Én, ​fájdalomherceg 85% 26 csillagozás

Fájdalomherceg. A legnagyobb fiú. Karinthy Frigyes fia. Az Öreg árnyékában, az Öreg mosolyában.
" …mert mindenkinek a szemében a Karinthy Frigyes fia voltam, én pedig csak önmagam akartam lenni. Nem több, mint ami vagyok: lírai költő.

Verseiben klasszikus témák vonulnak : szerelem, szorongás, félelem, személyes vallomás ( önportré ), halál. Néha fülledt parfümmel befújt költészetet művel, néha rögtönzött durva haláljátékot. Saját hang, néhány idegen ízzel: egy kis Juhász Gyula, egy kis Somlyó-Kosztolányi, s a századforduló furcsa festékei, az elégő impresszionizmusból lopott kormos-hamvas színek, hadd maszatolódjon a fiatal pasztell.
Életművének legfőbb mondanivalója: a saját sötét mélységeitől való félelem. A vörösmartys fóbia.
Gyönyörűen megírt, mély érzésű költeményeket olvashattam.
Frigyes a zseni, Ferenc a középszer, Gábor az őrült. Annak ellenére, hogy mennyire szerethető és kiváló költő. Sajnálom, hogy nevét többen ismerik, mint verseit. Érdemes olvasgatni. Szépek.

Bánat, fájdalomherceg…

Hihetetlenül gyorsan, az első versektől kezdve szívemhez nőtt ez a verseskötet… kár volna tagadni, nagyon mélyen megérintett, a mostani hangulatomhoz nehezen választhattam volna találóbb verseket..

Viívódtam kissé, hogy az Ördöggörcs előtt vagy után olvassam-e Karinthy Gábor (a legkevésbé ismert Karinthyt, akit – valljuk be – ha nincs az Ördöggörcs – méltatlanul – még kevesebben ismernének) verseskötetét, végül az utóbbi mellett döntöttem, mivel már jóval az Ördöggörcs előtt olvastam K. G. verseit (zömmel a Nyugatban megjelenteket). Tartottam tőle, hogy az Ördöggörcsben megismert emberi sors ismeretében olvasom majd és nem pusztán magukat/magukért a verseket. Nyilván teljesen függetlenedni nem tudtam, mégis számomra meglepő módon sikerült „csak” Karinthy Gábort (sőt, talán leginkább Karinthy nélkül) olvasni: azt, amit Ő mond nekem..
Mellesleg én pszichotikus manifesztációt mint olyat nem véltem túl sokat felfedezni a versekben, a hangulatuk alapján inkább neurotikusnak gondolnám K. G.-t (már persze ha mindenáron alkalmazni akarnám ezt a dichotómiát) Ha már itt tartunk: sokszor hasonlítják K. G. költészetét József Attiláéhoz, és bár kettejük költészetének gyújtópontja merőben eltér szerintem, az egyik legnagyobb magyar költővel való összehasonlítás is némileg érzékelteti, hogy milyen nagy költő lehetett (volna) az idősebb Karinthy-fiú. Kár, hogy ezeket a fájdalmasan szép verseket nem ismerik/olvassák többen.

Szomorú szépség, szép szomorúság…valami ilyesmi az első két ciklusba tartozó versek hangulata. Gyönyörű szavak, és ahogy a sorok összecsengenek. És mégis fájdalmas az egész. Talán ez a líraiság tartotta a felszínen. Nem hiába nem alkotott betegsége idején: a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól.

Rengeteg sok érzés, érzelem, borzongató félelem. Küzdés az élet bajaival, önmagával. Néha nincs is válasz a „miértre”, nem is kell kutatni. Jól van úgy, ahogy van. Pedig nem…
Erősen emlékeztet a hangulata József Attila: Nagyon fáj kötetére.
Ez a vékony kis kötet sokáig ott marad a gondolataimban, és a polcomon. Szeretem.

Fájdalom, bánat, magány, elmúlás, halál, egy boldogtalan, beteljesületlen élet… Valóban gyönyörűen megírt versek, de (szerencsére) nem tudom őket átérezni. Majd talán máskor.

Az egyik legkedvesebb, féltve őrzött verses kötetem.

Nem értékelnék hosszan írásban a csillagozás mellett. Annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy az 1990-es és a 2003-as kötet közel sem ugyanaz: hiába a címegyezés, ez bizony két külön könyv. A Pátria kiadványa Tüskés Tibor (nagyon jó!) válogatása Karinthy Gábor verseiből, továbbá két rövid prózai írást is tartalmaz (az egyiknek „Apámról” a címe!), míg az Ulpius kiadványa a fellelhető teljes költői életművet (és csak azt) próbálja elénk tárni Lator László kurta, de velős előszava után. Nálam az öt csillag főként Karinthy Gábor zseniének szól, de azért kicsit Tüskés Tibor biztos kezű mazsolázásának is.

Nem igazán tudtak megérinteni ezek a versek. Objektíven nézve a szépek, Gabi nagyon ügyesen fejezte ki magát, ennek ellenére nem keltettek bennem visszhangot, nem vontak be. (Mondjuk az is tény, hogy nem szeretem a szomorú verseket.) Igazán olyankor voltak érdekesek, amikor az Ördöggörcs olvasása közben kikerestem egy ott szereplő részlethez tartozó teljes verset.

Félelmetes, megborzongató versek, látszik rajtuk a pszichés betegség.

Kettő nagyon tetszett, hat még eléggé, a többit nem tudtam/akartam érteni.