Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Utazás a koponyám körül 1072 csillagozás
A szakadatlan hajszoltságban élő Karinthy furcsa tüneteket észlel magán 1936 márciusában. Füle egyre erősebben zúg, sőt egyenesen vonatok dübörgését hallja, egyre gyakrabban jelentkező émelygés és rosszullét környékezi. Az orvosi vizsgálatok kiderítik, hogy agydaganata van, melyet sürgősen operálni kell. Barátai, ismerősei – pártállásra tekintet nélkül – összefognak, és előteremtik a svédországi műtét költségeit. A budapesti értelmiség szinte egy emberként aggódik a népszerű szerző életéért, s napról napra várja Stockholmból a híreket. A lábadozó „Frici” már a kórházban elhatározza, hogy „erről az egészről” könyvet fog írni. A Pesti Napló-ban hétről hétre közölt folytatásokban a magyar főváros irodalmi és társasági életének hétköznapjai mellett kirajzolódik az életveszélyes betegség felismerésének, elfogadásának érzékenyen, szó szerint belülről ábrázolt lelki folyamata is.
Karinthy legismertebb regénye olyan sok szállal kötődik kora valóságához, hogy gyakran meg is… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1937
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport · Talentum diákkönyvtár Akkord · Karinthy Frigyes művei Kossuth · Lektúra könyvek Kriterion · Karinthy Frigyes munkái Magvető, Szépirodalmi · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Életreszóló regények Kossuth
Fordítások
Frigyes Karinthy: Viaggio intorno al mio cranio · Frigyes Karinthy: A Journey Round My Skull · Frigyes Karinthy: Voyage autour de mon crâneEnciklopédia 50
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 152
Most olvassa 87
Várólistára tette 451
Kívánságlistára tette 209
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
„Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tűnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szűkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet, és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át.”
Csak egy szó jut eszembe: Fantasztikus.
Még iskolás koromban el akartam olvasni, de mikor megtudtam miről szól, megijedtem és végül nem került rá sor.
Most kezembe került szüleim könyvespolcát nézegetve és már kaptam is le, mert mindenképpen túl kellett esnem rajta.
Bámulatos volt, ahogy átéltem a sorokat, ahogy én is beleéltem magam, hogy mit hogyan élt át.
A mű néhol elég nyers, de ezt nagyon szerettem, kendőzetlen élményt nyújtott.
Most már tudom anno nem voltam elég érett hozzá, most viszont nagyon is értettem és élveztem, már ha lehet ilyet írni egy ilyen témájú könyvhöz.
Ajánlom!
Amikor elkezdtem olvasni, nem emlékeztem rá, hogy mi az apropója ennek a könyvnek.
Egészen lenyűgöző humorral tud írni erről a borzasztó nehéz élethelyzetről amibe került, az agydaganatáról.
Néha felnevettem, vagy csak mosolyogtam annyira jó ahogy ír, egyszerűen zseniális az egész történet nézőpontja. Valahogy érezzük, hogy ez tragikus és borzasztó de mégis mosolyogni kell a megfogalmazásain.
A műtét leírása briliáns, hogy lehet ezt így leírni? Talány. Ez volt az a pont, ahol utána olvastam és egyfajta válasz a kérdésre, hogy saját élmény alapján lehet ezt így írni, na de arra nincs válasz, hogy lehet ilyen JÓL és humorosan leírni? Ehhez zsenialitás kell.
Karinthy utolsó regénye átélt élményeiről a megbetegedéstől az operáción keresztül a csodás gyógyulás megörökítéséig. Kitűnő „úti élmények” jó humorral megörökítve. S igen ezek az agyban végbemenő változások alapvetően meghatározzák életünket. Nagyapám egy agyvérzést követően hirtelen ment el, míg mostohaanyám éveken keresztül titkoltan lett végül áldozata a demenciának. Az előjeleket mindketten titkolták – akárcsak a szerző, s mi csak utólag jöttünk rá – már a diagnózisok birtokában –, hogy mik is voltak ezek. Két évvel túlélte a műtétet, de végül ő is agyvérzésben ment el.
Nagyszerű, egyedülálló és tanulságos alkotás, minden idősödő embernek.
Eszembe jutott valami, miközben (újra)olvastam ezt a remekművet.
Van egy legenda (?), sajnos alig emlékszem, Karinthyról, amikor egy étteremben elcserélték a kalapját. A kalap csere Molnár Ferenc (?) miatt volt. Amikor Molnár visszavitte az írónak az elcserélt holmit, néhány szót váltottak.
Molnár: -Elnézést, egyforma fejünk van.
Karinthy: -Körül lehet, de belül nem. :)
…újra de nem utoljára olvastam el.
(ha valaki pontosan ismeri a legendát, írja le)
Nagyon rég terveztem már, hogy elolvasom a könyvet. Már gimnáziumban foglalkoztatott a dolog, mikor megtudtam, hogy miről is van itt szó, de az olvasásáig sosem jutottam el. Egészen mostanáig.
Ez nem volt semmi. Már az első pillanattól magával ragadott, és végig figyelmesen olvastam a történéseket, mit, és hogyan is élt át. Kiváló történet volt. Bár néhol számomra túl nyers, túl sok Grace klinikát néztem már ahhoz, hogy ne tudjam elképzelni a leírtakat, ez így volt hiteles. Merthogy számomra éppen abban rejlik ennek a szépsége, hogy hiteles és valószerű volt. Nem olyasfajta fikció, amit hamar kiversz a fejedből.
Néhol fekete, néhol tiszta humorral fűszerezve, számomra tökéletesen „karinthys” volt a könyv. és nem csak „karinthys” volt, hanem önmagában is tökéletes.
„– Nem mondhatnám, hogy nagyon „hogyan” vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.”
(A.A.Milne: Micimackó)
Erre a Karinthy Frigyes fordította idézetre épp ma bukkantam @n oldalán, és mindjárt ez a könyv jutott róla eszembe. Karinthy Frigyes a saját „nem vagyok hogyan” szituációját –
harcát az agydaganattal – fogalmazta tűéles látleletté, amit akár halálos humoreszkként is olvashatunk. Szerencsére a történet végén főszereplője, maga az író – korai színdarabjának hőséhez hasonlóan – újabb lehetőséget kapott és bátorságot merített a továbbéléshez.
„… én magam vagyok / a kép s a keret, s évek, negyvenöt, / lobognak körűl, s mindegyik mögött / ott a többi, ott cirpel, ami csak / enyém volt …” – írta Szabó Lőrinc a Tücsökzenében. Karinthy 49 évesen betegedett meg, és még két év jutott neki.
Megrendítő beszámolót olvastam. Ugyanakkor nem pusztán a kórtörténettel, hanem a 30-as évek Európájának is egyfajta kortörténetével találkoztam.
És hogy mi minden van ebbe a Karinthy-írásba beleszőve? Azon túlmenően, hogy olyan szívből jövő, igencsak személyes hangú, egyáltalán nem mesterkélt szöveg – naná, elég csak a címét szem előtt tartanunk! –, mindazonáltal nagyon is szerteágazó, sokoldalú ismerethalmaztár ez:
az orvostudomány – még a moziban is(!): a dokumentumfilm-vetítés;
a korabeli/kortárs világirodalom – Thomas Mann: József és testvérei;
a zenei műveltség – Beethoventől a volgai hajóvontatókig;
a kávéházi életforma;
a szerkesztőség…
Különös, magával ragadó betegségregény volt ez, mégis azt kell mondanom, épültem általa, lélekben gazdagabbá tett.
Felejtsetek el mindent, amit eddig írtam Karinthyról. Olvastam az összes novelláját (majd' 1000 oldal), az első négy regényét (Faremidó, Capillária, Kötéltánc és a fantasztikus Mennyei Riport), vagy száz humoreszkét, és egynéhány újságcikkét a Nyugatból. Hagyjuk ezeket. Karinthy az utolsó regényével ezt a lenyűgöző életművet, a saját zsenialitásának termékét 200 oldalon lesöpri. Mondhatjuk azt is, hogy fölteszi az i-re a pontot, de ahhoz kell egy i is, anélkül a pont nem ér semmit, ez a regény viszont önmagában remekmű. Nem kell hozzá ismerni semmit Karinthyról. Talán még izgalmasabb úgy, ha az ember nem várja, mikor bukkan már föl Kosztolányi, vagy más kedvelt írója a korból…
Nem akarom ragozni: ott a helye a világirodalom nagy remekei között, valahol Shakespeare és Joyce környékén, a halhatatlan könyvek társaságában.
Karinthy egy igazi nagy nevettető, aki életének egyik legnehezebb időszakáról is képes úgy beszámolót írni, hogy az olvasók ezreinek csal mosolyt az arcára. Pedig az, amiről ő élvezetesen, helyenként komiszul, pimaszul és túlontúl lezserül (tehát karinthysan ) ír, cseppet sem megnevettető.
Nagyon sokban hasonlítunk a szerzővel mi egymásra. Talán ezért sem tudtam ezt úgy olvasni, hogy hangosan nevettem fel közben. Mert én nem vagyok ő, és nem biztos, hogy képes lennék hasonlóképpen felfogni azt, ami akkor vele ott megtörtént, ahogyan ő feldolgozta. De ő Karinthy. Neki ez is megy!
Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad a könyv. Egyszerre félelmetes és izgalmas volt olvasni, hogy milyen tárgyilagosan szedi sorra Karinthy a tüneteit és végül diagnosztizálja magán az agydaganatot. A mondás is igaz, miszerint „bajban ismerszik meg a barát”. Mindenki kérdés nélkül Karinthy mellé áll, anyagiakkal támogatják a Stockholmba való kijutást és a műtét költségeit.
Maga a műtét leírása is elképesztő volt, szinte éreztem a folyamatokat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog.
Népszerű idézetek
A test, komoly ember számára, érdektelen jelenség, csökevény, rossz ruhája a léleknek.
30. oldal (Szépirodalmi, 1987)
Az emberek rosszul mérik az időt – egyetlen mérték van, az átélés sebessége […]
Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tűnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szűkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk, felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt, a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át.
55. oldal, Vércseppek a szemfenéken (Európa, 2011)
„Menj analízisbe, Ofélia” – mondja a modern Hamlet kedvesének.
Rövid hetek és egy hosszú pillanat
Igen, igen, kétségtelen, ezúttal a gutaütés elmaradt, de egy illúzióval lettem szegényebb – nem vágyom többé ilyen halálra.
Nagyon utálatos volt. Vagy talán csak azért, mert nincs igazi hitem? Szörnyű, szédítő érzés, hogy itt tudok csak megkapaszkodni, ezen a parton – ha ez csuszamlani kezd, képtelen vagyok átdobni a horgot a túlsó partra –, odaát semmit sem látok.
Nem, nem, más baj van itt.
Az a baj, hogy nincs múlt és jövő; mint ahogy eddig áltattam magam. A valóság mindig jelenvaló, egyetlen pillanat a valóság, örökké tartó, egyetlen pillanat. Ez nem rövid és hosszú, a pillanat, ami van – ez az egyetlen módja a létezésnek, és ebből a bűvös körből, a pillanat börtönéből nincs, nincs menekvés.
Mert halálom pillanata éppen olyan jelen pillanat lesz majd, akkor, mint a mostani, mikor meghökkenve próbálom összeszedni magam – az is jelenben fog lejátszódni, nem a jövőben, ahogy önmegnyugtatásomra elhitettem magammal. Mert jövő nincsen, ez csak olyan szólásforma.
25. oldal (Akkord Kiadó, 2003)
Említett könyvek
Ezt a könyvet itt említik
- Cserna-Szabó András: Levin körút
- Feldmár András – Popper Péter – Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat
- Oliver Sacks: Első szerelmek és utolsó történetek
- Povázai Lívia (szerk.): Filo plakátjai
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány 92% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték 88% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Hatholdas rózsakert 85% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben / A szőke ciklon 95% ·
Összehasonlítás - Erich Kästner: Három ember a hóban 93% ·
Összehasonlítás - J. K. Smith: Káosz a köbön 93% ·
Összehasonlítás - Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… 93% ·
Összehasonlítás - Wass Albert: Tizenhárom almafa 92% ·
Összehasonlítás - Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak 88% ·
Összehasonlítás - Zemlényi Zoltán: Kitiltottak 89% ·
Összehasonlítás