Mielőtt ​megszülettél 9 csillagozás

9 hónap az anyaméhben
Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

A ​könyv a fogantatástól a születésig meséli el életünk történetét: az első egyszerű sejtosztódástól a kilenc hónap után bekövetkező pillanatig, amikor kifejlett gyermekként átküzdjük magunkat egy szűk nyíláson.
Kezdetben egyetlen parányi sejt voltunk, amely aztán kettéosztódott. A két sejtből négy lett. Majd nyolc. Majd tizenhat. Rövidesen feltűnnek egy emberi test körvonalai. Egy gerincoszlop. Egy szív, amely lüktetni kezd. Majd megjelenik a tüdő, a szem, a száj. És az agy. Egy sejthalmazból néhány hónap alatt varázslatos módon lélegző, enni és gondolkodni képes szervezetté alakulunk át. Hogyan lehetséges ez? A DNS-molekula felfedezése óta a biológia szédítő tempóban fejlődik, és a tudósok olyan kérdésekre is választ tudnak adni, amelyekre korábban az lehetetlennek tűnt. Honnan tudják a sejtek, hogy szívet, nem pedig kezet vagy fület kell létrehozniuk? Hogyan lehetséges, hogy az egypetéjű ikrek génjei megegyeznek, ám ujjlenyomatuk mégis különböző? És vajon mi a közös… (tovább)

Eredeti cím: Det første mysteriet

>!
Cser, Budapest, 2020
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632786056 · Fordította: Patat Bence · Illusztrálta: Linnea Vestre

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

Akinek van már gyermeke, minden bizonnyal olvasott hasonló témájú könyveket, mert természetes kíváncsiság, hogy a fogantatás pillanatától szeretnénk tudni, hogyan alakul, növekszik bennünk a kisbabánk, hogyan lesz egy apró pontocskából olyan cuki kis emberi lény, aki végül megszületik belőlünk.

Mindig nagyon érdekesnek találtam a témát és mindhárom gyermekemnél újból előszedtem az ilyen témájú könyveimet és követtem az eseményeket, és közben elámultam az emberi szervezet eme csodálatos alkotó képességén.

Katharina Vestre az Oslói Egyetem Biológiai tanszékének munkatársa, sejtbiológus, aki olyannyira szórakoztatóan, mégis érthetően, új dolgokat megvilágítva mutatja be ezt a témát, hogy azoknak is ajánlom ezt a könyvet, akik nem kismamák, nem állnak szülés előtt, tehát lehetsz akár férfi, akár fiatal, akár idős, anyuka, nagymama, olvasd el ezt a könyvet, mert a te születésed és fogantatásod is így történt és nagyon érdekes, fantasztikus dolog.
A könyv fő erőssége, hogy mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nagyon érdekes, új információk birtokába juttatott, érthetően, egy átlagember számára is felfogható stílusban megfogalmazva.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/12/katharina-vestre-…

csucsorka IP>!
Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

Sokszor gondolok arra, hogy ahhoz, hogy megértsük testünk végtelenül bonyolult működését, igazából gyerekkönyveket kéne olvasnunk. Mert valaki vagy baromi kedvesen és vidáman magyarázza el azt, hogy mit jelent a dezoxiridezoxiribonukleinsav, vagy egy életre megette az egészet a fene. Aztán az emberben örökké ott marad az a szégyennel vegyes, bizonytalan érzés, hogy a csuda vigye el, mégiscsak illene tudnom, hogyan működik a tulajdon testem.

És ez a kérdés persze még égetőbbé válik, ha az ember lánya kisbabát hord a szíve alatt.

Szerencsére Katharina Vestre fantasztikus túravezető. Mielőtt megszülettél című könyvében egészen a fogantatástól a megszületés pillanatig kísér minket.

Könyvét olvasva egyszerűen nem is értem, hogyan lehet száraz és unalmas biológia órát tartani. Hiszen az élet végtelenül érdekes! Látszik, hogy a szerzőnek kislány kora óta szenvedélye a téma (kinek a babázás, kinek a sejtbiológia, ugye) – a lelkesedése áttapad az olvasóra, és minden bonyolult folyamatot, jelenséget a lehető legérthetőbben magyaráz el nekünk. Ennek a csajnak simán elhiszed, hogy az ecetmuslincktól származunk!

Ráadásul nemcsak testünk belsejében utazunk, hanem az időben is. Vestre érdekfeszítően mutatja be, hogyan kutatták létezésünk, sejtjeink titkait régmúlt századok tudósai. Egészen ámulatba ejtő, hogy a miénkhez képest összehasonlíthatatlanul egyszerű technikai eszközökkel hogyan jöttek rá azokra a dolgokra, amiket ma is tudhatunk, vagy fejlesztették ki ma is használt eszközök elődjeit, például a mikroszkópét.

Az pedig, hogy ehhez a sok ismerethez nem kell egy vaskos szakkönyvet bújni, hanem ilyen csinos méretben, érthetően és szórakoztatóan tehetjük magunkévá a tudást, szinte kötelezővé emeli ezt a kis könyvet!

A kötet nagy tanulsága számomra, hogy egyszerűen minden téma lehet érdekes és megjegyezhető, ha a szakértője ilyen lelkesedéssel és őszinte szenvedéllyel igyekszik átadni azt.

Az ifjúságon kívül kismamáknak is nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet. Elmondhatatlanul érdekes élmény lehet végig követni, mi történik hétről hétre odabent – hogyan alakul ki a kisbabád éltető szervei mellett a szemhéja vagy épp a körme; és mi történik a hormonjaitokkal, mikor a kisbabád úgy dönt, ideje elhagyni a 9 hónap alatt egyre szűkösebbé váló albérletet.

És persze a két említett csoporton kívül se érezze magát senki kirekesztve, hiszen mindnyájan voltunk valaha magzatok – így ez a könyv bizony mindnyájunkról, mindnyájunknak szól.

Szóval én azt mondom, fizessetek be életetek legjobb biosz órájára a Cser Kiadónál! :)

2 hozzászólás
CSSMesi>!
Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

Nagyon közérthetően és szórakoztatóan magyaráz el sok mindent arról a kilenc hónapról. Akit érdekel a biológiai oldala a fogantatásnak és a várandósságnak, annak szerintem nagyon érdekes lehet, akkor is, ha nem kismama az ember lánya vagy fia. De így talán még izgalmasabb volt olvasni :)

dunaimano>!
Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

Szerintem enyhén túl van értékelve ez a könyv, és egyértelműen nem a kötelező kategória. Érdekes biológiai tények vannak benne, érdemes elolvasni annak, akit érdekelnek a tudományok. Máskülönben a terhesség és a vele járó lelki-testi átalakuláshoz, feldolgozáshoz, felkészüléshez semmit nem tesz hozzá. Nem ad választ alapvető, a terhesség alatt felmerülő kérdésekre. Helyette a terhesség biológiai mikéntjeit, tudományos magyarázatait, evolúciót tárgyalja hol szárazabb, hol könnyedebb hangvételben.


Népszerű idézetek

csucsorka IP>!

Amikor a genetikusok a 80-as években az ecetmuslica embrióit vizsgálták, felfedezték, hogy egy bizonyos gén roncsolása után az embriókat apró, hegyes kinövések lepték el. Ez egy parányi sünre emlékeztetett, ezért a gént sünnek (hedgehog) nevezték el. Amikor a kutatók az embernél e gén három variánsát megtalálták, úgy döntöttek, hogy kettőt létező sünfajokról (a sivatagi sünről és az indiai sünről), egyet pedig a népszerű játékfiguráról, a Sonic hedgehogról neveznek el. Egyébként nem egyedül a hedgehog-gének kaptak tréfás elnevezést. Létezik például Ken és Barbie nevű gén. Azoknak az ecetmuslicáknak, amelyeknél e gén mutálódik, nincsenek külső nemi szerveik – ahogy a nevüket adó játékbabáknak sincs.

80-81. oldal, Az ötödik hét - Két kéz

Bea_Könyvutca P>!

Na és Te? Te nagyjából harminchét milliárd sejtből állsz. Nagyjából – mivel ez olyan iszonyatosan sok, hogy senki sem fog leülni végigszámolni.

28. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A szőrös elődeinktől egy emlékünk azért megmaradt: a libabőr. Amikor fázunk, a szőrtüsző körüli izmok automatikusan összehúzódnak, és a szőrünk feláll. Ez a hosszú szőrű állatoknál nagyon hasznos, mivel meleg védőréteget hoz létre a test körül. Emellett az ijedt állat nagyobbnak és fenyegetőbbnek is tűnik. Rajtunk, embereken ez a reflex nem sokat segít. Az apró dudorokkal teli bőr nem ad komoly meleget és egy medvét is aligha ijeszt el.

129. oldal

csucsorka IP>!

Az űrhajósok csonttömege már a világűrben eltöltött néhány nap után is ritkulni kezd. Ezzel egyidejűleg megnő a vér kalciumtartalma, és emelkedik a vesekő kialakulásának kockázata. A változás feltehetőleg abból ered, hogy a csontok alkalmazkodnak ahhoz, hogy miként használjuk őket. Gravitáció hiányában az űrhajós alig van kitéve terhelésnek, és a teste elkezdi visszafogni a csontépítő sejtek termelését. A csontok bizakodóan alkalmazkodnak új létükhöz – honnan tudhatnák, hogy az űrhajós nem egész életét tölti majd ott lebegve? A csontfaló sejtek ugyanakkor a megszokott módon lakmároznak tovább. Ennek eredményeképpen a csontok egyre lyukacsosabbá, törékenyebbé válnak. a kutatók hosszú idei ágyhoz kötött betegeknél is hasonló hatást észlelnek. A testmozgás viszont éppen ellenkező hatást vált ki: a csontok fokozott terhelés következtében erősebbé és szilárdabbá válnak.

84-85. oldal, Az ötödik hét - Két kéz

Bea_Könyvutca P>!

Noha az agyadban a legjelentősebb változások a húszas éveid során lezajlanak, sosem mondhatjuk késznek. Az agyad egy életre szóló projekt.

109-110. oldal

csucsorka IP>!

A csontvelő üregének kialakítása után a környező sejtek elkezdenek csontsejtekké átváltozni. A zselét kemény, ásványi anyagokban dús masszává alakítják át. A fehérjerostokhoz kalcium- és foszfátkristályok kapcsolódnak, egy erős és rugalmas anyagot hozva létre, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy törés nélkül állja az ütéseket. Mivel tápanyag már nem juthat be, a csontsejtekből vékony kivezetések nőnek ki parányi csatornákon át, amelyek összekötik őket az erekkel. A sejtek a továbbiakban így táplálkoznak és lélegeznek, élettelen ásványok közé rejtve. Amíg élsz, a csontjaid is élnek.
A csontsejtek nap mint nap végeznek kiigazításokat és cseréket, és a csontozatod nagyjából tízévente teljesen lecserélődik. Miközben a csontsejtek új csontot építenek, egy másik csontsejttípus a régieket falja fel. A lakoma megemésztése után kalciumot bocsátanak ki a vérkeringésbe. A falósejtek és az építősejtek általában ugyanolyan tempóban dolgoznak, így nem veszítesz a csonttömegedből. Az egyensúly azonban felborulhat: erről a NASA sokat tudna mesélni.

84. oldal, Az ötödik hét - Két kéz

Kapcsolódó szócikkek: NASA
2 hozzászólás
csucsorka IP>!

Testünkben több folyamat függ a kalciumtól, és a csontok ezen ásványi anyag raktáraként működnek. Ha a szívünknek vagy az idegeinknek kalciumra van szükségük, a csontok hamar feláldozzák magukat. A kalciumhiányban szenvedőknél ezért ugyanolyan tünetek alakulnak ki, mint az űrhajósoknál. Mégiscsak jobb, ha porózusak a csontjaid, mint ha megállna a szíved. A csontfaló sejtek munkához látnak, és kalciumot juttatnak a vérbe, amely elszállítja mindenhová, ahol szükség van rá.

85. oldal, Az ötödik hét - Két kéz

Bea_Könyvutca P>!

A megtermékenyítés utáni első napokon a sejtek őrült tempóban osztódnak. Még arra sem szánnak időt, hogy megnőjenek, egyre kisebb sejtekre válnak szét. Két sejtből négy lesz. Négyből nyolc. Nemsokára 16 apró, kerek és teljesen egyforma sejtből állsz. A mikroszkóp alatt egy málnára hasonlítasz.

28. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Benkovics Júlia: Magunkról
Babavárás kezdőknek
Ecsedi Gabriella: Szülés, császármetszés, VBAC
Catharine Parker-Littler: Kérdezd a szülésznőt!
Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete
Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül
Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar
Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez
Leah Hazard: Anyaméh
Szabó András: A császármetszés kultúrtörténete