A ​lélek arca I-II. 3 csillagozás

Ki tehet róla, hogy az, akinek sürgős, sose tudja megérteni azt, akinek fontos?

Uzsorás

Mindenesetre jellemző, hogy először a lábát láttam meg.
Jellemző, de nem különös.
A múlt század közepén valószínűleg az arcát néztem volna meg előbb, egyszerűen azért, mert abban az időben a hölgyek erre a testrészükre koncentrálták a férfiak figyelmét. De hiszen mondtam már, hogy ízlésem megfelel korom ízlésének.

[…] fejetlen nő világít lelkünk sötétkamrájának fenekén.

Arabella

… a leghatalmasabb csarnok is börtön, ha nem tudom, merre van az ajtó.

Iránytű

Ahhoz, hogy elaludjam, mindenre szabad gondolni, csak arra nem, hogy el akarok aludni …

Álmatlan éj

Az emberi természet egyik legjellemzőbb tulajdonságának a tehetetlenséget tartom, és az erkölcsi ítéletek kilencvenkilenc százalékát, érzésem és tapasztalatom szerint, nem a rossz cselekedetek következményeinek felismerése diktálta, hanem a cselekvéstől való irtózás, vagy az elmulasztott cselekvés miatt nyugtalan lelkiismeret. Aki cselekszik az mindig valami jót akar, akár magának, akár másnak – mindenképpen jelentősebb dolgot művel, mint akár a legnagyobb gondolkodó: ezért olvassák többen a kalandregényeket, mint a filozófusokat.

Arabella

… a könyvek, bármily okosak, csak zavarják, hamis irányba terelik, szuggerálják, elkedvtelenítik a magamfajta kutatót. A stratégiák könyveket írtak arról, hogy hadsereggel nem lehet átkelni az Alpokon, aki hadvezér elolvasta e könyveket, és belátta, hogy nem lehet. Napóleon semmit sem olvasott, és átkelt az Alpokon, és csak később tudta meg, hogy az Alpokon nem lehet átkeni.

Az élő molekula

„Sakk-matt! Elvesztetted a játszmát!”
Caesar, aki fütyörészve húzgálta szorongatott királyát, nyugodtan nézett fel rá.
– Miért? – kérdezte és vállat vont.
– Miért! – hüledezett Ben Jusszuf. – Hát nézd meg a táblát. A királyod nem mehet sehová; ha ide megy, leüti a ló, ha ide megy leüti a futó; ide nem mehet, mert itt a saját futód áll, és más helye nincs a táblán.
– A táblán nincs – mondta nyugodtan Caesar –, de itt van, a táblán kívül. – Ezzel nyugodtan felemelte királyát, s leállítván a tábláról, maga mellé állította az asztal szélére. – Folytasd, Ben Jusszuf.
– Te szerencsétlen! – kiáltott Ben Jusszuf magánkívül – de azt nem lépheti a király.
– Látod, hogy lépheti.
– De nem a sakkszabályok szerint! – ordított magánkívül Ben Jusszuf.
– De ezentúl ezek lesznek a sakkszabályok, el fogom rendelni! – kiáltott most már Caesar is, felugrott, elkapta az asztalon heverő kardot s levágta Ben Jusszufot.

Caesar és Abu Kair

Egy vidéki rokonunk egyszer őszintén és magyarán megcsóválta a fejét, „nem hozzád való ez az asszony, nagyon megtermett a lelkem” – mondta kedélyesen. Ekkor idéztem akasztófa humorral azt a bizonyos német anekdotát, Mayer úrról és a szép elefántcsont fejű sétapálcáról. „Szép sétapálca, Mayer úr – dicsári a barátja –, de egy kicsit mintha túl hosszú volna.” – „Valóban túl hosszú.” – bólint Mayer úr. „Miért nem vágat le belőle?” – „Csak nem vágatom le azt a szép elefántcsont fejű fejét” – „Isten őrizz, nem is úgy gondoltam… de talán alul…” „Alul? Alul nem hosszú” – feleli Mayer úr flegmával.

Arabella

…- te nem tudod, te nem tudod, senki se tudja mennyivel tartozom. Egyszer lélegezni akartam, egyszer szomjas voltam, egyszer éhes voltam, egyszer sírni akartam, egyszer meg nevetni – nem volt nálam szabadjegy, de a pokol jó kis zálogház, adott az ördög kölcsön, részletre, esküre, letagadásra – nem is kellett odaadni az egész lelkemet egyszerre, csak úgy apránként. Hallod-e ki akarom váltani most, ki akarom fizetni a sok kis piszkos írást, ígéretet, asszonynak, amit ingyen adtam, mikor szerelmet hazudott, bankárnak, akinél letétbe helyeztem jogomat, hogy szabadon sóhajtsak, fűnek és fának, amiért leheveredtem rá, gyümölcsöt téptem büszke ágairól – nem győzőm most elsorolni, már nincs idő, csak ezt értsd meg: sok kell, sok kell, nagyon sok –, te nem tudod mennyivel könnyebb neked megadni a sokat, mint nekem megkapni a keveset!

Szerencsekerék

Kezdetben volt az Unalom. És mondá az Úr: legyen Szórakozás, mert így elalszom. És gondolt magának kis golyókat és lökdöste őket jobbra-balra. Hat napig így szórakozott az Úr. Hatodik nap délután nagyot ásított, majdnem elaludt megint. És gyorsan gondolt magának embert.
Az ember nagyot ásított és majdnem elaludt. Gondolt magának istent, és hintázott rajta, célba lőtt vele hatezer évig a Városligetben. Én is köztük voltam és eluntam magam. Gondoltam magamnak Igazságot, Életet, és Halált, csak hogy el ne aludjak.

169-170. oldal (Magvető, 1957), Unalom