Epepe 24 csillagozás

Karinthy Ferenc: Epepe Karinthy Ferenc: Epepe Karinthy Ferenc: Epepe Karinthy Ferenc: Epepe Karinthy Ferenc: Epepe Karinthy Ferenc: Epepe

Szokatlan volt az a hang és szemlélet, mellyel a realista Karinthy az Epepe világát megalkotta. Főszereplője, Budai nyelvészkongresszusra utazik Helsinkibe, ám a repülőtéri átszálláskor eltéveszti gépét, és ismeretlen állam ismeretlen városába kerül. A nyelvi kommunikáció szakértője, aki számos idegen nyelven tud, nem képes magát megértetni és ő sem érti a bennszülöttek beszédét. Kényszerűségből ragad az egymás iránt is közönyös, állandóan rohanó és hadaró emberek országában, kilátástalannak tűnő helyzetét kell elfogadnia, s lakhatóvá tennie megszokott körülményeiből kizárult életét.

Eredeti megjelenés éve: 1970

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár Magvető · Karinthy Ferenc művei Szépirodalmi

>!
ISBN: 9786155152085
>!
K.u.K., Budapest, 2004
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639384720
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1979
270 oldal · ISBN: 9631512738

2 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Csabi P>!
Karinthy Ferenc: Epepe

Teszefosza Gulliver a Közömbösök Földjén
Hogy miért vettem kézbe pont ezt a könyvet? Egy angol lány egy év alatt a világ minden országából elolvasott egy könyvet, hazánkból eppen ezt (a blogját linkeltem). Ajánlás alapján vette kézbe, és én is beleestem a csapdába. Ja, mert hogy nagyon nem tetszett az egész. Miről is szól a történet?:
Budai nyelvész, 30 nyelv ismerője Helsinkibe repül egy konferenciára, de az átszállásnál elkeveredik, és ezt csak akkor veszi észre, amikor a busz kiteszi egy szállodánál. Innen aztán csak úgy történnek vele a dolgok. Bejelentkezik a szállodába, és hamar rájön, hogy fogalma sincs, hol van, nem érti a helyiek nyelvét, és nem akad senkire, aki bármely idegen nyelven beszélne. Ez így is marad a könyv végéig. Ott ragad. Hogy miért nem száll be egy taxiba és viteti magát vissza a repülőtérre? Jogos a kérdésed, korunk gyermeke. Egyszer megpróbálja, nem sikerül neki, oszt felhagy ezzel a dologgal. Merthogy nagyon különös ez a város. Hatalmas, kozmopolita, mindenféle színű emberek nyüzsögnek benne, de szó szerint, a tömeg áramlása állandó, mindegy, hogy éjjel, vagy nappal, hétköznap vagy vasárnap, és ez a tömeg persze mindig akkor sodorja magával Budait, amikor valami fontos történik. Az emberek ráadásul mogorvák, nem akarnak vele kommunikálni, segíteni, csak áramlanak, áramlanak… Így megy ez 300 oldalon keresztül, Budai nem talál kiutat, sehol egy pályaudvar, sehol egy idegen nyelvet beszélő ember. Mint nyelvész nekiáll a nyelv megfejtésének, habár tudja, hogy hiábavaló, még a betűket sem ismeri, de azért nekiáll, ez legalább alkalmat teremt nyelvészeti fejtegetésekre. Hosszan.
Mindebből azt hiszem látható, hogy itt valamiféle allegóriával állunk szemben, mert egyértelmű, hogy ilyen város, nyelv, nép nem létezhet a valóságban. Nemhiába, felmerül Budaiban, hogy talán nem is a Földön van! Ha az ésszerűség felől próbáljuk megközelíteni a történéseket, akkor csak tehetetlen dühöt érzünk, mit bal…fácánkodik itt ez az ember, ezer módja lenne, hogy információt, segítséget szerezzen, ehelyett bordélyba megy kapcsolatot teremteni, majd leüt egy rendőrt, hogy így kerüljön kapcsolatba a hatóságokkal. Különösen bosszantó, hogy hősünk folyamatosan kérdéseket tesz fel magának, amikre sosem kapunk választ.
Karinthy (Ferenc) egy nyelvet is megalkot vázlatosan, amin a helyiek beszélnek, tele ty, cs, gy, ü, és ö betűkkel, olyan az egész mintha kétéves török kölkök gügyögnének.
No persze nem árt szem előtt tartani, hogy a regény a ’60-as évek végén született, szóval itt valami szocializmus szatírát kellene olvasnunk. Én nem találtam szatirikusnak a szöveget, inkább kínosnak és unalmasnak. Még csak a szocializmusra sem ismertem rá egyértelműen, inkább olyan volt az egész, mintha egy világutazó gyúrta volna egybe élményeit: a bordélynegyed tiszta Amszterdam, a rendőrség és a fogda inkább Dél-Amerikát juttatta eszembe pl.
Szóval ez megy 260 oldalon keresztül, aztán az utolsó 40 oldalra minden megváltozik, kitör a forradalom, vagy legalább is valami fegyveres felkelés. Nem lehet nem ’56-ra gondolni. Még a cenzoroknak sem. Hogy hogyan jelenhetett meg mégis, akkoriban? Talán mert a forradalmárok nem tiszta kezű és szívű hősnek vannak ábrázolva, kegyetlenkednek, lincselnek. De a leginkább az a bajom ezzel a véggel, hogy nincs felvezetve, korábban nyoma sincs az elégedetlenkedésnek, az elnyomásnak, békés polgári élet zajlik.
Hogy mire gondolhatott KF, miközben írta ezt a zavaros, terjengős, sokszor értelmetlen művét? Talán csak a gázsira.

1 hozzászólás
tgorsy>!
Karinthy Ferenc: Epepe

Filmen, könyvben sokszor feldolgozott téma. Ez túlírt és unalmas.

hhgygy>!
Karinthy Ferenc: Epepe

Gyerekkorom nagy kedvence volt ez a könyv, ráadásul van egy saját nevemre dedikált példányom is, amit féltve őrzök 1970 óta. Akkor jókat kacagtam a hablatynyelven, de kb. ennyi is maradt meg belóle. Most, több mint 40 évvel később újraolvasva teljesen másképp látom, nagyon poros, szür- és irreális, különösen a mai globalizálódott világban. De a Kafka-utánérzés ott van. Ráadásul úgy alakult az életem, hogy párhuzamosan tudtam olvasni az angol fordítást (Metropole címen), Szirtes Györgytől, ami így érdekesebbé tette ezt az amúgy középszerű művet.

edo12>!
Karinthy Ferenc: Epepe

Sokat vártam a könyvtől az író miatt, de nagyon fájt a megoldatlanság. Tudom, hogy a mögöttes tartalom a lényeg még ma is, de annyira akartam valami jót a végére. Én nem szeretem, ha az írók ennyire magara hagynak a végén. Az alapötlet szerintem jó, ezt abból érzem, hogy végig nagyon idegesített, hogy lehet ilyesmit kitalálni?

Nicole_Kinney I>!
Karinthy Ferenc: Epepe

Hát, őszintén szólva jobbat vártam, mert az alapötlet tetszett, de aztán az a végtelenségig tartó tehetetlenkedés eléggé lelohasztott, csak a végére lendült be, de a lezárása sem tetszett különösebben. Egyre csak azon kaptam magamat olvasás közben, hogy elkalandozom, ez pedig nem jó jel… A többi műve jobban bejött.


Népszerű idézetek

Csabi P>!

Budai ezen a reggelen még három hasonló kivégzésnek volt tanúja. Az utolsón már föl sem zúdult, végig bírta nézni, belefásult. Ha volna Isten, gondolta bágyadtan, arra kérné: sose hagyja kihűlni szívében a szánalmat.

293. oldal

Szelén>!

Később visszagondolva rá, csakis úgy történhetett, hogy Budai az átszállás zűrzavarában eltévesztette a kijáratot, egy másfelé induló gépre került, és a repülőtér alkalmazottai is elnézhették valamiképpen a cserét. Utólag már azt se lehetett megállapítani, hogy merre és mennyi ideig repült, mert amint a motorok felpörögtek, ő hátradöntötte az ülés támláját, és elaludt. Nagyon kimerült volt, az előző napokban alig pihent, rengeteget dolgozott, s egyebek mellett az előadását is meg kellett írnia a helsinki nyelvészkongresszusra, ahová most készült. Közben csak egyszer ébresztették föl, amikor az ebédjét hozták, utána megint elaludt, lehet, hogy tíz percre, lehet, hogy tíz órára vagy még többre. A karórája se volt vele, újat szándékozott venni odakint, és nem akarta, hogy otthon, a vámnál majd két órája legyen, így hát nem is sejtette, milyen messzire kerülhetett hazulról. Hogy nem Helsinkibe érkezett meg, azt csupán később, már benn a városban vette észre; hirtelenében nem is tudta, hol van. Autóbuszon szállították el az utasokat a reptérről, sötét, hideg és szeles este vagy éjszaka volt, ő még kábult az álomtól. A kocsi több helyütt is megállt, többen kiszálltak, Budai járt már Helsinkiben, de most hiába fürkészett ismerős épületeket vagy tengerpartot. Az egyik megállónál aztán mindenki elhagyta a buszt, a sofőr neki is intett. Egy szálloda üvegelőteres kapujánál találta magát, a járdán tolongott a sokaság, útitársaitól tüstént elsodorták, s eltartott egy ideig, amíg sikerült áthatolnia a két irányból özönlő, összetorlódó tömegen. A bejáratnál álló bundás, aranyzsinóros sapkás, hatalmas-kövér kapus udvarias tisztelgéssel köszöntette, és belökte előtte a lengőajtót, ám amikor Budai finnül szólította meg, láthatóan nem értette, valami ismeretlen nyelven válaszolt, befelé, az előcsarnokba tessékelte, s nem volt idő, mert újabb vendégek tódultak a nyomába.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Szathmári Sándor: Kazohinia
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Déry Tibor: G. A. úr X.-ben
Békés Pál: Csikágó
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Tar Sándor: A mi utcánk
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Gion Nándor: Virágos katona