A ​középkor 0 csillagozás

Karl Heyer: A középkor

A ​történelem korszakokra való felosztása meglehetősen önkényes, és nem is egységes. Szemlélettől függően a külső történelemtudomány is a III-V. századtól a XV-XVII. századig tartó időszakot nevezi középkornak. A szellemtudomány szerint az „ókor” és a „középkor” egyetlen korszakot, az atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakot jelenti, amely Kr. e. 747-től Kr. u. 1413-ig tartott. Csupán a „középkor” utolsó része esik az atlantisz utáni ötödik korszakra. Karl Heyer ebből a szempontból tárgyalja a középkort, kiemelve a germánok és a mongolok szerepét. A magyar olvasók számára különösen érdekes, hogy bőségesen idéz Nagy Emilné dr. Göllner Mária Attiláról szóló előadásából.

Az atlantisz utáni negyedik korszak kiemelkedő fontosságú, mert erre esik az idők fordulója, amikor a Krisztus-impulzus lökést adott az emberiség fejlődésének. A Golgotai Misztérium választóvonal, az ezt megelőző korszakot tekinthetjük hagyományos értelemben ókornak, az utána következőt pedig középkornak. A… (tovább)

>!
ABG Rent, 2012
208 oldal · ISBN: 9789630847148 · Fordította: Wirth-Veres Gábor

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

A késő középkor világa
Kész Barnabás (szerk.): A világtörténelem képes atlasza
Michael Wood: Konkvisztádorok
Mindent a történelemről gyűjtemény
Lex Bos: Templomos lovagok régen és ma
Brezvai Edit (szerk.): Rejtélyes történelem
Stefány Judit – Bíró Gábor – Lőrinc László: Történelem 2.
E. A. Koszminszkij: A középkor története
Szántó Imréné: Történelmi tér-kép-tár I.
R. H. C. Davis: A normannok