Winnetou (Winnetou 1-4.) 486 csillagozás

Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou Karl May: Winnetou

A hajdanában világszerte divatos német kalandregényírónak legismertebb és legjobb könyvét tartjátok kezetekben. Hősének a legeszményibb indiánnak neve – Winnetou – immár fogalommá lett, akárcsak e könyv sápadtarcú hőseinek neve: Old Shatterhand, Old Firehand, Old Death. Szép vadászatokkal, izgalmas vágtákkal és indián csatákkal fonódtak össze ezek a nevek, velük gyermekkorunk fordulatos, érdekes olvasmányaira emlékszünk valamennyien, apák és nagyapák egyaránt. Karl May néhány maradandó regénye közül ez a história is érdemes volt arra, hogy megmentsük a feledéstől. Szinnai Tivadar szép, irodalmi értékű átdolgozásában lehettek tanúi és részesei ti is Winnetou és Old Shatterhand eseményekben gazdag, nagy barátságának. – Az új kiadás két kötetben, az előző kiadás teljes szövegével jelenik meg.

Winnetou a vörös gentleman címmel és May Károly névvel is megjelent.
A 2017-es kiadás kivételével minden kiadás a teljes sorozatot tartalmazza.
Szinnai Tivadar fordítása kicsit rövidített átdolgozás.

Eredeti megjelenés éve: 1893

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jonatán Könyvmolyképző Könyvmolyképző · Karl May művei I. sorozat - Indián történetek Duna International · Karl May-életműsorozat

>!
Ciceró, Budapest, 2017
62 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634320333 · Fordította: Kincses Edit · Illusztrálta: Alexander von Knorre
>!
Adamo Books, 2016
ISBN: 9789633876954
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
1080 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639492400 · Fordította: Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Szecskó Tamás

24 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Winnetou · Old Shatterhand · Old Death · Sam Hawkins · kajova törzs (Kaiowá) · Sans-Ear

Helyszínek népszerűség szerint

Louisiana · préri · Szahara · Texas · Vadnyugat


Kedvencelte 101

Most olvassa 23

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 62


Kiemelt értékelések

Arianrhod P>!
Karl May: Winnetou

Winnetouval kezdtem meg 12 évesen „népművelői” karrieremet. Az osztályban a fiúk nem szerettek olvasni, de csúfoltak, hogy én mindig azt teszem. Aztán egyszer hetykén rávilágítottam, hogy nekik fogalmuk sincs arról, ki az a Winnetou, és hogy hogyan harcolnak az indiánok. Se köpni, se nyelni nem tudtak, és én kiselőadást rögtönöztem nekik az olvasmányaimból. Sikerrel jártam, nem sokra rá mindegyikük indiános könyvet kezdett olvasni.

15 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Karl May: Winnetou

Elolvasva kb. nyolcvanszor. Állapota: saláta. Gerinc: felismerhetetlen. Borító: elmosódott. Kiszolgálta édesapámat, aztán engem, aztán a húgomat. Az első fejezetek lapjai előbb megcsonkultak, aztán elengedték a kötést, aztán egyszerűen kihullottak, úgyhogy ki kellett venni a könyvet a könyvtárból, írólapra írógéppel legépelni az első oldalakat, és úgy pótolni az elveszetteket.

>!
Móra, Budapest, 1966
650 oldal · keménytáblás · Fordította: Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Würtz Ádám
2 hozzászólás
Simon_Ziti>!
Karl May: Winnetou

Igazi kalasszikus kalandregény. Nagyszüleim könyvespolcán találtam rá. Örülök, hogy elolvastam. Bosszantkodhatnék a nagyotmondások miatt, de ez kell az ilyen történetekhez, hogy annyira hihetetlenek legyenek, hogy már szinte valóságosnak gondoljuk.
Az tetszett a legjobban, ahogy a narrátor Winnetout felmagasztalta mikor az ő cselekedetei néha sokkal nagyobbak voltak.
Fiatal fiúkkal szerintem könnyen megszereteti az olvasást.

Sárhelyi_Erika I>!
Karl May: Winnetou

Én még abból a generációból való vagyok, amelyikben a lányok is olvasták az indiánregényeket. Szerintem alap. Hogy valaki ne akarjon feleségül menni az Oldsatterhendhez? Olyan nem is volt. Én csak tudom.

19 hozzászólás
Tiger205>!
Karl May: Winnetou

Hihetetlen, hogy eddig még nem értékeltem.
Epikus, emblematikus könyv (sorozat).
Egy könyv, amely generációk (közép-európai) gyermek-fiainak életét befolyásolta.
Egy könyv, melynek nem jó a vége, szomorú az eleje, és mégis annyira szeretjük.
Mert mese, elvarázsol elrepít valahova, ahol az igaz szív még nem csak frázis volt, hanem életfelfogás, és a hol medvetalpat ettek áfonyával (ki nem vágyott volna erre akkor – most megennéd, ha eléd tennék?).
És Old Firehand az firehand és nem fájerhend, és én is old Satterhand voltam (bármit jelentsen is) és volt medveölő puskám, és nem volt baj nyáron, hogy nincs 48 tv csatorna, meg heti 8 új mozifilm, mert JÁTSZOTTUNK indiánosdit.
És jó volt.
ÉÉs hogy mindezt egy ember a német dolgozószobájában ülve találta ki? Kit izgat.
És igen, én is azt hittem, hogy ha lassan szomjan halnék egy sivatagi kaktuszerdőben, csak fel kell gyújtani, és jön az eső.
Ez mondjuk nem igaz ne próbáljátok ki, és nem csak a hatalmas környezetvédelmi bírság miatt…

3 hozzászólás
SDániel P>!
Karl May: Winnetou

Kalandok, hűség, bajtársiasság, becsület, csel, két világ találkozása – ezek az összetevői Karl May örökbecsű regényeinek, generációk kedvenceinek, köztük bármelyikünk szüleinek, nagyszüleinek, akik rongyosra olvasták Winnetou és fehér testvére, Old Shatterhand kalandjait, utazásait, amiknek köszönhetően maguk is átlovagoltak a prérin, elszívták a békepipát az indiánok táborában, meglátogatták a Sziklavárat, Amerika és Mexikó vadregényes tájaival is megismerkedtek. Nem hiszem, hogy kell ennél több, hogy egy igazi élményben legyen részünk.
És bár igaz, hogy mai szemmel nézve nem túl bonyolultak a történetek, a figurák egydimenziós, fekete-fehér jellemek (kivéve talán személyes kedvencemet, Old Death karakterét), helyenként giccses kifejeződések tarkítják, de, és ez a nagy „de”: az olvasót mindez nem is érdekli, amikor végre elmerül May világába és átéli a fent említetteket. Ez az, ami számít.
Az ifjúság és felnőttkor kedvence szerintem még nagyon sokáig meg fogja tartani helyét a listán.

>!
Móra, Budapest, 1966
650 oldal · keménytáblás · Fordította: Szinnai Tivadar · Illusztrálta: Würtz Ádám
2 hozzászólás
LuPuS_007 >!
Karl May: Winnetou

8-10 évesen fejdísszel, nyíllal, antennacsőből készített köpőcsővel- igen azok a dél-amerikai rokonok-, téli csizmából átalakított pikádó tartóval- na ezt meg tényleg nem használták az apacsok-, felszerelkezve mi is az erdőt jártuk.
Mi inkább indiánok voltunk és nem érdekeltek a sápadatarcúak,- ja mi nem is voltunk sápadtak, mert sokat voltunk a napon.
Néhány indiános könyv olvasása miatt valahogy elsiklottam a Winnetou felett, bár ellenem szólva ezt a könyvet még 1987-ben kaptam, de inkább filmen néztem. Ezek nem voltak megtiltva a gyermekeknek. „A 22-es csapdája” vagy éppen a „Most és mindörökké” igen, bár nem értettem a szülőket sem.
NEM NÉZHETED MEG, DE NYUGODTAN ELOLVASHATOD!
Vissza W-hez, a könyv végén megemlítik, hogy ez a kamaszok könyve, és a felnőttek csak azért olvassák el mert, újra gyerek akarnak lenni. Valami Pán Péter szindrómásnak kell lenni, hogy Winnetou-t olvasson az ember felnőtt fejjel azért, mert gyermekként ezt a művet eljátszottam olvasás helyett, szerintem nem lett semmi bajom. S azon többi olvasó aki felnőtt fejjel veszi elő azokra is igaz, remélhetőleg.

A mindennapok mellé becsempészett kalandok, Ezüst Puska, Medveölő, Sam Hawkins kacagása/vonyítása, inkább a mindennapok skatulyájából való kitörést adja, a szabadság utáni vágyunkat, amelyet lehet csak akkor éltünk meg igazán amikor gyermekek voltunk.

Én az vagyok ma is, csak egy felnőtt testébe kényszerítettek.

1 hozzászólás
Belle_Maundrell >!
Karl May: Winnetou

Nem igazán állt szándékomban elolvasni ezt a könyvet, de ez már a második év, hogy anyukámmal házi várólistacsökkentést tartunk, és természetesen nem úszhattam meg Winnetou nélkül.
Nyáron már megpróbálkoztam Az inka örökségével (szintén anyai nyomás), ami egyáltalán nem nyűgözött le, és erős túlzás lenne azt állítani, hogy tűkön ülve vártam életem második Karl May-kötetét. Még mindig nem ájultam el a bácsitól, de azért ez egy fokkal jobban tetszett.

Teljesen egyetértek az utószóval abban, hogy May regényeit gyerekként vagy legfeljebb kamaszként kell olvasni, amikor még elvarázsolnak minket a kalandok meg a préri bája, és lazán szemet hunyunk a hibák fölött. Háklis kifinomult olvasóként viszont már nem tudtam ezt tenni, és bár teljesen nyitottan álltam hozzá (még a borzalmas film nevetséges kamuapacsait és különös nyelvüket is igyekeztem kiűzni az emlékezetemből), egyszerűen nem tudtam nem látni, hány sebből vérzik.

Kezdjük ott, hogy engem borzasztóan zavart az egész felépítése. Több mint nyolcszáz oldalon keresztül szaladgálunk a vadnyugaton, mindig jön valami kaland, ahol Old Shatterhand, ez a német polihisztor és multifunkcionális félisten akciózhat és megcsillogtathatja mindenre is kiterjedő tudását és aranylóan ragyogó egóját, miközben csatlakozik hozzá legalább egy másik Old, Winnetou vagy néhány idegesítően fura emberke, hogy együtt megmentsék a világot… vagy legalábbis a vasutat, egy indián törzset vagy a telepeseket, amelyik előbb akad. Hiányoltam valami nagyobb drámai ívet, ami értelmet ad ennek a terjedelemnek, de nem igazán kaptam meg. spoiler Old Shatterhand más kalandjaira (és nyilván hőstetteire) tettcélozgatásai is az agyamra mentek, olyan volt, mintha egy filmben folyton a kimaradt jelenetekre utalnának.

Az is olyan fura volt, hogy Winnetou meglepően keveset szerepel. Ha már ő a címszereplő, akkor azért többet vártam volna. Csak néha-néha feltűnik, akciózik kicsit és elmond pár apacs bölcsességet, de amúgy Old Shatterhand öntömjénezése az egész. Ó, a drága jó, megismételhetetlenül csodás Shatty, ez az isteni magasságokba emelkedő Übermensch… szerintem csak Poirot-nak van ekkora egója, mint neki. Engem ez az ember úgy irritált, hogy néha már kínomban röhögtem rajta. Például amikor esőt csinált a sivatagban egy igencsak megkérdőjelezhető eljárással. Mellesleg nagyon remélem, hogy ezt afrikai hőstettei során is megtette. Vagy ahogy mindig mindenkinek megmondta a tutit, még a veterán vadnyugati kalandoroknak is, és bármibe kezdett, az jobban ment neki, mint azoknak, akik évtizedek óta foglalkoztak vele. A kedvenc momentumom mégis az, amikor mindig megvárta, amíg agyonfényezik Old Shatterhandet, mielőtt bevallja, hogy ja, amúgy én vagyok, csak eddig elfelejtettem szólni. Ó, és amikor megjegyzi, hogy nyilván nem ismerték fel, különben már elaléltak volna lenyűgöző hírétől. Édes jó Manitum, kikészített ez az ember…
Amúgy meg tök képmutató, mert állandóan nyomatja a nagy szavakat a nemes indiánokról, akiket annyira csodál, de azért mindkét alkalommal, amikor szóba kerül az indián nővel való házasság,akkor kategorikusan kijelenti, hogy erről természetesen szó sem lehet, mert egy európai és gondolom német férfi nem süllyedhet idáig. De még ő a nemes lélek, mert nem csábítja el a lányokat hiú reményekkel. Hát szerintem meg egy rasszista pötsch vagy, Shatty. Erről a remek becenévről nem tudok leszokni. A fekete Bob ábrázolása is olyan kellemetlen volt, amiatt is, hogy úgy beszélt, mint egy benszülött, aki még csak ismerkedik az angol nyelvvel, Old Shatterhand joviálisan leereszkedő stílusáról meg inkább ne is szóljunk.

Hősies és csodálatos elbeszélőnk és feltételezem, hogy az író alteregója mellett a többiek is meglehetősen lapos karakterek. Nem olyan irritálóak, mint Old Shatterhand, de senkinek nincs normálisan kidolgozott jelleme, mindenki siralmasan egydimenziós. Igen, sajnos maga Winnetou is, pedig belé helyeztem minden reményemet. Esetleg még Old Death elment, de a többiekre szerintem nem is fogok emlékezni egy-két hónapon belül.

Karl May stílusa még mindig nem jön be, egyáltalán nem fog meg az írásmódja. Ráadásul most valami különös időzavarba is kerültem miatta, mert szerintem egyáltalán nem lehetett követni, mennyi időt ölel fel a cselekmény, és a szereplők korát illetően is volt egy-két logikai bukfenc.
Valami nyilván van az író könyveiben, ha többnemzedéknyi ifjú olvasó rajongott értük, de én sajnos nem leltem meg a titok nyitját. Mondanám, hogy azért, mert túlkorosan kezdtem, de erős a gyanúm, hogy tíz-tizenkét évesen még eddig se jutottam volna, hanem simán félbehagyom.

Na mindegy, a jó hír, hogy anyám mégsem fog kitagadni, mert belátta a hibáit, amikor hosszasan kifejtettem neki, csak az ő éleslátását elborítja a gyerekkori vagy a békepipa rózsaszín köde. Egyszer elment, de szerintem sosem lesz belőlem Karl May rajongója. Ha már indiános könyvek, akkor ezerszer inkább Liselotte Welskopf-Henrik, akinek elhiszem, hogy tényleg látott már indiánokat.

Poccahontas>!
Karl May: Winnetou

Ó, igen, igen, igen :D Imádom az indiánokat és velük akarok élni! Teljesen elvarázsolódtam és sokszor még álmomban is az ő világukban találtam magam. Erre mondom, hogy felejthetetlen olvasmány, sőt élmény! Amikor a történetre gondolok hevesebben dobog a szívem…
Szerintem ennél nem is kell többet mondani o.O
De ha mindenáron, akkor: humor, bátorság, lovagiasság, ész… (hát kell ennél több?!)

Paulina_Sándorné P>!
Karl May: Winnetou

Gyermekkoromban a könyv kimaradt, de apukámmal sok indiános filmet megnéztünk. :-) Érdekes világ volt az indiánok világa, életük egyszerű volt, mégis olyan megkapó, érdekes. Nekem tetszik az, ahogy látják a világot, tetszik a világszemléletük. Winnetou és Old Shatterhand barátsága szerintem példaértékű. Az író stílusa nekem bejött. Volt, amit humorosnak találtam, az író fantáziája nagyszerűt hozott létre. Azért zöldfülűként ilyen nevet kapni, nem semmi lehetett. :-)


Népszerű idézetek

latinta P>!

A foglyok a földön heverésztek gúzsba kötve.

502. oldal, Old Firehand

6 hozzászólás
SDániel P>!

Így van ez – gyakran egy szerencsés vagy szerencsétlen pillanattól függ az ember egész élete.

Első rész - Old Shatterhand; VI. Sam kiszabadítása, 158. oldal

padamak >!

Az ember akarata szabad. Bizonyos mértékben tőle függ, hogy az élete paradicsom lesz-e vagy pokol.

I-p24

SDániel P>!

– […] Tulajdoképpen, mi a mestersége? Mert hogy nem vadász, azt messziről látni.
– Író vagyok – feleltem.
– Író? Hát az mi?
– Könyveket írok.
– Nincs itt valami baj, Sir? – kérdezte, ujjával a homlokához kopogtatva.
– Nyugodt lehet, semmi – feleltem.
– Akkor nem értem – mondta. – Minek írja azokat a könyveket? Kinek írja?
– Másoknak – feleltem. – Hogy olvassák.
– Ez nekem magas – mondta. – Az ember magának csinál valamit, nem? Én például azért ejtek el egy bölényt, mert éhes vagyok, és enni akarok. Nem azért, hogy mások egyék meg.
– Az íróknál is így van, mégis másképp. Az írók azért írnak könyveket, mert enni akarnak. De csak akkor kapnak enni, ha mások falják fel a könyveiket.

415-416. oldal, Harmadik rész - Old Firehand; XIV. Vasúti kaland

Kapcsolódó szócikkek: Old Shatterhand · Sans-Ear
Christine_>!

Kis városka ez, mindenki ismer itt mindenkit – még a macskák is tegeződnek!

SDániel P>!

– Előbb bizonyítsd be a saját bátorságodat, mielőtt másokét kétségbe vonod!

Második rész - Old Death; X. A határon túl, 291. oldal

SDániel P>!

Jobb egy kis igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni.

396. oldal, Harmadik rész - Old Firehand; XIII. A kalmár

PogiB P>!

Van egy láthatatlan bíró, akit magunkban hordozunk, és akit nem lehet hazugságokkal megtéveszteni. Néma, és mégis beszél, éjjel-nappal szüntelenül halljuk, amint ítélkezik fölöttünk.

Old Death - X. A határon túl

Kapcsolódó szócikkek: Old Death
SDániel P>!

– Én nem vagyok señor, én spanyol grand vagyok! Az én nevem Don Fernando de Venango e Colonna de Molynares de Gajalpa y Rostredo – jól jegyezze meg.
– Ejha! Csak egy kis időt kérek, amíg megtanulom – felelte Sam komoly arccal.

512. oldal, Negyedik rész - Winnetou; XVII. Kirándulás Kaliforniába

Kapcsolódó szócikkek: Sans-Ear
SDániel P>!

A préri egy dologban hasonlít a nagyvárosi pletykafészkekhez: itt is szeretnek eltúlozni mindent, s a bolhát elefánttá fújják fel.

462. oldal, Harmadik rész - Old Firehand; XV. A cölöptologatók

Kapcsolódó szócikkek: préri

A sorozat következő kötete

Winnetou sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

James Fenimore Cooper: Vadölő
Liselotte Welskopf-Henrich: Tokei-ihto visszatér
J. M. Barrie: Pán Péter
James Fenimore Cooper: A vadon útjain
Scott O'Dell: Kék delfinek szigete
Fabian Lenk: Aranyláz a vadnyugaton
Anna Jürgen: Az irokézek fia
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
Karl Bruckner: Pablo, az indián
Arne Strøm: Nik Nelson kalandjai