Watching ​the English 91% 15 csillagozás

Molyságom elején valamikor figyeltem fel erre a könyvre, azóta ücsörgött a várólistámon. Végre eljutottam abba a könyvtárba, ahonnan ki lehetett hozni off. Olvasás közben viszont annyira beleszerettem, hogy sikeresen beszereztem belőle egy saját példányt. Az utolsó fejezetet már abból olvastam. :)

Nagyon tetszett az egész könyv, úgy ahogy van. A humor, az önirónia, a tudományos/vicces szabályok felállítása, a mindennapi életből vett példák. Helyenként hangosan felnevettem rajta. Mivel a férjem sajnos nem tud angolul, az ismerőseimet és rokonaimat szórakoztattam folyton a könyvből vett poénokkal.

Sajnálom, hogy nem sokkal korábban került a kezembe, amikor még gyakran találkoztam angolokkal. Mert így csak most, utólag jöttem rá, hányszor sikerült öntudatlanul a „padlóra köpnöm”. Régesrég, még a főiskolán tanultam angol országismeretet, és volt ebben az angol szokásokról is szó, de csak nagyon kevés. Mély nyomokat hagyott bennem pl. a villa fordított használata (persze ott is a zöldborsó volt a viszonyítási alap). És persze már a főiskolán olvastunk angolul részleteket Georges Mikes könyvéből, amiből Kate Fox is gyakran idézett. Erről rögtön eszembe jutott, hogy Mikest is újra kéne olvasnom.

Kicsit nehezen birkóztam az olvasással, mert extra apró betűkkel van nyomtatva. Be kellett hozzá szereznem egy nagyítólapot, hogy kényelmesebben olvashassam.

Jaj, én ezt annyira élveztem! :) Egy csomó minden új megvilágításba került (mélyebben megértek pl. bizonyos Monty Python jeleneteket, belső poénokat, és sokkal nüanszosabb mostantól az osztályszorongás), illetve sok minden gyanúm megerősödött, és hát ki nem szereti, ha az intuícióit tudományos kutatásokkal támasztják alá! :) A legfontosabb ilyen megerősítésem az volt, hogy nem hidegek és merevek ezek a népek, csak nem azonnal nyílnak meg, és nem amerikai-stílusban azonnal haverok vagytok mindenkivel. Viszont ha közelebb kerültök egymáshoz és kiépült a bizalom, akkor nem is felszínes haverok maradtok, hanem igazi mély barátságok, értékes emberi kapcsolatok születhetnek. Nem biztos, hogy baj ez, hogy rá kell szolgálni a bizalomra! Talán ők csinálják jól.
Az értékrendek közül a fair play, a humor és az udvariasság pedig abszolút tiszteletreméltó.

Nagyon élvezem tesztelni élesben a különböző „Englishness” dolgokat, és mindig sikerélmény, amikor felismerek egy mintát. Legutóbb pl. a reciprocity érdekes előfordulását tapasztalhattam, amikor vettünk egy tölcsért egy konyhaboltban, és megemlítettük a pénztárosnak, hogy azért kell, mert az olívaolajat szeretnénk áttölteni másik üvegbe, és erre ő – viszonzásul – elmesélte, hogy neki van egy baglyos sótartója, aminek nagyon kicsi a betöltő lyukja, és mindig mellémegy a só, és ahhoz vett egy hasonló tölcsért ő is, és nagyon jól működik, mert azóta rendesen megy a bagolyba a só. :D

Szeretnék ilyet minden országról olvasni, nagyon érdekes lehet kikutatni, remélem, lesz valaki, aki hasonló indíttatással elmerül a magyar néplélek útvesztőiben húsz évig, de nagyon sok sikert kívánok hozzá.

Hasonló (több országra nézve, de főként tárgyalási szemszögből) a When Cultures Collide, illetve mindenképpen érdekes a Magyar Lelkiállapot 2013.

Több szempontból is nehéz értékelnem ezt a könyvet: egyrészt azért, mert az antropológiai ismereteim legnagyobb része a Dr. Csontból származik, másrészt pedig a kötet az általam olyannyira kedvel angolokat szedi ízekre, de magabiztos hozzá nem értéssel kijelenthetem, hogy this book is not bad at all, ami kód arra, hogy f*ckin' awesome, mate.
Kétségtelen, hogy néha úgy tűnik, a vajas kenyeret is az angolok találták fel, de az ilyen apróságok eltörpülnek Kate Fox elképesztő alapossága és humora mellett – és néha azért kísértetiesen Sherlock Holmes-i, ahogy a vécé mellett tartott olvasnivalókból és a kerti törpék iránti attitűdből milyen messzemenő (és teljesen hihető) konklúziókat von le.

nagyon hasznos, ha az ember igazi, hús-vér angolok közé csöppen, a vakációs időtávnál hosszabban. részletes, releváns, és még vicces is, mondjuk ez pont megint egy English jellemző, az önirónia.

Nagyon sokáig tartott, mire végigértem ezen a könyvön, de le kell szögeznem, hogy ez nem a könyv hibája. Vonaton olvasgatós könyvnek vettem, amire tökéletesen alkalmas is volt. Ebben nagyon sokat segített, hogy az írónő a fejezeteket kisebb, különálló egységekre bontotta, megállapításait pedig a végén összegezte, így nem kellett folyton visszalapoznom, ha hosszú idő telt el két olvasás között.
Minden elismerésem a széles spektrumú és részletes ábrázolásért. Antropológusunk gyakorlott kézzel fektet egy komplett társadalmat képzeletbeli boncasztalára, szedi alkotóelemeire és tanulmányozza azok működését, a végén pedig észleléseiből kísérel meg egy hiteles képet alkotni alanyáról. Itt térnék ki az alaposságára. A könyv nem véletlenül kapta a Watching the English címet, itt nagyon érződik, hogy a könyv megírását mérhetetlen kutatómunka előzte meg. A könyvben szó van a sztereotipikus Weather-speaktől kezdve a fürdőszobák dekorációjáig (társadalmi osztályra lebontva) mindenről, ami angollá teszi az angol embert. Mindezt remek szemléltető, valóban elhangzott példákkal és személyes tapasztalatokkal kiegészítve teszi. Külön köszönet jár neki a lábjegyzetekért, amit számos helyen a nem angol olvasók számára iktatott be, így nem kellett azonnal a szótárért illetve Wikipédiáért nyúlnom. Mindemellett leginkább a szerző könnyed, humoros stílusát szeretném kiemelni, amivel sikerült belopnia magát a szívembe, főleg az epilógus két oldalával. Amennyiben valaha is regényírásra adná a fejét, az elsők között rendelném meg a kötetét. :)
Egyáltalán nem könnyű objektívan vizsgálni egy olyan társadalmat, aminek mi is tagjai vagyunk, ami sajnos valamikor a szerzőnek sem sikerül mindig tökéletesen. Hébe-hóba lehet találkozni néhány megmosolyogtató, „tipikusan angolnak” beállított viselkedés-vagy szerveződési formával, amiben mi is magunkra ismerhetünk (na jó, ezt tudjuk be annak, hogy elvégre egy kontinensen lakunk :P), egyszer-kétszer meg olyan érzése támad az embernek, hogy a spanyol viaszt is az angolok találták fel, csak a neve megtévesztő, de ez a legtöbb, amit fel lehet írni a negatívumok listájára. (Elvégre lehetetlen olyan földlakót találni, aki teljesen elfogulatlanul, kívülállóként tudná megfigyelni saját közösségét, nem?)
Összegezve nagyon korrekt és precíz darab, és tényleg azt nyújtja, amit ígér, ropogós, humorral fűszerezett, XXI. századi kiadásban. A fél csillag levonást szegény mindössze azért kapja, mert ez az első ilyen jellegű olvasmányom, és viszonyítási alap hiányában max pontszámot nem mertem adni. :)

Egyszerűen imádnivaló. Szórakoztató, de egyben rá is mutat a különböző szokásokra, ami a briteket jellemzi. Mivel az írónő is brit, néhol saját magát is kiparodizálja, miközben rájön egy-egy szokás lényegére vagy mikéntjére…
Rá kellett jönnöm, hogy valahol mind egy kicsit awkward angolok vagyunk, de ez így van jól.

Úgy hatott rám a könyv, mint egy izgalmas krimi. Késő éjszakába nyúlóan olvastam, „csak még egy fejezetet”, hogy fény derüljön az „Englishness” egy újabb rejtélyére. Remek a humora, temérdek példából kiindulva vonja le a következtetéseit. Ugyanakkor ha csak a fele igaz ennek a „szabálygyűjteménynek” – és abból, amit látok magam körül, hajlamos vagyok hinni szerzőnek –, az végtelenül szomorú. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, de különösen azoknak lehet hasznos, akik Angliában élnek vagy látogatást terveznek, mert akkor élőben is tesztelhetik Kate Fox állításait. Én mindenképpen tervezem. :)