A ​sivatag szelleme 89% 111 csillagozás

Kora ifjúságom kedvec indiános történetei. Akkor is lenyűgözött, a jó és a rossz harca. Kicsit félve olvastam, nem tudtam, most is olyan hatással van e rám mint régen. De nem csalódtam! Most is csodálattal olvastam a részletes táj leírásokat. Olyan volt mintha én is a Vadnyugaton lennék. Sok ismert, kedvelt szereplő is feltűnik, hogy együtt büntessék meg a gonoszokat, akik elnyerik méltó büntetésüket. Azt hiszem előveszem a többi indiános könyvemet is.

Nem számítottam rá, hogy ebben a viszonylag rövid kis regényben újra találkozom az egész nagy csapattal. Már pedig szembe jöttek velem gyerekkorom kedvenc vadnyugati hősei sorban. A legendás, bátor, okos apacs törzsfőnök, Winnetou ezüst puskájával, éjfekete ménjével. Híres barátja, a sokat tapasztalt nagy vadász, Old Shatterhand, és a préri néhány szintén ismert kedves alakja: Bicegő Frank, Köpcös Jemmy, Hosszú Davy és még Medveölő is.
Újra átélhettem, hogy miért szerettem annyira ezeket a történeteket gyerekkoromban. Karl May igazi mesemondóként egy idealizált Vadnyugatot teremtett, ahol szembe kerülnek egymással a jók és a rosszak, és a történet végén a jók elnyerik méltó jutalmukat, míg a gonoszok megbűnhődnek. A kedves, hóbortos, ám eszüket és szívüket a helyén hordó szereplőket – mint Frank, Jemmy és Davy – a szívembe zártam, és újra bejártam az amerikai préri kopár síkságoktól, kősivatagtól, kaktuszerdőktől szabdalt tájait, ahol ördögszekeret és kavargó portölcséreket hajt maga előtt a süvítő szél. És jöttek csapatban a mindenre elszánt rabló banditák, a bátor komancs indián harcosok, nagyszájú, elbizakodott, de ártalmatlan és tapasztalatlan városi zsúrfiúk, akiknek a sok kis külön szálon futó történetét magabiztos kézzel vezette és fűzte össze a szerző a regény végére. Tette mindezt olyan rá jellemző ízes nyelvezettel, ártatlan bájjal, kedves naivitással, ami most is megmelengette a szívemet, és mosolyt csalt az arcomra. Karl May Vadnyugata megunhatatlan, örök klasszikus, halhatatlan szereplői a kinyitott könyv lapjain mindig életre kelnek, akárhány éves is vagyok.
Az irodalmi igényességű, nyelvében gazdag, minőségi fordítás Szinnai Tivadar munkáját dicséri, élmény volt olvasni. Az olvasást a szükséges helyeken lábjegyzetelt szómagyarázat segíti, és tollrajzos, egész oldalas képek illusztrálják a történetet.

Valamikor gyerekkoromban már nyilván találkoztunk, de nem sok mindenre emlékeztem belőle, csak olvasás közben ugrott be néha-néha valami. Persze, az is lehet, hogy csak a barátaim olvasták, mert akkoriban minden olvasott könyvet eljátszottunk, és az ő mesélésük alapján volt ismerős.
Úgy ragadott magával a történet, mintha kisdiák lennék, és most csodálkoznék rá a vadnyugat világára.
Öröm volt találkozni az indiános könyvek ismert szereplőivel, de a hosszú és a köpcös is szeretetreméltó karakter volt.
Tetszett a csipkelődő humora, Bloody Fox jelleme, és nem utolsósorban tanulságos is volt. A Fata Morgana – jelenség, a Llano Estacado jellemzői, az éghajlati tulajdonságok, még a mágnesesség leírása is hasznos tudást jelenthet a fiatal olvasó számára.
Közel az ötvenhez is fantasztikus olvasmánynak értékelem.

Jajj de jó is volt ez. Nem mondom, hogy nincs benne rossz és gonoszság, nem ez miatt volt jó, hanem az írásmód a dinamika. A szereplők a táj olyan szépen és kidolgozottan hozza a szerző, hogy simán minden részletet el tudunk képzelni, de nincs túlírva. Pl a két indián megtámadásánál a nyomolvasás és annak elbeszélése alatt magunk elött láthatjuk az egész jelenetet mint egy filmben.
Külön érdekes volt látni miket meg nem figyeltek az akkori emberek, persze sokszor az életük múlt rajta.

Jó kis kikapcsolódás volt ez a könyv.
A megszokott karakterek. Vannak a jók és a rosszak. A történet kiszámítható. Mégis szerettem olvasni.

Egyik kedvencem volt 9 évesen. Regényeket ekörül kezdtem olvasni, előtte inkább állatos meséket és enciklopédiákat lapozgattam. A regényekkel az volt a bajom, hogy néha nem tetszettek, és ez későn derült ki, mire már átrágtam magam sok-sok oldalon.
Ez tetszett, bár nem merném újraolvasni :)

Tervezgettem már egy ideje, hogy olyan könyvet kellene olvasnom, amiben indiánok is szerepelnek, aztán a nemrégiben látott „Farkasokkal táncoló” film is közelebb hozta a megvalósulást. Határozottan jó könyv, az összes negatív, amit ellene felhozhatok az pozitív, azaz, hogy a szálak elvarrása túl idillikusra sikerült.

Sokszor félve látogatom meg gyerekkorom kedvelt olvasmányait, mert mi van akkor, ha most nem tetszik? Elrontok egy szép emléket, egy jó olvasási élményt. Ennél a könyvnél különösképpen nagy volt a kockázat, hiszen olyan zsánerről van szó, amit nagyon ritkán olvasok, és nem kifejezetten kedvelek: western. Ám végül nekiláttam, és mikor elérkeztem a 258. oldalra, és a történet a végéhez ért, csak egy panaszom volt: túl rövid. Karl May ugyanis valami elképesztően tud hangulatot teremteni, előszedve az ismerős karaktereket, akikről az is hallott, aki még nem olvasott tőle semmit; bedobva pár rosszfiút – és kezdődhet a kaland meg az izgalom! Kortalan ez a könyv, és az olvasónak sem szab korhatárt. Tetszeni fog ez a harmincas, negyvenes (és sorolhatnám) éveimben is…

Sok-sok év után újra egy „indiános könyvet” olvashattam. Mai szemmel nézve kicsit vérszegény (na nem abban az értelemben :-)) a történet, könnyű elválasztani a „jókat” és a „gonoszokat”, de jó néha ilyen fekete-fehér történetet olvasni, amelynek végén az igazság jut érvényre.

Egy szinte áthatolhatatlan sivatagban rablógyilkos banda garázdálkodik. Ennek felszámolására gyülekeznek azok az emberek Helmer tanyáján, akiket a Medveölő fiából megismertünk és megkedveltünk. Elsőként Hobble Frank-kel és Bobbal találkozunk újból. Új szereplő Bloody Fox, valamint a nyomkereső és bűvész Fred, az indián Vas Szív. Ahogy az már megszokott Karl May-nál, a jó emberek jelentős része német származású, így van ez Helmerrel is. A jókat befogadja, a neki nem tetsző, benne gyanút keltő embereket épp csak ellátja élelemmel. Frankéknek természetesen kitűnő fogadtatásban lesz részük, hisz hírnevük már messze megelőzte őket. Egy prédikátor és egy bandita kinézetű jövevény gyanút ébreszt barátainkban, a lelepleződést és büntetést követően szerintem mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a régóta riadalmat keltő Sivatag szelleme nagyon is valóságos személy. Persze, hogy gyanúnk beigazolódjon, végig kell olvasni a könyvet. Hőseinknek nemcsak a gonoszsággal, az emberi elbizakodottsággal és korlátoltsággal (lásd. gyémántkereskedők), hanem a természet veszélyeivel (szélvihar, délibáb keltette rémület) kell megküzdeniük. A történet semmiben sem hasonlít a Medveölő fiára, egyetlen jelent sincs, aminél az lenne az érzésünk, ilyet már korábban is olvastunk. Továbbra sem kerül sor véres összecsapásokra indiánok és indiánok, valamint indiánok és fehérek között, a gyilkosok azonban nem kerülhetik el a végső büntetést. Helyük nincs abban a világban, ahol Old Shatterhand és barátai a példaképek. Igazán izgalmas és élvezetes olvasmány, elsősorban fiúknak, akik ha nekilátnak, bizonyára belátják, egy könyv is lehet olyan izgalmas, mint egy videójáték, és talán arra is ráébrednek, hogy nem az erőszak vezet győzelemre.