Szerettem volna a legjobbat kihozni a könyvből, de sajnálatos módon nem nagyon sikerült. De ennek ellenére még egy kevés reményt fűzök a történet folytatásához. Nagyon szeretem, ahogyan az írónő különféle világot hoz létre, amelyekben más időbe egy kicsit kibújhatunk ebből az igénytelen világból, ahol a könyveket üres címek után kezdik el megírni, ahol minden sablonkra épül.
Az Abel fókuszpontjában többszerelműségű kapcsolat áll, ami azt jelenti, hogy a három főszereplő szeuális szinten egyfromán kapcsolódnak, szemben azzal, hogy egy forgó karakteren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Az átmenet Abel és az egykori legjobb barátja ( most ellenségé vált Eli szerelmeseivé válása dühös , de tanui lehetünk annak, hogy Harlow és Eli kapcsolata újra felélénkül, miközben új kapcsolat is bontakozik ki Abelék között is. A regény erotikus jelenetei nem gyengén túlfűtöttek, ami éppen ideális azoknak akik- e fajta könyvet keres.
A történettel kapcsolatban a kérdéseim onnan fakadnak, hogy nem csak magamból akarok többet, hanem a cselekményekből is.
Nem is telik el a történetből, de rögtön belecsöppenünk a történet második negyedének jeleneteinek közepébe, ami annyiból elszomorító, hogy nagyon kevés betekintést kapunk a világépítés csodáiba.
De nem csak itt éreztem hiányérzetet, hanem Harow múltjával kapcsolatban is, ami szerintem a történet befejezéséhez elengedhetetlen. A könyv végéhez érve találkoztam olyan jelenettel, ami az egész sztory befejezéséhez nem kellett volna, mivel elég kiszámítható volt és ezzel unalmassá tette a könyv végét.
Összegzésben könnyen olvasható, élezetes, és remélem minél hamarabb kezembe vehetem a folytatást, annyi reménnyel, hogy most kicsivel részletesebb világképet kapunk.
Köszönöm szépen, hogy elolvashattam.
Blogom: https://nikikattantkonyvklubja.blogspot.com/…
Mivel Facebookon is többen megkerestek, hogy mondjak véleményt a könyvekről és ha tudnátok olyat mondani amit szeretnétek, hogy elolvassak küldjétek el erre az email címre :
nikikattantkonyvklubja0207@gmail.com