Szerelem (Harcom 2.) 243 csillagozás

Karl Ove Knausgård: Szerelem

Hogyan lehet alkotni a családi boldogság mellett, amikor a mindennapokat a babakocsizások és a szülői értekezletek tagolják? Knausgard most is a problémák mélyére néz: mit jelenthet a férfiszerep napjainkban? Mi az erő, és mi a gyengédség? Miképpen viszonyul egymáshoz a szabadság és a boldogság?
A Szerelem lapjain folytatódik Karl Ove Knausgard küzdelmekkel teli életének története. Az önéletrajzi regényben az elvált író Stockholmba költözik, és kénytelen egyszerre folytatni és újrakezdeni az életét. Itt találkozik második feleségével, leendő gyermekei anyjával. A norvég író hatkötetes regényfolyamának darabjai nem egyenes folytatások, inkább folyamatos újrakezdések és bejárások. Nyitások a létezés újabb és újabb feltáruló zárványai felé. Bárhol kezdjük is olvasni, egy ponton a saját életünkre tudunk rápillantani.

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Magvető, Budapest, 2020
586 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436051 · Fordította: Petrikovics Edit
>!
Magvető, Budapest, 2019
586 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436051 · Fordította: Petrikovics Edit
>!
Magvető, Budapest, 2017
588 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436051 · Fordította: Petrikovics Edit

1 további kiadás


Enciklopédia 53

Szereplők népszerűség szerint

Henrik Ibsen · Rainer Maria Rilke · Curzio Malaparte · Galileo Galilei · Karl Ove Knausgård · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · svéd

Helyszínek népszerűség szerint

Svédország · Norvégia · Stockholm


Kedvencelte 54

Most olvassa 48

Várólistára tette 123

Kívánságlistára tette 146


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Két kötet után már világosan látni a koncepciót: Knausgård nem csak úgy nekiáll elmesélni az életét ától cettig, hanem különböző gócpontokat emel ki, és azokat vesézi ki tűrhetetlen őszinteséggel*. Az első az apa halála köré épült, eme szöveg pedig elsősorban a második házasságra fókuszál, benne három gyerekkel, egy feleséggel, és egy feltörekvő norvég íróval, aki Svédországba tette át székhelyét. No most a norvég írók amúgy sem egy vidám népség, ergo hősünk se képes arra, hogy, mint a hyggén meg lagomon nevelkedett skandinávok általában, boldogan konfitált márnafilét eszegessen tápiókaconcasséval óraszám, inkább egyre jobban belemerül abba a konfliktusba, ami saját individuuma és elképzelt írói szerepe**, valamint a társadalmi és családi elvárások között feszül. És ezt az ellentétet szépen, komótosan fel is fejti nekünk.

Olvasás során nekem lassacskán személyes meggyőződésemmé vált, hogy Knausgård sikere ugyanazon az elven alapul, mint Bartos Erika híres-hírhedt Anna, Peti sorozatáé. Az említett szülőagy-sorvasztó mesekönyv azért tudta magába rántani a csimotákat, mert olyan problémák jelentek meg benne, amelyek a gyerekek számára ismerősnek tűntek: árulkodás, veszekedés, „megettedacsokimatmindjártlábonrúglak”, „nerúgdlábonmerkitépemmindahatszálhajamat”, állatkertbe menés, hóemberépítés, etc. Ezért kellett hatszáztizennegyedszer is újraolvasni esténként, a végén már pulzáló ideggócokkal, mert a kölykök felismerték benne azt, ami momentán őket is foglalkoztatta. Knausgård művével pedig dettó ugyanez a helyzet: felismerem benne, ami foglalkoztat. Persze nem tartom magam hasonlónak Knausgårdhoz – hozzám képest kissé antiszociális, túl merev és a világról alkotott véleményünk is elüt –, de problémái oly sokak problémái: amit elmond a párkapcsolati spirálokról, az elhallgatott, és épp ezért gigantikusra duzzadó sértettségekről, a félresikerült kompromisszumokról és elfojtott igényekről, azt (vagy majdnem azt) az ember ismerősnek találja, és érdeklődve olvassa, hogy a szerző hogyan dolgozza fel őket, és megtalálja-e a megoldást rájuk. Ez mintha az önsegítő könyvekkel rokoníthatná a kötetet, ám ez nyilván egy csapda: a szöveg ugyanis nem azért született, hogy mintát nyújtson. Annál sokkal személyesebb, sokkal szuverénebb alkotás, nem akar megváltani senkit, az olvasót éppúgy nem, mint íróját – ha már valakit, akkor még leginkább az irodalmat. De Knausgård alighanem még ezt is letagadná.

* Amely őszinteség inkább horizontálisnak, mint vertikálisnak mondható, értve ezalatt, hogy a lényeg nem a gyomorforgató, szánalmas vagy botrányos elemek meggyónása, hanem a vallomás aprólékossága – hogy az események megörökítése során lehetőleg ne maradjon feltáratlan szegmens. És ez mellesleg azt is megmagyarázza, miért kénytelen a szerző gócpontokra fókuszálni ahelyett, hogy végigbattyogna lineárisan az életen – ez ilyen aprólékosság mellett ugyanis oda vezetne, hogy a könyv soha nem lenne befejezhető.
** Amely írói szerep tökéletesen elüt attól, ahogy naivan el szokták képzelni: semmi szunyóka délig, este meg borozásba torkolló felolvasások, valamint az olvasók parttalanul áradó imádata, sokkal inkább az alkotás mámorát követő depresszív űr, és a félelem, hogy még egyszer az ember képtelen lesz olyan szöveget alkotni, hogy az saját magának is megfeleljen (a kiadóról nem is beszélve).

7 hozzászólás
gesztenye63>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Mottó: Azzal csinált karriert, hogy elmesélte, milyen szerencsétlen. Egyik szomorú és tragikus esemény a másik után. Csak szégyen és megbánás mindenütt. (293. oldal – Geir Gulliksen szájába adott megállapítás a szerzőről – a szerzőtől)

Már két éve, hogy az első kötet olvasása után azt írtam: Végül is, meg nem tudnám mondani, hogy mi volt az, ami a könyvvel a kezemben a székbe ragasztott… A helyzet nagyjából ma is ugyanez. Emlékszem, anno sokat kerestem a regényfolyam utóéletéről tudósító cikkek között, a szerző szándékát kutató kritikák, bírálatok, elemzések után cserkeltem a neten. Most pedig nem voltam rest előkeríteni azt a bizonyos – ’18-ban, a Jelenkorban megjelent – írást Domsa Zsófia tollából, amelynek a megállapításai újra gondolkodóba ejtettek, legalább annyira, mint Knausgård vonzó-taszító autofikciója. link (600-604. o.)

Ezek után nem is lenne méltó analizálgatnom a magyarul Szerelem cím alatt napvilágot látott élveboncolást. Sokkal frappánsabb és jóval inkább idevaló a javasolt elemzés zárógondolata: A Harcomban nem az élményanyag eredetisége, nem a kérdés, hogy kitalált vagy valóságos személyek élveboncolásának vagyunk-e tanúi, és nem is a napi ötoldalas napló-koncepció egyedisége, hanem Knausgård beszédkényszere, mesélő ereje, a regény dogma szigorú szubjektivitása bilincseli a szöveghez az olvasó olykor bizony lankadó figyelmét.

Úgy hiszem ez a magyarázata annak is, hogy természetesen folytatom…

4 hozzászólás
giggs85>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Karl Ove Knausgård regényfolyama, a Harcom, jó pár évig úgy tűnt, hogy – világsiker ide, világsiker oda – nem kap magyar fordítást, de szerencsére a Magvető bevállalta a kiadását, és így a tavalyi év vége felé kézbe vehettük 2017 egyik legfontosabb kötetét, a Halált. Nekem óriási élmény és nagy kedvenc lett, ezért különösen örültem annak, hogy már az idei évben meg is érkezett a folytatás, mégpedig Szerelem címen.

A norvég kultszerző ezúttal sem hazudtolta meg magát, és olyan töménységgel, monotonitással és megingathatatlansággal beszél saját életéről, mint csak nagyon kevesen. A cím természetesen ezúttal is csalóka, mert bár fontos szerepet kap Knausgård szerelmi élete, feleségéhez, gyermekeihez való viszonya, de ezúttal is jóval tágabban értelmez mindent, így egy harmincas, családos, viszonylag sikeres férfi minden problémájával és a világban betöltött helyével, szerepével kell szembesülnünk. Norvégia pedig nincs olyan távol, hogy ezeket az érzéseket, megfigyeléseket, gondolatokat ne vonatkoztathassuk saját magunkra vagy saját világunkra.

A szerző a Halálhoz hasonlóan itt sem akarja azt, hogy bármiféle regényszerűség vagy bárhova vezető történet összeálljon (ha kell, csírájában elfojt minden történetkezdeményt), ezért gyakran ugrál az időben, tudatosan választja ki a lehető legunalmasabb, legérdektelenebb epizódokat, és hagyja például pár oldalon eltelni a későbbi feleségével együtt töltött első hetek végtelen gyönyörűségét. Hogy ezt miért teszi? Mert még mindig arra kíváncsi, hogy honnan ered folyamatos boldogtalansága, szorongása, kívülállása, és ezt elemzi a lehető legaprólékosabb módon.

„A mindennapi élet, a maga kötelességeivel és rutinjaival, olyasvalami volt, amit elviseltem, de semmi olyasmi, ami örömöt okozott volna, ami értelemmel bírt számomra, vagy boldoggá tett volna. Nem arról volt szó, hogy nem volt kedvem felmosni a padlót vagy pelenkát cserélni, hanem valami sokkal alapvetőbbről, hogy nem tapasztaltam meg a szűkebb élet értékét, hanem folyton elvágytam belőle, ahogy mindig is tettem. Így az élet, amit éltem, nem a sajátom volt. Próbáltam a sajátomévá tenni, ez volt a harc, amit vívtam, de egyszerűen nem ment, a valami utáni vágy teljesen aláásta mindazt, amit csináltam.”

A másik nagy kérdés számára az, hogy ha ennyire érdektelen, eseménytelen és unalmas életet él, és amúgy is minden idejét elviszi három pici gyermeke, akkor hogyan fog írni, és főleg mit? Hogy eljusson ennek megértéséig, természetesen a lehető legrészletesebben fel kell vázolnia saját életét, azokat a sokszor brutálisan hosszúra nyúlt pillanatokat, amik két pelenkázás, cumiztatás, vagy óvodai rendezvény között telnek el. Így kapjuk meg a 21. századi, európai férfi prototípusát. Ez a férfi már nem férfias, nem határozott, nem kemény, nem irányítja olyan eltökéltséggel az életét, mint a korábbi századokban, hanem sodródik az árral, hogy néha egy-egy szembejövő akadály ráébressze sorsának ironikus voltára. Ahogyan Knausgård leírja a saját, vagyis egy nagyjából átlagos, 21. századi férfi életét, a legnagyobbakkal vetekszik.

És természetesen a monoton felsorolások, szürke, sokszor érdektelen történések között megint felbukkannak a szerző esszészerű gondolatai, amelyek a maguk viszonylagos rövidségében is annyi információt, gondolatébresztő felismerést hordoznak, ami miatt már alapból érdemes elolvasni ezt a művet.

Így ír például a kötet vége felé, mikor eljut odáig, hogy papírra vesse a regényfolyam első kötetének alapját: „A fiktívnek nincs értéke, a dokumentaristának nincs értéke. Az egyetlen, amiben értéket láttam, aminek továbbra is volt értelme, azok a naplók és esszék voltak, az irodalom azon része, amely nem a történetmesélésről szól, ami nem szól semmiről, csupán egy hangból áll, a saját személyiség hangjából, egy életé, egy arcé, egy pillantásé, amellyel találkozhat az ember. Mi egy műalkotás, ha nem egy másik ember pillantása? Nem felettünk, nem is alattunk, hanem a saját pillantásunkkal egy magasságban. A művészet nem élhető át kollektív módon, ahogyan semmi más sem, a művészet az, amivel egyedül van az ember. Egyedül találkozik a pillantással.”

Karl Ove Knausgård egyelőre példa nélkül álló regénykísérlete megint remek volt, és bár számomra nem ütött akkorát, mint az előző kötet, mégis meggyőződésem, hogy ott a helye az év végi toplistákon. A norvégnak már most is elég nagy olvasótábora van, így a siker szinte garantált. Én meg csak remélem, hogy jövőre jön a harmadik felvonás…

4 hozzászólás
Csabi >!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Ezzel a regénnyel vált nyilvánvalóvá (számomra), hogy itt tulajdonképpen nem egy sorozatról van szó, hanem egy monumentális könyvről, amit marketing és emberiességi okokból hat kötetre szabtak fel. Ez a kötet Knausgårdnak azt a hat évét meséli el, amikor átköltözött Svédországba, elvette második feleségét, és megszületett első három gyermeke.
Valamint ebben a könyvben vált teljesen egyértelművé számomra, hogy mit is csinál az író. Voltál már úgy, hogy valaki beszólt, és neked csak két nap múlva, amikor már rég késő volt, jutott eszedbe a frappáns visszavágás? De mi van, ha négy-öt év távlatából tekintesz vissza az esetre? Mi az a két nap! Akár úgy is emlékezhetsz, hogy rögtön ott megszületett az a válasz. És ha író vagy, akkor végtelenek a lehetőségeid. Senki sem ismerhet úgy, ahogy te magadat, de az emberek 99,9%-a sosem tárja fel ezt a valós énjét. Knausgård megteszi. Amit ebben a könyvben leír, az nem feltétlenül úgy történt, nem feltétlenül úgy hangzott el, de az ő jelleme szerint minden úgy volt, ahogy papírra vetette. Ez csak látszólag könnyű, valójában a legnehezebb, meg kell szüntetni a magadnak való hazudozást, minden gyengeségedet, szégyellni való dolgodat le kell írni. Ez még akkor is nehéz lenne, ha az ember csak magának írná le, nem a nyilvánosságnak. A nonkonformizmus non plus ultrája ez a regényfolyam.

Ja, hogy eközben azokról is írsz, akik körülvesznek, rokonok, barátok, munkatársak? Hát igen, hullik a forgács ebben a szövegben rendesen, meg tudom érteni, hogy az érintettek nem tudták ezt csak szimplán irodalomként olvasni. Volt itt perrel fenyegetés, idegösszeomlás. Csodálom, hogy a felesége kitartott mellette, és még egy negyedik gyereket is szült neki. Legalább is az a feleség, aki a regényben megjelenik.

A történés még szikárabb, mint az első kötetben, ahol mégiscsak megjelenik a gyerekkor, a tanulmányok, a küzdelem az apával, a halálának feldolgozása, több évet is ölel fel. Ebben a szerelem fellobbanásának rövid leírásán kívül nagyjából csak a hétköznapok egyhangúsága jelenik meg, bár – ahogy már az első kötetben is többször leírta – nagyon pocsék a memóriája, így ez a sok apró részlet inkább az emlékek köré épített fikció, inkább az igazság, mint a valóság, ahogy írja. Mert a könyv persze (és szerencsére) nem csak ezeknek a csip-csup eseményeknek a tárgyalása, de egy-egy ilyen rész után jön egy hosszabb-rövidebb eszmefuttatás, amik szellemi izgalmat hoznak a kevésbé izgalmas események után.

Engem megvett magának Knausgård ezzel a meg nem alkuvó stílusával, csak azt sajnálom, hogy a Magvető valószínűleg megmarad ennél az egy év – egy könyv ritmusnál, így soká érünk a végére. Felgyorsíthatnák a kiadást, akik az első kettőt elolvasták, azok szinte biztos megveszik a többit is. És ha még lehet kívánságom, akkor valaki olvassa már el a kefelevonatot (vagy mi van manapság), mert a könyv nívójához képest nagyon sok az elgépelés.

Maminti9 P>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Knausgård Harcom sorozatának második részét elsősorban a szerelem – család – írás háromszögében való töprengés jellemzi, azonban ettől a fő száltól való eltérés sokkal inkább jellemzi ezt a kötetet, mint a sorozat első részét, a Halált, mely sokkal inkább fókuszált. Az apa-anya szerep és a szerelem mellett irodalmi fejtegetéseket, hosszú elméleti kitekintéseket olvashatunk, bepillantást nyerünk Knausgård alkotói válságába, munka és magánélet közötti vívódásának minden szegletébe. Ennek okán meglehetősen hosszúra sikerült ez a rész, személy szerint nekem kell egy kis lélegzetvétel, mielőtt folytatnám az író életébe, gondolataiba való betekintést.
Furcsa az a kettősség, amely áthatja ezt a gigászi önéletrajz folyamot. Egyrészt számomra nagyon furcsa, hogy valaki az életének minden egyes mozzanatát annyira fontosnak tartja, hogy azt mindenkivel meg akarja osztani, legyen az akár egy metrón utazás. Másfelől viszont ebben rejtőzik a zsenialitása is, hiszen lényegében mindannyian hasonló életet élünk: dolgozunk, utazunk, családot alapítunk, bevásárolunk, olvasunk, szülői értekezletre járunk, miközben külső és belső konfliktusokat élünk meg. Azt gondolom, hogy nagyon könnyű azonosulni az író több gondolatával, melyek akár a legféltettebb gondolataink is lehetnek, hiszen Knausgård nem kertel.
A család (szerelem) és munka közötti egyensúlyt nagyon nehéz megtalálni, és a regényben ez kendőzetlen őszinteséggel elénk van tárva. Számomra megkapó az a fajta nyíltság, ahogy fel meri vállalni azokat a gondolatokat, melyek – kimondva vagy kimondatlanul – mindenkiben teljesen jogosan fogalmazódnak meg egy, a Szerelemben felvázolt szituációban. Család vagy egyén? Szabadság vagy kötöttség? Szülői értekezlet vagy alkotás? Knausgårdot olvasva egyik választás sem rossz, és teljesen normálisnak érezzük azokat az érzéseket, melyeket a közvélemény nyomására esetleg elfojtunk magunkban. Tökéletesen emberi és kötetlen, és biztos vagyok benne, hogy mindenki talál benne olyan részletet, mellyel azonosulni tud.
Ezen kötet kapcsán is kiemelném a kötetlen hangnemet, hiszen az egész regény olyan, mintha egy kávé mellett hallgatnám az író történetét, és hamarosan sort kerítek rá, hogy megint leüljek vele szemben a Játék című harmadik kötettel.

n P>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Nagyon kicsi, elhanyagolható különbséget éreztem az első (Halál) és a második (Szerelem) kötet között. Az első nagyobb hatással volt rám, ami azt jelenti, hogy jobban megérintett, a vége fel is zaklatott. Míg a Szerelemnél nem voltak nálam ilyen hullámzások. Sokszor merengtem már rajta, és itt, nektek is mondtam már, hogy nekem mindig érdekes kérdés, hogy ha egy író megírja az életét, abból vajon mit tart fontosnak, mit gondol megírni valónak. Karl Ove Knausgård úgy néz ki mindent fontosnak tart. Például, ahogy felveszi és beköti a cipőjét. Úgy emlékszem erről is írt. Azóta megfigyeltem, hogy a családban én teljesen másképpen kötöm meg, de az eredmény ugyanaz. A lényeg, hogy jól teszi, mert abban megegyezik velem, hogy aprólékosra, szinte szilánkosra tudja tördelni a saját magával történteket és mindenkit, mindent aki/ami esetleg szétszóródott, de valahogy egy helyre sepert (nem a szőnyeg alá) napjaiban megjelennek. Végül úgy döntöttem, hogy mind a két kötet remek, csak nekem van hiányosságom (amit pótolni fogok), hogy csak az egyik kötetet birtoklom.

dacecc>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Igazából ebben a könyvben nem nagyon történik semmi. Van egy író, meg a családja, és ugyanaz esik meg vele, mint mindenkivel, legyen az a mindenki író, vagy nem író. (Mondjuk olvasó). De főleg persze író, hiszen ő is az. (Ha egy gázszerelő lenne Knausgard, akkor gázszerelőkkel diskurálna gondolom a legjobb bojlerekről, de azt nem biztos, hogy megírná, szóval jó ez így.) Na, és pont ez a banalitás a fantasztikus, amit meg tud fogni gyönyörűen, miközben az élet minden monoton apróságát leírja. Mert amúgy az élet nagyjából tényleg ennyi, tesszük, amit tennünk kell. Ez nem mindig megy egyszerűen, Karl Ove is kimondja többször, hogy szenved ezektől a kötelékektől, hogy utálja, hogy nem teheti azt, amit akar, mert családja van, gyerekei, felelőssége másokkal szemben. A Szerelem erőssége – és szerintem ezért jobb az első résznél – az, hogy tényleg olyan hétköznapi dolgokról ír, hogy csak na. És ez a hétköznapiság a könyvben valahogy irodalommá válik. Nem vagyok benne biztos, hogy hogyan, de azzá válik.

Chöpp >!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Az van, hogy Karl Ove olyan közel került hozzám, amennyire íróként csak lehet. Nem kárhoztatom már (talán az ital még mindig kicsit sok az én ízlésemnek, de hát nem az én férjem), mert rájöttem, hogy több dologban hasonlítunk, mint azt az első kötet után gondoltam.
„Mélyen etikus ember vagy, a lényed mélyén létezik egy etikai alapstruktúra, amely nem redukálható. Tisztán fizikailag reagálsz a szabálytalanságokra, a szégyen, amely elönt, nem elvont és fogalmi, hanem tisztán fizikai, és képtelen vagy szabadulni tőle. Éppenséggel nem vagy egy kimondott játékos.”
Ajaj, bizony nehéz így az élet! Leírja, és tényleg nem fenekéig tejfel. Viszont, ami meg nagyon igaz, hogy teljesen rá lehet kattanni ezekre a furcsa önéletrajzi szépirodalmi izékre, amiket csinál. Egészen hihetetlen őrület! @Bélabá a „menő” szót használta rá és szerintem is pöpec.

4 hozzászólás
robinson P>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Röviden: egy harmincas, három gyermekes, éppen sikeres íróvá váló férfi mindennapi harcaiba leshetünk be.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/04/szerelem.html

nola P>!
Karl Ove Knausgård: Szerelem

Az első kötet értékelésekor azt írtam, olyan ez az írás, mintha pusztán terápiás céllal született volna. Ebben a kötetben Knausgård tulajdonképpen el is ismeri ezt.
A könyv vége felé megismerhetjük, hogyan is jutott el a Harcom sorozatig, mi vezetett odáig, milyen állapotban volt az írás kezdetén.
Végül is pontosan azt kapjuk, amit vártunk. Emlékekbe fűzött emlékeket, melyek olyanok, akár a koncentrikus körök, időben, térben külön kis zónákat alkotnak, de mindig Karl Ove-val magával a középpontban. Az emlékezést néha megszakítja egy-egy esszé, filozofikus gondolatfolyam, melyek szinte szabad asszociáció módjára bukkannak fel, de olyan szépen simulnak a szövegbe, hogy bár eszközeiben tulajdonképp meglehetősen eklektikus, mégis mint mű egységes és kerek egész.


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Semmi problémám nincs az érdektelen és kevéssé eredeti emberekkel, számtalan egyéb és fontosabb tulajdonsággal bírhatnak, mint a melegség, a figyelmesség, a kedvesség, a humorérzék, vagy olyan tehetségekkel, mint egy beszélgetés elindítása, biztonság teremtése maguk körül, egy család működtetése, de amikor olyan unalmas emberek közelében tartózkodom, akik kivételesen érdekesnek vélik magukat, ráadásul ezzel kérkednek, szinte fizikai rosszullétet érzek.

30. oldal

4 hozzászólás
nola P>!

[…] az élet nem matematika, nincs elmélete, csak gyakorlata […]

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
2 hozzászólás
Csabi >!

Nem úgy van, hogy hasonlónak születünk, és hogy az életkörülmények teszik különbözővé az életünket, épp ellenkezőleg, különbözőnek születünk, és az életkörülmények teszik hasonlóvá az életünket.

22. oldal

Maminti9 P>!

Számomra azonban a nagyvárosi létnek pontosan az volt a lényege, hogy teljesen egyedül lehetek benne, miközben mindenfelől emberek vesznek körül. Olyan arcok, amelyeket soha nem láttam azelőtt!

Maminti9 P>!

Előhívattuk a képeket, egy kávézóban ülve végignéztük őket, majd hazarohantunk szeretkezni, kivettünk két filmet, vettünk egy pizzát, és egész este az ágyban heverésztünk. Azon napok egyike volt, amelyekre mindig emlékezni fogok, talán éppen azért, mert a hétköznapi és triviális lett arannyal bevonva.

2 hozzászólás
Chöpp >!

Olyan veled beszélgetni, mintha az ördöghöz járnék terápiára.

474. oldal

3 hozzászólás
Chöpp >!

Azt mondani, amit az emberek hallani akarnak – végtére is ez szintén egy módja a hazugságnak.

309. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
Csabi >!

… visszafelé beugrottam a Hedengrens könyvesboltba, ahol ráakadtam egy könyvre a náci Németországról, A tőke első két kötetére, Orwelltől az 1984-re, amelyet sosem olvastam, egy esszégyűjteményre szintén tőle, egy Céline-ről szóló kötetre Ekerwald tollából és Don DeLillo utolsó regényére, ám ekkor Vanja véget vetett a nézelődésnek, és a kasszához kellett mennem. A De-Lillo-regényt abban a pillanatban megbántam, ahogy kiléptem az ajtón, mert egykor ugyan a rajongója voltam, különösen a The Namesnek és a Fehér zajnak, az Underworldnek képtelen voltam túljutni a felén, és mivel a következő könyv szörnyű volt, DeLillo nyilvánvalóan leszálló ágban volt. Nem kellett sok hozzá, hogy visszamenjek kicserélni, láttam még néhány könyvet, melyeket szívesen megvettem volna, például Esterházy legutóbbi regényét, a Harmonia caelestist, amely az apjáról szólt. De lehetőség szerint nem olvastam regényeket svédül, túlságosan közel volt a saját nyelvemhez, folyton azzal fenyegetett, hogy beszivárog, és szabotálja azt, ezért ha valami megvolt norvégul, akkor norvégul olvastam el, már csak azért is, mert túlságosan keveset olvastam az anyanyelvemen.

528. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esterházy Péter · George Orwell
Chöpp >!

Nem hiszek Ibsennek, amikor azt mondja, hogy csak a Bibliát olvasta.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Henrik Ibsen
1 hozzászólás
giggs85>!

Szabad vagyok, teljesen szabad, az élet pedig csodálatos. Ez az érzés időről időre a hatalmába kerített, talán félévente egyszer, erős volt, néhány percig tartott, majd elmúlt.


A sorozat következő kötete

Harcom sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Annie Ernaux: Lánytörténet
Kim Leine: Kalak
Garaczi László: Hasítás
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
Vida Gábor: Egy dadogás története
Douglas Stuart: Shuggie Bain
Per Olov Enquist: Egy másik élet
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Szilasi László: Luther kutyái
Benkovics Péter: 60 óra küzdelem