világból, vagy hogy ennyire megkedvelek egy karaktert, de itt ez a helyzet. Végig azt hittem, hogy ez is egy trilógia, és mikor tudatosult bennem, hogy nem azonnal éreztem, hogy szegényebb leszek, mert én ebből a világból, a történetből kérek még. Szeretnék még barangolni a palotába Maiaval együtt. Érdekel az elf birodalom politikája, a környező birodalmak, amikről szinte csak pár szót hallottunk.
Nagyon sok munka van ebben a könyvben, és nagyon jól van megírva (a fordítás is igen magas szinten van, különben nem tudnánk így élvezni).
Sajnos, ahogy hallottam, az írónő nem tervez ehhez a könyvhöz, világhoz folytatást így marad az, hogy újra olvassam, amit őszintén megmondom rám nem jellemző, de ide bármikor szívesen visszatérek.

6 hozzászólás
szadrienn P>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Íme egy introvertált fantasy, ahol a hangsúly nem a látványos kalandokon, hanem a belső rezdüléseken, a főszereplő által átélt lelki folyamatokon van, és ezzel műfajában szinte olyan ritka, mint kobold uralkodó a tünde udvarban.
A helyszín, a szóban forgó merev, szertartásos, bonyolult szabályrendszer alapján működő tünde udvar kimondhatatlan nevű udvaroncaival áthatolhatatlan, sűrű bozótosként tornyosul az olvasó elé, de hősies lendülettel keresztülverekedni magunkat rajta korántsem lehetetlen. Cirkalmas összetettségét találó nyelvi leleménnyel adja vissza a királyi többes szám sűrű használata, ami aztán a műről készült hangulatos értékelésekben is visszaköszön.
A szeretetreméltó, nagyon fiatal, nagyon elszigetelten nevelkedett új császár számára kezdetben sokkoló ez a közeg, de ő nem csak haszonélvezője kíván lenni a hirtelen, váratlanul rászakadt hatalomnak, hanem felvállalja ennek minden felelősségét, megszenvedi döntéseit, generációk óta először próbál emberségesen uralkodni egy lélektelenül, gépiesen csikorgó birodalomban. Bátran szembenéz saját félelmeivel, szorongásaival, tapasztalatlanságával, és ez a tiszteletreméltó belső küzdelem teszi végül emlékezetes hőssé az olvasó szemében.
A regényt finom humánum, sajátos báj hatja át, idealizmusával az ifjúsági fantasy-hoz és a kedves tündérmesék hangulatához áll közel.

8 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Sok jó értékelést olvastam a könyvről, mielőtt belevágtam, csak egyetérteni tudok velük.
A történet főszereplője, Maia egy félig kobold félig tünde herceg, aki mindenki legnagyobb megdöbbenésére megörökli a trónt. A birodalom sarkába száműzte császári atyja, és semmilyen képzést nem kapott az udvari élethez. Teljesen alkalmatlan a feladatra, és ezt az udvarban szinte mindenki így vagy úgy tudtára is adja. Ő azonban szép lassan próbál felnőni a feladathoz és jó császárrá válni.
A könyv annak ellenére olvasmányos, hogy a tünde császári udvar mindennapos intrikáit, civódásait tartalmazza és ott is játszódik. Az írónő szépen kidolgozott egy komplex etikett rendszert, amely bármelyik valós királyi udvarban megállta volna a helyét. Megkedveltem főhőseinket, a testőreit, a titkárát és még néhány érdekes szereplőt, mert feladatuk teljesítése közben is emberiek (tündériek) maradtak.
Ami furcsa volt nekem, hogy a tündék nem halhatatlanok, ugyanúgy öregszenek, mint mi.
Steampunk vonást a néhány léghajón kívül ne keressetek benne!

Morpheus>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Nem szeretem a mindenféle ármányokat, intrikákat, protokollt, hatalmat, a nem érdem szerinti rangot, úgyhogy elsőre nem hittem volna, hogy ez a történet ennyire fog tetszeni. Olyan ez a könyv, mintha egy kis művészien és aprólékosan kidolgozott ékszerdoboz lenne, amit ha kinyitunk, kiemelkedik a balerina és könnyfakasztó zenére táncol.
Hol van a folytatás???

Bíró_Júlia>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Olyan szívesen kérném ki magamnak, hogy nincs és attól tartok, nem is lesz folytatása… csak hát ha Addison kitart e mellett az elhatározása mellett, az pont azt bizonyítja, amit a könyve: hogy a kifinomult gondolkodásához, öt érzékkel befogni való fantáziájához nagyon is tudatos szerzői szándék és arányérzék is társul.
Merthogy nézzük, micsoda érzékkel kerül ki minden egyes nyomorult közhelycsapdát Maia történetével… A minden józan várakozás ellenére a hatalom csúcsára kéretlenül került spoiler ifjonc főhős, akinek egyszerre kell megemésztenie a császári udvar hideg-rideg luxusát, a vadonatúj címével járó kötelezettségeket – kezdve a jellemétől tökéletesen idegen uralkodásét –, és a tudatot, hogy első blikkre mindenki gyűlöli, másodikra pedig e között a mindenki között lehet(nek) olyan(ok), aki(k) felelős(ek) a merényletért, ami végzett az apjával és a bátyjaival. És persze minden mást is, ami a csomaggal jár spoiler. Hogy lesz ebből nem átkozottul közhelyes mese?
Például úgy, ahogy az elbeszélt időszakot megválasztja: a merénylet hírétől az új császár első, valóban komoly és nagy változásokat elindító uralkodói döntésének elfogadtatásáig. Gyakorlatilag ez az a periódus, amíg Maia uralkodói személyisége kialakul, míg a császári udvarba induló megszeppent kölyökből felelős vezetővé formálja magát. És ugyan az előéletéről kapunk némi képet közben, az endonomee-i emlékek nem süllyesztik parttalan és öncélú borongásba a történetet, viszont sokrétűen és finoman alapozzák meg a császárként hozott döntéseit. Ami pedig a lezárást illeti: az olvasónak, hasonlóan a Corazha tagjaihoz, csupán spekulálni van lehetősége, milyen változások indulnak el, egyáltalán sikerül-e a nagyszabású tervet kivitelezni, milyen áron, satöbbi… Addisonnak eszében sincs visszamenőleg Egyetlen Lehetséges Haladó Döntéssé egyszerűsíteni a dolgot, ahogy különben a korábbi intézkedéseit sem. spoiler Hogyisne, sokkal szívesebben fókuszál arra, hogy mennyire nem is olyan egyszerű mások életét befolyásoló döntéseket hozni, és például hogyan is lehet a hatalommal élni úgy, hogy az emberség is megmaradjon mellé.
Hogy a magán- és közéleti arcok meg szerepek még inkább összegabalyodjanak (de a jóféle módon, amiből mintázott szövet és nem gubanc keletkezik), az írónő felvonultat még egy sor átkozottul szimpatikus és egy sor aljadék statisztát, egyébként többnyire a fekete-fehér jellemskála szélsőséges pontjaihoz közel helyezkedőket, akik mind bírnak egyfelől változó mértékű és természetű intelligenciával, empátiával meg emlékezetes megszólalásokkal, másfelől egy vagy több olyan történettel, felvetéssel, amire az olvasó, ha olyanja van (de nem muszáj, hogy legyen olyanja) ráaggathat pár nagyon is létező címkét: LMBTQ, feminizmus, szociális háló, marginalizált kisebbségek, abúzus, családon belüli erőszak, van még, csak győzzük megtalálni. Értitek, elmesélt vagy kiderített epizódokon keresztül, külön-külön, amikkel mondhatni a beérkezés sorrendjében, Maiával egyszerre szembesülünk, véleményezés vagy megoldás céljából – és akkor a szöveg ismét elegánsan kikerült egy csapdát, ezúttal a szájbarágós megmondóemberkedését. Addison a legkevésbé sem nézi le az olvasóit, a legnagyobb finomsággal készteti őket az esetek továbbgondolására.
Mindehhez pedig társul egy olyan időn és valós történelmen kívül álló fantasy környezet, ami a Maia mindennapjait képező tárgyak, helyiségek és egyebek szintjén aprólékos részletességgel van kidolgozva, másfelől a császári udvaron kívül eső világból épp csak egy-egy elnagyolt vonásnyit kapunk. No, sok szerencsét ahhoz, hogy a tündék és koboldok népét, vagy akár a birodalmaik viszonyát akármiféle valós történelmi összefüggések közé gyömöszöljük.

Szóval értem én, hogy nincs és józanul szemlélve nem is lehet ennek folytatása, de ebben az esetben szívesen megbocsátanám, ha az írónő esetleg nem ragaszkodna ehhez a tökéletes ívhez.

24 hozzászólás
pat P>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Komolyan mondjátok, hogy ennek meg nincs folytatása?!
Kár, mert nagyon kellemes (sőt, szépséges :) stílusú, átgondolt, kidolgozott, szívvel-lélekkel készült regény ez, ami látszólagos tündéres-koboldos valóságfüggetlensége ellenére is nagyon valós és fontos kérdésekre keres válaszokat.
Nagyon nem is YA a regény, meg nem is éppen ifjúsági, ezt talán mondanom sem kell. Érett olvasót kíván inkább, aki a csöppet sem szájbarágósan felkínált témákat egyáltalán észreveszi, érdeklik az esetleges válaszok, és a megállíthatatlanul elménkbe sorjázó további kérdések.
Hogy mennyire legyen érett az olvasó? Először azt gondoltam, legyen nagyon érett, kissé már idősebb – ki másnak lehet érdekes és személyes üzenetet hordozó a vezetővé válással járó kötelességek terhének és erkölcsi kérdéseinek a dilemmája? Aztán arra jutottam, hogy ugyan már, fiatal felnőtteknek is teljesen releváns lehet az egocentrikus önérdek és a kötelességteljesítés imperatívuszának párbaja, meg az önző haszonelvűség és a mindannyiunk számára érvényes, belénk huzalozott, ám akkor is nagyon rejtélyes erkölcsi érzék párviadala – bár a csillagos égről olyan sok szó nem esik. (Igen, Immanuel Kant meg az ő morálfilozófiája kattogott sokat az agyamban, igen). De akár az interperszonális pszichoterápia rajongói is felismerhetik a regényben az őket érdeklő témák érdemi tárgyalását (gyász, szerepváltás, szerepmegkérdőjeleződés, vagy mi).
És ha még emelhetem a tétet: abszolút nem arcba tolva, nagyon finoman, ha nem akarom, nem veszem észre módon érint olyan hot topic-okat, mint a női egyenjogúság, családon belüli erőszak, bőrszín (vagy egyéb ilyesmi) szerinti megkülönböztetés, LMBTQ kérdések, társadalmi egyenlőtlenségek, terrorizmus.
És ennek nincs folytatása!
Nem is értem, miért nem adok rá öt csillagot… Ja igen, kicsit bosszantott, hogy nincs benne családfa, meg térkép.
Amúgy pedig nagyon szépen fordított és láthatóan szeretettel gondozott, szinte hibátlan szöveg. És tényleg sokkal jobb a kötés is, csukló- illetve gerinctörés veszélye nélkül, könnyedén nyitva tartható. Még ráadásul.

8 hozzászólás
Noro P>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

“Nos, mit szól ehhez ön, olvasó őkedvessége? Akarom mondani, mit méltóztatik ehhez szólni? Parancsoljon talán valamit mégis hozzászólni! Csak úgy hozzáméltóztatni.”

Állandóan Nagy Lajos: Hogy is állunk azokkal a címzésekkel? című karcolata járt a fejemben, miközben keresztülküzdöttem magam, vagyis hát magunk (én, meg az a hangocska a fejünkben) a Koboldcsászár udvartartásán. Mert az udvariaskodások ilyen embertelen tömegével leterhelt könyvet még talán soha nem olvastunk. Kezdetben azt hittük, viccről van szó, amit lassan el kegyeskedhetünk felejteni, amint megszűnik mulatságosnak lenni. De legnagyobb csalódásunkra a regény teljes hosszában kulcskérdés, sőt, majdhogynem konfliktushelyzet kegyeskedett maradni, hogy hősünk nem méltóztatik-e kiesni a fejedelmi többesből.

Nem töltött el minket magas megelégedettséggel sem a történet bonyolódása, sem a világ kidolgozottsága. Csekély lelkesedéssel szemléltük császári rokonunk öltözködési és bálozási tevékenységét, melyekre legalább akkora hangsúlyt kegyeskedett fordítani, mint az uralkodásra. Fényességes képzeletünket nem hatotta meg, hogy a regényben szerepelni méltóztató emberek képesek fülük méltóságteljes hegyezésére, és ezért már tündéreknek képzelik magukat. Neveiket, amelyek listája tizenegy és fél oldalt tölt meg, pedig megjegyezni sem kegyeskedtünk, hiszen egytől egyik kimondhatatlanul kacifántosak.

Egyedül a főhős őkegyességének fényességes személye mozdított meg bennünk valamit. Ami azt illeti, ártatlan őszinteségével szó szerint olyan fényességes volt, hogy valósággal kiviláglott a regény szürkeségéből. De ami az uralkodói portré keretét illeti, és most visszaadom a szót Nagy Lajosnak: “őnyavalyasága majdnem ki méltóztatott törni őundorsága miatt, amit őcímkólikasága bennem kelteni kegyeskedett.”

2 hozzászólás
deen>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Nagyszerű világot épített fel az írónő, igazán olvasmányos volt, mégsem éreztem olvasás közben, hogy unatkoznék. Bevallom az elején volt egy kis gondom a furcsa megszólításokkal, kit milyen címmel illetnek attól függően, hogy férfi vagy nő, házas, özvegy, hajadon, milyen pozíciót tölt be stb. de egy idő után magától ráállt a szemem és az agyam minden nehézség nélkül. A főszereplő Maia, a száműzött főherceg, negyedik az öröklési sorban, akiről senki sem gondolta, hogy egyszer császár lesz. De egy balesetben apja és három fivére is meghal, így rá vár a feladat, hogy császárként tovább vezesse a birodalmat. Maia csak félig tünde, anyja a császár negyedik felesége kobold volt, így nem csak a hiányosságaival, de a származásával is meggyűlik a baja. A történet tulajdonképpen arról szól, hogy Maia felnő-e a feladathoz, illetve megéri-e egyáltalán a tizenkilencedik születésnapját, hiszen ami a családjával történt megtörténhet vele is. Így az ország ügyei mellett azt is ki kell derítenie, ki állt a császár halála mögött. Az udvarbeli intrikák, hatalmi harcok mellett kibontakozik egy igen izgalmas szál is, ez pedig a nyomozás az árulók után, ami tartogatott némi meglepetést és csavart is. Maia habár az udvarban sokan utálják, azért talál magának szövetségeseket, akik minden gúny nélkül Maia mellé állnak, és megpróbálják megtanítani neki az udvar és az ország működését. Nagyon jól felépített, élvezetes olvasmány volt.

TiaManta>!
Katherine Addison: A koboldcsászár

Hihetetlen, hogy mennyire tetszik nekem ez a történet. Gyönyörűen lassan halad minden, a rendkívül jól megfogalmazott párbeszédekkel, főleg ilyen erős karakterekkel. Maia nagyon szimpatikus, eleve együtt érzünk a helyzetével, és egyre jobban megkedvelteti magát az emberrel. Így egyre jobban aggódtam nehogy bajba kerüljön, hisz akik miatt egy gyanús balesetben meghaltak a rokonok, ő rá is leselkedhetnek.
Így kell felépíteni a jellemét a főszereplőnek, és megannyi más tündének, koboldnak. Pár mondatuk, testbeszédük (pl. a fülük állása. :D) sok mindent elmond róluk. Mindenkinek saját múltja története, de a legfontosabb személyisége van. Rengeteg név, titulus van amit nagyon nehéz olykor megjegyezni, még jó hogy van hátul egy kis lista.
Az események nem akció-dúsak, de nem is hiányzik, élvezet olvasni minden sorát. Hihetetlen vonzereje van.
Kicsit szomorú leszek ha belegondolok nincs folytatás, vagy bármi más ami itt játszódna. Nem tudom tervezve van-e ilyesmi. De ennyi pompásan megalkotott karakterrel, kevésnek érzem ezt az egy könyvet. Hisz egy icikepicike szelete ez az egész, ennek a világnak. Maia további uralkodása mindenképp érdekelne. De ha nem lesz azzal is megbékélek, mert így is tökéletes.
Kedvenccé vált akkor, mikor a felét se olvastam el.

Újraolvasás:
Még mindig szeretem. Naiv kicsit, de pont ebben szenvedek hiányt az igényeseknél.


Népszerű idézetek

Sastojci>!

Csethiro olyan arcot vágott, mint akit megharapott egy díványpárna.

220. oldal

Boritek70>!

Mindenkinek a természetéből fakad, hogy ragaszkodik a hatalomhoz, ha megkaparintja.

Kapcsolódó szócikkek: hatalom
SzRéka P>!

Ne csinálj ellenséget abból is, akiből nem muszáj […].

Kapcsolódó szócikkek: Maia
Sastojci>!

– Mi a helyzet a többi áldozattal?
– Fényességes?
– A Choharo Bölcsességén utazók. Az ő sorsukról milyen intézkedések tétettek?
– A császár nohecharisai természetesen vele együtt kerülnek a sírba.
Maia látta, hogy Chavar ezúttal nem játssza meg a keményfejűt: igazán nem érti.
– És a pilóta? A többiek?
– Személyzet és szolgák, Fényességes – felelte megzavarodva Chavar. – Ma délután lesz a temetésük az ulimeirében.
– Részt veszünk.
Erre Setheris is Chavar is csak bámult rá.
– Éppen annyira meghaltak, mint az atyánk – jelentette ki Maia. – Részt veszünk a temetésükön.
– Fényességes. – Chavar újfent sietősen meghajolt, és kiment. Maia agyán átfutott, vajon felmerült-e benne, hogy az új császár elmebeteg.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maia
Sastojci>!

– A Fényességes Császár úgy véli, három jelentkező érdemes rá, hogy önök is megfontolják: dach'osmin Paru Thetimin, dach'osmin Csethiro Ceredin és osmin Loran Duchenin.
Maia igencsak megriadt azt hallva, hogy ez a véleménye, de bízott Csevetben, és tartotta a száját.

187. oldal

Sastojci>!

– Nem akartuk ilyen későn megzavarni – próbált esetlenül bocsánatot kérni, Csevet azonban, akárcsak az edocharisai, nem talált ebben semmi kivetnivalót.
– Fényességes, ez a feladatunk, és örömmel látjuk el.
– De hiszen önnek sem jut több magánélet, mint nekünk! – tört ki Maiából zavartan; de csak még inkább zavarba esett, amikor Csevet elvörösödött.
– Biztosíthatjuk, Fényességes, a… nos, a szükségleteinknek megfelelő magánéletben van részünk.
– Ó – bökte ki Maia. – Akkor jó. Örvendünk, hogy… mármint… ideje elvonulnunk. Jó éjt, Csevet.
– Jó éjt, Fényességes – válaszolta Csevet, még mindig piros arccal, de mosolyogva. – Szép álmokat.

199. oldal

KrisztinaToth>!

Jobb új hidakat építeni, mint az elmosottak után bánkódni."

35. oldal

tundet>!

Maia hátrahajtotta a fejét, hogy a mazára nézhessen.
– Önök nem ülhetnek le?
Beshelar olyan hangot adott, mintha fojtogatnák.
– Köszönjük, Fényességes, de nem. Jól vagyunk – felelte a maza.
– És ha táncolni kívánnának?
– Fényességes, kérjük! – sziszegte Beshelar.

110. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maia
KrisztinaToth>!

„Azt mondja, az emberek a rang, a vagyon és a hatalom által törnek istenségre, ám a hatalmat, amelyet egyvalaki összegyűjt, más elveheti tőle. És ennek így is kell törtennie, ha a hatalom első birtokosa nem törekszik az előrelépésre, mert az emberből nem válhat isten, ha a hatalma stagnál.”

338. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Vivien Holloway: A vihar ígérete
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Jenn Lyons: Lelkek emlékezete
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.
Brian McClellan: Őszi köztársaság
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az aranyszemű mágus sárkányai
Brandon Sanderson: Elantris