Harcok (Harcom 6.) 51 csillagozás

Karl Ove Knausgård: Harcok

A ​Harcok című hatodik kötettel zárul Karl Ove Knausgard önéletrajzi regényfolyama. A szerző Malmőben él második feleségével, Lindával és három gyerekükkel. Az első Harcom-regény, a Halál megjelenése előtt elküldi a kéziratot a könyvben szereplő néhány ismerősének, és kirobban a családi botrány. Nagybátyja perrel és a kötet publikálásának megakadályozásával fenyegeti, és eléri, hogy Knausgard kételkedni kezdjen, hitelesen ábrázolta-e gyerekkorát és apja halálának körülményeit. Miközben teljesen elhatalmasodik rajta a bűntudat és a kétségbeesés, nem hanyagolhatja el apai teendőit: néhány napra egyedül marad a gyerekekkel, de szorongását az sem oldja, hogy megérkezik egyetlen igazi barátja, Geir Angell.
A saját és családja életéről szóló szakaszok közé Knausgard hosszú filozófiai értekezést ékel az antiszemitizmus természetéről, Paul Celan Szűkmenet című verséről, Káin és Ábel történetéről, Turnerről, Leonardo da Vinciről, a Harmadik Birodalom nyelvéről, a Mein Kampfról, és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Magvető, Budapest, 2021
1104 oldal · ISBN: 9789631441345 · Fordította: Patat Bence
>!
Magvető, Budapest, 2021
1096 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435016 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

skandináv

Helyszínek népszerűség szerint

túlvilág


Kedvencelte 5

Most olvassa 35

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 60


Kiemelt értékelések

Nikolett_Kapocsi P>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Megküzdöttük, megküzdöttem. 11 napon keresztül szinte együtt éltem ezzel a féltéglányi könyvvel, cipeltem magammal ahová csak tudtam. Amikor pedig fizikailag nem vittem magammal akkor is beférkőzött a gondolataimba, nem egyszer mázsás súlyokat pakolva a lelkemre.

Ambivalens érzésekkel kezdtem neki a könyvnek és ezek az érzések most, néhány nappal azután, hogy átrágtam magamat ezen a közel 1100 oldalon továbbra is megmaradtak bennem.

A sorozat befejező kötete Karl Ove Knausgård személyes harcának csúcspontja, amelyben az első két kötethez hasonlóan megpróbálja ismét megragadni a valóságot, vagy legalábbis minél közelebb kerülni hozzá.

Valójában ez a kötet három különálló és mégis egybe tartozó könyv. Az első rész a Halál megjelenése előtti időszak hétköznapjainak végletekig aprólékos bemutatása, tulajdonképpen a könyv körüli botrány kulisszatitkainak hiperrealisztikus ábrázolása. Ebben a 400 oldalban megkapjuk mindazt, amit az előző kötetekben már megszokhattunk az írótól, például hosszú oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy mekkora küzdelem három óvodáskorú gyereket hazanavigálni, megetetni, megfürdetni anélkül, hogy elveszítsük a józan eszünket. Ez a rész az író küzdelme az alkotás és a hétköznapi rutin között, a fikció és a valóság között, és küzdelem a családjával, a múltjával, az emlékeivel. Az első kötet megjelenése kapcsán ismét szembe kell néznie az Apához való viszonyával, miközben a gyerekek reggelijének müzli- és kefirmaradékait törli fel a padlóról.

Aztán egy hirtelen(nek tűnő) váltással Paul Celan verselemzésén keresztül egyszer csak elszakadunk ettől a földhözragadt valóságtól és mintegy 400 oldalon keresztül olvashatunk egy monumentális esszét a művészetekről, az irodalomról, az életről és halálról, a közösség és az egyén mibenlétéről, miközben szinte észrevétlenül az Ószövetségtől egészen Hitler Mein Kampf-jáig jutunk. Bár jó előre treníroztam magamat, de még így is igencsak emberpróbáló feladat volt ennek az első látásra szinte céltalan és oda nem illő közbeiktatott esszének a befogadása, amelyben Knausgård eltávolodik mindentől, ami körülveszi, hogy megragadja a valóságot.

A könyv harmadik részéhez érve már egészen más fényben tűnt fel ez a „kis” kitérő, amely a 20. század történelmének legsötétebb éveibe vezetett, hiszen ami ez után következik az nem más, mint egy végső vallomás, egy vezeklés és bocsánatkérés is egyben. Miközben Karl Ove a valóság leírására törekedve megírja ezt a több ezer oldalnyi regényfolyamot, amelynek köszönhetően egyre ismertebb, népszerűbb és elismertebb lesz, a saját magánéletének valósága egyre távolabb kerül tőle, míg végül Linda és közötte elfogynak a szavak. Folyamatosan az életről és a halálról gondolkozik és a létezés esszenciáját próbálja meg papírra vetni, de éppen azt nem tudja, vagy nem akarja észrevenni, ami körülötte zajlik. És a végén szinte önmagára is rácsodálkozva kér bocsánatot és feloldozást mindenért. És itt ismét elérkezünk a kiindulóponthoz és folytatódhat az önmarcangolás és a Harc.

11 hozzászólás
giggs85>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Kicsit furcsa érzés, hogy bő 3500 oldal, hat kötet és öt év után a végére értem Karl Ove Knausgård kultikus regényfolyamának, a Harcomnak, amely az utóbbi évtized talán legnagyobb érdeklődést kiváltó szépirodalmi vállalkozása volt, és amelyért milliók rajongtak, rajonganak világszerte. Egy ekkora méretű vállalkozás és ilyen véghetetlenül sok oldal esetén nem is lehet kérdés, hogy az én hozzáállásom is folyamatosan változott az évek alatt.

Sosem fogom elfelejteni, hogy mekkora revelációként is hatott rám az első Knausgård-mű, a Halál, amelyet természetesen már külföldi irodalmi portálok révén ismertem, de amely a teljességgel szokatlan témájával (egy egyszerű, de már-már önmegalázásig őszinte norvég férfi semmi-különös-élete), a szokatlan narrációjával (a dísztelen, színtelen-szagtalan mondatok monotonitása, melyek a valóság minden lényeges-lényegtelen eleméről kihagyások nélkül mesélnek nekünk) teljességgel lenyűgözött, és a 2016-os év legjobbjai közé emelte számomra a norvég sztárszerző alkotását.

Aztán jött szép sorban a többi – a Szerelem, a Játék, az Élet, az Álmok és most a sorozatzáró Harcok –, melyeket olvasva a lelkesedésem hol alábbhagyott, hol ismét újraéledt. Hiszen gyakorlatilag minden egyes kötetben azt kaptuk, amit az elsőben: egy őszinte és végtelenül grafomán fazon önéletírását gyermekkorától középkorúságáig, szerelmeket, küzdelmeket, csalásokat, önámításokat, halálokat, a saját útját az elvetélt irodalmi próbálkozásoktól a világsikerig. Őrült monotonitásban, ám legtöbbször mégis letehetetlenül.

A záródarab, a Harcok nemcsak a legvaskosabb mind közül (bő 1100 oldalas), de talán a legfurcsább is. A történet fonalát ott vesszük fel, amikor a sorozat első kötete megíródott, és ott tesszük le, ahol az utolsó előtti, az ötödik is megjelent. Közben olvashatunk arról, hogy milyen nehezen fogadták a rokonok, hozzátartozók és barátok a könyvek megjelenését (az egyik nagybácsi egyenesen perrel fenyegetőzött, melynek révén bizonyos elemeiben cenzúrázta is Knausgård egyes szereplők neveit), arról, hogy milyen érzés volt birkózni egy ekkora anyaggal, egy egész élettel, arról, hogy miként is fogadta ezeket a világ, és közben folyton visszatérünk az origóhoz, az első műben elhunyt apa személyéhez, ahhoz az apához, akihez képest tudja csak meghatározni magát a szerző is.

A kötet eleje, az első négyszáz oldala tulajdonképpen ugyanazt hozza (ugyanazt a stílust, ugyanazt a ritmus, ugyanazt a narrációt), mint amit már megszoktunk a skandinávtól, aztán egy némileg váratlan, ám a hírekből már tökéletesen ismerhető huszárvágással Knausgård egyszer csak előáll egy óriási, körülbelül szintén négyszáz oldalnyi esszébetéttel, melynek középpontjában és az egész sorozat tulajdonképpeni címadójaként is (Mein Kampf – vagyis Harcom) Hitler életrajza és tetteinek elemzése áll – a norvég nem egy földöntúli szörnyetegnek látja őt, hanem egy nagyon is emberi alaknak, aki sosem látott borzalmakat hozott a világra –, amely többé-kevésbé szervesen kapcsolódik az antiszemitizmusról, bibliai témákról vagy Paul Celanról szóló szövegekhez is. Nem egy mindennapi húzás, annyi szent, és elég nehéz is mit kezdeni vele. Az esszé(k) mindenesetre bár kissé száraz(ok), ám mégis jól működ(nek). Aztán a szöveg vége ismét csak visszakanyarodik a Knausgård család ügyes-bajos dolgaihoz, hogy a végére örökre (?) búcsút inthessünk neki.

Megmondom őszintén, hogy – főleg az esszébetéteknek hála – most kissé megterhelőbb volt a szöveg, mint az előző részeknél, és nem is tartom a legjobban sikerült darabnak a szériában (nálam az elsőt egyik sem körözi le), de ezzel együtt is a 21. századi irodalom egyik legnagyobb vállalásának záróakkordjaként mindenképpen egy dicsérhető és megsüvegelendő alkotás. Aki az eddigi ötöt olvasta, az biztosan ezt is fogja, aki meg nem, az nem a hatodikkal fogja kezdeni. A Knausgård-rajongóknak pedig külön jó hír, hogy nem sokat kell várnunk a norvég másik sorozatára, az Évszakokra, melynek első darabja, az Ősz novemberen fog érkezni szintén a Magvető kiadó jóvoltából.

3 hozzászólás
Glosep>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Nagyon tetszett a sorozat zárókötete. A ötödik könyv környékén tudatosult bennem, hogy minél közelebb áll hozzám korban az aktuális kötetben megjelenő Karl Ove, annál jobban rá tudok hangolódni. Emiatt örültem, hogy visszakanyarodtunk a második kötetben megismert élethelyzethez és a gyerekeivel kapcsolatos szituációkhoz.

Már az első öt kötetbe beleszőtt rövidebb esszéket is kifejezetten szerettem, és bár kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz az ebbe beékelt kb. 400 oldalas „könyv a könyvben”, számomra ez is jól sült el. A Paul Celan verselemzés eléggé megizzasztott és egy ponton túl csak nagy vonalakban tudtam követni, de a többi része könnyebben befogadható (bár érzelmileg megterhelő), szóval ha valaki ezen a ponton készül esetleg feladni, én arra bátorítanám, hogy lendüljön túl rajta, mert abszolút megéri.

A könyv vége mintha egy kicsit szétfolyt volna, a kronológián kívül más rendezőelvet nem igazán tudtam felfedezni, lehet jobban bejött volna, ha egy kicsit feszesebb. Ettől függetlenül a leírt jelenetek gyakran ragyogóak, tele élettel, a halál rájuk vetülő árnyékának ellenére – vagy pont amiatt – is.

LuPuS_007>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Halál: meghalt az apám, ez most szörnyű. Ám persze mély megkönnyebbülés is

Szerelem: a legnehezebb rész volt számomra…szenvedtem, ez a LINDA egy fejlövés

Játék: gyermekkor egy igazi népművészeti agyagedény*_ apával

Élet: Fiatalság, bolondság? NEM! a végén rám talált egy pnci_

Álmok: írok, nem írok, írok. Á…. mégsem

Harcom: Linda tényleg egy fejlövés , írok arról milyen az élet, várom már a végét és csak úgy 400 oldal elemzés kiesik A. H. végett.
Külön jelezném A.H. féle elemzés nálam nagyon olvastatta magát.

Ez komplett összefoglaló, mivel már mások ennél töményebben összeírták, hogy KOK mit írt össze+vissza.
Egy végtelen történet, erre mindenki képes is lehetne. Az emlékeket kell elővenni és szavak formájában előre vetíteni, a leendő olvasók elé tördelt formában.
Kíváncsian várva, hogy miként csapódik vissza az olvasók által a kapott információáradat. Miként éli meg a szülőfalud, hogy éppen mekkora szar helynek ábrázolod vagy emeled ki az egyik számodra jelentős napot az életedből.
KOK megtette volt benne bátorság, nem erő , csak bátorság. Akinek van ereje vagy kellően hülye** attól is várom az önéleten alapuló regényfolyamot.

Ami számomra az olvasás kezdete után megjelent és ez a jelenet volt folyamatosan a fejemben, egyszer bekattant és ott maradt.

https://www.youtube.com/watch…
Az élet boldog pillanatait csak is az élet megismerésén keresztül lehet megismerni.

A végére KIEGÉSZÍTÉS:
1-2-4-5-3-6 sorrendben történő olvasást javasolnám. Nem fogom indokolni, így érzem
* KÖCSÖG
**jó értelemben

kiso>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Örülök, hogy végül is nem futamodtam meg, és belevágtam. Két hetembe került, de megérte, még akkor is, ha az esszé rész néhol tényleg feladta a leckét és cincálta az idegeimet. Nálam – minden előzetes várakozásommal ellentétben – ez a kötet „jött fel” a 2. helyre az első rész után. Hatalmas írói teljesítménynek gondolom, és akkor ne feledkezzünk meg a fordítóról se, tényleg le a kalappal. Knausgård rajongóknak kötelezően ajánlott!!

DTimi>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Vége. Pont. Kifacsart.
Semmi extra. Semmi extra? Bárki megírhatná. Bárki megírhatná?
Vergődés. Szenvedés. Kínlódás.
Hétköznapi ember, hétköznapi sérülésekkel.
És élni mégis kell. cPTSD-val, bipoláris zavarral, szégyennel, szorongással, öncsonkítással.
Ez a Harc lehetne az én harcom is. Fájt. Felkavart.
Semmi extra.

Dmitrij>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

A sorozat legmegosztóbb kötete, ami annyira szétfolyik, hogy nehezemre esik egyben értékelni.

Első harmad: megjelenés előtti picsogás és lézengés 400 oldalban. Erősen túlírt, totál érdektelen, unalmas. Knausgardi szinten bő lére eresztve 200 oldalban elviselhető lett volna, így viszont soknak éreztem. 2/5

Második harmad: verselemzés és Hitler esszé 400 oldalban. Az előzetes információk alapján a Hitler esszétől tartottam a legjobban, pedig ez bizonyult a könyv legolvasmányosabb részének. A verselemzés nem is tudom, hogy jött ide. Biztos volt valamilyen kapcsolódási pont, de azoknál a részeknél rövidzárlatos lett az agyam. 3/5

Harmadik harmad: Linda depressziója 300 oldalban. Ez a rész már hozta a korábbi kötetek színvonalát. Ez volt a legerősebb drámai harmad: 5/5

1 hozzászólás
royalka>!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Az előző öt rész több mint 2000 oldalon olyan kiegyensúlyozott, egyenletes ívben haladt előre, azonos színvonalon, szépen dagadt a lufi, hogy az előrejelezte, hogy valami nagy trollkodásba fog fulladni az egész. A popsongok sikerének is az a titka, hogy bárki bele tudja képzelni magát, és ha már valaha porszívóztunk, vagy lementünk bevásárolni a szupermarketbe, akkor könnyen a főhős bőrére bújhatunk most is. A zene egyébként is meghatározó elem Knausgard életében, a regényből készült soundtracket bátran ajánlom, tudjuk hogy, Beatles, Abba képek voltak a falon, és John Lennonban nem bízott vakon az ifjú Karl Ove se. (A Midlake dalt ma is meghallgattam, amiről pont ebbe a befejező részben olvastam. )
Világossá vált azért mindenki számára 5 regényből is, hogy a norvég safe space határain egyensúlyozunk oldalról oldalra, és hogy elég lenne egy Gulyás Marci, és talán még az is kiderülne, hogy a 13 éves Andreával beteljesült a szerelem, azt képzelem ez a kötéltánc is kellett ehhez a nagy sikerhez, mégis olyan mintha meglepné a szerzőt, ennek ellenére minden eddiginél több triggerelési pont, és karaktergyilkosság jut erre a részre. Arról is valószínűleg megoszlanak majd a vélemények, hogy indokolt e a középső harmadban elhelyezni egy verselemzést, Mein Kampf részletekkel, kérdés, hogy ennek tényleg van helye itt, vagy ez is csak cukrozás. Először nekem kicsit olyannak tűnt, mint amikor a focimeccsek félidejében érkezik az 1 perces híradó, aztán végül arra jutottam, hogy ez a „Név és a szám” című fejezet menti meg a 6. könyvet, amire sokkal találóbb lenne a Halál alcím, mint a cif és cloroxillatú 1. könyvhöz.

Barbár >!
Karl Ove Knausgård: Harcok

Nehéz küzdelem volt a kötet elolvasása. Amíg a családi perpatvarokról és az előző kötetek fogadtatása körüli hercehurcákról ír, addig élvezhető, de a hosszú esszék antiszemitizmusról, a nácikról, Hitlerről és a Mein Kampfról már próbára teszik az olvasó türelmét. A Paul Celan vers hosszas elemzéséről és bizonyos erkölcsi és filozófiai problémák kifejtéséről nem is beszélve. Okos gondolatok vannak benne szép számmal, de az egész finoman szólva, nem olvastatja magát. Ez a 6. kötet nem éri el az első öt színvonalát.


Népszerű idézetek

Nikolett_Kapocsi P>!

A folyamatos félelem, hogy valaki megharagszik rám, a gyermek félelme volt, nem a felnőttek világába való, ott igazából elképzelhetetlen is lett volna, de én valahogy sosem ugrottam meg azt az akadályt, sosem nőttem fel és keményedtem meg, így a gyermeki érzés tovább élt a felnőtt ember lelkében.

60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem · felnőtt · harag
2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!

Délutánra teljesen megtelt az üzlet, és mindenki az új gurulós kosarakat húzta maga után. Nem sok szomorúbb látványt tudtam elképzelni, minden emberi méltóság eltűnt abban a pillanatban, amint a vevők elkezdték maguk után húzni a kosarat. Gyengeségről és jellegtelenségről árulkodott, ahogy a kosarakat húzták ahelyett, hogy cipelték volna. Az apró, csinos kerekek, a hosszú fekete nyelek, a kosarak, amelyek úgy követték az embereket, mint a kutyák. A kerekek kattogása, amely fülsüketítőnek tűnt, amint felfigyelt rá az ember. Elkeserített, ha csak rá gondoltam.

267. oldal

5 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!

Az egész felnőttkoromat végigkísérte az érzés, hogy mások tudnak valamit, amiről nekem fogalmam sincs, mindenki más képes valamire és szakértő valamiben, és ez az élet szinte minden területére vonatkozott.

403. oldal

robinson P>!

Amikor könyveket veszek, mindig meg szoktam szaglászni őket, az újakat és a régieket is, az orromat a lapokhoz dugom, és beszívom az illatukat, mivel számomra ahhoz az illathoz, főleg a régi könyvekhez valami jó kapcsolódik, gyermekkorom feltétel nélküli kellemes része.

459. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Az anyagi szükségleteken kívül az ember legfontosabb szükséglete, hogy észrevegyék. Az, akit nem vesznek észre, senki.

382. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Mintha azt kérném az élettől, hogy hagyjon békén, hogy nyugodtan tudjak…mit is? Olvasni? Ó, de a francba is, mi másról olvasok, mint az életről? Írni? Dettó. Tehát az életről olvasok és írok. Csak élni nem akarom.

1002. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · írás · olvasás
robinson P>!

A szív a legbelső, legmélyebb érzések jelképe, az ész, a racionalitás és a külvilág ellentéte.

420. oldal

robinson P>!

Mindenki életében van egy horizont, a halál horizontja, amely valahol a minket megelőző és az utánunk következő második és harmadik generáció között húzódik. Ezen a két vonalon belül vagyunk mi és a hozzátartozóink.

18. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Egy szál gyereket sem látni itt. Az ég tudja, hogy hol vannak, de itt nincsenek. Erre jövök én, egy gyerekkel a hasamban, egy másikkal a karomon, és bumm, a szemük láttára elvágódom. Annyira skandinávnak éreztem magam!

903. oldal

Kapcsolódó szócikkek: skandináv
Nikolett_Kapocsi P>!

Emiatt eltűnődöm, hogy mi igazi, mi valós, mennyire a nyelvre és a formákra vagyunk utalva ahhoz, hogy valami létezhessen. Aminek nincs nyelve, vagy formája, nem létezik, még ha ott van is. És ez volt a mi problémánk Lindával, hogy ami ott volt közöttünk, de nem létezett, egyre gyengébbé vált, egyre halványabbá és kísértetszerűbbé, ahogy már nem jelent meg a nyelvben. Sok minden néma az életben.

989. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
J. K. Rowling: Átmeneti üresedés
Erlend Loe: Fvonk
Maja Lunde: Hónővér
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Fredrik Backman: Egymás ellen
Anne L. Green: Elfojtott vágyak
Jo Nesbø: A fiú
Sarah MacLean: Hozományvadászok kíméljenek!
David Nicholls: Mi