Madeleine 84% 29 csillagozás

Annyiszor leültem már megírni ezt az értékelést, de valahogy sosem jöttek a szavak úgy, ahogy gondoltam volna. 13,5 éves voltam, amikor eltűnt, emlékszem ez volt az első olyan rendőrségi ügy, ami nagyon felkavart, és minden cikket elolvastam már akkor is róla. A könyvet régóta el akartam olvasni, most végre megkaptam.

Két részre kéne bontani az értékelést, az első maga a könyv olvashatósága és írási stílusa, a másik pedig a szülők cselekedetei és a történtek elemzése.
A könyv szerintem eléggé olvasmányos, jól van megírva, érdekes, lehet vele haladni, sok információt tartalmaz, de egyáltalán nem száraz. Az eleje egy teljesen normális, hétköznapi család életéről szól, aztán jön egy nyaralás, ott is szinte percre pontosan részletezve van, hogy mi mikor történt. A kislány elrablása után laposodik el a könyv, főleg azután, miután már rendőri munka valójában nem történik, csak a szülők utazgatnak országokba, viszik a lányuk képét, és próbálnak nagyobb média figyelmet kicsikarni neki. Ezek a részek számomra unalmasabbak voltak.
Rengeteg kis apró részlet van, amit ki lehetne emelni. Számomra megdöbbentő a portugál rendőrség hozzáállása, és hozzá nem értése. Hogy nem kérdezték ki az összes vendéget, hogy nem zárták le a helyszínt, hogy szinte az első perctől minden létező dolgot elrontottak. Nagyon elrontották.
Érdekes volt a kutyás jelenet, amit külön kiemel, hogy miért is nem lehet azoknak a kutyáknak hinni.

És most jöjjön a másik oldal, maga a történet elemzése, amit szerintem már mindenki megtett. Mi történhetett valójában.
1. Elképzelni sem tudom, hogy két tanult szülő, hogy gondolhatta azt, hogy a gyerekeket magukban lehet hagyni egy apartmanban, nyaralás közben, nyitott ajtónál. Ha nem is rabolják el őket, de hát ők gyerekek, felkelnek, keresik a szülőket, elmennek, elsétálnak, vagy bármi más gond is érheti őket a házon belül is.
2. Ami erre magyarázat, hogy valóban begyógyszerezték őket, hogy aludjanak szépen nyugodtan, így teljesen biztosak voltak benne, hogy nem kelnek fel
3. Érthetetlen, hogy ha az egyik gyereket a háromból elrabolják, nem az az első reakció, hogy a másik kettővel mi van. Nem igaz, hogy órákig nem vette észre, hogy a két gyerek nem ébred fel a zajra. Hát én tuti odaugrottam volna a másik kettőhöz, és azonnal kiveszem őket az ágyból, és megnézem, hogy ők hogy vannak. Ha nem kel fel, akkor megütögetem, megrázom óvatosan, hogy hé, hát ébredj már fel. Nem hiszem, hogy természetes két éves gyerekeknél, hogy nem kelnek fel, miközben a házban mindenki rohangál, ordít, satöbbi. Valószínű tényleg azért nem keltek fel, mert be voltak gyógyszerevze, és azért nem aggódtak a szülők, mert tudták, hogy azért nem kel fel.
4. Hát ember, ha a gyerek nem kel fel, és utána a könyvedben állítod, hogy begyógyszerezték, akkor éppen akkor amikor nem kelt fel, miért nem kardoskodtál, hogy vegyenek tőle vért? A médiát, meg minden rokont értesítettek, de az nem jutott eszébe, hogy szerezzen egy orvost, és gyorsan nézzék meg. Persze, hogy nem, mert ők adtak neki gyógyszert.
5. Véleményem szerint begyógyszerezték a gyerekeket, lementek szórakozni, egy emberrabló figyelte őket, előtte lévő nap bement, látta, hogy be vannak gyógyszerezve, és simán el tudja vinni az egyiküket. Másnap bement, elvitte. Hogy azóta hol lehet, fogalmam sincs

Felkavaró volt olvasni. Rettegtem abban az egy hétben, amíg olvastam. Engem annyira megrázott, hogy egy négy éves gyereket nyaralás közben ilyen közelről elvittek, hogy még rosszat is álmodtam.
És igen, a szülők hibásak, ezt írja is az anyuka, hogy magukat hibáztatják, és máshogy kellett volna tenni. De hány olyan eset van, amikor úgy visznek el gyerekeket, hogy mindent megtettek, semmit sem hibáztak, mégis eltűnt.

Szeretném azzal kezdeni az értékelésemet, hogy a csillagozásom nem magát az írást szándékozza értékelni, hanem főként az együttérzésem kimutatása. Az első sokkokból felocsúdva úgy gondoltam, nem is értékelhetném másként ezt a könyvet.
Mielőtt ezt a kötetet elolvastam, nem is gondoltam volna, mennyire durva statisztikai adatok léteznek gyerekek eltűnéséről. És ami még fontosabb: milyen sok család, barát, ismerős fájdalma lakozik a számok mögött…
Ez a könyv nem csak Madeleine-ről szól. Az anyuka leírja, mennyi szenvedésen keresztül vezetett az útjuk az ominózus nyaralás óta, hány másik ember életét is befolyásolta ez a tragédia. Persze mindenekelőtt ez a mű is a kislány megtalálására helyezi a hangsúlyt, mégis erősen elgondolkodtatja az embert, hogy kitágítsa az ismereteit. Az, amit a portugál rendőrség leművelt az eltűnés utáni kritikus időkben, egyszerűen nevetséges. Kétségbeejtő, hogy a család rájuk volt utalva, sokkoló belegondolni, hogy mi lett volna, ha eredményesebb munkát végeznek, ha meglettek volna már akkoriban az alkalmas eszközök az eltűnt gyerekek keresésére. Persze azóta sokminden változott (részben köszönhetően McCann-éknek is), de mégsem hiszem, hogy ne történhetne meg hasonló tragédia akár idén, akár hazánkban is. (Hasonló végkifejlettel.) Egyszerűen felfoghatatlan belegondolni, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre, és mennyire felkészületlenek a hatóságok az ilyen ügyekkel kapcsolatban.
Természetesen nem tudtam magam beleképzelni Kate és Gerry helyzetébe, de a fájdalmaik mégis mélyen megérintettek. Az, hogy már 12 éve nélkülözniük kell a kislányukat, egyszerűen hihetetlen. A bizonytalanság pedig még a legrosszabb kifejletnél is sokkal fájdalmasabb véleményem szerint.
Tetszett, hogy a házaspár igenis bevallotta, hogy hibázott azon az éjszakán, de úgy gondolom az évek óta tartó vezeklésükkel már épp elégszer „törlesztették ezt a számlát”. Tetszett, hogy nem féltek kimondani, amit gondoltak, még ha ez néha veszélybe is sodorta őket. Ahogy a kezdeti nyomozás zajlott, azt egyszerűen olvasni is szívettépő élmény volt. Valószínűleg én magam szülőként nem bírtam volna ezt átvészelni…
Felröppentek teóriák, amik szerint a szülők rendezték meg Madeleine eltűnését. Igen, nem mondom, hogy nem voltak erre utaló apró jelek… de mégsem hiszem, hogy ez lenne az igazság, az egyszerűen nem evilági gonoszságra vallana már. Én próbálok hinni Kate-nek, hiszen minden ember más, egyszerűen nem hagyatkozhatunk interjúbeli viselkedésére, apró gesztusokra vagy elejtett félmondatokra.
Továbbá szeretném elhinni, hogy a kislány még él, és remélem, hogy jó helyen van.

Nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem ez a könyv. Elsősorban azért olvastam el, mert érdekelnek a bűntények és nyomozások és kíváncsi voltam a kislány történetére. Viszont inkább azt éreztem, hogy ez a könyv az anyukáról és az ő érzéseiről szól, ami részben érthető, hiszen le is írja, hogy azért kezdett naplót írni, hogy azt majd a kislánynak megmutathassa és hát a napló ilyen. Azt is írja viszont, hogy a könyv segédeszköz lenne a gyermek megtalálásához. Ehhez viszont én csapongónak éreztem és hiányoltam belőle azokat a részeket, amit az anyuka annyiszor említ, hogy mik is hiányoznak a rendőrségi anyagokból. Ha már úgyis nyilvánosságra kerültek ezek, akkor beszúrhatott volna néhányat.
Olyan érzés is támadt bennem, hogy az anyuka minden kis anekdotán keresztül azt akarja bizonyítani, hogy az ő családja milyen tökéletes.
Továbbá nekem az is fura, hogy a szülők sok emberben megbíztak a keresés során, ezeket először felmagasztalják, majd amikor „nem váltják be a reményeket”, akkor elmarasztalják őket. Az egész könyv hullámzó ilyen módon.
Ítélkezni nem akarok és nem is fogok, de nekem nem lett a család szimpatikus. Ennek ellenére kívánom hogy találják meg a kislányt. Úgy tudom az utóbbi időben van egy új gyanúsított, kíváncsi vagyok halad-e majd a nyomozás.

Az értékelés nem a történtekre vonatkozik.

Elkeserítő, hogy mennyire nem lehetett számítani a hatóságok segítségére ebben az ügyben, és hagyták, hogy fontos nyomok és tanúk maradjanak felderítetlenül. Nagyon remélem, hogy egyszer kiderül az igazság, és előkerül Madeleine. A szülei minden pillanatban megbánták már hanyagságukat, amibe szinte belerokkantak.

Ez egy olyan könyv amit nem az élményért vesz kezébe az ember, részemről inkább a kíváncsiság hajtott, érdekel ez a történet. Szerintem elég jól lett megírva, nem vontatott vagy unalmas. A témáról én inkább nem fejteném ki a véleményem mivel mindenki azt gondol amit akar és nem szeretnék ilyeneken vitatkozni.

Annyi minden kavarog a fejemben és annyira áldozathibáztató szinte minden gondolatom, hogy le sem írom. Nem lett szimpatikusabb számomra a család ezzel a könyvvel. Soha, senkinek nem kívánom, hogy átéljék, amit ők, emiatt nem is lehet pálcát törni a fejük felett és arról papolni, hogy hogyan kellett volna reagálni a helyükben az eseményekre. Ettől függetlenül tele vagyok kérdőjelekkel a reakciójuk, az előzmények és az egész eset kapcsán. A könyv után jöhet a dokumentumfilm-sorozat…Nem vagyok meggyőződve, hogy utána tiszta lesz a kép.

Nem tudom mit is írjak, nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet, és sajnos nem az ő esetük az első, és nem is az utolsó. :(
Reménykedjünk, hogy egyszer előkerül Madeleine, és normális élete lehet a továbbiakban.
De az igazság sose fog kiderülni, ha élve kerül elő, akkor se, hiszen 3,5 évesen az ember nem emlékszik rá, hogy mi történt vele egy nyaraláson.

Évek óta követem Maddie történetét, a könyvet még akkoriben vettem egy kiárusításon, de nem mertem belekezdeni. A szülői felelősség hiánya tagadhatatlan, kíváncsi voltam milyen érzelmeket vált ki belőlem az édesanya írása. Egyszerre voltam dühös, szomorú, elkeseredett. Még mindig nem tudok nyugovóra térni az eset fölött, és egy elfogadható teóriát felállítani.

Ítélkezni nem akarok a szülők felett de tény,hogy azóta mindent megtesznek,hogy megtalálják a lányukat. a könyv szívszorító volt.