Az ​akciófilm 9 csillagozás

Válogatott tanulmányok
Kárpáti György – Schreiber András (szerk.): Az akciófilm

A Filmanatómia sorozat negyedik kötete az akciófilm műfajt járja körbe. Válogatott tanulmányok mutatják be az akciófilm műfajtörténetét, alműfajait, beszélnek az amerikai akcióhősről, és a franchise-rendszerről, ismertetik az akciófilm európai és ázsiai hagyományait, külön kiemelve a kelet-európai és hongkongi akciófilmet. A kötetben szerepel két interjú: András Ferenc filmrendezővel, aki a Dögkeselyű című kultakciófilmet készítette; valamint Andrew G. Vajnával, aki a Rambo-, a Terminátor- és a Die Hard sorozatban is közreműködött producerként. Rajongók és laikusok számára egyaránt emlékezetes olvasmány.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Filmanatómia

>!
Kultúrbarlang, Budapest, 2017
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631298833

Enciklopédia 1


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Paco_Queruak>!
Kárpáti György – Schreiber András (szerk.): Az akciófilm

Könnyen olvasható, információgazdag kiadvány, amely teljesíti a kitűzött vállalásait. Azaz képes könnyen befogadható formában átfogó ismereteket nyújtani az olvasónak az akciófilmek történetéről, típusairól és műfaji sajátosságairól. (A forrásokat böngészve pedig olyan szerzőkkel is megismerkedhet az olvasó, akiknek a művei eddig még nem jutottak el hazánkba.) Mindent egybevetve a negyedik Filmanatómia könyv kifejezetten hiánypótló és tartalmas olvasmány, amelynek helye van minden (a műfajjal komolyabban foglalkozni vágyó) filmrajongó polcán. Teljes kritikám: https://www.filmtekercs.hu/papirfeny/az-akciofilm-konyvkritika


Népszerű idézetek

kkata76>!

A nyolcvanas években Stallone és Schwarzenegger izomkötegei szabadon megfesthető üres felületként működtek. Testük egyrész a vizuális élvezet elsődleges forrása, másrészt olyan javítható, bővíthető háborús gépezet, melyhez különféle fegyverek és járművek csatolhatók. A Terminátor és a Rambo 3 szupergyilkosa között csupán annyi a különbség, hogy a jövőből jött kiborgot hitelesebb figurának érezzük, mint a százas nagyságrendben gyilkolászó, veterán kommandóst.

99. oldal, 3. Huber Zoltán: Élő szövet a fémvázon. Az amerikai akcióhős evolúciója

kkata76>!

A klasszikus akciófilm típusfiguráit végigzongorázva egyetlen színész akad csupán, aki gyakorlatilag minden fontosabb karaktert eljátszott. Legyen szó bosszút álló vietnami veteránról, kőkemény zsaruról vagy képzett harcművészről, Chuck Norris soha nem vallott kudarcot. Az egykori karate-világbajnok maga az élő-lélegző kapocs a jelvényes seriff, a feszülő bicepsszel gépfegyverező kommandós, a halálos pörgőrúgás és a kortárs nosztalgikus-ironikus retró között.

101. oldal, 3. Huber Zoltán: Élő szövet a fémvázon. Az amerikai akcióhős evolúciója

Kapcsolódó szócikkek: Chuck Norris

Hasonló könyvek címkék alapján

Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot különös kalandja I.
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Ládi István: Mozihétköznapok
Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
Barabás Klára: A történelem körhintáján
Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
Zalán Vince (szerk.): Magyar filmrendezőportrék
Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
Szűk Balázs (szerk.): ’56, te suhanc