Sorsod ​művészete 2. 0 csillagozás

Gérecz Attila versei és utóélete
Kárpáti Kamil (szerk.): Sorsod művészete 2.

„A ​Szép és Jó örök ikerpárja mellett ott a másik örök ikerpár: az ép testé, ép léleké. A mi szellemi égboltunkra a görögök vetették kí­vánatos, útjelző csillagképnek, miként az övékére Mezopotámiából került. Oda pedig még ősibb kezekből. De hányunk ismerhetett rá e csillagképre emberi valójában, megtestesülésében? Gérecz Attila bizonyára nem. Kurta életében hogy juthatott volna erre is idő? Megvalósulásával volt elfoglalva benne a szökevény ifjúság – még nem a szemlélésével.Annál inkább meglátták benne, akik találkozhattak vele. Előbb hús-vér valóságában a kortársai. Utóbb már mindannyian, akikre az ő költői hagyatékából tűz ez a csillagkép – persze csak akkor, ha képesek vagyunk a csaknem nemzeti méretű feledékenység harmincöt éves ködös, zúzos hómezején áthajolni hozzá. Ábrahám-korú, én, megrendülten hajolok e háromszor eltemetett huszonhét éves fiú – a fiunk – ötvenes évekből szólí­tó költészetére. Hányunk épségében mennyi csonkaság!… S mekkora épség az ő… (tovább)

>!
Stádium, Budapest, 2006
204 oldal · ISBN: 963915654X

Hasonló könyvek címkék alapján

Rozsnyói Ferenc: Antracit éjjelek
Sütő Zsolt: Lélekzet-szútra
T. G. Adrienn: 50 lépés Velencében
Farkas Anita: Rólunk szól
Hajnal Éva – Márkus László (szerk.): Hangok és harangok
Szabó Anita: 33 Lélekcsepp
Kolláth Zsolt: Partra lépek
Gregorij Martonov: Szerotonin
Lovász Szilárd: Mindez csupán színjáték
Török Viola: Soha ne nézz vissza!