Szadako ​élni akar 81 csillagozás

Karl Bruckner: Szadako élni akar

1945. augusztus 6-án reggel nyolc óra tizenöt perckor az amerikai atombomba felrobbant Hirosima fölött. Ez a dátum az emberiség mementójává vált. És az emlék azóta is, a fegyverkezés ijesztő hajszájában még inkább nyomasztó és figyelmeztető teherként nehezedik ránk. Karl Bruckner, a neves osztrák író olvasmányos és tanulságos regényében Szadako Szaszaki hirosimai kislány tragikus élettörténetével ismertet meg bennünket.

Eredeti megjelenés éve: 1961

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Csíkos könyvek

>!
Móra, Budapest, 1984
258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631137554 · Fordította: Gergely Erzsébet · Illusztrálta: Szász Endre
>!
Móra, Budapest, 1967
200 oldal · keménytáblás · Fordította: Gergely Erzsébet · Illusztrálta: Szász Endre

Enciklopédia 12

Helyszínek népszerűség szerint

Japán · Hirosima


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Gyöngyi69>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Bruckner könyvének számomra legnagyobb érdeme, hogy testközelbe hozza a történelem egy szeletét. Amikor híradásokból, vagy tankönyvből értesülünk egy, a világban történt tragédiáról, sajnáljuk azokat az embereket, akiket érint a dolog, de mivel nincs személyes kötődésünk, minden részvétünk ellenére kívül maradnak valamennyire a történtek. Bruckner viszont az első pillanattól megismerteti és megszeretteti velünk szereplőit, így Szadako, és testvére Sigeo már közel áll hozzánk, nem holmi idegenek többé, amikor bekövetkezik a bombatámadás. Ezért sokkal mélyebben érint bennünket, olvasókat is a tragédia, hiszen egy kedves „ismerősünk” is részese volt.
Előtte még azonban felületesen megismerhetünk egy-két mellékszereplőt, az éhezést, egy kevés emberi jóságot, és valamivel több gonoszságot. Megdöbbentő olvasni, hogy milyen kis dologgal lehetett abban az időben egy embernek örömet okozni, amitől az a nap élete legjobb napjává vált. Bekukkanthatunk a légibázisra, ahova nagy titoktartás közepette megérkezik a bomba, és a repülőgép, amely azt majd a rendeltetési helyére szállítja.
A bomba ledobásának és a robbanásnak a körülményeit, az utána következő időszakot Bruckner érzelgősség nélkül, rövid kijelentő mondatokkal teszi hatásossá. A repülőgép személyzetének „lelkébe” is bepillantást nyerhetünk, szinte már szánalmat ébresztenek az olvasóban, amikor tudatára ébrednek tettük súlyának.*
Az ezt követő időszakban megjelennek a fosztogatók, csontvázak között turkálnak az életben maradottak, hogy valami „kincsre” leljenek, amit élelemre cserélhetnek. Szadako és családja minden nehézség ellenére előre tekint, hitük és túlélésre berendezkedett hozzáállásuk hozzásegíti őket, hogy ebben a helyzetben is kapaszkodót találjanak. Sajnos az élet gáncsvetéseire időnként kevés a hit és a pozitív hozzáállás…
Bruckner ebben a kötetben minden tekintetben a felszínt karistolja, legyen szó a bombatámadásról, az azt kiváltó okokról, a szereplőkről, stb. Ennek ellenére azt gondolom, nincs ezzel semmi baj. Több okból sem: pl. ez mégis csak egy csíkos könyv, nem egy dokumentarista alkotás. Tökéletes viszont arra, hogy felkeltse nem csak a célzott korosztály, de minden olvasó figyelmét, érdeklődését az amerikai bombatámadással kapcsolatos eseményekre. Ha már ezt eléri, nagyon sokat tett, mert az irodalomban, a történelemben számtalan lehetőség van még a témában tájékozódni. A könyv azt az üzenetet is megfelelően közvetíti, hogy az ember felelősséggel tartozik a másikért, minél több emberre kiható döntést hoz meg, annál inkább. Nagyon gyomorba öklözősen ír az atombomba robbanásának következményeiről is, nagyon kemény, de tudja, mikor kell abbahagyni – tekintve, hogy tizenéveseknek szóló könyvet írt. Talán – remélem – a mai fiatalok között is van olyan, aki egy-egy hasonló könyv hatására nyitottá, érdeklődővé válik. Kell, hogy így legyen, mert a tájékozottság alapfeltétele az újabb, és újabb háborúk elkerülésének, még ha emellett kell is hozzá egy pár dolog.
*Mindig mondják, hogy naiv vagyok, na de hogy ennyire! Ez még nekem is sok. Bruckner a repülőgép személyzetéről írt sorai arra engedtek következtetni, hogy iszonyatosan megrázta őket mindaz, ami történt. Nos, hát ha ez így volt is, nem tartott sokáig, ugyanis Tibbets, a parancsnok 1976-ban például odáig ment, hogy egy texasi légi parádén eljátszotta a bombázást, amiért az USA-nak bocsánatot kellett kérnie Japántól.

2 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Nagyon nem szeretem a háborút…egyiket sem…annyira értem ezt a könyvet éppen emiatt. Szomorú és szép. Amikor középiskkolás koromban olvastam, annyira belém ivódott az egész, hogy megtanultam repülő darut hajtogatni. A mai napig az az egyetlen origami figura, amit fejből tudok, és nagyjából bármilyen méretű négyzet alakú papírból meg tudok csinálni.
Visszagondolva erre a történetre…most kicsit szomorú lettem.

icu79 P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Ez a könyv kimaradt az ifjúságomból, talán nem is baj. Most is elég megrázó volt, pedig csak elolvastam. Hogyan élhették meg azok, akik akkor és ott éltek, már, ha túlélték egyáltalán…

tmezo P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Nagy lépésekben halad a történet, van egy előtte egy utána rész, és végül Szadako utolsó napjai. Azt gondolom ifjúsági könyv lévén, nem is kell ennek sokkal részletesebbnek lennie.
Szadako, a testvére, valamint a szüleik révén követhető nyomon, hogyan élnek a háború utolsó időszakában a japán családok, majd a bomba ledobása után és évekkel később, miként építik fel újra az életüket.
Sajnos a sugárbetegség nem kerüli el az ő családjukat sem.

Ildó P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Olvasás közben felidéződött bennem egy régi élményem. Még általános iskolás koromban egy verseny kapcsán volt szerencsém látni a füzesgyarmati Japán múzeumot, amely sajnos azóta véglegesen bezárt. Eléggé megfakultak az ottani emlékeim, emiatt azóta is visszavágyom. Azonban volt egy fénykép, ami beleégett az emlékezetembe. A Hirosima és Nagaszaki ellen történt atomtámadásokról a tárgyi emlékek mellett sok fotódokumentációt is lehetett látni, amelyek közül az egyik egy kislányt ábrázolt, akinek szó szerint leolvadt a bőre a karjain. Sosem fogom elfelejteni ezt a képet. Sokszor megjelent a szemeim előtt Szadako történetének olvasása közben.
A könyv első felében Szadako nem is igazán kerül előtérbe, sokkal inkább a családja, és más emberek, akik révén megismerjük a japán háborús hétköznapokat, az elkeseredett küzdelmet az életben maradásra, mikor alig jutnak élelemhez.
Tetszett, hogy a másik oldal, a támadók szemszögébe is bepillantást nyerhetünk. A szigorú titoktartás övezte tervek előkészületeibe, a felderítő pilóták helyzetébe, van-e választás, ha az a parancs, hogy bombázzanak le ártatlanokat. Miközben nem is tudják, milyen bombát dobnak le.
Teljesen átíródik az időszámítás: atomtámadás előtt és atomtámadás után.
Hogy igyekeznek a túlélők a semmiből próbálva újjáépíteni az otthonokat, megélhetést találni. Szadako családjának ez sikerül is, de az atombomba felrobbanása után még tíz évvel is érezteti hatását, és Szadako beteg lesz. Az utolsó oldalakon kerül előtérbe az ő küzdelme a darvakért, melyek a gyógyulást jelentik számára.
A könyv által megcélzott korosztályon kívül bárkire nagy hatással lehet, már csak a feldolgozott témának köszönhetően is, főleg, hogy megtörtént események alapján készült. Eddig nekem kimaradt az olvasmányaim közül, de örülök, hogy most pótolhattam ezt a hiányosságot.

2 hozzászólás
Galambdúc>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Háborúellenes kisregény. Benne az üzenet: ember, ne légy hülye! Az a baj, hogy pont azokat nem érdekli, akiket észre kellene téríteni, mert örömüket lelik továbbra is holmi atombombák fabrikálásában.
Mindemellett nagyon egyszerűen, szépen fogalmaz Bruckner. Én is szívesen olvastam volna még a gyilkos gépezetet ledobó Enola Gay tagjainak utóéletéről. Vajon eljutott-e valaha a tudatukig, hogy mit tettek? Igaz, ők csak kis porszemek voltak, a feletteseik meg gondolom ugyanúgy nem elmélkedtek arról, amit elkövettek.
A főszereplő japán család tagjainak sorsa is érdekes és az érzékenyebbek nyilván meg is könnyezik (méltán.) A darus rész azt hittem, hosszabb lesz majd, de a sárkányos motívum megható volt igazán. Még nekem is.

2 hozzászólás
chhaya P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Igazi háborúellenes kisregény. Felnőttként olvasva túl szájbarágós, de ifjúsági kategóriában azt hiszem jó. A párbeszédeken és a különböző jelenteken keresztül tanít és mutatja be az aktuális állapotokat.

A könyv első fele az atomba előtti időszakot mutatja meg. Bepillanthatunk a japánok mindennapi életébe, a háború okozta felfordulásba, a normális erkölcsi értékek felborulásába, illetve a különböző emberi viselkedésmódokba, amivel a háborús helyzetre reagálnak. Megismerjük ugyanakkor a másik oldalt is, akik elrendelték a pusztítást, rajtuk keresztül pedig a tipikus háborús kérdéseket. spoiler

A regény második fele az atombomba ledobása utáni állapotokat mutatja be. A betegségeket, az újjáépítést, a szerencsétlenségen nyerészkedőket… Nem teljesen a maga véres valóságában, ezért a fiatalabb korosztály is bátran olvashatja, de azért így is elég elrettentő. Szadako csak a mű végén kerül középpontba. Sem ő, sem a többi karakter nincs igazán kidolgozva, inkább egy bizonyos típust képviselnek – de ez talán megbocsátható, hiszen a fő cél az aktuális állapotok, kérdések és gondolatok bemutatása.

Annyit még hozzátennék, hogy a ’84-es kiadásból igazán kihagyhatták volna az illusztrációkat, mert nagyon csúnyák, szinte csak firkák. Egyetlen pozitívum, hogy kevés.

heysunny P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Sajnos nekem ez egyáltalán nem jött be, az atombomba előtti részt mérhetetlenül untam és kínkeservesen tudtam csak átverekedni magam rajta. Pedig egyébként az tök jó ötlet volt, hogy a szövetséges katonák szemszögéből is láthattuk az egészet, igazán érdekes morális kérdéseket vetett fel a regény, viszont mégsem tudott lekötni. A második rész már jóval érdekesebb volt, azt látni, hogy az emberekre hogyan hat egy ilyen hatalmas katasztrófa, mint az atombomba, ám ekkor már túlságosan is untatott a könyv, hogy igazán élvezni tudjam. Ráadásul, mivel 1945-ben játszódik, méghozzá Japánban, ezért meglehetősen konzervatív, ami szintén nem igazán jött be, persze ez csak egy minimális negatívum, mert nem ez volt a lényeg.

Így felnőttként olvasni ezt elsőként szerintem nem túl jó ötlet, ha fiatalabb koromban olvastam volna (~13 évesen), szerintem sokkal inkább szívemhez szólt volna, így azonban sokszor túl egyszerűnek éreztem az írásmódot. Emellé jött be az unalom, meg a depresszív körítés is, és hát… nem csúszott, na. Azonban beleborzong az ember abba a ténybe, hogy hányan élték túl magát a robbanást, talán azt gondolva, szerencsések – csakhogy a végén a sugárzásba haljanak bele… :( Sadako szemszögéből követve a történetet pedig duplaannyira szomorú volt spoiler

Az illusztrációk amúgy pocsékak… „értékelem” a stílus ötletét, de borzalmasan néz ki.

Vörös_Édua IP>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Három példányban is megvolt otthon, egyik apukám iskolai jutalomkönyve – bár gyanìtom, hogy soha nem nyitotta ki-, második talán anyukámé volt, a harmadik a nagyié… Most éppen nincs egyik se a birtokomban.
Egy kis ìzelìtő a hiroshimai atotámadás előtti- utáni időből. Kiszámìtható, nem túl mélyremenő, (a japán emberek bemutatását sem éreztem túlságosan hitelesnek), de megható kis történet, amin lehet pityeregni és dühöngeni.

Jacket P>!
Karl Bruckner: Szadako élni akar

Kiskamasz korom egyik meghatározó olvasmánya volt Padisák Mihály Ki tapsol nekem című ifjúsági regénye. Ennek főszereplője, Tüncsi olvassa a Szadako élni akar című regényt, Anne Frank naplóját és Váci Mihály egy verseskötetét. A Ki tapsol nekem? után én is mindhármat elolvastam. Azóta most került először újra a kezembe ez a kötet és nem találtam annyira mellbevágó élménynek, mint tizenegy-két évesen. Vázlatosak a szereplők, tablószerű képeket villant fel cselekmény helyett. De azt gondolom, hogy ez nem baj. Mivel ifjúsági regény, talán elég is ennyi borzalom, amennyit Bruckner ebbe a könyvbe belesűrít. Igazi háborúellenes kiáltvány, ami valószínűleg pont azok füléig nem jut el, akiknek jó volna meghallaniuk. Középiskolai történelemórák jó kiegészítője lehetne, Anne Frank naplójával együtt.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ardnazil>!

Ebben a pillanatban az ember megkezdte az első kísérletet arra, hogy a tudomány segítségével megsemmisítse önmagát.

133. oldal

2 hozzászólás
Gyöngyi69>!

… a nagykutyák először rengeteget beszélnek arról, hogy mekkora veszély fenyegeti az országot az ellenség részéről, utána a háborús propaganda következik, aztán ez a szólam: „Védjétek meg a szabadságotokat, a hazátokat, a becsületeteket meg mit tudom én, még miteket…” És végül mindenkire, akinek más a véleménye, rásütik hogy elárulta a népet. És most mondd meg: ha csak nem ment el egészen az eszed, kiállsz akkor, és egymagad fogod üvölteni: „Le a háborús uszítókkal?”

66-67. oldal

2 hozzászólás
Gyöngyi69>!

(…) mindenkinek azt kell kiáltania: „Soha többé Hirosimát!”

235. oldal

Gyöngyi69>!

Sigeo mélyebben hajolt meg, mint máskor. Apja rendre utasíthatta volna, mert szembeszállt vele. Ehelyett azonban bölcsen elismerte, hogy nem volt helyes a felfogása a kötelességről és az engedelmességről. Milyen nehezére eshetett neki, az egykori katonának elismernie, hogy senkinek sincs joga ártatlan embereket ölni. Mennyire csodálja ezért az apját.

228. oldal

Ardnazil>!

– Mi egyéb marad hát számunkra, mint az igazán nagy költők versei, most, hogy a háború a szemünk láttára taposott sárba minden más értéket? Ha hazamegyek, akkor fogom csak elhinni, hogy ember vagyok, nem pedig vadállat; ha majd a színházban ülök, és a színészek szájából a költő szól hozzám.

63. oldal

Fermina>!

Aki bizonyos dolgok láttán
Nem veszti eszét,
Annak nincs mit elvesztenie.

G. E. Lessing

(mottó)

Gyöngyi69>!

– Az én álmom mindig jelent valamit. Amikor alszom, a szellemek világában élek. Ott megláthatja az ember a jövőt. Úgy ám, mindent előre lehet látni. Csakhogy mindent másképpen lát az ember, és nem is érti meg mindjárt. Az álomfejtéshez érteni kell.

119. oldal

Carmilla >!

A huszadik század emberének szelleme feltalálta az atombombát, de nem ismer orvosságot a bombatépte sebekre.

254. oldal

Kapcsolódó szócikkek: atombomba
Ardnazil>!

Lehetséges, hogy egy középsúlyú bomba egy egész várost megsemmisítsen? Nem! Ez lehetetlen! Ez nem történhetik meg! Mert ez embertelenség! És mert az értelmes emberek nem találhatnak ki ennyire ördögi dolgot! Igen, ez a helyes válasz.

146. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bomba
Gyöngyi69>!

… Mégiscsak meg kell hallani, ha egymillió vagy akár csak százezer ember, vagy ha csak tízezer is azt kiáltja egy országban: „Nem akarunk háborút! Nekünk nincsenek ellenségeink más országokban! Azok is olyan emberek, mint mi! Nem bántottak bennünket…”

66. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ibusze Maszudzsi: A fekete eső
Mark Logue – Peter Conradi: A király beszéde
P. Szabó József: Tűzgömb a város felett
Jim Shepard: Áron könyve
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Felix Salten: Renni
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Teknős Péter: Sárga villámcsapás
Retkes Tamás: Budapest hősei