Álmok (Harcom 5.) 130 csillagozás

Karl Ove Knausgård: Álmok

Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen az írásra koncentrálhasson. Az akadémián, ahol mások mellett Jon Fossétől próbálja elsajátítani a prózaírás íratlan szabályait, egymás után érik a kudarcok. Hamarosan alkotói válságba kerül, miközben körülötte sorra publikálják könyveiket az ismerősei. A regényben tizenkilenc éves korától a harmincas évei elejéig követhetjük Knausgard szerelmeit, szorongásait, összetört és megvalósult álmait. Időközben megismerkedik első feleségével, Tonjéval, elveszíti a nagyszüleit és rettegett apját, és első könyve, A világon kívül megjelenése után egész Norvégia megismeri a nevét.
Az Álmok az íróvá és férfivá válás kegyetlenül őszinte története, s emellett a kortárs norvég irodalmi élet szórakoztató krónikája.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2020
606 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439960 · Fordította: Patat Bence
>!
Magvető, Budapest, 2020
640 oldal · ISBN: 9789631440263 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Charles Bukowski · Murakami Haruki · Jon Fosse · Knut Hamsun · Ole Robert Sunde


Kedvencelte 22

Most olvassa 14

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 85


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Bár már különböző, elsősorban főleg angol nyelvű kritikai portálokról sokat és sok jót olvastam róla, de annak idején, egészen pontosan 2016-ban óriási reveláció volt számomra az, amikor először kézbe vehettem a norvég sztárszerző, Karl Ove Knausgård hatkötetes és több mint háromezer-hétszáz oldalas életrajzi sorozatának (a Harcom) első darabját, a Halált. Bár szinte – csúnyán szólva és kis túlzással persze, de – nem szólt semmiről, mégis letaglózott a maga dísztelen és őrületesen részletező voltával, valamint azzal, hogy úgy és olyan formában mert mesélni egy szinte teljesen átlagos életről, amellyel másnál korábban nemigen találkozhattunk.

Természetesen azóta is sorban olvastam a sorozat nagyjából évente megjelenő új köteteit, és bár a skandináv szerző stílusa, nézőpontja és a tartalom (egy átlagos élet a maga egyszerűségében) szinte változatlan maradt, a lendület(em) az utóbbi időkben némileg megtört, így viszonylag hosszú idő alatt és csak több megszakítással sikerült letudnom az utolsó előtti kötetet, mely a magyar kiadásban az Álmok címet viseli.

Ez a kötet az eddigi leghosszabb a maga bő hatszáz oldalával (viszont jó tudni, hogy a sorozat záródarabja, a heteken belül boltokba kerülő Harcok viszont ennek közel duplája, 1200 oldalas lesz!), és a szerző fiatalkorába, egyetemi éveibe és írói indulásába nyújt betekintést a ’80-as évek végétől egészen a 2000-es évek elejéig. Knausgård eddig sem volt a legkönnyebb eset, és eddig is megtalálta a legapróbb hibákat magában és a környezetében egyaránt, de talán ebben a művében viszi legtovább ezt a fajta önostorozást, hiszen – bár életének ez az időszaka a szerelemé, na meg az íróvá válásé lehetne, de – úgy néz ki, hogy neki soha semmi sem jön össze. Kapcsolatai nem igazán sikerülnek (gyakran a saját hibájából), és bár minden vágya az, hogy elismert író legyen belőle, de valahogy egészen sokáig a világért sem sikerül előre lépni ezen a téren sem.

Bár már sokakban eddig is felmerülhetett (jogosan vagy sem), hogy a norvég szerző művei túlírtak, és esetleg lehetne belőlük nyugodtan húzni, de, azt hiszem, ez a kötete az, amire ez már minden kétséget kizárólag igaz. Főleg az első fele (az íróakadémiai részek) hajlamos arra, hogy túlontúl leüljön, és ne haladjon semerre, ahogy ebben az időszakban Knausgård élete sem haladt. Aztán persze a bús tekintetű skandináv a végén csak író lesz, és eljutunk pontosan oda, ahol az egész elkezdődött, az apa halálához…

Lehet, hogy most úgy érződik, mintha túlontúl fanyalognék, de nem, ugyanis azt hiszem, hogy több mint 2500 oldalnyi egybefüggő szöveg (ne tévesszen meg senkit, hiába adják ki több kötetben, itt egyetlen nagy, közel négyezeroldalas műről beszélünk) után óhatatlanul eljönnek a hullámhegyek és hullámvölgyek mindenkiben egyaránt. Bennem a „hullámvölgy” most jött el, de már készítem magam az utolsó maratoni menetre, a végső monstrumra, a többek között egy négyszázoldalas Hitler-esszét is tartalmazó zárásra, a Harcokra. Még pár hét és szembe kerülök vele.

2 hozzászólás
Csabi >!
Karl Ove Knausgård: Álmok

A Magvető az eddigi leggázabb címmel adta nekünk KOK 5. kötetét. Jó, hogy a kötött borító koncept miatt nem lehetett egy ábrándos szemű ifjú zsenit montázsolni a fedélre.
Kíváncsi ember vagyok, ezért megnéztem, hogy állnak a Molyon az eddigi kötetek. Ennek van a legmagasabb értékelése. Kételkedő ember is vagyok, ezért megnéztem a Goodreads-en is, dettó. Önhitt ember is vagyok, ezért belenéztem magamba, és azt találtam, hogy nálam ez eddig a leggyengébb kötet. Hát lehet egy ekkora monumentális vállalkozásban éveken keresztül tartani ugyanazt a színvonalat? Aligha hihető, valamikor kell lennie egy mélypontnak, jönni kell a kifáradás jeleinek.

Pedig a könyv alapvetően ugyanazt hozza, mint a korábbiak. Itt az egyetemi évek és az írói indulás van terítéken, jó sok lehetőséget ad KOK-nak, hogy folytassa a jól bevált önmarcangolást, élveboncolást. Talán túl sokat is, nekem egy idő után már agyamra ment ez a monoton nyavalygás, hogy szar vagyok, sosem lesz belőlem író, írok inkább kritikákat, persze jó lehúzósakat, hogy azoknak se legyen jó, akiknek sikerült. Plusz a magánéletben is egy szar alak vagyok, megcsalom, aki szeret, jobban érdekel az irodalmi siker, mint a párom boldogsága. Na jó, mondjuk ezzel nem mondott újat a művészi alkatról.
Mindehhez pedig valahogy a szöveg is hozzáromlik. Amit eddig természetes egyszerűségnek, keresetlenségnek olvastam négy könyvön át, az itt pózolásba, néhol már bénázásba fordult át. Különösen a könyv elején feltűnő ez. Arra gondoltam, hogy az íróakadémiai évet – ami különösen lehangolóan sikerült neki írói szempontból – akarja illusztrálni, felerősíteni ezzel a gyenge szöveggel, és ha így van, akkor remekül sikerült, de ha nem, hát akkor nem.
Ráadásul, büntetésképp ez az eddigi leghosszabb kötet (a 2. majdnem ennyi, a többihez képest 150-200 oldal +), bőven megérte volna húzni belőle mellékszálakat, és a kezdeti írói próbálkozások szövegbe emelése is inkább csak ön- és olvasó kínzásnak tűnik.

1 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Képtelen vagyok bármilyen mértékben, objektív, „normális” értékelést írni erről a könyvről. Sajnos, nem sajnos totálisan elfogult vagyok Knausgard-dal szemben, és most már látom, hogy felőlem aztán szinte bármiről írhatna akkor is elolvasnám :-)

Az Álmok középpontjában az írói pályája kezdeti nehézségei, mindennapi küzdelmei és belső vívódásai állnak, emellett a szerelmei, aktuális párkapcsolatai ugyanolyan fontos szerepet kapnak. Folyamatos bizonytalanság, lelki és szellemi tusák tömkelege, szárnypróbálgatások, botlások, bukások és apróbb sikerek váltogatják egymást.

A regény végére körbeér a történet és elérkezünk ahhoz az időpillanathoz, amivel a legelső részben kezdődött minden: az apa végre halott. Ez hatalmas megkönnyebbülés és egyben persze bűntudat is számára, hiszen nem illik így éreznie.

Ennek a résznek véleményem szerint a fő motívuma éppen ez az ambivalens érzés, úgy általában mindennel kapcsolatban, hogy végre rájön arra, hogy mi az, amit ő saját maga igazán szeretne az élettől, a szerelemtől, a családjától, de úgy érzi, hogy ez nem fér bele a társadalmilag elvárt és normálisnak tartott keretbe. Ez a kettősség egy permanens bűntudatot alakít ki benne, ami ellen folyamatosan vívott harcában önkéntelenül is sebeket ejt magán és másokban is.

Persze most is megkapjuk többször is, hogy igazából már nem is emlékszik semmire sem, minden olyan elmosódott, csak egy-két villanásnyi emlékkép maradt a régmúltból, ennek ellenére sikerül több, mint 600 oldalon keresztül a lehető legaprólékosabb részletekkel mesélnie.

Kíváncsian várom az utolsó, leginkább vitatott és legesleghosszabb részt. És persze addig végre el kellene már kezdenem Proustot olvasni :-)

4 hozzászólás
robinson P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Knausgård hosszú és kitartó munkával vált márkanévvé napjaink északi irodalmában. A művész arcképe tovább gazdagodik, mélyül az olvasó előtt. A 19 éves Karl Ove Bergenbe kerül, hogy az írásra összpontosítson. Bejut a a helyi íróakadémiára, tovább mélyítve ismereteit, tanulni az írás mibenlétét. Éli a felhőtlen és laza diákéletet: órákra jár, rendületlenül ír, olvas és bulizik. Az alkohol és a szex egyébként is egy fő motívuma a cselekménynek.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/04/almok.html

volgyi_anna I>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Első regény az írótól, amit elolvastam. (A sorozat 2. részét még tavaly nyáron tettem félre, azóta is csak Insta fotókhoz vettem elő, mert vastag és mutatós).
Két nap alatt daráltam be a könyvet, mert nem csináltam mást, csak olvastam – és ezt annak ellenére tettem, hogy sokszor ott zakatolt a fejemben uncsi, uncsi, uncsi, ez vajon kit érdekel, uncsi, uncsi, uncsi. Ezek a gondolatok főleg a családos részeknél törtek rám, hiszen a regény nem ezt ígérte, hanem azt, hogy az írásról fog szólni, és igen, volt benne szó írásról, fő motívumként végigkísérte a szöveget, mégis kevésnek éreztem azt, amennyi szó esett róla, mert szerintem Knausgardnak nem kellett volna 600 oldalon át ENNYIRE sokat locsognia minden egyébről a fő motívumon kívül. Vagy lehet, hogy azért csinálta, mert ezeket is az Álmokkal próbálta összefüggésbe hozni? Valahogy nem jött át. Szóval az olvasással/írással kapcsolatos részeket faltam, ezek sokat adtak (csak ezért nem nyomok 3,5 csillagra), a csajozós, barátos, családos leírásokat pedig iszonyúan untam, mert úgy éreztem, néhány kivételtől eltekintve nem történt semmi érdekes ezekben a jelenetekben.

10 hozzászólás
mbazsa P>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

„Kedves Karl Ove Knausgard! Nagy fsz Ön, leginkább egy nagy sggberúgást érdemelne, viszont a regényfolyama krva jó, imádom. Szeretettel: MB, egy nyájas olvasója”

Egy ilyen képzeletbeli levelet tudnék elképzelni, amit persze sohasem küldenék el a norvég fenegyereknek. K.-európai olvasóként KOK regényeiben leginkább az idegesített, hogy a fene nagy jó dolgában nem tudott mit kezdeni „a boldog északon”. (Nem úgy mint Kim Leine a Kalakban, aki meg szr dolgában nem tudott mit csinálni.) Értem én, hogy egy igazi sggfej volt Karl Ove apja, (ebben sorstársak vagyunk), meg hogy önmagát kereste, és író akart lenni, és ezer akadályt kellett legyőznie, meg ilyenek. De nem akarom a magas lóról hinteni az igét, ki vagyok én, és milyen jogon képzelem azt, hogy mások fölött pálcát törjek. Persze az egyes regények elolvasása után szinte mindig, amikor letettem az aktuális kötetet, mégiscsak empátiát éreztem az író iránt, és megesett rajta a szívem, ez most sem volt másképp. spoiler

Általában minden Harcom-kötet értékelésében leszoktam írni, úgyhogy most is ezt teszem: KOK varásza abban rejlik, hogy a szövegeiben nincs semmi rendkívüli, és pont ez „a semmi rendkívüli” teszi rendkívülivé a regényfolyamot. A kedves olvasó Knausgard életét olvasva folyamatosan reflektál a saját életére, elemez, értékeli az eddig megtett utat. Valami olyasmit ragad meg az író, ami egyszerre személyes, egyedi és megismételhetetlen, de ugyanakkor meg egyetemes, univerzális, és bárkivel megtörténhet, megtörténhetett volna, megtörtént, vagy meg fog történni.

Na, és milyen KOK legújabb kötete? Ha valakit a sztori érdekel, akkor olvassa el a fülszöveget, zanzásítva le van írva, hogy mire számíthat. spoiler Persze néhány mondatban el lehet mondani, amit Kanusgard több száz oldalon részletesen ecsetel, de a jártas KOK-olvasó már tudja, hogy úgy sem ez a lényeg. Több mint 600 oldalon keresztül a norvég író bergeni éveit kísérhetjük nyomon 1988–2002 között. Szerintem leginkább az íróvá válásról szól ez a regény. A kör bezárul, oda jutunk vissza, ahonnan annak idején az első kötet, a Halál elkezdődött. spoiler Nagy utat tettünk meg, több mint 2500 oldalon, és valószínűleg az olvasó sem ugyanaz az ember, aki pár éve, 2016-ban a kezébe vette a regényfolyam nyitányát. Visszatérve a bekezdés elején feltett kérdésre: Knausgard hozza a szokásos színvonalat, és megint csak elkápráztat.

Az Álmok elején KOK megint csak a bolondját járatja velünk: az írja, hogy nem emlékszik semmire a majdnem másfél évtizedes bergeni tartózkodására, azt ebből „az amnéziából” mégiscsak több mint 600 oldalnyi szöveg kerekedi ki. A regényben megint csak olyan epizódokba tekinthetünk be, amelyekre már korábbi kötetben voltak utalások. spoiler Ugyancsak betekintést nyerhetünk az író műhelyébe, hogy hogyan lesz az életből vett nyersanyagból irodalom. Na, és persze megneveztetik, hogy milyen elődök hatottak az íróra. spoiler

A Harcom regényfolyam egy nagy vallomás, amelyben a norvég író ország-világ előtt nyilvánosan megbánja bűneit, és az olvasótól kap rá feloldozást. Tudom közhely, de azt gondolom, hogy az irodalomterápia működőképes. (Akárcsak Kim Leine esetében a Kalakban.) KOK számot vet korábbi életével, és lezárja ezt a Harcomban. spoiler

Kíváncsian várom tehát a záródarabot, ami ha jól tudom, egy több mint 1000 oldalas esszékötet lesz, amelyben KOK mindent megmagyaráz. Ha túlmagyarázza a bizonyítványát, akkor sem fog érdekelni, elolvasom. Aztán majd egyszer, évekkel, évtizedekkel később, a Harcom kötetetek érdemes lenne kronologikus sorrendben is újraolvasni. Persze még előtte „a francia Knausgardon”, Prouston is át kéne, kellene, (kellett volna rágnom) magamat.

VeronikaNy>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Mit lehet elmondani egy ötödik részről, főleg, ha ez nem is igazán különálló könyv, hanem egyetlen többezer oldalas regény egy fejezete inkább? Aki idáig eljut, az már elég sokat tud Knausgård életéről, motivációiról, sokkal többet, mint amit valaha szeretett volna tudni; kezdődött az apja halálával, majd a saját gyermekei születésével, utána jött a saját gyermekkora, kamaszkora, az Álmokban pedig már fiatal felnőtt. Sokak szerint bármilyen sorrendben olvasható, szerintem azért van ebben az egészben koncepció, olvassuk úgy, amilyen sorrendben az író gondolta, van ennek íve, ez a kötet zárja a kört, az apa halálával fejeződik be.
Azt már tudjuk, hogy Knausgård szorong, sokszor gonosz, nem teszi magát szerethetővé túlzottan, na ez az íróvá válása, felnőtté válása közben sem változik, életének kis sikerei és nagy kudarcai mind azt támasztják alá: tudjuk, értjük, mitől lett ekkora görény, de hát az lett.
Ezt tartom eddig a sorozat leggyengébb láncszemének, mármint nem gyenge, vagy rossz, csak az eddigiekhez képest kevésbé kápráztató a fénye, és szerintem azért, mert túl nagy időintervallumot fog át, és ahhoz képest az íróakadémia túl nagy terjedelmű. Több, mint tíz év, íróakadémia, egyetem, munka, egyetem, szerelmek, nagy szerelem, házasság, majd a házasság padlóra küldése. És alkohol, rengeteg alkohol, mintha egyetlen otthona lenne: a mámor, ami nála tényleg mindent bekebelezett.
Akármennyire is fájóan őszinte és részletekbe hajló volt a Halál és a Szerelem, azért voltak ott fehér foltok, amelyeket most szépen kitöltött. Akkor most jöjjön a Harcok, teljesen túszul ejtett Knausgård, muszáj folytatnom.

pufirizs>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

az 'utolsó' rész 600. oldalánál, az ágy közepén ülve, teljesen magamba roskadva, sipítva: neheeeeeeemmm akarom befejeeeeeezni!!

aztán befejeztem, szóval ezt az elmúlt 6 hétre, 5 kötetre, 2500 oldalra:
kérdezgették persze többen is a hetek alatt, akik látták nálam a könyveket, hogy mi ez, milyen, és miért érzek égető vágyat arra, hogy egy norvég fickó nem különösebben érdekes életéről olvassak, miközben pont ez volt a legerősebb indíték, hogy találjak erre valami épkézláb választ, mondjuk azon a frázison túl, hogy mert messzire megy. aztán a második kötet elején, a következő mondatoknál megértettem.
'Talán valami baj van a kabátommal? Talán nem kellene így felhajtani a galléromat? És a cipőm? Olyan, amilyennek lennie kell? Nem járok egy kicsit furcsán? Nem zuhanok kissé előre? Ó, milyen idióta voltam, komplett idióta. Az ostobaság lángja lobogott bennem. Egek, mekkora idióta voltam. Micsoda együgyű, ostoba, megveszekedett idióta.'
dehát ez az ember úgy járkál a városban, hogy azt feltételezi, hogy minden járókelő egy elcseszett nagy idiótának gondolja! öntudatlanra issza magát esténként és napokig szorong utána! képes órákig ülni egy társaságban anélkül, hogy megszólalna! embereket tart távol magától az arroganciájával akaratán kívül!
látom ezeket leírva, a mindennapi élet kudarcait, hol kisebbeket, hol nagyobbakat, és valamiféle feloldozást érzek. elkúrt dolog, hogy megnyugtatja a lelket, ha egy másik ember kiállítja magáról a (feltehetően részben fiktív) szegénységi bizonyítványát, de működik. és innentől nem volt megállás, Karl Ove és én a buszon, Karl Ove és én az ágyban, Karl Ove és én, mind a ketten részegen, Karl Ove és én az esőben, ő a kabátom alatt, meg ne ázzon.

legjobban az első kötetet szerettem, majd így jön utána a többi: 2, 4, 3, 5, de a legtöbb szamárfülezés a másodikban van, amiről olvasás közben azt gondoltam, hogy nem tetszik különösebben. az ötödik volt az egyetlen, aminek az olvasása közben néhol unatkoztam.

8 hozzászólás
Ildó>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

     Oly rég fejeztem már be az előző kötetet, hogy tartottam tőle, milyen élményt fog most ez nyújtani. De minden félelmem alaptalannak bizonyult, mert bizony minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Egyből teljesen ráhangolódtam Knausgård utánozhatatlan hangjára, és csak faltam a lapokat.
     A recept ugyanaz, amit a korábbi kötetekben megszoktam, a legapróbb részletekbe belemenő visszaemlékezés, élet felidézés egy kis önmarcangolással vegyítve, ami érthetetlen módon tetszik az olvasóknak.
     Az utolsó monstrum van még hátra a regényfolyamból. Bármennyire is olvasnám már az Évszakok című sorozatát, amelynek köteteiről rendkívül kedvcsináló értékeléseket írtak a figyeltjeim, meg fogom várni azt, amikor rám tör az az érzés, hogy nekem most Knausgårdot kell olvasnom, ahogy a korábbi kötetekkel is volt. Akkor nagyon gyorsan le fogom darálni azt az 1000+ oldal is.

Dmitrij>!
Karl Ove Knausgård: Álmok

Küszöbön a zárókötet, pedig szeretném, ha sohasem érne véget.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

robinson P>!

Jó érzés volt a tengernél lenni. Érezni az enyhén sós illatot és a víz felől érkező párás fuvallatot. Az már az én tengerem volt, majdnem otthon voltam.

2 hozzászólás
Csabi >!

– Na és Bob Dylan? Annyira jók a szövegei! Hahaha! Botrány, hogy még nem kapott Nobel-díjat.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bob Dylan · Nobel-díj
7 hozzászólás
Csabi >!

Arra gondoltam, hogy a próza olyasmi, amiben meg lehet pihenni, ahogy egy helyen, egy fa alatt, vagy egy kerti székben, és hogy ez önmagában is érték. Tulajdonképpen minek cselekményt írni? X szereti Y-t, Z megöli A-t, B sikkaszt, és C felfedezi… A fia, D mélységesen szégyelli magát, és egy másik városba költözik, ahol megismerkedik E-vel, összeköltöznek, születik két gyerekük, F és G… Mi egy apa leírása egy réten álló fáéhoz képest? Egy gyerekkor leírása egy magaslatról megfigyelt erdőéhez képest?

337. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Ennek a férfinak valaha olyan karizmatikus kisugárzása volt, mint egy királynak.
Semmi sem maradt belőle.

2 hozzászólás
robinson P>!

Felpillantott, és a tekintetünk találkozott.
Elmosolyodtunk.
Ó, az a meleg szempár!
A fény, ami körülveszi

forElle>!

És a magány, amit még mindig éreztem, mindig kapaszkodóul szolgált azóta is, mivel az egyedül az enyém. Amíg velem van, senki sem bánthat, mert amit esetleg bántanak, az valami más. A magányt senki sem veheti el tőlem. A világ mozgásteret nyújtott nekem, ott mindenféle megtörténhetett, de a bennem lévő térben, ami igazán én voltam, mindig minden változatlan maradt. Minden erőm abban rejlett.

Kapcsolódó szócikkek: magány
1 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!

Ám valami mégiscsak történt a nevemmel, megkeresett a Kritikkjournalen, hogy írjak kritikát egy japán szerzőről, Murakaminak hívták, a könyv egy olyan fickóról szólt, aki különleges birkákat kerget, és eléggé lehúztam, főleg a nyugatisága miatt.

463. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Murakami Haruki
4 hozzászólás
robinson P>!

Szerelmeskedtünk, aztán zuhanyozni akartunk, de a víznek olyan szaga volt, mint a
rothadt tojásé, nem bírtam megmaradni alatta, Gunvor közölte, hogy itt mindenütt ilyen a szaga a víznek, a vulkanikus kőzetből jön, az a borzalmas bűz a kén szaga.
Néhány héttel később megkedveltem azt a szagot, ahogy mindent megszerettem Reykjavíkban és az ottani életünkben.

Chöpp >!

Gyakran túl gyorsan megnyíltam, legalábbis amint négyszemközt maradtam valakivel, amit úgy kerültek az emberek, mint a pestist. Az alternatíva az volt, hogy meg se szólaltam. Csak így tudtam működni, ez képezte a teljes regisztert.

353. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Mi más a tudat, mint a lélek tengerének felszíne? Mi más, mint színes kishajók, sodródó műanyag palackok és uszadékfák, hullámok és áramlatok, amelyek egy nap megjelennek a több ezer méteres mélység tetején? Illetve a mélység nem is a megfelelő szó. Mi más a tudat, mint egy zseblámpa fénycsóvája a sötét erdő mélyén?

307. oldal

Kapcsolódó szócikkek: lélek · tudat

A sorozat következő kötete

Harcom sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Annie Ernaux: Lánytörténet
Vida Gábor: Egy dadogás története
Douglas Stuart: Shuggie Bain
Kim Leine: Kalak
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Szilasi László: Luther kutyái
Benkovics Péter: 60 óra küzdelem
Kuki Gallmann: Álom Afrikáról
Kun Árpád: Megint hazavárunk
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis