A ​Galaktika urai 17 csillagozás

Kaszás István: A Galaktika urai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Az ​ember nem marad örökké a Földön. Kilépve megszokott bolygójáról egyszer, talán csak évszázadok múltán, kilép magából a Naprendszerből is.” Kaszás István regényében az emberiség több ezer éves ciklusokban egyre több és egyre távolibb bolygóra jut el, a Galaktika csillagai örök kihívásának engedelmeskedve. De „átkozottul sok minden van a Galaktikában, ami előtt még értetlenül állunk” – mondja egyik hőse valamikor a XXX.században… És még évezredek múltán is újabb kihívások teszik próbára a létéért, fennmaradásáért küzdő embert – galaktikus háborúk, értelmes lényekkel és érthetetlen erőkkel való találkozások –, mert „hiába jutottunk el a csillagokba, még mindig érezzük a kihívást, mely belőlük árad… éppúgy, mint régen. És mindig is kihívás marad, amíg csak élünk – és amíg csak lesznek állócsillagok.” A kozmosz értelmes lényeivel való találkozások következményeit azonban – akárcsak ma – valószínűleg sohasem lehet előre biztosan kiszámítani. Ez tág teret enged a fantáziának – és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1976

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632111184

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Spaceman_Spiff IP
Kaszás István: A Galaktika urai

Erősen érezni az amerikai sci-fi hatását, csak miközben a nyolcvanas években már kvantummechanikával meg cyberpunkkal zsonglőrködtek a Vasfüggönyön túl, addig itt még az ötvenes évek ötletei és esztétikája működött.
Ami önmagában egyébként nem baj, a magyar sci-fi viszonyaihoz képest kifejezetten innovatívnak hathatott ez a kötet, ahol űrhajósaink csatáznak, vagy ősi idegen objektumokat próbálnak feltérképezni. Az első fele olyasmi, ami talán itthon a legközelebb állhatott a military sci-fihez (és hát ugye ez valahol nagy szó). A második része pedig szerintem egy regényért kiált, amiben az Ariel bolygófelderítő csillaghajó legénysége a kozmosz egy nagy (és idegen eredetű) rejtélyével találja magát szembe. A kötetben persze valójában csak rövid novellákat kapunk (vagy fejezeteket, nézőpont kérdése), mára kissé elkopott ötletekkel.
Az egész könyv egyébként bájosan retro, olvasás közben végig régi sci-fi illusztrációk lebegtek a szemem előtt, például Bob Layzell képei (lásd: spoiler ). Ez persze bennem mindig nosztalgiát ébreszt, de ettől még nem tudok elmenni amellett, hogy ma már nagyon nem működnek a sztorik. Pedig Kaszás prózája nem rossz, szóval bízom benne, hogy A felderítő szolgál majd valóban izgalmas írásokkal.

>!
Razor SMP
Kaszás István: A Galaktika urai

Erre a könyvre még a sci-fi első bekezdéses játék és @WerWolf értékelése hívta fel a figyelmem. No, az értékelés tartalmát „sikeresen” sztornóztam az eltelt idő során, így aztán némileg hümmögve olvastam a kötetet, nem akart összeállni egy koherens egésszé. Nos, ez nem véletlen, ez ugyanis nem egy regény, hanem két, egymástól független novellafűzér/kisregény.
Az első történet az emberiség és egy földönkívüli faj közti háborúból villant fel fontos eseményeket. Kronológiai szempontból a közeljövőben játszódik, és bár 40+ éve íródott, közel sem éreztem porosnak a felvázolt jövőképet. Az egyes történetek közt eleinte nem sok összefüggés van, inkább az utolsó pár történet az, ami egymáshoz képest időben közel játszódik, ill. itt már rendszeresek a visszatérő szereplők.
A második történetsor sokkal jobban összefügg, egyben ugrunk is a távoli jövőbe. Ez az Ariel űrhajó útját követi, melynek feladata különös, új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása és hogy eljusson oda…ja, bocs, az másik film. No de a lényeg hasonló, az Ariel az űrt járja, és ha épp nem rég elcsöndesedett emberi kolóniákat vizsgál, akkor értelmes idegen lények nyomára próbál bukkani. (Itt keletkezett nálam a zavar, mert hát az előző részben már háborúztak egyet az idegenekkel, akkor miért keresik most őket.) Az utolsó két sztori aztán igen merész és meglepő fordulatokat tartogatott, igazán emberire sikerült, szóval emelem a nem létező kalapom az író előtt.
Személy szerint csak ajánlani tudom Kaszás István könyvét, és az is biztos, hogy előbb-utóbb sort kerítek a másik kötetére is.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632111184
2 hozzászólás
>!
gyuszi64
Kaszás István: A Galaktika urai

A formátum lazán kapcsolódó novellák füzére (a lehető legjobb), az egyenes vonalú írások klasszikus stílusúak és témájúak, általában végcsattanóval. A tizenöt elbeszélés változó erejű, de az átlagszínvonal nekem nagyon tetszik. A 76-os könyv már megjelenésekor sem tört eredetiség-babérokra (azóta még kevésbé…), a gondolatok az aranykor tipikus sci-fi motívumai. Egyértelműen felismerhető pl. Asimov, Bradbury, Lem vagy van Vogt hatása.

A magyar szerzőtől származó katonai sci-fi unikum, a retro hangulat belengi a könyvet, a kedves novellák igen jól megírtak, nem is értek néhány vegyes értékelést. Az első rész (Naprendszer) leggyengébb írásai a háborús novellák, a második rész (Galaktika) indítása már inkább lírai, de a végén szép kerek és tanulságos egésszé áll össze a könyv.

Feltétlenül ilyen irodalmat kell ajánlani a sci-fivel most ismerkedőknek, ezekre még nem jellemző a modern írások (mesterséges) bonyolultsága, vagy a mindenféle megfelelési kényszer, ami agyonnyomja a friss műveket.

Ha hármat kellene kiválasztanom, ezekre a novellákra szavaznék: Egy tavaszi estén, Az első találkozás, A Galaktika urai. (Bónusz: Elmaradt találkozás.)

>!
Arturo MP
Kaszás István: A Galaktika urai

Kaszás Istvántól már olvastam novellákat a Kasztovszky Bélával megosztott A felderítő / Kétszemélyes világ kötetben. Nem voltak rosszak azok sem, de a Galaktika urai sokkal jobb.
Én nem feltétlenül mertem volna rátenni a könyvre a „regény” címkét, szerintem a novellafüzér meghatározás jobban illik rá. Ha nagyon akarjuk, a könyv két részét tekinthetjük úgy is, mint két kisregényt – bár a bennük szereplő írások közötti összefüggés igencsak laza, egy fejezet szereplője ritkán tűnik fel a következőben is. Legfeljebb úgy, hogy az egyikben még kezdő tiszt, a másikban, évtizedek múlva, már tapasztalt tábornok.
Az első részben az emberiség még éppen csak kezdi belakni a Naprendszert. Ekkor szembekerül egy idegen civilizációval, akik új lakóhelyet keresnek maguknak. Az elkeseredett harc váltakozó sikerrel zajlik, hol az emberek, hol az idegenek kerekednek fölül. A végére Kaszás beletesz a történetbe egy olyan csavart, amire egyáltalán nem számítottam…
A második részben az emberiség már a csillagok között utazgat, kolóniákat hoz létre a galaxis távoli pontjain. Ám vannak bolygók, ahol már létezik valamilyen, a miénktől teljesen eltérő értelmes élet. Az ezekkel való találkozásokról szólnak ennek a résznek az írásai.
Kaszás könyve hajszál híján megkapta az öt pontot, a fél pont levonás csak annak szól, hogy az író néhol mintegy „elfelejtkezik” korábbi eseményekről.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632111184
>!
WerWolf
Kaszás István: A Galaktika urai

A kötet két igen izgalmas kisregényt tartalmaz, amit nevezhetnénk egymásra épülő novellák sorozatának is.
Kezdetben kicsit hasonlított Asimov írásaihoz, később pedig egy kis Lemes beütés is érzékelhető volt. De mindez csak azért mert hasonlítani akartam valamihez, de Kaszás István írását nem kell semmihez sem hasonlítani, hiszen egymaga is megáll a lábán, és egy igen izgalmas világot tár elénk.
Kérdések és lehetséges válaszok sokaságát írja le művében a találkozásról, a megismerésről, az elfogadásról, áldozatvállalásról és a félelemről. Elgondolkodtató és egyben szórakoztató olvasmány!

>!
imma AP
Kaszás István: A Galaktika urai

Egy bő fél év telt el, és én már most nem emlékszem rá, hogy miről is szólt ez a könyv. Kutatok valamiféle lenyomat után magamban tőle, de semmi. A két és fél csillagot frissen olvasva adtam, ennyi, amit a véleményemről biztosan tudok.

>!
fruppy
Kaszás István: A Galaktika urai

A végére került szerkesztői „magyarázatot”, vagy nevezzük inkább írói bemutatásnak, az elejére tettem volna. Sokat dob a latba, ha többet tud az ember az íróról, az iromány minőségét is feljebb tudja tolni. Azonban csak a könyv legutolsó pár lapján derül ki, hogy ez a kis kötet az író legelső szösszeneteiből áll. Hmmm, ha ezt azelőtt tudom, mielőtt elkezdtem volna átrágni magam a könyvön, talán nagyobb türelemmel ülök neki. Igen, türelemmel. Ehhez a könyvhöz, legyen is akármilyen kis vékonyka és karcsú, rohadt sok türelem kellett. Ami nálam alapból kevés van, tehát rohadt sokáig is tartott elolvasnom. Bár nem nagyon lehet azzal takarózni, hogy „de ez egy kezdő író műve, legyünk már elnézőek”, hiszen sok kezdetleges történet futott be azonnal.
A sci-fi akkoriban, mikor ez a könyv íródott, még nagyon baba lábakon kúszott itthon, így elhiszem, és megértem, hogy a szerkesztőség azonnal fellelkesült, mikor elolvasták a kéziratot.
Alapból véve nem rossz. Ha 25 évvel ezelőtt olvastam volna, lehet több csillagot kapna. De olyan sok volt benne az időhúzás. Gondolom én, hogy ezzel az volt a cél, hogy csigázni lehessen az olvasót, de túl sokat kellett lapoznom ahhoz, hogy történjen valami. Sőt, ha történet is valami, néha nem is tudtam, hogy pontosan mi történt. Mindenki annyira titokzatosan beszélt benne. Annyira misztikusan, sokat sejtetően lett néhány sztori fogalmazva, egy csomó mondat el lett harapva, hogy végül nem is tudtam, hova akarunk kilyukadni. Még most se vagyok benne biztos, hogy a fejezetek egymást folytatták, vagy kiegészítették volna egymást…? Összesen 2 vagy 3 csattanóra emlékszem, abból is a legnagyobb rögtön az első sztori végén történt meg, amit kár volt ellőni ilyen hamar, hiszen utána már szinte zuhanórepülés volt az egész „űrfogócska”… A felépítés tetszett volna, ha érthetőbben van vezetve. Először olvastunk a földiek szemszögéből, majd az idegenek szemszögéből, de valahogy útközben ez is összekuszálódott, és gyakran azt se tudtam, kinek az oldaláról olvasom a gondolatokat? Teljesen el voltam veszve, amitől kellemetlen elégedetlenség fogott el szinte minden fejezet után. Csak túl akartam már lenni az egészen, mert a végén már egyenesen unatkoztam.

>!
HolCol
Kaszás István: A Galaktika urai

Régen olvastam, akkor hibátlan volt. Azóta sok hasonlót olvastam, az ötleteket felülmúlták, túllicitálták, de ez Kaszás érdemein nem változtatott. Nagyszerű író!


Népszerű idézetek

>!
Razor SMP

– (…) Mi sok mindent átéltünk már, navigátor, és gondolom, hogy látni is fogunk még egyet-mást. De nem élhetjük át többé sohasem az első Holdra szállás örömét, azokat a pillanatokat, amikor az első űrhajósok a korábban elérhetetlennek vélt magasságból visszanézhettek a Földre, és azokat a napokat, heteket, amikor látták maguk mögött a Napot halvány csillaggá zsugorodni. Ez az érzés nem térhet vissza, ez tovatűnt a múltban velük együtt és örökre. És az ember, aki azokat a primitív űrhajókat irányította, az az ember nem ért kevesebbet nálunk…

172-173. oldal, A csillagok felé

>!
Saputány

Mert voltaképpen – gondolta a Kapitány – mit kerestünk a Galaktikában csaknem tízezer évig? Egyszerűen csak értelmes lényeket? Nem! Magunkhoz hasonló lényeket kerestünk… emberekkel akartunk találkozni.

195. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Csillagok szikrái
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Hazatérők
Gabriel Wolf: A napisten háborúja
Zsoldos Péter: Távoli tűz
László Endre: Jóholdat, Szíriusz kapitány!
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája
R. J. Hendon: Korcsok
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea