Staféta 1 csillagozás

Karinthy Ferenc: Staféta

Novellákat, tárcát, krokit és a szerzővel készült interjúkat tartalmazza Karinthy új kötete. Megörökíti találkozását Rákosival, midőn írótársaival együtt beidézve kénytelen volt a hatalom által diktált macska-egér játékban részt venni, portrét ad egy tehetségén túl bonyolult, ambivalens személyiségű színész-rendezőről, Major Tamásról; föleleveníti emlékeit a szülői házról, a Karinthy és a Kosztolányi család kapcsolatáról; megidézi itáliai emlékeit. Ismerjük a – bármennyire hihetetlen – most 70 éves, örök fiatal Karinthy humoros írásait, szellemes tollrajzait – nos, ezeket gyűjtötte egybe új kötetében az író, újólag bizonyítva, hogy viccre mindig kész, a mélységekről és kettősségekről is igen sokat tud, ezért csillogó humora alján sokszor ott sötétlik a keserűség.

>!
Magvető, Budapest, 1991
264 oldal · ISBN: 9631418545

Enciklopédia 16


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

gesztenye11>!
Karinthy Ferenc: Staféta

Be kell vallanom, néha irigykedtem a szerzőre! És leginkább azért, mert részben családja, majd később saját maga révén is olyan közegben élt és alkotott, ami nagyon kevés embernek adatik meg.
Hiszen személyesen ismerte a korszak szinte valamennyi jelentős irodalmi alkotóját. Apja révén Babitstól Kosztolányin keresztül Móricz Zsigmondig terjedt ismeretségi köre, de jóban volt Illyéssel, jó barátja volt Zelk Zoltán, Örkény István – és csak néhányat említettem közülük. A kötetnek a Ködlovagok című fejezete elsősorban róluk szól, tele humoros visszaemlékezéssel. A Dialógus fejezet interjúkat tartalmaz, amikből sokat megtudhatunk a családi kapcsolatokról, illetve a szerző életéről is. A Szieszta főleg külföldi, elsősorban olaszországi utazások élményeit írja le. Vannak olyan írások, amelyek egyik csoportba sem sorolhatók, de például fergeteges a lesszabály eltörléséről szóló „értekezése”.
És a címadó Staféta: behívatják Rákosihoz egy lemondás kapcsán, majd másnap Kádárral beszélget ugyanarról. Egyedülálló beszélgetések ezek. És végül a kapcsolat Major Tamással, amilyen szintén csak neki adatott meg az életben.
Nagyon kevesen olvasták, és még senki sem értékelte. Pedig a nyelvész-dramaturg-író (és még vízilabdázó) Karinthy írásai nagyon jók, érdekesek, sokat megtudhatunk belőle a század életéről, irodalmáról és irodalmárairól, háborúról, kommunizmusról, zsidókérdésről és még sok minden másról is. (Az olvasottak hatására én például várólistára tettem Földes Jolán és Arthur Koestler egy-egy művét is!)


Népszerű idézetek

gesztenye11>!

Elvész az ország, mely elveszíti humorát.

193. oldal - Két régi vicc és csöndes tűnödés

Kapcsolódó szócikkek: humor · ország
gesztenye11>!

– És milyen öltönyt parancsol a művész úr?
– Hát olyan sötétet, amiben eljárhatok szavalni, meg aludni is lehessen benne.

9. oldal - Staféta - 1.

Kapcsolódó szócikkek: Major Tamás · öltöny
gesztenye11>!

– No ide figyelj, komám – így Tersánszky elvtárs. – Engem ne agitáljatok, mert én kumenista voltam, amikor még híre sem ennek a ti szovjetotoknak. És az leszek, mire már eltűnik a föld színéről, szétesik, darabjaira hullik…

128. oldal - Tersánszkyáda

Kapcsolódó szócikkek: kommunista · szovjet · Tersánszky Józsi Jenő
gesztenye11>!

Szünet nélkül a kommunistákat szidta. És minél dühösebben, annál erősebbé vált bennem a sejtés, ez olyasmi, mint amikor valaki még évtizedek múltán is arról beszél, mekkora kurva volt az a nő, aki elhagyta, vagy akit ő elhagyott: nem bírt túllépni rajta.

240. oldal - Koestler

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Koestler
gesztenye11>!

Ezért 44 késő őszén behívták munkaszolgálatra, kivitték valahová Nyugatra, árkot ásni a szovjet tankok ellen. Úgy nevezték egymás közt: „egy óra egy perces árok”. Tudniillik az orosz harckocsizók, amikor odaérnek majd, egy órát röhögnek, és egyetlen perc alatt átgázolnak fölötte.

173. - Beszkárt-zenekar

Kapcsolódó szócikkek: 1944 · munkaszolgálat · orosz · szovjet · tank
tomato67>!

Major Tamásról, az elmúlt évtizedek hazai színházi világának több nemzedéken át meghatározó, központi alakjáról rengeteg jót és rengeteg rosszat el lehet mondani, de egy valami vitathatatlan: remek a politikai szimata, váteszian, időzítetten előrelátó, csalhatatlan, tévedhetetlen taktikus.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Major Tamás · színház
gesztenye11>!

A tanulság? Tisztességes prózaírónak negyven-ötven éves korára ennek a kis országnak valamennyi lakosát ismernie kell. (És nem áll vele szóba senki.)

224. oldal - Móricz

Kapcsolódó szócikkek: író
gesztenye11>!

Szabolcsi is behívatott a minisztériumba: – Most már döntsd el, mi akarsz lenni, dramaturg vagy író vagy vízilabdázó vagy pedig nyelvész! – Ekkor Paisnak nagy sajnálattal be kellett jelentenem, hogy ez egyszerre nem megy.

262. oldal - Sorsfordító pillanatok

gesztenye11>!

Csupán annyit talán: így lettem, szinte akaratlanul, személyes tanúja az elmúlt csaknem fél évszázad két politikai főszereplője stafétaváltásának.

48. oldal - Staféta - 4.

Kapcsolódó szócikkek: Kádár János · Rákosi Mátyás

Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Tömörkény István: Értetlenek az emberek
Karinthy Frigyes: A lélek arca I-II.
Harsányi Gábor: Botrány a sportcsarnokban
Mikszáth Kálmán: Vidám írások I-II.
Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! / Kire ütött ez a gyerek?
Heltai Jenő: Abu Majub bolhája
George Mikes: Tsi-Tsa és Tsai
Cholnoky Viktor: A máltai láz
Moldova György: A beszélő disznó