Álmok (Harcom 5.) 59 csillagozás

Karl Ove Knausgård: Álmok

Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen az írásra koncentrálhasson. Az akadémián, ahol mások mellett Jon Fossétől próbálja elsajátítani a prózaírás íratlan szabályait, egymás után érik a kudarcok. Hamarosan alkotói válságba kerül, miközben körülötte sorra publikálják könyveiket az ismerősei. A regényben tizenkilenc éves korától a harmincas évei elejéig követhetjük Knausgard szerelmeit, szorongásait, összetört és megvalósult álmait. Időközben megismerkedik első feleségével, Tonjéval, elveszíti a nagyszüleit és rettegett apját, és első könyve, A világon kívül megjelenése után egész Norvégia megismeri a nevét.
Az Álmok az íróvá és férfivá válás kegyetlenül őszinte története, s emellett a kortárs norvég irodalmi élet szórakoztató krónikája.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2020
640 oldal · ISBN: 9789631440263 · Fordította: Patat Bence
>!
Magvető, Budapest, 2020
606 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439960 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Charles Bukowski · Murakami Haruki · Jon Fosse · Knut Hamsun · Ole Robert Sunde


Kedvencelte 13

Most olvassa 7

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

Csabi P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

A Magvető az eddigi leggázabb címmel adta nekünk KOK 5. kötetét. Jó, hogy a kötött borító koncept miatt nem lehetett egy ábrándos szemű ifjú zsenit montázsolni a fedélre.
Kíváncsi ember vagyok, ezért megnéztem, hogy állnak a Molyon az eddigi kötetek. Ennek van a legmagasabb értékelése. Kételkedő ember is vagyok, ezért megnéztem a Goodreads-en is, dettó. Önhitt ember is vagyok, ezért belenéztem magamba, és azt találtam, hogy nálam ez eddig a leggyengébb kötet. Hát lehet egy ekkora monumentális vállalkozásban éveken keresztül tartani ugyanazt a színvonalat? Aligha hihető, valamikor kell lennie egy mélypontnak, jönni kell a kifáradás jeleinek.

Pedig a könyv alapvetően ugyanazt hozza, mint a korábbiak. Itt az egyetemi évek és az írói indulás van terítéken, jó sok lehetőséget ad KOK-nak, hogy folytassa a jól bevált önmarcangolást, élveboncolást. Talán túl sokat is, nekem egy idő után már agyamra ment ez a monoton nyavalygás, hogy szar vagyok, sosem lesz belőlem író, írok inkább kritikákat, persze jó lehúzósakat, hogy azoknak se legyen jó, akiknek sikerült. Plusz a magánéletben is egy szar alak vagyok, megcsalom, aki szeret, jobban érdekel az irodalmi siker, mint a párom boldogsága. Na jó, mondjuk ezzel nem mondott újat a művészi alkatról.
Mindehhez pedig valahogy a szöveg is hozzáromlik. Amit eddig természetes egyszerűségnek, keresetlenségnek olvastam négy könyvön át, az itt pózolásba, néhol már bénázásba fordult át. Különösen a könyv elején feltűnő ez. Arra gondoltam, hogy az íróakadémiai évet – ami különösen lehangolóan sikerült neki írói szempontból – akarja illusztrálni, felerősíteni ezzel a gyenge szöveggel, és ha így van, akkor remekül sikerült, de ha nem, hát akkor nem.
Ráadásul, büntetésképp ez az eddigi leghosszabb kötet (a 2. majdnem ennyi, a többihez képest 150-200 oldal +), bőven megérte volna húzni belőle mellékszálakat, és a kezdeti írói próbálkozások szövegbe emelése is inkább csak ön- és olvasó kínzásnak tűnik.

1 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Képtelen vagyok bármilyen mértékben, objektív, „normális” értékelést írni erről a könyvről. Sajnos, nem sajnos totálisan elfogult vagyok Knausgard-dal szemben, és most már látom, hogy felőlem aztán szinte bármiről írhatna akkor is elolvasnám :-) Az Álmok középpontjában az írói pályája kezdeti nehézségei, mindennapi küzdelmei és belső vívódásai állnak, emellett a szerelmei, aktuális párkapcsolatai ugyanolyan fontos szerepet kapnak. Folyamatos bizonytalanság, lelki és szellemi tusák tömkelege, szárnypróbálgatások, botlások, bukások és apróbb sikerek váltogatják egymást. A regény végére körbeér a történet és elérkezünk ahhoz az időpillanathoz, amivel a legelső részben kezdődött minden: az apa végre halott. Ez hatalmas megkönnyebbülés és egyben persze bűntudat is számára, hiszen nem illik így éreznie. Ennek a résznek véleményem szerint a fő motívuma éppen ez az ambivalens érzés, úgy általában mindennel kapcsolatban, hogy végre rájön arra, hogy mi az, amit ő saját maga igazán szeretne az élettől, a szerelemtől, a családjától, de úgy érzi, hogy ez nem fér bele a társadalmilag elvárt és normálisnak tartott keretbe. Ez a kettősség egy permanens bűntudatot alakít ki benne, ami ellen folyamatosan vívott harcában önkéntelenül is sebeket ejt magán és másokban is. Persze most is megkapjuk többször is, hogy igazából már nem is emlékszik semmire sem, minden olyan elmosódott, csak egy-két villanásnyi emlékkép maradt a régmúltból, ennek ellenére sikerül több, mint 600 oldalon keresztül a lehető legaprólékosabb részletekkel mesélnie. Kíváncsian várom az utolsó, leginkább vitatott és legesleghosszabb részt. És persze addig végre el kellene már kezdenem Proustot olvasni :-)

4 hozzászólás
robinson P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Knausgård hosszú és kitartó munkával vált márkanévvé napjaink északi irodalmában. A művész arcképe tovább gazdagodik, mélyül az olvasó előtt. A 19 éves Karl Ove Bergenbe kerül, hogy az írásra összpontosítson. Bejut a a helyi íróakadémiára, tovább mélyítve ismereteit, tanulni az írás mibenlétét. Éli a felhőtlen és laza diákéletet: órákra jár, rendületlenül ír, olvas és bulizik. Az alkohol és a szex egyébként is egy fő motívuma a cselekménynek.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/04/almok.html

volgyi_anna IP>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Első regény az írótól, amit elolvastam. (A sorozat 2. részét még tavaly nyáron tettem félre, azóta is csak Insta fotókhoz vettem elő, mert vastag és mutatós).
Két nap alatt daráltam be a könyvet, mert nem csináltam mást, csak olvastam – és ezt annak ellenére tettem, hogy sokszor ott zakatolt a fejemben uncsi, uncsi, uncsi, ez vajon kit érdekel, uncsi, uncsi, uncsi. Ezek a gondolatok főleg a családos részeknél törtek rám, hiszen a regény nem ezt ígérte, hanem azt, hogy az írásról fog szólni, és igen, volt benne szó írásról, fő motívumként végigkísérte a szöveget, mégis kevésnek éreztem azt, amennyi szó esett róla, mert szerintem Knausgardnak nem kellett volna 600 oldalon át ENNYIRE sokat locsognia minden egyébről a fő motívumon kívül. Vagy lehet, hogy azért csinálta, mert ezeket is az Álmokkal próbálta összefüggésbe hozni? Valahogy nem jött át. Szóval az olvasással/írással kapcsolatos részeket faltam, ezek sokat adtak (csak ezért nem nyomok 3,5 csillagra), a csajozós, barátos, családos leírásokat pedig iszonyúan untam, mert úgy éreztem, néhány kivételtől eltekintve nem történt semmi érdekes ezekben a jelenetekben.

10 hozzászólás
mbazsa>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

„Kedves Karl Ove Knausgard! Nagy fsz Ön, leginkább egy nagy sggberúgást érdemelne, viszont a regényfolyama krva jó, imádom. Szeretettel: MB, egy nyájas olvasója”

Egy ilyen képzeletbeli levelet tudnék elképzelni, amit persze sohasem küldenék el a norvég fenegyereknek. K.-európai olvasóként KOK regényeiben leginkább az idegesített, hogy a fene nagy jó dolgában nem tudott mit kezdeni „a boldog északon”. (Nem úgy mint Kim Leine a Kalakban, aki meg szr dolgában nem tudott mit csinálni.) Értem én, hogy egy igazi sggfej volt Karl Ove apja, (ebben sorstársak vagyunk), meg hogy önmagát kereste, és író akart lenni, és ezer akadályt kellett legyőznie, meg ilyenek. De nem akarom a magas lóról hinteni az igét, ki vagyok én, és milyen jogon képzelem azt, hogy mások fölött pálcát törjek. Persze az egyes regények elolvasása után szinte mindig, amikor letettem az aktuális kötetet, mégiscsak empátiát éreztem az író iránt, és megesett rajta a szívem, ez most sem volt másképp. spoiler

Általában minden Harcom-kötet értékelésében leszoktam írni, úgyhogy most is ezt teszem: KOK varásza abban rejlik, hogy a szövegeiben nincs semmi rendkívüli, és pont ez „a semmi rendkívüli” teszi rendkívülivé a regényfolyamot. A kedves olvasó Knausgard életét olvasva folyamatosan reflektál a saját életére, elemez, értékeli az eddig megtett utat. Valami olyasmit ragad meg az író, ami egyszerre személyes, egyedi és megismételhetetlen, de ugyanakkor meg egyetemes, univerzális, és bárkivel megtörténhet, megtörténhetett volna, megtörtént, vagy meg fog történni.

Na, és milyen KOK legújabb kötete? Ha valakit a sztori érdekel, akkor olvassa el a fülszöveget, zanzásítva le van írva, hogy mire számíthat. spoiler Persze néhány mondatban el lehet mondani, amit Kanusgard több száz oldalon részletesen ecsetel, de a jártas KOK-olvasó már tudja, hogy úgy sem ez a lényeg. Több mint 600 oldalon keresztül a norvég író bergeni éveit kísérhetjük nyomon 1988–2002 között. Szerintem leginkább az íróvá válásról szól ez a regény. A kör bezárul, oda jutunk vissza, ahonnan annak idején az első kötet, a Halál elkezdődött. spoiler Nagy utat tettünk meg, több mint 2500 oldalon, és valószínűleg az olvasó sem ugyanaz az ember, aki pár éve, 2016-ban a kezébe vette a regényfolyam nyitányát. Visszatérve a bekezdés elején feltett kérdésre: Knausgard hozza a szokásos színvonalat, és megint csak elkápráztat.

Az Álmok elején KOK megint csak a bolondját járatja velünk: az írja, hogy nem emlékszik semmire a majdnem másfél évtizedes bergeni tartózkodására, azt ebből „az amnéziából” mégiscsak több mint 600 oldalnyi szöveg kerekedi ki. A regényben megint csak olyan epizódokba tekinthetünk be, amelyekre már korábbi kötetben voltak utalások. spoiler Ugyancsak betekintést nyerhetünk az író műhelyébe, hogy hogyan lesz az életből vett nyersanyagból irodalom. Na, és persze megneveztetik, hogy milyen elődök hatottak az íróra. spoiler

A Harcom regényfolyam egy nagy vallomás, amelyben a norvég író ország-világ előtt nyilvánosan megbánja bűneit, és az olvasótól kap rá feloldozást. Tudom közhely, de azt gondolom, hogy az irodalomterápia működőképes. (Akárcsak Kim Leine esetében a Kalakban.) KOK számot vet korábbi életével, és lezárja ezt a Harcomban. spoiler

Kíváncsian várom tehát a záródarabot, ami ha jól tudom, egy több mint 1000 oldalas esszékötet lesz, amelyben KOK mindent megmagyaráz. Ha túlmagyarázza a bizonyítványát, akkor sem fog érdekelni, elolvasom. Aztán majd egyszer, évekkel, évtizedekkel később, a Harcom kötetetek érdemes lenne kronologikus sorrendben is újraolvasni. Persze még előtte „a francia Knausgardon”, Prouston is át kéne, kellene, (kellett volna rágnom) magamat.

pufirizs>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

az 'utolsó' rész 600. oldalánál, az ágy közepén ülve, teljesen magamba roskadva, sipítva: neheeeeeeemmm akarom befejeeeeeezni!!

aztán befejeztem, szóval ezt az elmúlt 6 hétre, 5 kötetre, 2500 oldalra:
kérdezgették persze többen is a hetek alatt, akik látták nálam a könyveket, hogy mi ez, milyen, és miért érzek égető vágyat arra, hogy egy norvég fickó nem különösebben érdekes életéről olvassak, miközben pont ez volt a legerősebb indíték, hogy találjak erre valami épkézláb választ, mondjuk azon a frázison túl, hogy mert messzire megy. aztán a második kötet elején, a következő mondatoknál megértettem.
'Talán valami baj van a kabátommal? Talán nem kellene így felhajtani a galléromat? És a cipőm? Olyan, amilyennek lennie kell? Nem járok egy kicsit furcsán? Nem zuhanok kissé előre? Ó, milyen idióta voltam, komplett idióta. Az ostobaság lángja lobogott bennem. Egek, mekkora idióta voltam. Micsoda együgyű, ostoba, megveszekedett idióta.'
dehát ez az ember úgy járkál a városban, hogy azt feltételezi, hogy minden járókelő egy elcseszett nagy idiótának gondolja! öntudatlanra issza magát esténként és napokig szorong utána! képes órákig ülni egy társaságban anélkül, hogy megszólalna! embereket tart távol magától az arroganciájával akaratán kívül!
látom ezeket leírva, a mindennapi élet kudarcait, hol kisebbeket, hol nagyobbakat, és valamiféle feloldozást érzek. elkúrt dolog, hogy megnyugtatja a lelket, ha egy másik ember kiállítja magáról a (feltehetően részben fiktív) szegénységi bizonyítványát, de működik. és innentől nem volt megállás, Karl Ove és én a buszon, Karl Ove és én az ágyban, Karl Ove és én, mind a ketten részegen, Karl Ove és én az esőben, ő a kabátom alatt, meg ne ázzon.

legjobban az első kötetet szerettem, majd így jön utána a többi: 2, 4, 3, 5, de a legtöbb szamárfülezés a másodikban van, amiről olvasás közben azt gondoltam, hogy nem tetszik különösebben. az ötödik volt az egyetlen, aminek az olvasása közben néhol unatkoztam.

8 hozzászólás
garçonquilit>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

A sorozat ötödik részében még mindig lebilincselő a Knausgård-tól megszokott tűpontos ábrázolásmód, ami miatt szinte letehetetlenek a kötetek. Minden részlet, minden tett, minden érzelem a helyén van, ami szerintem nagyon fontos egy autofikciós szövegnél.
Nagyon szerettem, hogy az események tempója kiegyensúlyozott volt, de közben nem éreztem azt, hogy néhány eseménydús, jelentős nap után, érdektelenek időszak következett volna az elbeszélő életében.
A többi kötet megértéséhez is jócskán hozzájárul ez a könyv, hiszen megértjük Karl Ove számos félelmét, tetteinek indokát. Külön tetszett, hogy újabb részleteket ismerhetünk meg a családjáról és a barátairól. Ezért is jó, hogy nem kronologikus sorrendben követik egymást a kötetek.

sophie91>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

A Harcom első három kötete számomra nagyon izgalmas volt, és mindjárt a kedvenc íróim egyikévé avatta Knausgard-t. Az Álmok pedig éppen azért ígérkezett érdekesnek, mert az íróvá válás időszakáról, a bergeni egyetemi évekről szól. Nos, a kötetből kiderül: a legtöbb íróhoz hasonlóan a mi Karl Ovénk sem indult egyből irodalmi rocksztárként, rögös út vezetett a szépirodalmi listák éléig, sok elutasítással, kudarccal és főleg önmarcangolással fűszerezve. A nagy kérdés az, hogy később beérett -e az itt még csak lappangó tehetség, kitermelve napjaink egyik legjobb kortárs norvég íróját – vagy inkább arról van szó, hogy KOK megalkotta korunk legnagyobb irodalmi blöffjét? Az az igazság, hogy ha csak az Álmokat olvastam volna, biztos, hogy az utóbbi véleményre hajlanék.

A kötet ugyanis meglehetősen túl van írva. Egy ideig még egészen élveztem Karl Ove borongós bergeni mindennapjait – aztán rettenetesen meguntam őket. Egy itt olvasott vélemény szerint Knausgard talán azt próbálja rekonstruálni, milyen gyenge író volt még egyetemista korában… Nos, ha ez így van, akkor az elég jól sikerül is neki, mindenesetre az én ízlésemnek egy ilyen írói húzás túl posztmodern. A mindennapok leírását ugyanis ezúttal nem színesítik bravúros kronológiai ugrások vagy érdekes esszéisztikus részek, mint az első két részben. A harmadik kötet líraisága is teljesen hiányzik. Csak maguk a leírások vannak, és végtelen mennyiségű önmarcangolás. 640 oldalon keresztül.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem élvezem a regényt. Hiszen az irodalmi valóságshow-nak még mindig elég nagy a vonzereje: a legalaposabb részletességgel betekinthetünk, valakinek a mindennapjaiba (vagy legalábbis abban az illúzióban részesülünk, mintha betekinthetnénk). Látjuk enni, inni, szeretkezni, maszturbálni, zenélni, írni és (talán legtöbbször) az öntudatlanságig lerészegedni. Ráadásul a norvég irodalom más nagy alakjai is feltűnnek körülötte: Fosse, Hovland, Tore Renberg… (Mondjuk nekem saját olvasmányélményem csak az utóbbival van, őt viszont nagyon szeretem.) Szégyen, nem szégyen, engem ez szórakoztat. És szerencsére a könyv humorban sem szűkölködik. Szóval, még ha lassan is haladok, azért tetszik az Álmok, és vannak kiemelkedően jó részei – de sajnos vannak csak simán érdektelenek is. Mindenesetre az első három kötet olvasása során érzett eufóriám ezúttal elmaradt.

Barbár>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Az ifjú Karl Ove problémáival sok férfi megküzdött már, ezért nem nehéz a helyébe képzelni magunkat. Belezúgni egy nőbe, és félni a kezdeményezéstől. Részegen zűrt okozni, és utána napokig szégyenkezni. Ezeket Knausgard úgy tudja megírni, hogy magunkra ismerünk. Szerelmi és szakmai féltékenység szintén hitelesen jelenik meg a regényben. Az író láttató ereje csodálatos. Olyan, mint ahogy a szerelmi boldogság beteljesülését ábrázolja. Szinte fáj.
Karl Ove a zenében a britpopot kedveli. Én is, meg ezt a sorozatot. Kár, hogy a következő, a hatodik már az utolsó kötet lesz.

Anikó0909>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Ha mérlegre kellene pakolni az eddigi öt darab kötetet, nem az Álmok jönne ki belőle győztesen, de mégis úgy érzem, van keresnivalója ennek a darabnak is a sorozatban, és gyengeségei mellett megvannak a maga értékei. Én az első egyharmadot éreztem vontatottnak, és nehezen rázódtam bele a felnőtt- és gyermekkor közti lét frusztrált világába. (Valamiért az előző kötetben a tizennyolc éves KOK érettebbnek tűnt, mint a huszonéves önmaga.) Az ötödik kötet, bár az eddigiekben nem részletezett bergeni időszakról szól, mégis ezer szálon kapcsolódik össze a korábbi négy könyvvel: újra fel-feltűnik a színen az apjával való kapcsolata, kibontakozik most már az eddig csak érintőlegesen említett első házasság története, itt ismerkedik meg a későbbiekben az életében majd még fontos szerepet betöltő Geirrel. A legszebb részek ebben könyvben nekem pont a barátságról szólók voltak: a Geirrel való megismerkedése, mint egy friss szellő, olyan volt a történetben; a sok nyomasztó feszengés és egyedüllét után jön egy ember, akinek Karl Ove megnyílik. Aztán Geirrel hosszú időre elválnak az útjaik, de jön Espen, az új barát, egy újabb KOK-hoz illő ember, akiben szellemi társra és talán inspirációra is lel.
A kötetek közötti összekapcsolódások itt-ott azért némileg ellentmondásosak is. Az egyik ilyen, amikor KOK összevagdossa az arcát egy üvegszilánkkal, amihez hasonló történetet egyszer már a második kötetben elmesélt, bár ott időben később vagyunk, a Lindával kibontakozó szerelem kezdetén, de még mindig a Tonjéval való házasság időszakában, arról viszont egy szó sem esik akkor, hogy ez nem az első eset lett volna, ami némiképp azt az érzést kelti bennem, mintha KOK megfeledkezett volna róla, hogy ezt a történetet egyszer már beszúrta máshol, egy másik időben.
A másik érdekes ellentmondás Andrea története, amit a negyedik kötetben ismerünk meg részleteiben. A tizenhárom éves lány, Karl Ove tanítványa, akibe észak-norvégiai tartózkodása alatt szerelmes lesz, majd a sztori az ötödik kötetben másodlagos jelentőséget is kap, hiszen az első kiadott regényébe módosításokkal ugyan, de beleírja ezt a történetet. A Szerelemben van egy rész, ahol Karl Ove és Geir újra találkoznak és beszélgetnek a regény megjelenése után. Itt Geir szóvá teszi, hogy micsoda ötlet volt Karl Ove részéről leírni a tizenhárom éves tanítvánnyal való szerelemi viszonyt, Karl Ove viszont meg van győződve róla, hogy ő ezt a törtenetet csak kitalálta, és Geir valamit félreértett, majd éjszaka azon örlődik nem-e mégis tényleg megtörtént vele ez az eset, csak valamiféle áramszünet következtében elfelejtette. Ehhez képest az ötödik kötetben megtudjuk, hogy a regény írásakor Karl Ove nem is keveset tipródik azon, hogy ezt a történetet le merje-e írni egyrészt erkölcstelensége, másrészt a valósággal való nagyfokú egyezősége miatt. Végül aztán nem talál jobb dramaturgiai megoldást, és ennél a verziónál marad.
Lapozgattam-lapozgattam a köteteket, hátha találok erre valami értelmes magyarázatot, hogy lehet az, hogy kis idővel később, a Geirrel való találkozáskor minderre már nem emlékszik, én egyelőre választ erre a kötetekből nem találtam.
Ezek persze csak érdekessegek, mindenesetre várom a következőt, és továbbra is azt vallom: érdemes KOK-ot olvasni.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Jó érzés volt a tengernél lenni. Érezni az enyhén sós illatot és a víz felől érkező párás fuvallatot. Az már az én tengerem volt, majdnem otthon voltam.

2 hozzászólás
Csabi P>!

– Na és Bob Dylan? Annyira jók a szövegei! Hahaha! Botrány, hogy még nem kapott Nobel-díjat.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bob Dylan · Nobel-díj
7 hozzászólás
robinson P>!

Ennek a férfinak valaha olyan karizmatikus kisugárzása volt, mint egy királynak.
Semmi sem maradt belőle.

2 hozzászólás
Csabi P>!

Arra gondoltam, hogy a próza olyasmi, amiben meg lehet pihenni, ahogy egy helyen, egy fa alatt, vagy egy kerti székben, és hogy ez önmagában is érték. Tulajdonképpen minek cselekményt írni? X szereti Y-t, Z megöli A-t, B sikkaszt, és C felfedezi… A fia, D mélységesen szégyelli magát, és egy másik városba költözik, ahol megismerkedik E-vel, összeköltöznek, születik két gyerekük, F és G… Mi egy apa leírása egy réten álló fáéhoz képest? Egy gyerekkor leírása egy magaslatról megfigyelt erdőéhez képest?

337. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Felpillantott, és a tekintetünk találkozott.
Elmosolyodtunk.
Ó, az a meleg szempár!
A fény, ami körülveszi

Nikolett_Kapocsi P>!

Ám valami mégiscsak történt a nevemmel, megkeresett a Kritikkjournalen, hogy írjak kritikát egy japán szerzőről, Murakaminak hívták, a könyv egy olyan fickóról szólt, aki különleges birkákat kerget, és eléggé lehúztam, főleg a nyugatisága miatt.

463. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Murakami Haruki
4 hozzászólás
robinson P>!

Szerelmeskedtünk, aztán zuhanyozni akartunk, de a víznek olyan szaga volt, mint a
rothadt tojásé, nem bírtam megmaradni alatta, Gunvor közölte, hogy itt mindenütt ilyen a szaga a víznek, a vulkanikus kőzetből jön, az a borzalmas bűz a kén szaga.
Néhány héttel később megkedveltem azt a szagot, ahogy mindent megszerettem Reykjavíkban és az ottani életünkben.

Chöpp P>!

Gyakran túl gyorsan megnyíltam, legalábbis amint négyszemközt maradtam valakivel, amit úgy kerültek az emberek, mint a pestist. Az alternatíva az volt, hogy meg se szólaltam. Csak így tudtam működni, ez képezte a teljes regisztert.

353. oldal

robinson P>!

Aztán elszívtunk egy cigit, grappát ittunk, aminek az íze a rosszfajta norvég házipálinkára hasonlított, és Apáról beszélgettünk.

forElle>!

És a magány, amit még mindig éreztem, mindig kapaszkodóul szolgált azóta is, mivel az egyedül az enyém. Amíg velem van, senki sem bánthat, mert amit esetleg bántanak, az valami más. A magányt senki sem veheti el tőlem. A világ mozgásteret nyújtott nekem, ott mindenféle megtörténhetett, de a bennem lévő térben, ami igazán én voltam, mindig minden változatlan maradt. Minden erőm abban rejlett.

Kapcsolódó szócikkek: magány
1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jo Nesbø: Hóember
Erlend Loe: Fvonk
Jørn Lier Horst: Zivatarfelhő akció
Margit Sandemo: Örvényben
Karin Fossum: Elszabadul a pokol
Erlend Loe: Doppler
Samuel Bjørk: A bagoly röpte
Per Petterson: Lótolvajok
Per Petterson: Megtagadom
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg