Az ​órásmester lánya 151 csillagozás

Kate Morton: Az órásmester lánya

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Nagyon ​kevés dolog biztos a világban. De egyvalamit biztosan állíthatok: az igazság mindig annak a függvénye, hogy éppen kinek a történetét halljuk.”

1862 nyarán ifjú művészek maroknyi csoportja jelenik meg a Temze partján álló Birchwood kúriában. Vezetőjük a kimondottan szenvedélyes és kiemelkedően tehetséges Edward Radcliffe, a tervük pedig az, hogy a külvilágtól elzárkózva, ihletet keresve, alkotásba merülve töltik a nyarat. Mire tervezett tartózkodásuk véget ér, egy nő gyilkosság áldozata lesz, egy másiknak nyoma vész, eltűnik egy nagy értékű tárgy, és Edward Radcliffe élete romokban hever.

Másfél évszázad múltán Elodie Winslow, a fiatal londoni levéltáros egy mappában két látszólag összefüggéstelen dokumentumra bukkan: az egyik egy elragadó külsejű, Viktória-kori öltözéket viselő nő fényképe, a másik pedig egy művész vázlatfüzete, melyben felfigyel egy folyókanyarulatban álló, kétormú ház rajzára.
Vajon miért találja Elodie oly ismerősnek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Cartaphilus, Budapest, 2019
448 oldal · ISBN: 9789632666952 · Fordította: Megyeri Andrea
>!
Cartaphilus, Budapest, 2019
448 oldal · ISBN: 9789632666969 · Fordította: Megyeri Andrea
>!
Cartaphilus, Budapest, 2019
446 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632666587 · Fordította: Megyeri Andrea

Enciklopédia 34

Helyszínek népszerűség szerint

Neptunusz


Kedvencelte 8

Most olvassa 15

Várólistára tette 178

Kívánságlistára tette 149

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kiss_Julianna>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Sokat hallottam már az írónőről, de eddig nem olvastam tőle. Most egy kihívás miatt kezdtem el. Nem bántam meg!
Az elején nagyon nehezen haladtam vele. Idő hiány is közre játszott. Nagyon nehezen tudtam kiigazodni az különböző idősíkok közt. Nehéz volt vissza vissza térni, tudni, most éppen kiről is van szó. Volt olyan, hogy nagyon gyorsan haladtam egy egy résszel, de bizony volt hogy alig haladtam.
De a végére ez kb 150 oldal, egyszerűen nem tudtam letenni.Már korábban összefutottak a szálak, értelmet nyertek a különböző személyek történetei.
Nagyon szépen, írta meg a történetet Kate Morton!
Kíváncsi lettem a többi regényére is

3 hozzászólás
meseanyu P>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Kate Morton most sem okozott csalódást, lírai szépséggel ír még mindig, és a sok szálon futó cselekmény is lenyűgözően ágas-bogas, izgalmas. A középpontban ismét egy csodás ház áll, de nem marad el a már megszokott misztikum sem, sőt egy kicsit még erősödik is, egyik legfontosabb elemévé válik a történetnek. Csupa jól kidolgozott szereplő, a helyszínek között pedig London, vidéki Anglia, sőt egy csipetnyi India. Azoknak ajánlom, akik egy igazán jól megírt, igényes, de mégis jól olvasható, szórakoztató olvasmányra vágynak.

Porcsinrózsa>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Elolvasván a szerző harmadik könyvét, immár biztosan kijelenthetem, hogy Kate Morton nekem ír, s így visszavonhatatlanul bevonult a kedvenceim közé. A cselekmény szálai annyira sok felé ágaznak, hogy ez kissé talán zavaró lehet, az időben pedig észvesztő módon csapong. Jellegzetes írói stílusa ez, nem kell aggódnunk : a végére minden szál összefut, minden kis kocka a helyére kerül, általában eléggé megdöbbentő módon. A megtett időutazás alatt olyan varázslatos módon tud mesélni, korokat, tájakat ábrázolni, hogy az minden időráfordítást megér. Szereplői pedig hosszú ideig elkísérnek bennünket a hétköznapokban, maradandó élményt adnak.

bokrichard>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Miért, miért, miért?
Oly sok rajongóval együtt minden könyvet olvastam Kate Mortontól, és mindig várom a könyveit. Ezt is vártam. És meglepődtem, nem jó értelemben. Megpróbálom a könyvvel ellentétben összeszedni a gondolataimat, ha már ténylegesen a könyvről nem akarok, és nem is tudok beszélni. Akadnak olyan írók, akik a váltott szemszöggel operálnak egy adott idősíkban, mint pl. Jodi Picoult. Akadnak szép számmal, akik párhuzamosan, két idősíkban tálalják mondanivalójukat. Ezeknek közös témája a múltbéli családi titkok szoktak lenni, mostanság divatosan egy házhoz, kúriához kapcsolva az egész könyvet. Ezek nálam még szoktak működni még akkor is ha a linearitásnak a híve vagyok. És van ez. De mi is ez? Eufemisztikusan azt mondanám, lírai katyvasz. Mert az látszik, hogy szép vidékeken szép írásban kalauzol az írónő, de ez minden. Azt érzem, hogy az 5-6 idősáv, és a kb. 20 szereplő kicsit nagyon sok.Az első 100-150 oldalon még tartottam a fonalat, de később már valaki hathatós segítségével kellett volna hozzám vágni a gombolyagot, hogy felfogjam mi is ez, újrakezdeni meg nem akartam. Szóval lehet, hogy szép, de egy katyvasz az egész. Oké, lehet, hogy a mostanság kicsit sokszor lehúzott 30 órák mondatják velem ezt (ez van a mai egészségügyben), de ettől a könyvtől a végére migrénem lett.spoiler Sajnálom.

3 hozzászólás
DaTa>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Kate Morton összes eddigi könyvét olvastam, de ezután azt hiszem, ha lesz is új, hanyagolni fogom őt. Nagyon szépen ír, hozta a jól bevált húzásokat ismét, ugrált az idősíkok és a szereplők között folyamatosan, de az előző könyvénél is azt éreztem már, hogy unom, hogy nem ad új élményt, itt pedig szabályosan alig vártam, hogy vége legyen már. Legutóbbi kötete értékelésénél azt írtam, aki egy Kate Morton könyvet olvasott, olvasta mindet. Sajnos igazam volt.

KönyvMoly_1989>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Óriási csalódás…
Bővebben később…

Na szóval, már a külföldi megjelenésnél felfigyeltem erre a könyvre, alig vártam, hogy készen legyen a fordítás és itthon is megjelenjen a regény.
Kate Mortonban azt imádom, hogy gyönyörűen fogalmaz és a családregényeiben ott a romantika, a rejtély, az emberi sorsokat életszerűen veti papírra. A Távoli órák és a Felszáll a köd nyomába se ér Az Órásmester lánya.
Az első 150 oldalnál még optimista voltam. Tetszett a felvezetés, ahogy Elodie próbálja kideríteni, mi történt a múltban. Közben több szálon különböző múltbeli eseménysorokat követtünk, egyre több lett a szereplő és kuszábbak az események. Már nem tudtam a végén, hogy ki kivel van, és hányas évet is írunk??
Nagyon jó alapötlet, de úgy éreztem belegabalyodott az írónő is kissé… Kár érte, mert nagyon jó könyv lehetett volna!

21 hozzászólás
Garbai_Ildikó P>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Az első könyvem az írónőtől. Kellemes csalódás volt.Szépen folytak az események lassan bontakoztak ki a szálak. Csodás hangulata volt a történetnek csak azt vettem észre,hogy teljesen kikapcsoltam. Ami engem egy kicsit zavart,hogy több múltbéli szál is volt és sok szereplő így időnként azon filoztam,hogy most ez ki is volt,hol is vagyunk… Lehet jobb lett volna kicsit egyszerűbben is. Ettől függetlenül nagyon tetszett és a végével is meg vagyok elégedve.

5 hozzászólás
smetalin>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Szerintem ez egy ízig-vérig Kate Morton könyv. Minden megtalálható benne ami az írónő könyveit jellemzi. Nekem nem volt sem hosszú sem unalmas, na hát ez is ritka!:)
Nagyon sok idősíkon fut a sztori, központi eleme egy ház, és az ott lakók vagy odalátogatók élete. Addig addig csűrte-csavarta a szálakat, míg egy 150 évet vagy még többet is, felölelő időt és szereplőket összehozta egymással a végére. Kapunk egy kis misztikus vonalat is, és egy lehelet finom titok is megbújik a sorok között.

Belle_Maundrell >!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Annak ellenére, hogy Kate Morton utóbbi két könyve elég nagy csalódás volt, meglepően bizakodó voltam, amikor még az angol megjelenésekor olvastam a fülszöveget. Annyira azért nem, hogy meg is vegyem – jól tettem –, de igyekeztem félretenni a sérelmeimet és arra koncentrálni, hogy mennyire imádtam az első két-három könyvét. Bizonyos szempontból jobb volt pl. A tóparti háznál, de sajnos nyomába sem ér a Felszáll a ködnek. Valahogy olyan, mintha Kate Morton inkább visszafejlődne ahelyett, hogy egyre jobb könyveket írna. Jaj, pedig mennyire imádtam régen, amikor még ő volt a nagybetűs Írónőm.
Az a legfőbb baj ezzel a könyvvel, hogy egyszerűen túl sok akar lenni. Annyira túlírt, és olyan, mintha maga az írónő se tudta volna eldönteni, hogy akkor most mire is koncentráljon. Jó, nyilván Birchwood Manor áll a középpontban, de most komolyan, minek kellett ennyi idősík és nézőpont? Bőven elég lett volna az 1862-es szál, ami tényleg nagyon jó volt egészen a végéig (ezen később még kiakadok), meg esetleg még egy, ha nagyon muszáj, ahol lehet nyomozgatni a múlttal kapcsolatban. Mondjuk Leonard vagy a Lucy iskolájába járó kislány maradhatott volna, de őszintén szólva én nem ragaszkodtam volna hozzá. Úgyis ott volt a jó kis természetfeletti szál, a ház szelleme szépen elsugdosott volna néha, elkalauzolt volna minket a múltba, aztán kész. Nem tudom, mi értelme volt ennyi szereplőnek és időszaknak, semmi pluszt nem adott hozzá a nagy egészhez, csak idegesítő volt ennyi mindent nyomon követni. Ráadásul mindenkine annyira hányatott sorsa volt, hogy a végére már egyáltalán nem hatott meg, amikor a harmadik embernek halt meg tragikus körülméynek között a testvére/anyja/apja/kiscicája. spoiler mindig utáltam a tragédiahalmozástm elcsépeltté és súlytalanná teszi a dolgokat. A sok ember miatt olyan volt, mintha a Trónok harcát olvastam volna, csak ott legalább kifut valamerre minden szál, itt meg egyszer csak elszakadtunk az adott szereplőtől, aztán esetleg később, egy másik idősíkban elejtettek rá egy utalást.
És Elodie… hát, rá nincsenek szavak. Már megszoktam, hogy általában teljesen feleslegesnek és unalmasnak tartom a jelen hősnőjét, de ez a nő, ez kész katasztrófa volt. Igen, tök logikus, hogy hozzámész valakihez, miközben leszarod az egész esküvőt, mindent ráhagysz másokra a szervezéssel kapcsolatban, nem szólsz bele a helyszínbe sem, és úgy összességében mindennel foglalkozol ezen kívül. És hogy miért kellett négyszáz oldal ahhoz, hogy ezek után leessen szegénykémnek, hogy ezek szerint valami nem stimmel, az kész rejtély. Két oldal után is megmondtam volna. A vőlegényéből meg kb. két telefonhívásnyit látunk, de akkor is akkora pötsch, hogy azon csodálkozok, hogy befért az egója a lakásba. Sosem értettem, miért tesz jót egy történetnek, ha az egyik főszereplő egy szánalmas liba, aki teljesen aláveti magát a pasijának, de biztos csak nem néztem elég Izaura tv-t. Jaj, kivagyok ettől a nőtől. Szóval ha én lettem volna a szerkesztő, akkor Elodie-t úgy kivágtam volna a történetből, hogy csak úgy nyekken. Állítom, hogy semmit nem veszítettünk volna vele, és csak dobott volna az egészen.
Próbáltam ezeket az idegesítő dolgokat és kesze-kusza szálakat félretoloncolni – nehéz volt, mert mindig jött egy új –, és csak a viktoriánus művészkedésre koncentrálni, ami önmagában simán elvinné a hátán a könyvet. Sőt, sokkal jobb lenne enélkül a megakatyvasz nélkül, mert több idő lett volna a karakterizálásra. Lily nagyon jól megalkotott szereplő, szeretem az ilyen lázadó, szabad szellemeket, de pl. Edward nagyon halovány, alig kap teret, pedig én nagyon láttam benne a potenciált. Olyan jó kis tragikus hőst lehetett volna kihozni belőle, szóval kár érte.
Az egész művészkedős hangulatot imádtam, nagyon szeretem az ilyesmit. Olyan preraffaelitás, William Morrisos, romantikus hangulatba kerültem tőle, bármit is jelentsen. Imádtam, amikor elmélkedtek a művészetről (vagy bármiről), hogy kicsit beleleshettünk a festés folyamatába és abba, milyen lehetett múzsának lenni. És ha már a preraffaelitákat emlegettem, akkor meg is jegyeztem magamnak, hogy sürgősen meg kell néznem a Desperate Romantics sorozatot.
Az írónő nagyon jól átadta az atmoszférát, a viktoriánus London és a vidéki Anglia is szinte kézzelfogható volt. Ha a történetvezetést és a karakterizálást tekintve mélyrepülésbe is kezdett, legalább a hangulatteremtéssel és a leírásokkal nincs probléma. Imádtam a tájleírásokat, a ház jellemzését, a nyári estéket, azt a sok szép virágot és növényt, amiknek szinte az illatát is éreztem. Nagyon lehet érezni, hogy Kate Morton hatalmas rajongója az angol vidéknek és a régi házaknak, de mivel osztom a lelkesedését, és minden vágyam egy naagy cotswoldsi túra, ezért totál átérzem a dolgot.
Mint mondtam, nagyon örültem a természetfeletti szálnak, imádtam a szellemet, és a történet közben felmerülő legendákért és mesékért is odavoltam, egyébként is nagy rajongója vagyok a kelta tündéres legendáknak és hasonló fincsiségeknek.
De sajnos megint van egy de. Én nem tudom, hogy lehet így elcseszni az egyetlen normális történetszálat, de sajnálatos módon sikerült. Egyszerűen nevetséges volt a vége, el nem tudom képzelni, hogy ez senkinek nem szúrt szemet, amikor nyilvánvalóan nem egy ember olvasta el kiadás előtt. Én már mindenféle összeesküvéselméletet gyártottam a végére, de ekkora hülyeségre sosem számítottam volna. spoiler
Én őszintén nem értem, hogy lehetett ennyire elszúrni a befejezést. Gyakorlatilag kiherélte vele az egyetlen értelmes, élvezhető történetszálat. Jaj, nagyon kivagyok, azt se tudtam, hogy szétröhögjem az agyam, vagy idegrohamot kapjak, de muszáj volt megosztanom anyámmal is, még ha így el is spoilereztem, mert az ilyen mértékű hülyeség feldolgozása társaságot kíván. Szerintem utoljára akkor éreztem így magam, amikor gagyi horrorfilmet néztem, Sosem gondoltam volna, hogy Kate Morton hasonló hangulatba tud hozni.
Az utolsó fejezet azért tetszett, amikor visszatérünk az üres házba a szellemkénkhez, de azért azzal is vannak fenttartásaim, hiába tök szép. spoiler
Elodie szála meg nincs is elvarrva, nem mintha hiányoltam volna, hogy még egyszer kiakasszon, de tényleg nem derül ki, hogy mihez kezd. Oké, a szerelmi élete elég nyilvánvaló, de pl. megtudja az anyja titkát, vagy nem?
Őszintén szólva így, hogy kiadtam magamból a feszkót és számos sérelmemet, még kicsit soknak is érzem a 3,5 csillagot, de mivel – a jó ég tudja, miért – ennyit adtam A tóparti házra és A titkok őrzőjére is, ezért marad, mert akkor mindent át kéne csillagoznom. Biztos még mindig elfogult vagyok Kate Mortonnal a szép emlékeink miatt. Jaj, annyira kár érte, pedig tényleg olyan jól ír(na), úgy szeretem a stílusát. Eddig úgy gondoltam, hogy csak el kéne hagyni a jól bevált sémát (nem sikerült), és kitalálnia valami eredeti ötletet (ez viszont igen), hogy visszatérjen a régi varázs, és megmentsük kapcsolatunk süllyedő hajóját, de most hozzáteszem, hogy el kéne felejteni a huszonnyolc nézőpontot oké, annyi nem volt, ez költői túlzás és kisvárosnyi szereplőt, mert ez mind csak felesleges sallang és szócséplés, ami elront egy olyan sztorit, ami fantasztikus is lehetne. Persze csak ha nem lenne a vége, ami tényleg agyonvágott mindent. Istenem, Kate, használd az eszed és az orrod, még egy ilyen hülyeséget nem viselek el!

6 hozzászólás
Dors_Peabody>!
Kate Morton: Az órásmester lánya

Kate Morton varázslatosan ír és a történetei is varázslatosak. Az egész regényt valami finom patina vonja be. Az történetet áthatja valami mély szomorúság, ami engem azután sem eresztett, hogy becsuktam a könyvet. Morton zseniálisan fonja össze az idősíkokat, a szereplőket és a látszólag egymástól független történetrészeket, hogy a végén valami elképesztő, szívbemarkoló egésszé álljon össze. Ha lenne egy tündérkeresztanyám és megkérdezné mit kérek húsvétra, akkor az lenne a válaszom: tudjak úgy írni, mint Kate Morton.


Népszerű idézetek

Zoe27>!

Szeretném, ha tudná, micsoda varázsszer a szeretet. Hogy mit jelent összekötni, tényleg összekötni valakivel az életét úgy, hogy a kötelék biztonságán kívül semmi sem számít. Mert a világ zűrös hely, Elodie, és bár az élet örömmel és csodával teli, van benne sok gonoszság, bánat és igaztalanság is.

75. - 76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet · világ
>!

Anyja meséjében a ház valódi átjáró volt egy másik világba. Elodie számára viszont, amikor anyja karjában összegömbölyödve, s egzotikus nárciszkölnije illatát szívva hallgatta, maga a mese volt az átjáró, a varázsige, mely a képzelet világába röpítette. Anyja halála után ez a mesevilág lett az ő titkos helye. Akár ebédszünetben az új iskolában, álmos délutánokon, akár éjjel, ha szorongatta a sötétség, csak el kellett bújnia, és máris átkelhetett a folyón, hogy az erdőn áttörve beléphessen az elvarázsolt házba…

levendula_92>!

Hosszú életem során megtanultam, hogy meg kell bocsátanunk magunknak a múlt vétkeit, különben elviselhetetlenné válik a jövőbe vezető út

KönyvMoly_1989>!

Az érzelgősség giccses és émelyítő, míg a nosztalgia heves és sajgó. Mélyen átérzett sóvárgást jelent, azt a keserves tudatot, hogy az idő múlása megállíthatatlan, és egyetlen pillanat, egyetlen ember sem megismételhető, egyetlen döntés sem megmásítható.

49. oldal

Zoe27>!

A háború természeténél fogva szürreális: olyan megrázó eseménysor, hogy soha nem válhat normálissá. Annál is megrázóbb, amikor elkerülhetetlenül mégis azzá válik.

193. oldal

Benedek_Eszti>!

Milyen méltóságteljes tárgy egy könyv, és a célja szinte nemessé teszi.

201. oldal

1 hozzászólás
Hóvirág72>!

A történeteket mesélni kell, különben elpusztulnak.

90. oldal

Zoe27>!

Mindig a múlt jár az eszemben ha keresztúthoz érek.

230. oldal

Zoe27>!

– Szerelmes vagy – mondta –, mert az pontosan ilyen érzés. Mint levenni az álarcot, és feltárni valaki más előtt a valódi énedet: a szerelem a kényszerű beletörődés, az iszonyú tudat, hogy a másik talán soha nem fogja viszonozni.

186. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Zoe27>!

Értelmetlen a hogyanokon és miérteken rágódni.

198. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag
Melina Marchetta: Jellicoe Road
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Kimberley Freeman: Csillagok az óceán felett
Markus Zusak: Az üzenet
Kylie Scott: Lead – Szóló
Graeme Simsion: A Rosie projekt
Kimberley Freeman: Parázs-sziget
Cath Crowley: Szavak kékben