Kaszt Ádám (szerk.)

A ​holokauszt és a családom 10 csillagozás

Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

Az azonos nevű Facebook csoportban posztolt családi történetek kb. 1 éves anyagából (a 2014-es indulástól 2015. január 27-ig) válogatott anyag könyvben. 23 rövid, bevezető tanulmány a magyar múltfeldolgozásról, a trauma feldolgozásról és a Facebook csoport által elindított történetközlések tapasztalatairól. 160 szerző, 10 tematikus fejezet, a szövegekhez kapcsolódó eredeti személy és tárgyfotókkal. Fontos szerkesztői elv: a történetek először itt jelennek meg nyomtatásban. A kötet szándéka szerint elsősorban nem a jelenleg kb. 6300 fős Facebook csoport tagjainak szól, hanem mindenkinek: célja múltunk egy fontos darabjának közös birtokbavétele.

>!
Park, Budapest, 2015
336 oldal · ISBN: 9789633552544
>!
Park, Budapest, 2015
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551554

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt P>!
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

Privát viszonyom a könyvhöz: spoiler nincsenek zsidó vagy zsidónak tartott rokonaim, az összes felmenőm, ameddig csak ellátok térben és időben, alföldi paraszt. Viszont nekem nem igazán tudnak újat mondani a holokausztról, annak előzményeiről, mert rengeteg történelmi, filozófiai és egyéb tanulmányt, visszaemlékezést és szépirodalmi munkát olvastam a témáról. Levéltárosként olyan forrásokat is, amelyek nem nyilvánosak. Például a haláltáborokból visszatértek egészségügyi állapotáról, gyógyszerigényléseikről – külföldről a JOINT hozott be Magyarországra az éhezéstől, a körülményektől tüdőbeteggé tett emberek számára életmentő gyógyszereket – ezek az iratok az egészségügyi adatok szenzitív volta miatt nem voltak kutathatók.

Azt gondolom, ez a könyv csak áttételesen szól a történelemről, a holokausztról, hisz nem tudományos munka, szubjektív visszaemlékezéseket tartalmaz, nem ellenőrzött információkat, nincs reprezentatív mintavétel, stb. A műfaj leginkább az oral history kategóriájába tartozik, és erről a tudományos konszenzus szerint elmondható, hogy nem arról szól, amiről mesél, hanem arról, aki mesél. Hogyan jelenik a meg a mesélő tudatában az egykori történet, a múlt, és ezzel már egyszerre lényegtelenné válik, hogy vannak-e füllentők, a történetet kiszínezők, hamisítók a visszaemlékezők között.
A holokauszt itt van ezekben az emberekben, és nem kell ehhez genetikai örökség, ahogy erről egy (ál)tudományos cikkben írtak, a trauma nem genetikailag, hanem Dawkins mémjeként öröklődik.
A holokauszt itt van ezekben az emberekben, és a történeteik képesek átadni azt az olvasóiknak. Nem minden olvasónak, a kurucinfón lehet olvasni antiszemita cikket a könyvről, aki keresi, megtalálhatja, természetesen nem csatoltam a linket.

Engem nem változtatott meg ez a könyv, de az átlagos olvasó számára képes lehet arra, hogy élettel töltse meg a jó esetben iskolában megtanult történelmi tananyagot.
A közelmúltban vita volt arról, hogy tanítsák-e a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen külön tantárgyként a holokausztot – na, oda, arra a kurzusra ajánlott olvasmány lehetne. Egyébként meg minden jóérzésű ember számára ajánlott.

„Kedvcsinálónak” javaslom a könyvhöz csatolt 10 karcomat: http://moly.hu/konyvek/kaszt-adam-szerk-a-holokauszt-es-a-csaladom/karcok

TiaRengia I>!
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

Azt hiszem, soha egy könyv sem hozott ilyen testközelbe a holokauszt tematikájával. Nehéz is írnom a benyomásaimról, mert órákon át lehetne fejtegetni mindazokat a gondolatokat, véleményeket, érzéseket, amiket kiváltott a könyv belőlem.
A Facebook-csoportra véletlenül bukkantam még hónapokkal ezelőtt, sokáig azt sem tudtam, hogy kiadták könyvben a válogatott bejegyzéseket. Bár a családom nem zsidó, mégis érdekel a zsidó kultúra, nagy vágyam egyszer Izraelbe is eljutni. Így hát mohón faltam a visszaemlékezéseket először a képernyőn, majd a könyv lapjain.
Felkavaró volt arcokkal együtt látni, hogyan tett tönkre a háború sok-sok emberéletet, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. Soha, de soha nem szabadna hagyni, hogy mindez megismétlődjön. Sajnos, erre a jelenlegi közhangulatot elnézve egyre kevesebb esélyt látok. Szükség lenne több ilyen jellegű könyvre, és nemcsak ebben a témában. (Külön figyelemreméltó, hogy az elkövetők leszármazottai is szót kapnak.) Kiadása is igényes, méltó hozzá, azzal együtt, hogy egy bejegyzés kétszer szerepelt, de nyilván véletlen.
spoiler

cinegér>!
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

Csillagozással nem lehet értékelni ezt a könyvet, mert nem egy irodalmi alkotás, hanem több annál, emlékmű. Nagyon felkavaró, alig haladtam az olvasással, mindig csak keveset olvastam belőle, így is sokszor rossz álmaim voltak. Nem is tudom mikor sírtam utoljára ennyit.
A végére viszont belefásultam, mert megmondom őszintén egy- egy történetben elveszítettem a fonalat, hogy ki kinek a kijének a micsodája? Ki jött vissza, ki nem, ki volt egyáltalán és miről van szó. Persze ez csak kis része volt a könyvnek, de előfordult ilyen is.
Egyszer valahol azt olvastam( talán a Vándorsólyom kisasszonyban?) hogy Európában azért nem könnyű megijeszteni az embereket, gyerekeket rémtörténetekkel, mert mi láttuk a legfélelmetesebb, leggonoszabb dolgot és ez a génjeinkbe ivódott. És tényleg!

Catherinne>!
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

Sok II. világháborúval és holokauszttal kapcsolatos könyvet olvastam, ez is egy szépen összerendezett, visszaemlékezéseket tartalmazó könyv.
Egy Facebook csoport bejegyzéseit rendszerezi, amiben a túlélők vagy családtagjaik mesélik el történeteiket.
Egy-két esetben viszont összezavarodtam, mert annyi név és rokoni szál volt, hogy nem tudtam hirtelen hova tenni, kiről is szól az elbeszélés. Némelyik poszthoz családi képek is tartoztak, így arcot kaptak az elszenvedők, ami lelkileg megterhelő lehet az olvasó számára.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt P>!

Efraim Staub
február 9.

Hamar megszoktam, hogy nekem nincsenek nagyszüleim, mint a többi gyereknek. Odahaza senki egy szót sem ejtett soha arról, hogy hová is tartozom.
Aztán már elsősként a miskolci Szeles utcai iskolában én is, akár a többi gyerek, jól seggbe rúgtam a pajeszos-kaftános Grünbergert, hiszen egy büdös zsidó volt.
A gyermek a legkönyörtelenebb bíró, nem ismer enyhítő körülményeket.
Négyéves koromban már írtam, olvastam. Apám tanított meg erre. Így az iskola merő unalom volt. Amíg a többiek a betűvetéssel kínlódtak, én a pad alatt Heltait olvastam. A tanáraim tudomásul vették. És így történt, hogy nem figyeltem, és nem írtam fel a másnapra szóló leckét. A szüleim dolgoztak, és természetesen egyenesen az apai nagynénémhez szaladtam, hogy segítsen.
Ő persze azonnal tudta a választ: „Semmi baj, lemegyünk az osztálytársadhoz, a Grünbergerhez, ő kitűnő tanuló, és tudja a leckét.”
Megmakacsoltam magam: „Nem megyek oda! Az egy zsidó.”
A nagynéném nevetett, de könnyes volt a szeme. „De hiszen te is az vagy, kicsim. Mindnyájan zsidók vagyunk, az egész család.”
Akkor nagyon elszégyelltem magam, és ez még ma is fáj.
Lementünk a Grünbergerékhez. A volt zsidó fürdő mellett laktak egy lyukban, a Szinva-parton. Sötét szoba volt, nagy tölgyfa asztal morzsákkal, az apja fekete kaftánban, hatalmas kalapban egy nagy fekete könyvet olvasott, még a fejét sem emelte föl.
A Grünberger gyerek tudta a leckét, és nem tette szóvá a seggbe rúgásokat.
Aztán eltűnt a család, hallottam, hogy külföldre mentek.
Elmúltam 60 éves, mire sikerült megtudnom a címét. A Brooklyn College matematikaprofesszora lett. Írtam neki egy bocsánatkérő levelet.

205. oldal

2 hozzászólás
vargarockzsolt P>!

Iványi György
február 10.

Véletlenek. Véletlen volt, hogy az apám 42-ben, valahol Kárpátalján, beállt a leszerelő-papírokra váró sor végére és – jó barát volt a századírnok – neki is jutott egy. Aki maradt, nem jött haza.
Véletlen, hogy két munkaszolgálat között elment sízni, és találkozott az anyámmal.
Véletlen, hogy tudott németül és két évvel később, Sopron mellett kihallgatott a táborirodán egy telefon-beszélgetést. Miszerint másnap más keretlegénység veszi át a századot. Aznap éjjel megszöktek, a nagybátyámmal együtt. Aki maradt, nem jött haza.
Véletlen, hogy az anyám 44-ben épp abba a rendházba ment élelmiszer-jegyekért a Hollán utcai védett házból, ahol zsidó lánygimnáziumi osztályfőnöke osztotta – fekete talárban, fehér fityulában – a segélyeket. “Ne menj haza ma, Márta – mondta az álapáca – ma kiürítik a házat.” Amire hazaért elvittek mindenkit, a bátyámat is. Véletlen, hogy amikor a Nyugati felé tartó menet után rohant és kétes papírjait lobogtatva a kisfiát követelte, nem fogták ott őt is, hanem (“no, menjen maga magyar anya” mondta egy tán jobb szándékú csendőrtiszt) visszakapta a fiát.
Véletlen, hogy élünk. Véletlen, hogy a nagyapám (ő cs.kir. felsége szépen dekorált lovastisztje) a “nagy” háború után tartalékos állományban maradt, s csak a mentesítő papírok ellenében szerelt le. Megélhette a következő háború végét, a nagyanyámmal együtt. Nagyanyám nyolc testvérének nem járt mentesítés. Nem is jött haza, egyikük se. A családi emlékezet szerint egyik ükapám a Baltikum, másik a Balkán helyett választotta a Monarchia liberális világát. Azért, hogy utódaik biztonságban legyenek.

263. oldal

vargarockzsolt P>!

Thomas Déri
február 12.

Ez a történet jóval a német megszállás előtt játszódott. Apám, aki rengeteget sportolt, úszott, tornázott a Szpariban, bokszolt és birkózott, nem ijedt meg a saját árnyékától. Budapest minden iskolájából kizárták, amikor 14 éves korában megverte az egyik tanárját, mert zsidózott. „Én csak egy pofont adtam neki” – mondta.
Egy másik története azonban még a kizárása előtt történt. Egyszer leventegyakorlatra vitték a fiúkat. Az utcán vonultak, és a kissé antiszemita szellemű tornatanár a zsidókat hátraküldte, így az utcai menetet ők zárták. Amint így mentek az utcán, utánuk eredt néhány suhanc, akik a zsidókat szidalmazták. Apám egyik barátjával lemaradt az osztálytól, és bevárta a szidalmazókat, majd jól megverték őket. Itt bizony nem egy pofon csattant csak el. Az éber tornatanár észrevette, mi történt, és mint jó hazafi, apámat és barátját bekísérte a rendőrségre. A rendőrségen egy hatalmas termetű őrmester vette át a fiúkat, és üvöltve szidta a zsidókat. Biztosította a tornatanárt, elnyerik méltó büntetésüket. Mint mondtam, apám nem volt az az ijedős fajta, de azért amikor a zárkába kerültek, ő is megszeppent egy kicsit. Amint elment a tornatanár, jött is az őrmester. Mintha azonban a dühe elpárolgott volna. Kinyitotta a zárka ajtaját, elmosolyodott, majd ezt mondta: „Fiúk, máskor jobban vigyázzatok, és ha megvertek valakit, ügyesebben tegyétek, és különben is, ennél jobban is megverhettétek volna őket.” Hát ilyen is volt, bár ritkán.

438-439. oldal

TiaRengia I>!

A magyar társadalom a mai napig képtelen volt saját történelmi múltját feldolgozni. Narcisztikusan ragaszkodik az ártatlan, traumatizált áldozati szerepkör fenntartásához, ezért tagad, hárít, másokat tesz felelőssé akkor, amikor olyan információkkal kényszerül szembenézni, amelyek ellentmondanak a vágyott ideálképnek.

39. oldal Mészáros Judit: Az emlékezés helye -A holokauszt és a családom Facebook-csoport

vargarockzsolt P>!

Magyarország német megszállásakor Adolf Eichmann különítménye, amelynek feladata a magyarországi zsidóság felszámolása volt, mindössze 62 főből állt.

25. oldal, Mészáros Judit: Az emlékezés helye - A Holokauszt és a családom Facebook csoport

TiaRengia I>!

Nem a gázkamrák valamelyikében lelte értelmetlen halálát, nem. Visszatért. Azt, hogy hazatért, nem bírom leírni, mert rémisztően sokan hagyták megtörténni ezt a borzalmat, azonos nyelvet beszélők. És hagynák ma is, ebben biztos vagyok. Újra kompenzálnának. Az örökös „szemet szemért, fogat fogért” elv minden tisztességet, belátást, türelmet és elfogadást tönkrezúzott. Irgalom, ha van, keveseket érint.

120. oldal Gyéresi Júlia bejegyzése

TiaRengia I>!

Akkor már – gondolom, a szovjet csapatok előrenyomulása miatt – csak Ausztria felé tudták terelni a zsidókat. Céljuk a teljes megsemmisítésünk volt, hasonlóan a vidéki zsidóságokéhoz. Anyu a téglagyárból Győrig ment, ott megszökött. Egy parasztcsalád segített átöltözni neki. Aztán kiment az állomásra, leült a padra egy német katona mellé. A német elaludt, Anyu vállára ejtette a fejét. Ez mentette meg őt az igazoltatástól, és így jutott vissza hozzám vonattal a sárga csillagos házba.

93. oldal Bihari Katalin bejegyzése dr. Kerti Zsuzsa visszaemlékezése alapján

TiaRengia I>!

Apámat kétszer hívták be munkaszolgálatra (…). Később lengyel partizánok támadták meg a táborukat. Gyerekkoromban rákérdeztem, hogy és ti mit csináltatok az egész éjjel folyó harc közben. Azt felelte, hogy ültek, és drukkoltak a németeknek, hogy verjék vissza a partizánokat. Elhűlve kérdeztem, hogy miért mire azt válaszolta, hogy közismert volt, hogy a lengyelek megölik a zsidókat, míg a németeknek el kellett számolniuk velük.

267. oldal Tatár György bejegyzése

TiaRengia I>!

Ritoók Emma szerint az „ellenségesség fokozatosan csökken nemzedékeken át”. (…) Természetesen ismertek voltak számára -pszichológiát végzett Wundtnál – azok az elméletek, melyek szerint gazdasági ciklusok és lélektani ciklusok vannak: s ennek következménye, hogy időről időre (egy Csizsevszkij nevű, a húszas években híres orosz tudós szerint 44-45 évenként) extrém kegyetlenségek, tömeges gyilkosságok történnek, gyakran nemzeti és vallási csoportok közti ellentétek mentén.

377. oldal Geo Cosmos bejegyzése (Áldozatok és tettesek egy családban)

TiaRengia I>!

A megszállás utáni nap két német katonatiszt jelent meg az üzletben, az Astoria Szállodából jöttek, ami a német hadsereg központja volt. Rendeltek bőrkabátot maguknak, és nagyapám, aki folyékonyan beszélt németül, merészen kérdezte őket, hogy milyen a helyzet. Büszkén mesélték, hogy Magyarországon milyen könnyű dolguk van, több, mint tízezer bejelentő levél várta őket az Astoria Szállodában, „csak értük kell menni”.

445. oldal Leslie Gabor bejegyzése


Hasonló könyvek címkék alapján

Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Bogdan Wojdowski: A holtaknak vetett kenyér
Diane Ackerman: Menedék
Edith Eva Eger: A döntés
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Władysław Szpilman: A zongorista
Marianna D. Birnbaum: Emlékalbum 1944-ből
Nádor Éva (szerk.): Csillagos házak
Agnes Hirschi – Charlotte Schallié: Svájci védelem alatt
Szili Ferenc (szerk.): Zsidósors Délkelet-Dunántúlon