A ​zarándok Kámanita 5 csillagozás

Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1906

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Híres könyvek, Híres könyvek

>!
Athenaeum, Budapest, 1937
326 oldal · keménytáblás · Fordította: Baktay Ervin
>!
Athenaeum, Budapest, 1922
308 oldal · puhatáblás · Fordította: Baktay Ervin

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Ajj, hát ez a buddhista Quo vadis? :) Csak tömegmészárlás nélkül.
(Ezt gondoltam ki a leendő értékelés első sorának, amikor a regény kétharmadához értem. Akkor már határozottan úgy éreztem, hogy a dán szerző nemes versenybe bocsátkozott a tizenegy évvel korábbi lengyel regénnyel.)
Nagyon szép könyv ez, Nobel-díjat is kapott a szerző, úgyhogy nem értem, Sienkiewicz könyvével ellentétben miért nem adták ki a II. világháború óta újra magyarul. Előtte bezzeg több kiadást is megért.*

Nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert Sienkiewicz jobb író lenne Gjellerupnál. Tény, hogy a Quo vadis? monumentális történelmi tablót nyújt, egy-két egysíkú, de még több összetett és izgalmas figurával – Gjellerup könyvéről ugyanezt nem lehet elmondani. Az összes szereplő egysíkú, gyakorlatilag mesefigurák egy jól kitalált, ám a szó klasszikus értelmében nem kifejezetten „izgalmas” történetben. No de nem is pont ugyanaz a célja Gjellerupnak, mint Sienkiewicznek, és nem is olyan „látványos” történelmi korral dolgozik. Indiában senki nem akarta Buddha követőit oroszlánok elé vetni.

A kor: Buddha öregkorának ideje. A cselekmény: két beavatódás története, a regény felénél egész ügyesen összeillesztve. A főszereplők: egy férfi és egy nő (Kámanita és Vaszitthi), két szerelmes, akik különböző utakon, különböző próbatételeken át jutnak el ugyanahhoz az igazsághoz.** Közben csodálatos indiai tájakon járnak, találkoznak pazarlással, galádsággal, hatalomvággyal, rablóbandával, bosszúval, megtért bűnössel, a szútramagyarázatok jóindulatú (és ettől nem kevésbé vicces) paródiájával – mindennel és mindenkivel, ami egy kalandregényhez csak kell. És hát persze magával Buddhával is. :)
spoiler

Vagyis itt nem az volt a cél, mint Sienkiewicz esetében, hogy korrajzot kapjon az olvasó, hanem a címben megjelölt zarándokút(ak) ábrázolása. Ahhoz meg a sablonalakok passzolnak jobban. Ezt el kell ismernem, hiába hiányzott nekem olvasás közben az az élmény, amelyet egy Petronius, egy Chilon, egy Euniké nyújthat. :( spoiler A kort, a buddhizmus hatásának kezdeteit tényleg nagyszerűen ismerte Gjellerup, magát ezt a vallást és filozófiát is,*** és a meséiket is felhasználta a regény megírásához.

Amitől nagyon Quo vadis?-os lett: az egész regényt az első szótól az utolsóig mindenestül átitatja a vallás; a lány húzza maga után a fiút a megtérés útján; spoiler
Úgy általában sokszor volt olyan érzésem olvasás közben, hogy bár Gjellerup a buddhizmus népszerűsítését tűzte ki céljául, azért ahol tudta, európai ízléshez idomította a cselekményt, a jellemábrázolást, a stílust, hogy a mi fülünknek ismerősebben csengjen és könnyebben befogadhatóvá váljon a történet. Sikerült is neki – nekem tetszett a könyv.

A fordítás pedig igazán gyönyörű. Baktay Ervin tényleg mindent beleadott ebbe a szövegbe. Az ő neve eleve garancia arra, hogy a vallási szakkifejezések és az ókori indiai irodalomra való hivatkozások mindenestül a helyükön legyenek, de hogy ekkora költő volt, azt tényleg nem gondoltam volna.

* Nagyon sok nyelvre lefordították a maga korában. Nézem az Amazont: az angol fordítása rendszeresen újra megjelenik. Pedig már gyanakodtam, hogy azért nem olvassák, mert tömegmészárlás híján nem lehetett belőle hollywoodi szuperprodukciót csinálni. Saját hazájában viszont gyakorlatilag elfelejtették – legalábbis a Wiki szerint.
** Nem is igazán értem, miért csak Kámanita szerepel a címben, mert Gjellerup vigyázott, hogy kb. ugyanakkora teret szenteljen mindkettejük megtérésének. A regény első felében Kámanitáé a szó és a tér, Vaszitthi csak mellékszereplő, a regény fele után viszont Kámanita háttérben marad, Vaszitthi lép előre, és ő kapja meg a szót is.
*** Legalábbis a fordító, Baktay Ervin ezt írja, és ha valakinek, hát neki el is lehet ezt hinni. :)

>!
Stendhal
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

A könyvtárból sikerült kikölcsönöznöm, egy század eleji példányt. Tényleg jó régi volt, féltem, hogy szétporlad a kezemben.
Szerintem ez a könyv maga a testet öltött buddhista filozófia. Könnyített verzióban magyarázza Buddha tanait, igazából egy szerelmes kalandregénybe öltöztetett tanítás. Egy férfi és egy nő megvilágosodásának, felemelkedésének története.

>!
tgorsy
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

A lélekvándorlás regénye.
nem tudom reálisan értékelni, mert halálosan szerelmes voltam mikor kaptam, abba akitől kaptam.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

Két kísérőjének emberi törzse volt, de amelyet erőskarmú [sic!] madárlábak hordoztak, míg az egyiknél halfej, a másiknál kutyafej koronázta. Kezében mindegyik hosszú lándzsát tartott.
A halfejű szólalt meg elsőnek:
– Ez itt, tiszteletreméltó, a lándzsák pokla, hol a pokol bírájának ítélete folytán tízezeresztendei bűnhödést kell levezekelned, mialatt e cikázó lándzsák szakadatlanul átjárják testedet; – hogy aztán más egyéb tetteid szerint valahol újra megszüless.
Akkor a kutyafejű szólott:
– Valahányszor, tiszteletreméltó, szívedben két lándzsa keresztezi egymást, tudd meg, hogy akkor ezer év letelt a pokolbeli szenvedéseid idejéből.

221. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Az előttem álló épület úgy itta fekete, szertetöredezett köveivel ezt az utolsó napragyogást, mint ahogy a törődött agg szürcsöli a megifjító italt. A rőtarany fények és a bíborárnyak varázslata csodálatos életre keltette a kőtömegeket. Az oszlopékítmények csipkézett szegélyei csillogtak, a sarkok szikráztak, a csigaformájú díszek vonaglottak, a hullámvonalú minták aranyat tajtékzottak, a faragott levélszövevény növekedni látszott. A magas alépítmény lépcsőzetes tömbjein végig, az oszloptalpak és oszlopfők körül, a kupolaformájú tető boltozatain és erkélyein, mindenütt zűrzavaros összevisszaságban támadtak életre a különös és titokzatos alakzatok. Istenek léptek dicsfényben elő, többfejű és sokkarú alakok, buján burjánzó, többszörösen megcsonkított tagokkal, ez négy fejnélküli nyakat nyújtva fel, amaz nyolc csonka kart lóbálva. Duzzadó idomú istennők keblei és csípői jelentek meg leplezetlenül, kerek arcaik meghajoltak a toronymagas, diadémdíszes hajkoronák súlya alatt, és napsugaras mosoly játszadozott a telt, érzéki ajkak körül. A démonok kígyótestei vonaglottak, griffszárnyak tárultak szét, mogorva szörnypofák fogcsikorgatva vigyorogtak; emberi testek nyüzsögtek, elefántormányok, lófejek, bikaszarvak, szarvasagancsok, krokodilállkapcsok, majomszájak és tigristorkok tolongtak összevissza zűrös kavarodásban.
Ez már nem volt többé a szobrokkal ékesített építmény: életrekelt [sic!] szoborképek voltak, amelyek megtörve az épület fogvatartó igézetét, elváltak tömegétől és ezt akár támaszként is már alig tűrték meg. Egy egész világ látszott fölébredni kövült álmából és ezernyi alakzatával előtörni, hogy hallgassanak, hogy hallgassák azt az embert, aki rajaik közé zártan és árnyékaik sötét árnya előtt állt ott a legfelső lépcsőfokon, aranyfénnyel tündökölve hosszan aláhulló köntösének redőiben, őt, az élőt, az egyedüli nyugalmasat az élettelenek nyugtalan, képzelt életének közepette.
(…)
És a Magasztos beszélni kezdett.

234-235. oldal

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

És talán csak a szerelem és a hűség az egyedüli Valóság, amely nevet és alakzatot változtat. Ez a kettő a dallam, mi pedig lantok vagyunk, amelyeken amaz felhangzik. A lant széttörik és az új lantra ajzzák a húrokat; ám a dallam ugyanaz marad.

46. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

A szent Véda arra tanít bennünket, hogy az egyedüli valósággal Létező, a legfelsőbb Istenség a Brahman. De ha ez igaz, akkor minden gyilkolás nyilvánvalóan csak merő csalódás és látszat.
(…)
Ezek után nem foroghat fenn többé semmi kétség afelől, hogy ama tan az erőszakot tévők pokolbeli bűnhödéséről [sic!] csak a gyengék kitalálása, hogy az erősek erőszakosságától megvédelmezzék magukat azáltal, hogy ez utóbbiakat megfélemlíteni próbálják.
És ha a Védák néhány helyen mégis ezt a tant hangoztatják, akkor e helyeket – mivel az alapelvekkel összeegyeztethetetlenek – bizonnyal a gyengék csempészték a Védába, meghamisítván ezt.
Ha tehát a Rigvéda azt mondja, hogy jóllehet az egész világ tulajdonképen [sic!] csak a Brahman; az Isten mindamellett azt az embert ismeri el a Brahmantól leginkább áthatott lénynek: – akkor immár el kell ismerni, hogy az emberek közt viszont az igazi és valóságos rabló a Brahmantól leginkább áthatott lény s ilyképen [sic!] a Teremtés koronájának tekinthető. Ami azonban a tolvajt illeti, ki nem emelkedik a rabló színvonalára, minden további fejtegetés nélkül is kitűnik, – mivel az Irás [sic!] gyakran hangoztatja, hogy ez a felfogás: „ez itt az enyém” csupán önámítás és hívságos tévhit, amely az embert a legmagasabb cél elérésében gátolja, – mondom, kitűnik ebből, hogy a tolvaj, aki épen [sic!] ama tévhitnek „ez az enyém” állandó és tényleges tagadását tűzte ki élete feladatául, a legmagasabb Igazságot képviseli. Mindamellett a rabló, épen erőszaktevése folytán, magasabban áll a tolvajnál.
Ezzel a tényt, hogy a rabló a Teremtés koronája, úgy az észbeli megfontolás, valamint az Irás érveinek alapján bebizonyítottuk és így ez megdönthetetlennek tekinthető.

69. és 73-74. oldal

5 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Kámanita körül égbenyúló malachitszikláktól bezárt völgykatlan szélesedett és ennek közepén állt a csodafa.
A törzs és az ágak símafényű [sic!] piros korállból [sic!] voltak; valamivel sárgásabb piros volt a göndörödő, bolyhos lombozat, melyből mély karmazsinszínű virágok parázslottak elő.
A sziklatetők és a lombkorona fölé sötétkéken terült az égbolt és egyetlen felhőcske sem jelent meg rajta. Az égi szellemek zenéje is alig-alig hatolt idáig, ami a légben reszketett, olyan volt, mint régen hallott dallamok emléke.
Csupán három szín uralkodott itt: az égbolt kék azúrja, a szirtek malachitzöldje és a fa korállpirossága. És csak egyetlenegy illat, a karmazsinvirágoknak az a titokkal teljes, minden mástól különböző illata, mely Kámanitát ide vezette.

163-164. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Ezalatt a nyugati ég arany lángjai tüzes narancsszínekbe foszlottak, majd ezek a legizzóbb bíborragyogásba olvadtak szét. Körötte mind ragyogóbbra gyúlt a mezők zöldje, mintha a föld egyetlen nagy smaragddá vált volna, melyet belső fény sugárzása világít meg. De a távolságot már álomszerű ibolyakék párafátyol fogta át, míg valami csaknem földöntúli bíboráradat, melyről nem lehetett megmondani, fény-e vagy árny, szinte mindenfelől aláterült, fölszállt és végigömlött, áthullámzott az egész térségen, feloldott mindent, ami szilárd volt még az imént, összetömörítette, ami azelőtt szertefoszlott, elmosta a közeli s közelbe ragadta a távoli dolgokat, ám az egész képet imbolygóvá és csillámlóan remegővé varázsolta.

17. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

A szakadék mély árnya fölött messze tájra szállt a tekintetünk, láttuk, amint a két folyam ezüst szalagjai végigkígyóznak a mérhetlen síkságon és egyesülnek ama megszentelt helyen, melyet „hármas fürt”-nek neveznek, mert az a hit felőle, hogy a mennybeli Gangá mint harmadik ott csatlakozik hozzájuk. És Vaszitthi meg is mutatta nekem a fák koronája fölött a mennybeli Gangát, – mert ezt a szép nevet adják ott az égi fénysávnak, melyet mi lenn délen tejútnak [sic!] hívunk.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

İhsan Oktay Anar: Ködös kontinensek atlasza
Ewa Wong: A hét taoista mester
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Carsten Jensen: Mi, vízbefúltak
Budai Lotti: Shirzan bosszúja
Tomcsik Nóra: Az új idők hősei
Hédervári Péter: A jávai tekercsek
Ilija Trojanow: Világok gyűjtője
Adam Palmer: Mózes hagyatéka
Steven Saylor: A hét csoda