Karl Kraus ’Az emberiség végnapjai’ c. előadhatatlanul hosszú (700 oldal) könyvdrámája az első világháború rombolásáról ír. Kraus bécsi újságíró, szenvedélyesen liberális, igazmondó, semmilyen párthoz nem csatlakozó ember, a ’Fáklya’ c. lap főszerkesztője s egyben főszerzője.
Ez a darabja a háborúval párhuzamosan íródott, 1915-ben kezdte, az első változat 1918-ra kész volt, végső formába öntve 1922-ben jelent meg.
A könyv címe akár ’Az emberség végnapjai’ is lehetne: Kraus számtalan jelenetben mutatja be a hétköznapok szenvedését, a front brutalitását, a hátország nélkülözéseit, a politikai vezetés hazugságait, a tömegek hiszékenységét, a sajtó demagógiáját. Mindezt bécsi, sváb, stájer, bajor stb. dialektusban, K.u.K. hivatali bükkfanyelven: Tandori Dezsőnek nehéz dolga lehetett a fordítással, de az eredmény meggyőző: a dialektusok, a szójátékok, a célzások jól érvényesülnek.
Bár az első világháború nagyon érdekel, Európa utolsó nagy sorsfordulata volt (a második világháború, a szovjet rendszer, a hidegháború már csak következmény), ez a kötet – szenvedélyes hangja ellenére – nem ragadott magával. Túlméretezett, az egyes jelenetek részben riportok (mintha magnófelvételeket olvasnánk), más részek (a szerző ’Gáncsoskodó’ álnéven elhangzó szózatai) pedig vezércikkek. Kraus ízig-vérig újságíró: ez a legfőbb erénye és a legnagyobb hibája. A drámaforma szerintem nem az ő műfaja.
A szerző túlságosan is bécsi: a jelenetek zöme Bécsben játszódik, vagy más helyszínen, de főleg osztrák szereplőkkel. A felvonuló valódi alakok (tisztek, újságírók) akkoriban bizonyára ismert személyiségek voltak; ma már a Google search kell hozzá, hogy megtudjunk róluk valamit (pl. Roda Roda).
A mű nemes szándékai ellenére a mai olvasó számára túl hosszú és kissé elavult. Joseph Roth vagy Robert Musil írásait javasolnám helyette.