Bevezetés ​a filozófiába 81% 30 csillagozás

S most vessünk egy pillantást emberi állapotunkra! Mindig valamilyen helyzetben vagyunk. A helyzetek változnak; lehetőségek adódnak. Ha elmulasztjuk őket, soha vissza nem térnek. Magam is munkálkodhatok helyzetem megváltoztatásán. De vannak helyzetek, melyek lényegileg megmaradnak, még ha pillanatnyi aspektusuk változik is, ha megrázó erejüket nem ismerjük is: meg kell halnom, szenvednem kell, változás tárgya vagyok, menthetetlenül bűnbe keveredem. Létünk efféle alaphelyzeteit határhelyzeteknek nevezzük. Úgy is mondhatnók, ezek a szituációk azok, amelyekből nem lábalhatunk ki, amelyeken nem változtathatunk. A csodálkozás és a kételkedés: ezeknek a határhelyzeteknek a felismerése. Ezek a filozófia legmélyebb eredetforrásai. Mindennapi életünk folyamán gyakran megkerüljük őket, becsukjuk szemünket, s úgy élünk, mintha ezek nem is volnának. Elfelejtjük, hogy meg kell halnunk, elfelejtjük bűneinket, elfelejtjük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a változandóságnak. Csak a konkrét szituációkkal nézünk szembe, gyakorlati érdekeink ösztönzésére csak ezeket fordítjuk hasznunkra, csak ezekre válaszolunk elképzelésekkel és evilági célkitűzésekkel. De a határhelyzetekre ködösítéssel vagy – ha valóban tudomásul vettük őket – kétségbeeséssel, esetleg személyiségünk újrateremtésével válaszolunk: a léttudatunkban történő változás révén önmagunkká válunk.
Emberi szituációnkat azonban úgy is jellemezhetnénk, mint valamennyi világi lét megbízhatatlanságát. Egyszerűen összetévesztjük a földet a léttel mint olyannal.

20-21. oldal (A filozófia eredete)

Mindazáltal van valami ellensúlya a földi élet említett általános bizonytalanságának. Vannak a földön megbízható dolgok, amelyekre támaszkodhatunk. Van egy alap, amelyen megvethetjük lábunkat. Ez az alap: az otthon, a haza, a szülők, az ősök, a fivérek és nővérek, a férjek és a feleségek. Történelmi tradíciójú alapot nyújt az anyanyelv, a hit, s ilyen biztos támponttal szolgálnak a gondolkodók, a költők és a művészek alkotásai is. De azért ez az alap sem ad teljes biztonságot, ez sem tökéletesen megbízható. Mert ez is emberi alkotás; Isten nincs jelen e világban. A hagyománnyal kapcsolatban mindig helyénvaló feltenni egy kérdést. Mikor vizsgálat alá vesszük, rá kell kérdeznünk: mit mond, milyen bizonyosság rejlik benne; mi a lét, mi az, amire hagyatkozhatunk a hagyomány ősforrása szerint. A földi egzisztencia bizonytalansága azonban mindig figyelmeztetés: nem lehet számunkra elégséges ez a világ, hisz mindig valami másra is utal.

22-23. oldal (A filozófia eredete)

De mi az igazi lét, az a lét, amely mindent egybefog, amely mindennek az alapját képezi, az a lét, amelyből minden dolog ered? E kérdésre, érdekes módon, igen sok felelet akad. […] Melyik hát a helyes nézet? A versengő iskolák évezredek óta sem voltak képesek kimutatni e nézetek egyikének abszolút igazságát. Mindegyik nézetben megnyilvánult valami az igazságból, tudniillik az a magatartás vagy módszer, mely megtanítja az embert arra, hogy a világból valamit megláthasson. De menten, amint a kizárólagosságra próbál igényt tartani, s valamennyi létezőre magyarázatot próbál adni, mindegyik hamisnak bizonyul.

Hogy miért? Mert mindezek a nézetek egy dologban megegyeznek, mégpedig abban, hogy a létet olyan objektumnak fogják fel, mely mikor rá gondolok, rajtam kívüli. Tudatunknak ez az alapjelensége számunkra oly evidens, hogy rejtélyt alig sejtünk s ezért nem is keresünk benne. A dolog, amelyről beszélünk, amelyre gondolunk, mindig valami más, mint mi magunk: objektum, amely felé mi mint szubjektum orientálódunk. Ha magunkat tesszük gondolkodásunk tárgyává, a másikká válunk, de ugyanakkor megmaradunk a gondolkodó én-nek is, mely önmagáról gondolkodik. De ez az én semmiképpen sem fogható fel objektumnak, mert az objektumot az összes tárgy tárgyisága jellemzi. Gondolkodásunknak ezt az alapfeltételét az alany és a tárgy kettősségének (dichotomiájának) nevezzük. Amikor ébren és tudatunknál vágyjunk, mindig ennek érvénye alatt állunk. Tehetünk, amit akarunk, ebben a dichotomiában mindig benne vagyunk, mindig valamely tárgyra orientálódunk, legyen az a tárgy érzéki észlelésünk tárgya, vagy akár eszmei tárgyak fogalma, mint a számok, geometriai ábrák, fantáziaképek vagy akár valami lehetetlen képzelgés. Kívül vagy belül: mindenképpen tárgyakkal állunk szemben, s ezek képezik tudatunk tartalmát. Mint Schopenhauer mondotta: „Nincs tárgy alany s alany tárgy nélkül."

Mit jelent ez az örök-jelenvaló alanyi-tárgyi dichotomia? Azt jelenti, hogy a lét mint egész sem nem alany, sem nem tárgy, hanem egy átfogó tartalom, mely ebben a dichotomiában nyilvánul meg.

Hogy a létező, mint olyan, tárgy nem lehet, világos. Minden, ami tárgyammá lesz, kiválik ebből az át fogóságból, s velem szemben helyezkedik el, mint ahogyan én is kiválok belőle mint alany. Számomra a tárgy valamely meghatározott létező dolog, maga az átfogó tartalom pedig homályos marad tudatom számára. Csak tárgyakon keresztül világosodik meg; úgy válik mind világosabbá, ahogyan a tárgyak tudatomban megvilágosodnak. Az átfogó tartalom maga nem lesz tárggyá, de az én és a tárgy dichotomiájában nyilvánul meg. Háttér marad. Szemmel láthatóvá teszi a jelenséget, ám önmaga megmarad mindig valaminek, ami átfogó.

29-31. oldal (Az átfogó tartalom)