Élet (Harcom 4.) 55 csillagozás

Karl Ove Knausgård: Élet

A ​tizennyolc éves Karl Ove Knausgård az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely Hafjordban is kísérti. Knausgård tanítóként helyezkedik el a falu iskolájában, és saját lakásba költözik, ahol végre van tere és ideje írni, ám két dolog állandóan eltereli a figyelmét a munkáról: az alkohol és a nők. A Harcom sorozat negyedik része közelkép a kamaszkor vágyairól és szenvedéseiről, szégyenről, megaláztatásról és kontrollálhatatlan érzelmekről.

Karl Ove Knausgård 1968-ban született Oslóban. Első regénye, amely harmincéves korában jelent meg, elnyerte a norvég kritikusok díját. Hatkötetes önéletrajzi regényfolyama – eredeti címe: Min Kamp (Harcom) – 2009–2011 között jelent meg.
Patat Bence 2000-ben végzett az ELTE skandinavisztika-finn szakpárján. A skandináv nyelvek mellett finnül, észtül, angolul, németül, franciául és olaszul beszél. Többek között… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2019
480 oldal · ISBN: 9789631439168 · Fordította: Patat Bence
>!
Magvető, Budapest, 2019
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438413 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

diák

Helyszínek népszerűség szerint

Norvégia


Kedvencelte 12

Most olvassa 8

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 76


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Karl Ove Knausgård: Élet

Azt hiszem, hogy elértünk arra a pontra, amikor már senkinek sem kell bemutatni Karl Ove Knausgårdot vagy a hatkötetes regényfolyamát, a Harcomat, melyből egy ideje már a negyedik rész, az Élet is elérhető magyarul. Ahogy az a norvég esetében lenni szokott, a cím pontosan kijelöli azt az élethelyzetet, amiről a könyv szólni fog; bár ebben az esetben minden bizonnyal találóbb lenne az „Egy élet kezdete” – már ha a szerző adna többszavas címeket is a könyveinek.

Ebben a kötetben a 18 éves Knausgård éppen csak kilép a nagybetűs életbe, hogy egy évig képesítés nélküli tanítóként dolgozzon egy isten háta mögötti norvég településen, ahol nyomon követhetjük pedagógusi kibontakozását (és kudarcait), beilleszkedését (vagy be nem illeszkedését?) a falu életébe, valamint azt a folyamatos küzdelmét, hogy végre elveszítse szüzességét. Ez utóbbi téma olyannyira szerepet kap ebben a kötetben, hogy a szöveg közepe táján egy hosszabb betétet is olvashatunk a 16 éves gimnazista Knausgård sikertelen, sivár és szánalmas kudarcokkal teli nemi életéről.

Ahogy megszokhattuk, a szerző ezúttal sem kertel, ezúttal sem szépíti meg a dolgokat. Egy meglehetősen labilis, némiképp arrogáns és kifelé mindig mást mutató fiatal képe bontakozik ki előttünk, aki nem igazán képes tisztelni a tekintélyt, akit görcsbe rántanak a saját gátlásai, ami alól csak az alkohol adhat feloldozást, de persze csak úgy, hogy egyik szégyellnivaló dolgot követi el a másik után ebben az állapotban. Ám ugyanakkor ez az a pont is, amikor a későbbi sztárszerző ráébred arra, hogy kétségtelenül és megkérdőjelezhetetlenül az írás az ő hivatása, és az egyedüli forma, amiben létezni tud, az az írói lét…

Ahogy így a negyedik kötetben olvashatunk a vele történtekről, óhatatlanul is ismerősként tekintünk a nyakigláb skandinávra, ám még mindig meglep az, hogy lehet (ezúttal) 480 oldalon keresztül írni egy teljesen átlagos és eseménytelen életről úgy, hogy az lekösse az olvasóját. Karl Ove Knausgård regényfolyama talán azért is akkora világsiker, mert bár egy jól meghatározott személyről szól (kvázi önéletrajzot ír), de közben, ha akarom, tekinthetem az egészet szociográfiának is, melyben bepillanthatunk egy kis észak-norvég falu életébe, vagy tekinthetem ennek a gyönyörű tájnak a végtelenül pontos és plasztikus költői leírásának is…

De közben mégis olyan kérdéseket tesz fel és olyan problémákat jár körül (a felnőtt lét kezdete, a folyamatosan változó viszony a szülőkkel, az első munkahely kihívásai, a szexuális élet kezdeti nehézségei stb.), melyekkel gyakorlatilag mindannyian találkozhattunk már, és amivel a későbbi generációk is elkerülhetetlenül fognak. A norvég valahogy úgy tud írni, hogy az ő élete valójában kérlelhetetlenül a miénket is visszatükrözi, hogy közben szembenézhessünk saját örömeinkkel, gyarlóságainkkal, sikereinkkel és kudarcainkkal egyaránt. Talán ez az a dolog, amitől igazán letehetetlen ez a majd félezer oldal.

Azt hiszem, hogy minőségben ez a kötet sem marad el a korábbi háromtól, és ezúttal is olyannyira magával tudja ragadni az erre fogékonyakat, mint eddig bármikor. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Karl Ove Knausgård nemcsak jó eséllyel lesz egy-két évtized múlva irodalmi Nobel-díjas, de a Harcom is éppolyan klasszikus lehet, mint a jó egy évszázada íródott prousti regényfolyam, Az eltűnt idő nyomában. Azt hiszem, hogy ennél jobb ajánlólevél nem is szükséges.

1 hozzászólás
>!
Csabi P
Karl Ove Knausgård: Élet

Folytatódik a Knausgård-saga. Vagy szappanopera?
Muszáj volt elolvasnom, hogy mit írtam az első három kötethez, hogy ne ismételgessem magam (kiderült, már megtettem). Végül is egy könyv fejezeteiről van szó, amit a korábbiakhoz írtam, az erre a kötetre is áll. Azt már értem, miért nem lett az első kötet magyar címe Apa, végül is az egész regényfolyam visszatérő motívuma az apjához való viszonya, egy – egyelőre – megfejtetlen rejtély, miért viselkedett így a gyerekeivel az apjuk, aztán hogyan vált alkoholistává. Motívumokat kapunk ebbe a könyvben is, megoldást nem.
Ha már magyar cím, elég érthetetlen, miért lett ennek a címe Élet, elvégre ez mindegyik kötetre ráaggatható lenne, hacsak nem arra gondoltak a szerkesztők, hogy a kis KOK itt lép ki a nagybetűsbe, de ez annyira közhelyes, hogy bízom benne, van emögött valami más is. Mert ha alcímet kellene adni ennek a könyvnek, akkor találóbb lenne a Szüzesség pl. Esetleg Mámor. Ebben a könyvben ugyanis Karl Ove leérettségizik (azt nem részletezi, hogy több hónap permanens ivászat után ez hogyan sikerült), majd furcsa módon egy északi faluba kerül egy évre tanítónak. Minden képesítés, előkészítés nélkül. Ez ilyen norvégikum lehet. Ez az egy év tölti ki a regény felét, és közbe iktatva a gimnázium utolsó két évét írja meg. Mi más lehetne ezeknek az éveknek a fő mondanivalója, mint a hormonok tombolása. Karl Ove dugni akar, de sehogy sem akar összejönni. Ezért aztán pótcselekvésként iszik, nem tudom, hihető-e az a mennyiség, amit legurít a torkán már tinédzserként, vagy ez csak a legendaképzés része. És van még itt más hihetetlen dolog is. Én eddig mindent elhittem, amit Knausgård leírt, vagy legalább is az elképzelhető kategóriába soroltam. Na de itt mit állít magáról Karl Ove? spoiler Na hát ezt nem veszem be. Furcsa is volt egy idő után, hogy a sok, lányok utáni szenvedés közben ez a téma nem kerül elő, aztán a vége felé kiböki, hogy sokkolja férfi olvasóit.
Amit még mindenképp meg kell említeni, hogy Karl Ove ebben a regényben lép az íróvá válás útjára, gyártja a novellákat, és tépelődik magában eleget, ahogy kezdő írók szoktak, mielőtt végső kétségbeesésükben a Publióhoz fordulnak.

3 hozzászólás
>!
robinson P
Karl Ove Knausgård: Élet

Kedvenc lett a sorozat. A személyes életét bemutató emlékidézése a negyedik részéhez érkezett. Most a fiatal felnőtt lét kezdeteibe, nehézségeibe kapunk bepillantást.
A varázslat továbbra is fennáll és működik. Knausgård nyílt őszintesége ismét lehengerlő.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/05/elet.html

2 hozzászólás
>!
Chöpp
Karl Ove Knausgård: Élet

Jaj, Karl Ove, Karl Ove! Az a csoda, hogy élsz, és ember lett belőled! Komolyan kezdek félni a következő kötettől! Az őszinteséged ebben a részben annyira nagyon nem esett jól. Illetve maga a történet nagy része nem esett jól: a részegségek, a lumpolások, a vandálkodás, a kötekedés, a nőcsábász és szégyellni és elfelejteni való emlékek sora. De bevallom, megyek én veled már mindenhova. Félve és behunyt szemmel is.

>!
Ildó P
Karl Ove Knausgård: Élet

     A Harcom negyedik kötete nem került olyan közel hozzám, mint az előző, talán, mert sosem voltam tizenhatéves fiú, aki folyton a csajokat hajtja, miközben alig akad józan pillanata. De komolyan, én életemben nem ittam annyi alkoholt, amennyit Karl Ove tizennyolcéves koráig. Mindezek ellenére, mégis gyorsan haladtam vele, és faltam a lapokat. Mert az a megfoghatatlan vonzereje továbbra is ugyanúgy megvan, amit a korábbi köteteknél már megszokhattuk.
     Mégis találtam benne számomra értékeset is. Karl Ove elkerül egy északi kis faluba az érettségi után, ahol tanítóként helyezkedik el. Úgy látszik, ez Norvégiában megszokott, hogy minden képesítés nélkül bíznak frissen kirepült, még maguk is gyereknek számító fiatalokra gyereknevelést. Látjuk, ahogy lassan beilleszkedik a falu közösségébe. Olyan kevesen laknak ott, hogy a diákoknak sokszor nincs más szórakozásuk, mint a tanáraikat látogatni, és ezen senki nem akad fenn. Ahol kimész az utcára, és két útvonal közül választhatsz, merre menj, de mindenképp az iskolához lyukadsz ki. De az is oly hétköznapi, hogy kimész az éjszaka közepén sétálni, és az égre pillantva az északi fény csodás fényeit látod, mint nálunk a szivárvány.
     Aztán, ahogy egyre inkább fokozódott az elhatározása, hogy ő márpedig író lesz, úgy lett egyre több értelmes, tiszta gondolata. Amikor pedig azon gondolkozik, miközben felolvas a diákjainak, akik letelepedtek köré a szőnyegre, úgy hallgatták, hogy ezzel milyen bensőséges hangulatot teremtettek egy hétköznapi iskolai pillanatból, egy olyan emberi oldala nyilvánult meg, ami már hozzám is sokkal közelebb állt. Aztán persze jól elcseszett megint mindent, és jött megint a nőzéssel, piálással.
     Túl a regényfolyam felén, már mondhat bárki bármilyen véleményt a későbbiekről, számomra Knausgård már bizonyított, hogy mindenképp vevő legyek bármire, amit ír.

>!
mbazsa
Karl Ove Knausgård: Élet

KOK hozza a szokásos színvonalat, pedig nem csinál semmi rendkívülit.

Az idő egy tanév, a helyszín pedig egy kis északnorvég falu, a főszereplő pedig a 18 éves KOK.

Az Élet három részből áll. Ez első a 18 éves KOK történetet kezdi el mesélni. A második visszaugrik az időben, és a 16 és a 18 év közötti KOK életét mutatja be. Ez a rész tkp. a Harcom első kötetének, a Halál első felének a folytatása. A harmadik rész pedig visszatér az Élet első részéhez, és befejezi a 18 éves KOK sztoriját.

Beavató regény ez, mint ahogyan a korábbi kötetek. Beavatás a halálba, az életbe, a szerelembe, a családalapításba, a felnőtté válásba stb. Az Élet két szála két-két beavatás története. Az egyikben KOK leérettségizik, a másikban pedig elveszíti a szüzességét. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni a regényt.

Az apa, mint központi figura megint visszatér, akit még árnyaltabban mutat be KOK. A halott apának és a kegyetlen apának, egy újabb, talán bohémabb, esendőbb, emberségesebb oldalát ismerhetjük meg.

Na, és persze szó van az íróvá válás kezdetéről, amikor a 18 éves KOK az első szárnycsapásokkal próbálkozik, az első novellákat írogatja. Azt már 18 évesen tudja, hogy író akar lenni, de azt nem is sejti, hogy hova fog 40 évesen eljutni.

A regényben, nem számoltam meg, de nagyjából annyi mennyiségű alkohol folyik, mint egy Bukowksi- vagy egy Hajnóczy-szövegben. Buli buli hátán. A legfontosabb feladat a felnőtté váló KOK számára a szüzességének elvesztése.

KOK ismét, megint, még mindig kíméletlenül őszinte önmagához, ez az, ami a hitelességét adja. Ezért lehet őt szeretni, és lehet utálni is. Persze ez még kevés lenne ahhoz, hogy jó legyen a mű. A szöveg azonban megállja a helyét, mert tényleg aprólékos műgonddal van létrehozva.

KOK regényeinek azért lehet sikere, mert amit leír, az mással is megeshet, és nagyon könnyen tud az olvasó a saját életére reflektálni. Hiszen nagyjából ugyanaz történik meg mindenkivel az élete során. KOK ezt az általánosat azonban úgy írja le, hogy a saját egyéni élményét más is a saját életére vonatkoztatva, egyéni élményként élje meg.

A nagy norvég regényfolyam azonban nem csak az egyén szintjén mozog. A különböző regényekben megjelenő norvég városok és faluk életén keresztül a norvég társadalom életébe is bepillanthatunk. Persze KOK szemén keresztül. Ezúttal egy észak norvég falu élete kerül górcső alá. Bepillantást nyerhetünk nem csak egy halászfalu mindennapi életébe, hanem a norvég iskolai rendszerbe is.

Összefoglalva: A nagy norvég regény 4. kötete, az Élet, odabsz megint rendesen. Elfogult vagyok KOK-kal szemben. De én már nem félek attól, hogy a következő kötet, kötetek rosszak lesznek. Noha az utolsóról felemás pletykákat hallottam, hogy KOK kicsit túl magyarázza a bizonyítványát, de akkor sem érdekel, el fogom olvasni. KOK ez első négy kötettel már bizonyított. Szinte vitathatatlan, hogy a Harcom a XXI. század egyik, ha nem a legjobb regényfolyama.

>!
tündérróka
Karl Ove Knausgård: Élet

Újabb kötet, újabb életkor, újabb helyszín. Ami ugyanaz: az elbeszélő, aki rettentő jól imitálja az igazmondót.
Hatalmas erőssége volt az Életnek, hogy a szerző egész egyszerűen csak „visszaképzelte magát” a 18 éves énjébe és teljesen hitelesen szólalt meg azon a hangon (a fordítás is kitűnően átadta ezt, külön dicséret, hogy sikerült modernné tenni a 80-as évekbeli tinédzserek által használt szlenget) – ha nem tudnám, ki a szerző, ha nem láttam és hallottam volna őt a Könyvfesztiválon, elhinném, hogy egy 18 éves elbeszélését olvasom, annyira bele tudott helyezkedni ebbe a gondolkodásba, az „ostobaságba” és a sokszor irreális képzelgésekbe. Egyetlen kivétel van, amikor a jelenből visszaemlékező narrátor veszi át a fokalizációt, és az is csak egy rövid epizód erejéig tart. Hatásos, de nem baj, hogy nem volt belőle több.
Ezt a helyszínt, ezt az életmódot ugyanis így kellett bemutatni. Hiszen egy önkéntes száműzetésbe vonuló 18 évesen kívül nem sokan élték volna túl abban az észak-norvég városban – ahogyan tényleg nem is éltek ott sokan, és akik mégis, azokat sem lehet hibáztatni az alkoholhoz való erős vonzalmuk miatt. Ahogyan a 18 éves Karl Ovét sem. A 40 éves Karl Ovének továbbra sem hiszem el, hogy minden apró részletecskére ilyen pontosan emlékezik – de ez nem is lényeges, hiszen nem ez alapján értékelünk egy önéletírást –, azonban a 18 éves Karl Ove nevű elbeszélőnek elhiszem, hogy csak a mámor és a homály segítségével lehetett valahogy túlélni ezt az évet.
A harc ebben a kötetben az írással és a szexualitással történő küzdelemben állt. Mindkettő kontextusában rendkívül unszimpatikus figura tárulkozott elénk: egy nagyképű, kezdő „író” és egy nagyotmondó, kicsapongó kamasz. Megjelenhetett volna ugyanezekkel a tulajdonságokkal szimpatikusan is a karakter, de (szerencsére) nem így történt. Újra csak azt tudom mondani, hogy nem lett volna reális, ha ilyen jellemzőkkel megkedvelhetővé vált volna Karl Ove, a helyettesítőtanár. Természetesen fent lehetett tartani a szimpátiát, hiszen az eredendően jólelkű gyerek, akit a Játékban ismertünk meg, nem tűnt el, valamint a magát szégyenben és lelkiismeret-furdalásban áztató, emiatt pedig szimpátiát keltő (a Halálban és a Szerelemben megismert) felnőtt képe is fel-feltűnt már. Ahogyan az író is. Az íráshoz való elköteleződés azonban szerintem nem amiatt olvasható ki a regényből, mert például az elbeszélő télen, a több hónapos sötétség idején felváltotta az éjszakáit és a nappalait, hogy írni tudhasson – hanem alapvetően a gondolkodásmódjából lehet kikövetkeztetni: amikor valami hihetetlen vagy említésre méltó történik vele, egyből azon gondolkodik, hogyan fogja ezt megfogalmazni a leveleiben.
Kiemelkedőek voltak az apát szerepeltető epizódok: úgy tűnik, minél több köteten vagyok túl, annál inkább más színben tűnik fel előttem az első kötet, amely az apa halálát írta le – akkor ugyanis nem értettem még semmit, a testvérek közötti beszélgetéseket vagy hogy Karl Ove sírva fakadásai miért döbbentették le annyira Yngvét… Tudom ugyan, hogy (a szerző bevallása szerint) „nothing is intentional”, de valamiért azt érzem, a hat kötet elolvasása után lesz igazán érdemes újraolvasni a legelsőt – amely a lényeg. Hiszen minden részben az apjához való kapcsolatát írja le más-más megközelítésben – az apa vége pedig csak látszólag a könyvsorozat kezdete – valójában annak a vége.

>!
Steindl_Ákos
Karl Ove Knausgård: Élet

Eléggé bajban vagyok, mert mindig is volt bennem egy kettőség a K. Harcom életrajzi sorozatával szemben. Egyrészt nem igazán értem, hogy azon kívül, hogy iszonyúan őszinte az író, és tényleg magával és az ismerőseivel szemben is kíméletlenül őszinte, mitől lett ennyire nagy siker ez a sorozat. Másrészről viszont ez már a 4. rész, és tény, hogy én is elolvastam az elejétől a végéig, és érdekelt, hogy mi történik vele. Nem tudom, hogy a nagy sikerben mennyi része van az emberek (és ebbe én is beletartozok) kukkolási vágya, vagy hogy valami olyat olvassunk, ami tényleg a legprivátabb naplóbejegyzésekhez illik. Ahogy olvastam az író ebben a könyvben taglalt szexuális szárnypróbálgatásait, nehezen tudtam eldönteni, hogy valamifajta tiszteletet érzek iránta, hogy ennyire személyes és rá nézve kínos, de ugyanakkor nagyon emberi részleteket oszt meg velünk, vagy inkább egyfajta szekunder szégyent éreztem. Talán mindkettőt egyszerre. Ugyanakkor ez tény, hogy gondolkodásra ösztönzött. Az alacsony pontszámot mégsem előbbiekre adtam, nekem az volt a benyomásom, hogy azon kívül, hogy leírta tételesen, hogy mi történt vele abban az egy évben, amikor tanítóként dolgozott észak-Norvégiában, tulajdonképpen semmi más nem történt. Nehéz megfogalmaznom, de talán a szépirodalom nekem azt jelenti, és akkor tartok igazán nagyra egy írót, ha a személyes történetét, valami önmagán túlmutató kontextusba tudja helyezni, és itt nekem ez nem történt meg, végig azt éreztem, hogy oké, tök érdekes, persze sokszor marha unalmas is volt, de Karl Ove személyes történetén kívül semmi általános érvényűbbet nem tudtam meg. Az előző könyvekben sokkal több volt az önreflexió. Talán mikor ezt a könyvet írta, már befutott író volt, és kicsit elbízta magát, tényleg nem tudom. És azt is látom, hogy ezzel a véleményemmel kisebbségben vagyok itt a molyon.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nekem egészen elképesztő volt, és ha nem könyvben olvasom, el se hiszem, hogy Norvégiában a 80-as években középiskolásokat(!) is taníthatott egy végzettség nélküli frissen érettségizett 18 éves. Nagyon furcsa lehetett mind a diákoknak, mind a Karl Ove-nak ez a helyzet, és kérdés, hogy mennyire működik ez a modell, nyilván a szükség vitte rá a rendszert erre a lépésre. Ahogy a magyarországi tanári szakma elöregedését látom, elképzelhetőnek tartom, hogy ezt a modellt itthon is bevezessék, csak az a kérdés, hogy diploma nélkül is lesz-e hajlandó bárki is tanítani, ha az aldiban pénztárosként másfélszer-kétszer annyit lehet keresni, mint kezdő tanárként.

A könyv utolsó mondatán nagyon nevettem, hát micsoda happy end kérem szépen, azért a mondatért viszont megérte végigrágnom magamat a könyvön, még akkor is ha nem a kedvenc Knausgard részem. Kíváncsian várom a folytatást, ennek ellenére is.

>!
Barbár
Karl Ove Knausgård: Élet

Ez a rész is tökéletes, de Karl Ove szenvedéseit a lányokkal csak a férfiak érezhetik át igazán. A kamaszkor vége, 16-18. év. A főhős jól áll a lányoknál, a nőknél is, de bátortalan.
Ha rajtakapják, hogy egy formás testet megbámul, elpirul. Ha már becserkészte a zsákmányt, akkor a szexszel akad probléma. Nem is kicsi. Szó szerint az utolsó lapig kell várni, mire jól sül el a dolog.
Karl Ove felszabadult, és végleg maga mögött hagyta a gyerekkort. Addig is nagyon jó zenéket hallgatott.

>!
Hegerobin
Karl Ove Knausgård: Élet

Négy csillag és kedvenc, ilyen is lehet! Nekem kicsit gyengébb volt, mint az eddigiek, de ott van benne, hogy ennek ilyennek kellett lennie. Karl Ove ugyanolyan őszinte, ugyanolyan szerethető, néha ugyanúgy utálható, és ugyanúgy várom a folytatást!


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Eltelt a május, megkezdődött a június, és minden feloldódott a fényben.

1 hozzászólás
>!
Chöpp

Vajon a gonoszság kívülről jön?
Mint valami szél, amely magával ragadja az embereket?
Vagy belülről?

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság
5 hozzászólás
>!
robinson P

Egyetlen világ létezett számomra, ezért arról kellett írnom. Legalábbis egyelőre.

>!
Chöpp

Végtelen fejlődési lehetőségek állnak előtted, ha el mersz indulni egy úton.

327. oldal

>!
Garaczi_László IP

Akkoriban, azon a nyáron, tizenhat évesen, voltaképpen csak három dologra vágytam. Először is, hogy szerezzek egy barátnőt. Másodszor, hogy lefeküdjek valakivel. Harmadszor pedig, hogy berúgjak. Illetve, ha egészen őszinte akarok lenni, csak két dologra: hogy lefeküdjek valakivel, és hogy berúgjak. Rengeteg egyéb dologgal foglalkoztam, tele voltam mindenféle ambícióval, szerettem olvasni, zenét hallgatni, gitározni, filmeket nézni, focizni, úszni és sznorkelezni, külföldre utazni, pénzt költeni mindenféle cuccra és felszerelésre, de valójában mindez csak arra irányult, hogy jól érezzem magam, hogy a lehető legjobban töltsem el az időmet, és mindez rendben is volt, de végső soron, alapvetően csak erre a két dologra vágytam igazán. Nem. Alapvetően végül is csak egyre. Le akartam feküdni valakivel. Erre az egyre vágytam. Belülről égetett, olyan tűzként, ami sosem huny ki. Még alvás közben is felfellángolt, elég volt álmomban villanásnyira megpillantanom egy mellet, ott a szobámban, az ágyamon elélveztem. Bármit megadtam volna azért, hogy lefeküdjek valakivel. Igazából bárkivel. Nem számított, hogy olyan-e, akit szeretek, tehát Hanne, vagy egy kurva, ha egy sátánista beavatási szertartás részeként esett volna meg, kecskevérrel és csuklyában, még arra is azt mondtam volna: igen, benne vagyok. De az ilyesmit nem csak úgy kapja az ember, meg kell szerezni. Hogy pontosan miként, azt nem tudtam, és ezzel kialakult egy ördögi kör, elbizonytalanított a tudatlanságom, és ha van valami, ami diszkvalifikálja az embert, ami nem tetszik a nőknek, az a bizonytalanság. Erre már rájöttem. Magabiztosnak, határozottnak, meggyőzőnek kell lennie. De hogy lehet eljutni odáig? Hogy az istenbe lehet eljutni? Ha az ember fényes nappal, teljesen felöltözve odaáll egy lány elé, hogyan juthat el odáig, hogy néhány órával később lefeküdjön vele a sötétben? A két állapot között hatalmas szakadék tátongott. Amikor fényes nappal egy lányt láttam magam előtt, valójában egy feneketlen szakadék előtt álltam. Ha belevetem magam, mi más történhet, mint hogy lezuhanok? Ő ugyanis nem közeledett felém, hiszen látta, hogy félek, visszahúzódott, bezárkózott, vagy valaki más felé fordult. De valójában, gondoltam magamban, valójában a két állapot között kicsi a távolság. Csak át kell húzni a fején a pólót, ki kell kapcsolni a melltartóját, kigombolni a nadrágját, lehúzni róla, és máris meztelen. Húsz másodpercbe telik, talán harmincba. Ennél hamisabb gondolat nem létezett. Az őrületbe tudott kergetni annak tudata, hogy csak harminc másodperc választ el az egyetlen dologtól, amire vágyom, ugyanakkor egy szakadék tátong közöttünk. Elég gyakran azon kaptam magam, hogy a kőkorszakba vágyódom, hogy foghassak egy bunkósbotot és fejbe vághassam az első szembejövő nőt, majd hazavigyem, ahol azt tehetek vele, amit akarok. De ez nem ment, az utat nem lehetett lerövidíteni, a harminc másodperc csak illúziónak bizonyult, ahogy illúzió szinte minden, ami a nőkkel kapcsolatos. Micsoda fintora a sorsnak, hogy a szemnek elérhetők, de másnak nem. Hogy bárhová néz az ember, lányokat és nőket lát. Hogy akármerre tekint, a blúzok alatt mellek, a nadrágokban combok és csípők lapulnak, a szél belefújja a hajat a mosolygós, szép női arcokba. Súlyos mellek, feszes mellek, kerek mellek, ringó mellek, fehér mellek, sötét mellek… Egy meztelen csukló, egy meztelen könyök, egy meztelen arc, egy meztelen szem, amely körbepillant. Egy pucér comb egy rövidnadrágban vagy rövid nyári ruhában. Egy meztelen tenyér, egy meztelen orr, egy pőre nyakgödör. Egyfolytában ezt láttam magam körül, mindenütt lányok voltak, végtelennek tűnt a kínálat, egy kútnyi, sőt, tengernyi nő között sodródtam, naponta több százat láttam belőlük, mindannyian jellegzetesen mozogtak, álltak, fordultak, mentek, emelték és fordították el a fejüket, kacsintottak, néztek – már csak a szemükben is, ahol a tökéletesen egyedi jutott kifejezésre, megmutatkozott minden, ami csak ott él és létezik, abban a meghatározott emberben, attól függetlenül, hogy a pillantást nekem szánták-e vagy sem.

>!
Chöpp

Örömöt éreztem, mivel a csend olyan hatalmas volt, mint a tenger, ugyanakkor valami fájdalmas is rejlett benne, mint minden örömben.

296. oldal

>!
robinson P

Délután Tor Einar nézett be hozzánk néhány sirálytojással és egy rekesz Mack sörrel.
– Szégyen, hogy még nem ettetek sirálytojást – közölte. – Két étel jelenti Észak-Norvégiát: a halleves meg a sirálytojás. Úgy nem lehet innen elmenni, hogy nem kóstoltátok meg.

2 hozzászólás
>!
robinson P

Kik vagyunk, amikor nem tudjuk, kik vagyunk? Kik voltunk, amikor nem emlékeztük kik voltunk?

>!
robinson P

Feltettem egy lemezt, egy darabig böngésztem a könyvespolcot, majd végül Hamsun Pánját húztam ki, leültem a kanapéra és elkezdtem olvasni.

3 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Harcom sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jo Nesbø: Kés
Kim Leine: Kalak
Erlend Loe: Fvonk
Samuel Bjørk: Magányos utazó
Ingar Johnsrud: Követők
Margit Sandemo: Örvényben
Jørn Lier Horst: Zivatarfelhő akció
Kim Leine: A szellemidéző és a tiszteletes
Carl Frode Tiller: Bekerítés 2
Karin Fossum: Elszabadul a pokol