Ki ​ölte meg Isolde Cavaltinit? 9 csillagozás

Karlheinz Reineck: Ki ölte meg Isolde Cavaltinit?

Verőfényes őszi délelőtt. Stiglmayer úr, az elegáns müncheni bárvilla házmestere felment Isolde Cavaltini, a híres dzsesszénekesnő lakásába, hogy megjavítsa az elromlott csengőt. Bizalmi ember lévén, kulcsa volt a lakáshoz. Bement, megállt az előszobában… valami furcsa, nyomasztó csend vette körül.
– Halló – kiáltotta –, nagyságos asszony itthon van még?
Semmi válasz. Stiglmayer benézett a fürdőszoba nyitott ajtaján, s hirtelen gyökeret vert a lába.
-Jézusmária, szent József – suttogta rémülten, és már rohant is, ahogy reszkető lába bírta, vissza a házmesterlakásba. Megragadta a telefonkagylót, tárcsázott. – Rendőrség? – mondta rekedt, elfúló hangon. – Jöjjenek gyorsan a Wittelsbacher Strasse 14-be. Gyilkosság történt…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Albatrosz könyvek Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1972
220 oldal · puhatáblás · Fordította: Imre Katalin

Kedvencelte 1

Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

Bagheera70 P>!
Karlheinz Reineck: Ki ölte meg Isolde Cavaltinit?

Az írás jó lenne, de ez most nekem kicsit vontatott volt. Valószínűleg ha korrajzot, vagy társadalomtörténetet akartam volna kézbe venni, akkor más lenne a véleményem, így viszont, hogy egy szimpla krimit szerettem volna olvasni, kicsikét csalódott vagyok.
Az, hogy az elején rövid bemutatás volt a műben szereplőkről, jó ötletnek tartom. De aztán … tény és való, hogy szépen körülírt mindenkit, az akkori helyzetet stb. Így azt a kort még az is át tudja érezni, aki még nem élt akkor. Bár… a helyzetet tekintve, az, hogy jó álláshoz juss, annak is függvénye, kiket ismersz, milyen körökben forogsz. Aztán sok múlt azon milyen beosztásban vagy, így ha netán áthágtál valamilyen szabályt, más elbírálásban részesültél. És sorolhatnám … de szerintem ezt nem igazán kell időhöz kötni … csak az elnevezések változtak, más nem. No meg persze az, hogy más a csomagolás.
De visszatérve a könyvhöz. Magában a műben, mintha a krimi-szál csak másodlagos szerepet kapott volna, lényegesebbnek tűnt bemutatni a jellemző karaktereket. Kinek mi az érdeke, ki a lázadó-természet, kik azok akiknek térdig lóg a nyelve.
Elég sokáig halogattam, pedig állandóan a címre tévedt a szemem, és már csak azért is akartam elolvasni, mert szerencsétlen hölgy nevét – még ha csak felvett művésznév is, mint kiderült – állandóan félreolvastam. Kissé csalódtam ugyan a történetet illetően, azt jobban is ki lehetett volna dolgozni, de úgy összességében azért nem bántam meg. Elég széles palettája az embereknek, a más-más nemzetiségűek, a volt nyilas….
Inkább a leírások domináltak, de cselekményben nem dúskálhattunk.

ChEebor >!
Karlheinz Reineck: Ki ölte meg Isolde Cavaltinit?

Politikuskrimi, ezúttal úgy, hogy a politikai üzenet (amely a 60-as évek polgárának szól, de ma is elgondolkodtató) sokáig háttérbe szorul a bűnügy mellett, de mégis valahogy az marad a mozgatórúgója a történetnek. Én azt hiszem, a szerző utószavánál jobban nem is lehetne ezt összefoglalni, mert nagyon igaz, és maga a történet sem rossz. A főhősök nem szerethetőek, de hitelesek, és a II. VH utáni német világ is jól ábrázolt. Talán egy-két helyen volt némi dramaturgiai probléma a meséléssel, de bőven nem olyan szinten, hogy ez tönkretegye a művet. Jó könyv, bár a krimi ellenére is inkább politikai-történelmi érdeklődéssel kell olvasni, nem pedig nyomozók szemével.


Hasonló könyvek címkék alapján

Dieter Wellershoff: Mindenki részt vehet
Rita Falk: Császármorzsa-dráma
Greg Iles: Lángoló kereszt
Kate Morton: Felszáll a köd
Nele Neuhaus: Gonosz farkas
Zsámboki János: Veszedelmes utakon
Günter Spranger: Találkozó Bernben
Friedrich Glauser: Studer őrmester
Gert Prokop: A riporter halála
Ken Follett: Kulcs a Manderley-házhoz