Gurul ​a pénz 21 csillagozás

Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Karinthy egész munkásságának a józan ész, az ésszerűség az ihletője és létrehozója. Akik fölületesen ítélkeznek, lehet, hogy ezt csak afféle tetszetős paradoxonnak tartják, s tudom, váltig csodálkoznak azon, hogy épp azt az írónkat nevezem leginkább logikusnak és legkeményebben ésszerűnek, ki a humorban tótágast állít mindent, és irodalmi karikatúráival évekig nevettette az országot, másrészt pedig komoly novelláiban kaput nyitott a végtelenségnek, s polgárjogot adott a túlvilágnak, a fantasztikumnak. Kosztolányi Dezső

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Diákkönyvtár Móra

>!
Móra, Budapest, 1983
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631135683

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

dtk8>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Novelláskötetről értékelést írni számomra mindig nehéz, mert annyira mások tudnak lenni a darabok, hogy nehéz egyöntetű véleményt mondani.
50 novellát tartalmaz a kötet a kevésbé vicces Karinthytól. Naponta egyet olvastam, így jó sokáig tartott, de bármikor abba tudtam volna hagyni.
Volt olyan, ami annyira lírai volt, hogy nem értettem. Sokkal jobban tetszettek azok, amik tényleg szóltak is valamiről, volt történet (közben ám szégyellem magam, hogy ilyen földhözragadt vagyok). Főbb témák: piacgazdaság, kizsákmányolás, nők, technikai haladás. Feltűnik egypárszor Jézus, többször Napóleon.
A legjobban azok érintettek meg, amikről úgy éreztem, hogy személyes tapasztalatokról szólnak, pl. Találkozás egy fiatalemberrel, Skarlát, Anyám (ezen sírtam is).
Nagyon tetszett még A púpos, Karinthy a politikai korrektséget figurázta ki 100 évvel ezelőtt. Szóval döcögött egy kicsit az olvasásom, de amikor betalált, akkor nagyon betalált.

Párduc50 P>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

A kötet több mint 50 novellát tartalmaz, melyek más kötetekben is megjelentek. A rövid írások is bemutatják Karinthy szarkasztikus humorát, mely nem mindig tetszett egyformán. Néha nem értettem, néha fárasztónak tartottam. Kedvenceim A dárda, Az intő, Találkozás egy fiatalemberrel, Vaszilíj, Tolvajország és a Hasműtét címet viselik. Nekem a Tanár úr kérem anyaga jobban tetszett, de ezeket az írásokat is mindenképp érdemes elolvasni.

Zsory I>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Karinthytól eddig a humort és az utópisztikus gondolkodását ismertem. Ebben a kötetben inkább korrajzokat, vallási termetéstörténeteket, Napóleonról szóló és lélektani novellákat lehet olvasni. A kötetből csak egy novellát ismertem, ami kicsit meglepett. Ez azt jelenti, hogy eddig abszolút nem volt szerencsém Karinthy novelláihoz, viszont most egy új oldalát találtam bennük. Az egyik kedvencem a Találkozás egy fiatalemberrel volt, amely a kamasz, amíciózus én és a felnőtt realista én találkozásáról szólt. De említhetnék 10-20 címet, hiszen majdnem mind megfogott és elgondolkodtatott.

mozgokep016>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Ha valaki úgy akarja szemügyre venni a dolgokat, ahogy magától soha nem jutna eszébe; ha bizarr ötletektől vezérelve/vezettetve mégis arról akar megbizonyosodni, hogy a világ nagyjából mégis olyan – jó és rossz –, ahogy eddig is gondolta; ha az értelem megvilágította felszín alatt könnyeket és érzelmes pillanatokat, a nevetés mellé (néma) zokogást akar, akkor olvasson Karinthy-novellákat! Aki – íróban és szereplőben – csak a hibátlant szereti, az ne tegye.

Tési>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Ha azt mondanám, hogy oda vagyok ezért a drága, fantasztikusan zseniális emberért, akkor még távolról sem volnék pontos az érzéseimmel kapcsolatban, azonban kevés vagyok ahhoz, hogy pontosabban, korrektebben megfogalmazzam. Mindig tud valami újat, valami kedveset, vagy okosat, humorosat mondani, téve ezt úgy, hogy komolyan gondolkodásra ösztönöz. Nincs mit mondani: zseni!

zsuzsasz>!
Karinthy Frigyes: Gurul a pénz

Karinthy kevésbé ismert, komoly oldala. Nem hatódom meg könnyen, de a Vak csibe című novellán majdnem elbőgöm magam, mindig, mikor olvasom. A Barabbás pedig maga a szociálpszichológia alapja.


Népszerű idézetek

Tési>!

Mert mindent fel lehet áldozni a bálványnak,aki a szépség és bűvölet álarcát viseli, csak az igazságot nem, csak a haragot, az égbekiáltó elszörnyedést, és méltatlanságot nem, amit az ártatlanon elkövetett igazságtalanság vált ki, amivel az ártatlanon elkövetett igazságtalanság forralja fel agyunkban a vért, reszketteti meg a porcikánkat, lihegteti kalapáló szívünket.

Skarlát (226. o.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Egyperces novellák
Örkény István: Válogatott egyperces novellák
Gerald Durrell: A halak jelleme
P. G. Wodehouse: Fiatalemberek slamasztikában
Karel Čapek: Elbeszélések
Maurice Leblanc: Arsène Lupin, az úri betörő
P. G. Wodehouse: Majd a Tóbiás!
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok / Beszterce ostroma
P. G. Wodehouse: Halihó, Jeeves!
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Gogol művei