Erősen szemléletformáló hatású, de meglehetősen egyoldalú.
A szerző a metafizikai tradicionalizmus nézőpontjából elemzi és értékeli az üzleti világot, a vállalatok működését és az ezek hátterében meghúzódó mentalitást ill. a modern globális fogyasztói kapitalizmust, és annak problémáit. Nagy vonalakban megoldási javaslatokat is vázol, egyéni és közösségi szinten is. A kritikája többnyire jogos, bár a nézőpontja túlságosan elfogult. Nem tér ki a modern tömegtermelés, a kapitalizmus, a globális kereskedelem vagy a technológiai és tudományos fejlődés látványos pozitív hozadékaira – pedig vannak ilyenek bőven.
Tudomásunk szerint ugyanis sohasem volt ilyen széleskörű a jólét a Földön. Nem volt még ilyen magas a születéskor várható élettartam, nem részesült még ennyi ember intézményesített oktatásban vagy modern egészségügyi ellátásban. Sohasem volt ilyen bőség élelmiszerekből vagy más fogyasztási cikkekből. Más történelmi korokhoz képest békésebb és biztonságosabb lett a világ. Tehát minden látszat és hisztériakeltés ellenére az elmúlt néhány évtized a valaha volt legmagasabb életszínvonalat hozta el, materiális értelemben legalábbis egészen biztosan (és ezt kár lebecsülni).
A modern vállalati működést, a tömegtermelést, a gyógyszeripart, a modern építészetet, vagy a modern mezőgazdaságot és élelmiszeripart persze lehet és kell is kritikával illetni, csak nem árt figyelembe venni, hogy túl vagyunk egy elképesztő mértékű demográfiai robbanáson. A 19. század elején a Föld népessége nem érte el az 1 milliárd főt, most pedig a 8 milliárdot közelíti. Kisiparos-manufakturális gyártási technológiákkal, középkori mezőgazdasági és hagyományos élelmiszer-feldolgozási módszerekkel a Föld jelenlegi lakosságának a töredékét sem tudnánk ellátni! Mellé tehetjük persze, hogy pl. a nyugati világban elképesztő méreteket ölt a pazarlás. Minden éremnek két oldala van (lenne).
A szerző szerint a modern nagyvállalatok többnyire életidegen, mechanikus rendszerek, melyek felélik a jelen és a jövő erőforrásait, a rákos daganatokhoz hasonló módon céljuk a féktelen növekedés, a részvényesi érték maximalizálása, és csak elvétve jelenik meg náluk a társadalom és a tágabb értelemben vett közjó szolgálata. A mai dolgozóknak korlátozott lehetőségük van csak az önmegvalósításra, a kreációra, az értelmes és hasznos munkavégzésre – azaz a legtöbben nem tudják betölteni a társadalomban nekik rendelt organikus funkciókat.
A multinacionális nagyvállalatok a kontextusra való tekintet és önreflexió nélkül működnek: nincs meg bennük a képesség, hogy felismerjék, felmérjék és kezeljék a tevékenységeik hosszabbtávú káros társadalmi és környezeti következményeit, hatásait. A mai politikai-gazdasági elit rendkívül korrupt, és a saját vagyonuk és jólétük maximalizálásán kívül más felsőbbrendűnek mondható szempontok túlságosan kevéssé jelennek meg. Az előbbieken kívül a szerző élesen kritizálja a ma uralkodó mentalitást is, amely a tömegember mennyiséget a minőséggel szemben előtérbe helyező, minden tudatosságot és racionalitást mellőző, szentimentális, hedonista és rövidlátó mentalitása.
A fő fenntartásom a szerző alapállásával kapcsolatban, hogy egyszerűen nem gondolom, hogy néhány száz, néhány ezer évvel ezelőtt jobb lett volna a helyzet. Az ultrakonzervatív tradicionalisták olyan korokat idealizálnak, amelyek nem voltak élhetőbbek, jobbak, igazságosabbak vagy kielégítőbbek, de még spirituálisan emelkedettebbek sem feltétlenül. (A jelenlegi történelmi ismereteink alapján!) A tömegemberre valószínűleg soha sem volt jellemző a mély spiritualitás, a magasfokú önkontroll és lényeglátás, az erényes élet vagy a cizellált gondolkodás. Persze a társadalmi-vallási keretek mások és meghatározóbbak voltak.
Érezhetően megjelenik a könyvben a profit és a tőke szélsőjobbról és szélsőbalról is jól megszokott kárhoztatása. Nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus rendszere a racionális önérdek követésére épül, ebben a rendszerben a profit és a tőke kiemelt jelentősséggel bír. Nyilvánvaló, hogy a posztmodern embert az ebben a társadalmi-gazdasági keretrendszerben történő mindennapos működés ráneveli arra, hogy mindent pénzben vagy anyagiakban mérjen, tehát mondhatjuk, hogy a rendszer természetéből adódóan korrumpál.
A probléma ugyanakkor nem a profittal, nem a pénzzel, nem a tőkével önmagában van, hanem ezeknek az eszközöknek a mai ember életében betöltött helyével, szerepével. A profit, a pénz, a tőke helyesen szemlélve: eszközök, melyek nem rendelkeznek minőségi, csak mennyiségi vetülettel. Ezeket „jó” és „rossz” célokra egyaránt fel lehet használni – ez már az emberi minőségtől függ. Bármilyen innovációt, fejlesztést, célt meg szeretne valósítani egy szervezet, amely a közösség hosszútávú érdekeit szolgálja, ahhoz elsősorban tőkére (azaz felhalmozott profitra, tehát pénzre is) van szüksége.
A probléma lényege, hogy magasabbrendű elvek és értékek hiányában a vagyon, a pénz (a profit, a tőke) megszerzése és felhalmozása önmagában válik céllá, kvázi-értékké, és ez önmagában válik képessé arra, hogy társadalmi rangot, megbecsültséget, státuszt implikáljon.
Ugyanakkor jelenleg ennek a rendszernek értelmezhető alternatívája nincs, de az világos, hogy sürgős reformra szorul. Valóban ki kellene végre dobni a „gazdasági növekedést bármi áron” fenntarthatatlan paradigmáját (is). Olyan politikai és gazdasági vezetőkre van szükség, akiket magasabb értékek mozgatnak, és akik képesek a világunk holisztikus szemléletére.
Száz szónak is egy a vége, érdemes a könyvet olvasni, tanulmányozni.