Muszter 0 csillagozás

Kis magyar család- és filmtörténet a vágóasztal mellől
Kármentő Éva: Muszter

MUSZTER ​(német szó) Jelentése: minta. A filmes zsargonban az előző napon leforgatott, másnapra előhívott, felhangosított, de még vágatlan anyag elnevezése.

Kármentő Éva önéletrajzi visszaemlékezése filmként kezdődött, kamera előtt mondta el a saját és felmenői történetét, ennek a leiratát olvashatjuk az első fejezetben. Miután enyhült a kényszer, ami arra hajtotta, hogy elmondja az emlékeit a soáról, és megemlékezzék a családjáról, akik közül már senki sem élt, úgy érezte, folytatnia kell a történetét. Mi több, ahogy ő fogalmaz, rákapott az írásra, hiszen „majdnem olyan szórakoztató dolog, mint a filmvágás, amit egész életemben műveltem”.
Aktív élete egybeesett a magyar film egyik fénykorával, történeteiből nemcsak híres rendezőkről, színészekről hallhatunk, hanem megismerhetjük a „szürkék” munkáját is, első asszisztensekét, fővilágosítóként, kameramanokét és így tovább, akik „a hátukon hordták a filmeket, sokszor szó szerint is. Szobrot érdemelnének, de csak a… (tovább)

>!
Múlt és Jövő, Budapest, 2017
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155480355

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Bódy Gábor: Végtelen kép
Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Szőts István: Szilánkok és gyaluforgácsok
Pintér Judit – Záhonyi Ábel Márk (szerk.): Ember a havason
Pola Negri: Élet és ábránd a mozivásznon
Inkey Alice: Alsógödi Amarcord