Sans-Ear (Winnetou 3,5) 89% 28 csillagozás

Boldog az, aki boldog gyermekkora hitét magával tudja vinni mindenüvé a szíve mélyén, és meg tudja őrizni.

121. oldal

Egy férfi tettekkel beszéljen.

163. oldal

A főnök akkor főnök, ha bátor és erős.

225. oldal

A legcsekélyebb dologra is figyelemmel kell lenni, semmit sem szabad szándékainkból elárulnunk, mert minden elővigyázatlanság megbosszulja magát.

122-123. oldal

– Rám fér egy kis pihenés – feleltem, és elnyúltam a fűben. Elővettem egyik saját gyártmányú szivaromat, és rágyújtottam. Sam nagyot nézett. Orrlyuka kitágult, amint a füstöt eregettem. A prérin nem könnyű dohányhoz jutni, és a szivart különösen megbecsülik.
– Hát ez csodás! – lelkendezett Sam. – Hogy jutottál ahhoz a nagyszerű szivarhoz, Charlie?
– Nálam mindig van legalább egy tucat. Parancsolsz belőle?
– Parancsolok? Kérek, könyörgök!
Átnyújtottam neki egy szivart; mohón rágyújtott, mélyen leszívta a füstjét, sőt indián szokás szerint lenyelte, és a gyomrából eregette elő megint. Arcán olyan átszellemültség tükröződött, mintha hurik ölében ülne Mohamed paradicsomában.
– Isteni szivar! Még azt is megmondom milyen fajta.
– Értesz hozzá, Sam?
– De mennyire!
– No, miféle?
– Virginiai!
– Nem.
– Akkor életemben először tévedtem. Igaz, ez kubai!
– Az sem.
– Csak nem brazíliai?
– Soha!
– Áruld el végre, miféle!
– Nézd meg jobban – feleltem. Elővettem egy új szivart, és szétbontottam.
– Megőrültél, Charlie! Egy ilyen csodás szivart tönkrenyúzni! Akármelyik tőrvadász, ha már rég nem jutott füstölnivalóhoz, öt hódprémet is adna érte.
– Nem érdekel. Két-három nap múlva új szállítmányt kapok.
– Új szállítmányt? Honnan?
– A gyáramból.
– Neked szivargyárad van? Hol?
– Ott, ni! – feleltem, és a musztángomra mutattam.
– Charlie, az istenre kérlek, ne szédíts!
– Hát ha nem hiszed, megmutatom neked a gyáramat.
Swallow-hoz léptem, meglazítottam a nyergét, és egy kispárnát vettem ki alóla.
– Nyúlj bele! – mondtam, a párnát kigombolva.
Belenyúlt, és egy maroknyi levelet húzott ki belőle.
– De hiszen ezek lapulevelek!
– Ha nem is lapu, de olyasféle. Megfelelő leveleket tépek, ha rájuk akadok, és beteszem ebbe a párnába. A nyergem alatt tartom. Ott a melegben erjedni kezd, és – ez a szivarom titka. Ha nem is csemege, de egy vadnyugati vadásznak, aki esetleg hónapok óta hiába eped valami füstölnivaló után, nagyon jól megfelel, mint…
– Mint például nekem! – vágott a szavamba Sam.

33. oldal

– Ez nagy varázslat! – mondta To-kei-sun. – A sápadtarcú a komancsok lelkét varázsolta erre a vékony fehér bőrre. Ez itt To-kei-sun, itt ül a három törzsfőnök, itt állnak a sátrak és a harcosok. Mit akar a fehér ember ezzel csinálni?
Tulajdonképpen semmi szándékom sem volt vele, de megdöbbenését látva, eszembe jutott, hogy talán hasznomra fordíthatom. Elvettem tőle a papírlapot, galacsinná gyúrtam, és golyó helyett puskámba helyeztem.
– Lelketek most itt van a puskám csövében – mondtam. – Ha kilövöm a levegőbe, foszlányait elviszi a szél. Lelketek akkor sohasem jut el az örök vadászmezőkre!
Mindig tudtam, hogy sok nép nagy jelentőséget tulajdonít a képmásnak és azonosítja a személlyel, akit ábrázol. De hogy rajzomnak és szavaimnak ilyen óriási hatása lesz, igazán nem képzeltem volna. A négy főnök rémülten felugrott helyéről, és a harcosok arcán iszonyat tükröződött. Siettem aggodalmukat eloszlatni.
– Testvéreim üljenek le nyugodtan, és szívják el velem a békepipát! Akkor visszaadom a lelküket, és nem lesz semmi baj!

209. oldal

Már több préritüzet éltem meg, de egyiket sem lehetett ehhez hasonlítani. Az egyes kaktuszcserjék olyan pattogással gyúltak lángra, mintha puskák ropogtak volna, majd olyan zaj támadt, mintha egy ezred katonaság lövöldözne, s ágyúk is beleszólnának a harcba. A lángok az ég felé törtek, s az izzó párákat csillogó szikrák járták át, ahogy a kaktusz tüskéi, mint megannyi kilőtt nyíl, a magasba röppentek.
Még nem tudtam, mi lesz ebből, de erősen reméltem, hogy az égő bozót hősége valami változást idéz elő. Megfordultam, és visszafelé indultam, de már félúton Sammel és Bobbal találkoztam, akik a két lovat vezetve utánam jöttek.
– Mi történt ott, Charlie? – kérdezte Sam, abba az irányba mutatva, ahonnan jöttem. – Először azt hittem, földrengés. Most már látom, a kaktusz tüzet fogott a melegtől.
– Nem a melegtől, Sam. Én gyújtottam fel.
– Felgyújtottad? Minek?
– Hogy esőt kapjunk.

85. oldal

Nem kellett mélyre ásnia, hogy rengeteg aranypor és aranyszemcse kerüljön elő. Elborzadtam, amint azokra a szerencsétlen áldozatokra gondoltam, akiknek ez a „halálos por” lett a végzetük. ("Deadly dust")

125. oldal