Amatka 44 csillagozás

Karin Tidbeck: Amatka

Vanját, ​a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja.
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja.
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie
„Született klasszikus.”… (tovább)

Eredeti mű: Karin Tidbeck: Amatka (svéd)

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937328 · Fordította: Babits Péter
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937007 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Karin Tidbeck: Amatka

Furcsa, különös világot hozott létre Karin Tidbeck az Amatkában. Végtelenül taszító, idegen világot, amiről mégis úgy érzem, hogy a miénk, az a mi Földünk, valahol-valamikor, egy ismeretlen helyen és időben, egy megmagyarázhatatlan létezésben. A hangsúly azonban a furcsaságán van. Hiszen ez egy weird fikció. Már a kifejezés jelentése behatárolja számomra, hogy mit is várhatok az adott műtől. Nem csak furcsa, de bizarr, hátborzongató és titokzatos is egyben. Sőt, van benne valami sorsszerű, fatális tartalom, amitől egyirányúvá, mintegy eleve elrendeltté válik. Ezzel kapcsolatban a leginkább Veres Attila megfogalmazása tetszik, aki Pintér Bencének adott interjújában úgy határozta meg, hogy a weird nem műfaj, inkább egy mód. Ebben benne van az is, hogy a valóság csupán egy szabadon alakítható gyurma, amelynek formálható anyagában az abszurd is természetessé válik. Hiszen ez a nézőpont nem enged teret a megdöbbenésnek – a „mi realitásunk” talajáról nézve különcnek tűnő, legfurcsább tettek, cselekedetek is hétköznapivá válnak, a létezés legmorbidabb szabályai is magától értetődő evidenciaként jelennek meg.
De ahhoz, hogy úgy érezzem, jól sikerült, hiteles weird irodalom került a kezembe, különös módon szükségem van még két dologra: a „belecsöppenés” és a „szabad lezárás” érzetére is. Az első kívánalom szerint egy „kész” világba kerülök a regény hőseivel, ahol maguk sem ismerik igazán a világ keletkezésének eredetét, körülményeit – csupán ködös utalásokra, rögzült szabályokra hagyatkoznak. A másik követelmény a lehető legantagonisztikusabb módon kizárja a lekerekített, adekvát végkifejletet – a megszokottnál jóval tágabb teret nyújt az olvasói képzelet számára a lehetséges lezárások számtalan variációját tekintve spoiler.

Az Amatka mindezen – általam támasztott, személyes – követelményeknek tökéletesen megfelelt. Adott egy – ki tudja hogyan létrejött, esetleg túlélők által gründolt – világ, amelynek a szabályai az embertelenségig merevek, mégis ezek a szabályok határozzák meg egyáltalán a létezés kereteit. Szükséges a hiteles képhez, az elvárt nyomasztó hangulathoz, hogy ez a világ hideg legyen, szürke, uniformizált és kocka. Ebben a világban nem működhet más társadalmi berendezkedés, mint a „pásztor és szelíd nyája” képződmény. Kizárólag a „Nagy Testvér”-szerűen mindent látó, mindent felügyelő, jogalkotó és ítélkező, önmagát demokratikus-képviseleti öltönyben lefestő hatalom létezhet és az általa irányított, kellőképpen lebutított birkanyáj.
Azonban a hatalomnak egy olyan világban, amelyben a létezést az ősmasszától kizárólag a szavak teremtő ereje választja el, tulajdonképpen nincs is más esélye a közösség spoiler fennmaradásának biztosítására. „Nevezd meg!” és „Jelöld meg!”. Ezek a létezés alapjai, a működés szabályai. Nyilván nem engedhető meg a „szabad beszéd”, hiszen az óhatatlanul káoszhoz, végső soron pusztuláshoz vezet.
S azon túl, hogy ilyen gondosan megkonstruált világot tár elénk, Karin Tidbeck valójában egy igazi karakter-központú regényt írt. Vanja alakját rendkívül aprólékosan, a gondolatok, érzések mélységének rezdüléséig, részletesen kidolgozva ereszti be ebbe az embertelen arénába. Mesteri, ahogy egy ilyen rövidke regény keretein belül képes a főszereplő jellemének alakulásába ennyi változást, feszültséget csempészni és rajta keresztül biztos kézzel vezetni az olvasót egy ilyen labilis talajon.

A kérdés azonban továbbra is adott: hol marad hely az emberi individuumnak, a gondolkodás és teremtés szabadságának ebben a világban? Érdemes-e egy ilyen világban tovább élni, emberhez méltó-e ebben a közegben szaporodni, örökíteni? Lehet-e létjogosultsága a moralitásnak egy vegetációra, a puszta túlélésre építkező társadalomban? Az újító, önálló gondolat előreviszi-e a társadalmat, vagy a gondolkodó csupán egy önző magánzó, végső soron a közösség árulója? Egyáltalán létezik-e ebből a rendszerből kiút? A természet, vagy az ember maga építette ennek a börtönnek a falait?
… és még ezer olyan kérdést vet fel ez a mű, amikre aztán nem ad választ, csupán rengeteg gondolkodnivalót.

Szerintem a 2017-es megjelenések ritka jól eltalált, meghatározó darabja. Csak ajánlani tudom.

4 hozzászólás
>!
pat P
Karin Tidbeck: Amatka

Ajj, hát ez a könyv nekem nagyon!
Hangulata a skandináv november, cselekménysebessége a Közlekedési Múzeum összes kiállított gőzmozdonya által elérhető végsebesség átlaga, tematikája valami disztópia, valahol, valamiért.
Ha valamiféle asszociációs mátrixban kéne elhelyeznem, akkor valahová Le Guin: A kisemmizettek, Mieville: Konzulváros, valamint a Gyacsenko házaspár Alekszandra és a Teremtés növendékei című opusza közé helyezném el szép szimmetrikusan. Avagy, kevés szigorúbb-ridegebb-undokabb disztópiát láttunk eddig, de értelmetlennek semmiképp nem nevezném: ha már kiderült, mi is itten a dolgok veleje, nagyon szép logikai ívet láthatunk meghúzódni a… minden mögött.

Na jó, de hogy miről szól? Hát, mondjuk a mágikus gondolkodásról, az elme teremtő erejéről, a szavak hatalmáról? Kicsit… nos, konkrétabban , mint ahogy azt megszokhattuk? Valami ilyesmiről, mondhatjuk.
És hogy a vége jó lett, vagy rossz lett? Hát, szerintem talán inkább jó, de erre nem vennék mérget.
Gombát és gumós zöldségeket pedig egy ideig inkább nem kérnék, köszönöm szépen.

Nagyon érdekes könyv, nagyon delikát könyv, szerintem mondjuk az egyik legkülönösebb, amit mostanában olvastam, nyilván weird (bár arról mutathatna nekem végre valaki egy definíció-szerűséget) és teljesen szokatlan és besorolhatatlan, én a magam részéről fantasy logika mentén olvastam. Hogy nem sci-fi, az mondjuk tuti. Oké, hogy disztópia, de spoiler , szóval nem az a sci-fi fajta disztópia.

16 hozzászólás
>!
Noro MP
Karin Tidbeck: Amatka

Az Amatka írója bizonyos szempontból lehetetlen célt tűzött ki maga elé: azt szeretné, ha elhinnénk, hogy a címben szereplő város egy különös hely. Pedig semmivel sem furcsább az Úttörők többi Kolóniájánál. Számomra ez a paradoxon szőtte át az egész könyvet: Vanja szemével azt kéne látnunk, hogy mennyire más a két város, a nő otthona, illetve kiküldetésének helyszíne. De az olvasó szemével az egész világ az, ami szinte befogadhatatlanul idegen. A főhősnek és az olvasónak gyakorlatilag nincs közös platformja, Tidbeck pedig ebből a szinte semmiből kiindulva akarja megértetni velünk, milyen is az amatkai élet. A legfurcsább az, hogy nem is sikertelenül.

Ez a világ disztopikus, de nem disztópia. Hiszen nem az ember által létrehozott rendszer az, ami embertelen, hanem maga a világ alkalmatlan az emberi életre. Egy olyan világ, ahol az élettelen dolgokat állandóan emlékeztetni kell funkciójukra, különben visszatérnek az őskáoszba. Itt ragadható meg a legjobban a történet fantasy aspektusa: az emberi szó és akarat, mint teremtő erő a klasszikus fantasztikumtól és a new weirdtől sem idegen, és Amatkában is inkább az a meghökkentő, ahogyan megjelenik. A címkék, a jelölőrímek ugyanis arra szolgálnak, hogy elfojtsák a fantáziát, és aprópénzre váltsák a mindennapi csodákat. Szerintem az sem véletlen, hogy ennyire gyerekes módszereket alkalmaznak, mint például a versbe foglalt szabványok: a Kolóniák vezetői ugyanis valóban azt szeretnék elkerülni, hogy a lakók felnőjenek ehhez a világhoz. Így részben vissza kell vonnom a fentebbi véleményemet: van itt bizony disztópia is, hiszen a világ ellen létrehozott, emberi rendszerrel sincs minden rendben. A fő kérdés tulajdonképpen az, hogy a világ idegensége a rosszabb, vagy az a nagyon is emberi módszer, amellyel küzdenek ellene?

A magyar olvasóknak némi könnyebbséget jelenthet a megértésben, hogy az amatkai világban nagyon erős szocialista elemek fedezhetők fel, vagyis legalább a rendszer logikáján nem kell sokat agyalnunk. A világ logikáján pedig érdemes elgondolkozni, mert igaz, hogy nem kapunk mindenre választ, de hiányosságában is rendkívül érdekes, és megválaszolatlan kérdései is izgalmasak. Talán tudnék néhány példát mondani, hogy milyen más könyvekre emlékeztetett, de végső soron hazudnék, mert minden párhuzam csak távoli lehetne. Az Amatka egy kihalófélben levő fajtához tartozik: egy olyan fantasztikus regény, amely tényleg egyedi és hihetetlen fantáziáról tanúskodik.

>!
NewL P
Karin Tidbeck: Amatka

Nehezen találom a szavakat. Egyszerre nagyszerű és borzasztó a könyv, amit mihelyt elkezdtem igazán olvasni, nem tudtam letenni.
Hangulata van. Története van, de mégsincs.
Érdekes. Nincs vége, mert rád bízza, mit is gondolsz róla.
Szürreális. Csodálatos. Ajánlom.

>!
Dominik_Blasir 
Karin Tidbeck: Amatka

Az Amatka úgy kezdődik, mintha valami szocialista utópia lenne – Karin Tidbeck egészen briliáns, úgy rajzolja meg ezt a disztópikus világképet, hogy mi sem lázadni akarunk ellene, hanem inkább minket is maga alá gyűr a rendszer.
Aztán egyre mélyebbre merültem benne, és valami olyasmi kezdett a fejemben járni, hogy ilyen lenne az Expedíció, ha a biológus az X Térségben egy működő társadalmat talált volna. VanderMeer aztán folyton vissza-visszatért a gondolataim közé, és nem véletlen: Tidbeck regénye nagyon hamar a weird felé csúszik el, és ez nagyon jót tesz neki. Nem csupán egy utánozhatatlanul furcsa, elidegenítő, nehezen értelmezhető atmoszférával ajándékozza meg, de a disztópia-szerű világképpel is remekül együtt tud működni. Amikor pedig a cselekmény nagyobb sebességre vált, egyenesen újra kell értelmeznünk mindent, amit korábban a könyvről gondoltunk – ideértve a besorolását is.
Egy new weird regény szerintem akkor igazán jó, ha az első három jelző, ami eszembe jut róla, az a furcsa, a különös és a bizarr. Ha ezt az elvet nézem, akkor az Amatka gyakorlatilag hibátlan new weird – s bár összességében ez túlzásnak tűnik, de az biztos, hogy nagyon ajánlom mindenkinek, aki rajong a szokatlan művekért.
Bővebben: http://sfmag.hu/2017/11/14/karin-tidbeck-amatka/

>!
AniTiger MP
Karin Tidbeck: Amatka

Tetszett is, untam is. Nehéz eldöntenem, mit éreztem a történet, a főszereplő és a világ kapcsán, de magát az ötletet nagyon jónak találtam! Érdekes volt a különleges massza, ami akkor tartotta meg a formáját, ha ráírták a nevét. Nagyon ki volt találva, hogy a megjelölésre rendezkedett be a társadalom, pl.: jelölőverset tanulnak a fiatalok, vannak „jelölőórák”.

Borzongató volt ez az egész!

A főszereplőt, Vanját kedveltem, mert akkor is elkötelezett volt a munkáját illetően, amikor szinte instrukciók nélkül elküldték egy általa ismeretlen helyre egy olyan munkát elvégezni, ami addig nem is létezett. (Nagyon emlékeztetett a könyv hangulata A szolgálólány meséjére, de Fredét egyáltalán nem kedveltem…)

Most úgy érzem, hogy mindenképpen jól esett ez a könyv – még egy kicsi cidri a kinti hideg mellé –, de lehet, hogy sokkal jobban tetszene tévésorozatként vagy filmen. Imádnám, ha feldolgoznák!

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/12/karin-tidb…

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937007 · Fordította: Babits Péter
>!
Spaceman_Spiff P
Karin Tidbeck: Amatka

Ha megpróbálnám a könyvet hasonlítani valamihez, akkor Jeff VanderMeer regényei ugranának be először. Az Amatka ugyanúgy tele van bizarr, megmagyarázhatatlan elemekkel, mint a Déli Végek-trilógia, szereplői ugyanúgy egy első pillantásra teljesen abszurd világot tekintenek normálisnak, és nem akadnak fent olyasmin, amit az olvasó talán a regény végéig nem tud hová tenni. Kár lenne ezekről a furcsaságokról szót ejteni, mert Tidbeck elsőszámú fegyvere a meghökkentés, minden fordulatnál érkezik valami olyasmi, amivel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. Ez a szürreális világ, ezek a különös ötletek adják az Amatka legerősebb aspektusát, erre épül fel az a szürke, elfojtott világ, amiben az emberek nem tudnak kiteljesedni. Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy egy disztópiában vagyunk, de ez nem egy egyszerű disztópia. Ez az egyik lehetséges út, amit egy ennyire bizarr világ eredményezhet. És amikor erre rájövünk, megpillantjuk a másik utat a regény végén, ami nekem igazából sokkal jobban tetszett, és kicsit sajnálom, hogy nem kaptunk belőle többet.

Viszont bármennyire izgalmas ez a weird szöveg, bármennyire hátborzongató, ahogyan lassan felsejlik előttünk Amatka kolóniája és ennek a fiktív világnak a valódi természete, pont ez a furcsaság a regény negatívuma is szerintem. Túlságosan furcsa, egyes részei túlságosan befogadhatatlanok. A szereplői annyira megfoghatatlanok, a légkör annyira fojtogató, a próza annyira távolságtartó, hogy bár rövid könyvről van szó, néha szabályszerűen küzdeni kell az olvasással, és nem mindig érezni, hogy ennek megkapjuk a jutalmát. Ugyan nincsen benne erőszak, a lelki nyomás, ami a karakterekre nehezedik, lassan átszivárog az oldalakról az olvasóhoz. És ha mindez nem lenne elég, a könyv bezárásakor sem tudunk ettől szabadulni. Folyamatosan járt az agyam: Mit olvastam? Milyen világ ez valójában? Mit jelképez mindez? Mi történik Amatkával? És mi történik Vanjával? Tidbeck a lezárásban sem ad fogódzót, félszavakból kell összerakni, mi történik, de megmondom őszintén még így sem igazán értem, mire is volt ez az egész furcsaság.

Kicsit hosszabban:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-11-16+…

>!
wzsuzsanna P
Karin Tidbeck: Amatka

Ezzel a könyvvel már akkor szemezni kezdtem, amikor először felbukkant a molyon az adatlapja. Először fogalmam sem volt, miről szól, de valahogy a címe megszólított, később pedig a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. A kiadónak köszönhetően lehetőségem volt már most elolvasni, és bátran kijelenthetem, hogy nem bántam meg, mert azóta is pörög rajta az agyam. Úgyhogy előre is elnézést a hosszúra nyúlt értékelésért, de mindenkit vigasztaljon a tudat, hogy háromszor ennyit is tudtam volna róla írni.
Első körben azon töprengtem, milyen könyv is ez műfaji vagy stilisztikai szempontból? A hagyma első rétegét lehántva disztópia-szerű képet kapunk: adva van a fiktív világ és társadalmi berendezkedés, és a rejtélyes Amatka nevű kolónia, ahol furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ide csöppen egy másik kolóniából Vanja, hogy higiéniai kutatásokat végezzen. A társadalom működésére és a felépített világra érdemes egy pillantást vetni. Olvasás közben megelevenedik előttünk a szürke, élettelen, funkcionalista város, ahol mindenkinek konkrét feladata van, és ahol szigorú törvények szabályozzák a mindennapokat. Persze, olvastunk már hasonlót, nem is egyszer, azonban az Amatka borzasztóan erős abban, hogy ez a világ egészen a csontjainkig hatoljon. Rideg tények formájában szembesülünk azzal, hogy ebben a világban nincsenek állatok, az emberek elsődleges táplálékát a gombák adják, a gyerekek intézetekben nőnek fel, a művészet pedig kimerül a növényházi munkáról íródott verseskötetekben…
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2017/11/amatka.html

>!
Szentinel
Karin Tidbeck: Amatka

Ez a regény nem disztópia. Ez a regény szürrealista new weird. Mintha China Miéville összeült volna Philip K. Dick-kel és George Orwellel.

Atmoszféra: az Amatka ebben a legerősebb. A regénnyel azonos nevű városban játszódik a történet, mely első blikkre egy olyan helyszínnek tűnhet, ahol megvalósult a kommunizmus. Kontrollált, ideológiai nevelés zajlik, vannak úttörők, erőteljes a cenzúra. Azonban hamar kiderül, hogy itt mást jelképez ez a fajta diktatórikus rezsim. Itt elsődlegesen egy olyan jelenség ellen folyik a harc, amit Magyarországon is lehet észlelni: a fejlődés ellen. Az új ellen. Az ismeretlen ellen. Amatka lakossága ugyanis nem igazán szeretne változásokat, még akkor sem, ha azok jó célt szolgálnak. Emiatt, amikor én képzeltem el jeleneteket, mindenhol szürkét, rozsdát láttam. Még az olyan dolgokat is elvből utasítják el, mint a finom ételek (szinte mindig gombát esznek, ugyanis a gombagazdaság teszi ki Amatka iparának nagy részét), fejlettebb tisztasági szerek (menstruáció ellen sem nedvességszívó betétet, sem tampont nem használnak, hanem olyan öveket, amiket az 1900-as évek elején használtak szépanyáink) és a jó könyvek (van a könyvben egy szerző, aki a növényházakról írt versesköteteket, pl. Egyes számú Növényházról, Második számú Növényházról stb). Az egész várost átjárja a tespedtség, ami nagyon depresszív légkörrel vonja be az olvasót. Már azért is bebörtönözhetnek, ha olyan dolgokat fedezel fel, vagy írsz le, mondasz ki, gondolsz át, amelyek tiltólistán szerepelnek.

Történet: az Amatka története lassú sodrású, méghozzá annyira, hogy az ismertető elolvasása le is lövi a cselekmény felét. Főszereplőnk Brilarék Vanja Essre Kettese, aki Essréből utazik Amatkába, kutatási szándékkal. Ott befogadja egy Ulltorék Nina Négyese nevű nő, akivel később össze is melegszik (leszbikus szál a történetben), és ahogy fokozatosan tölt el több időt a városban, úgy lesz számára világos, hogy itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Kozmetikázott dokumentumok, letagadott beszámolók és ismeretlen területek kerülnek elő, Nina pedig azon van, hogy lebeszélje Vanját a további kutakodásról. A lakosság ugyanis fél a titkoktól. Az Amatka az a könyv, ami cselekményében nem nyújt túl sok újat az olvasónak, inkább a szimbólumrendszere az, ami színezi az élményt. Már az első fejezettől kezdve kiszúrhatunk olyan részleteket, melyeket beilleszthetünk a kirakósba, így nagyon figyelmesen ildomos olvasni! Az Amatka befejezése ugyanis elég antiklimatikus hatású, ha csak úgy végigolvasod a szöveget. Ezt a könyvet elemezni kell, „megrágni”, mielőtt „lenyeled”. Az Amatka ugyanis gazdag szimbólumokban, ami nem intertextuális, így nem szükséges a wikipédiával a zsebedben olvasni. Viszont nyílt elmét kíván, ami képes megjegyezni apróságokat is (pl. egy könyvben elhelyezett, dekódolható rímben is rejtőzhetnek fontos válaszok). Elvégre ez nem tizenkettő egy tucat tinidisztópia. Nagyon is felnőtt könyv. Ha filmes élményhez kéne hasonlítanom, akkor a Sztalker és a Blade Runner jutnak eszembe először.

Szereplők: az Amatka szereplőgárdája elég gyér, ami azt jelenti, hogy a karakterek sokszor olyan hatást keltenek, mintha csak statiszták lennének, üres lapok az asztalon, jelentéktelen részletek egy festményen. Vanja az, akit közelebb engedhet magához az olvasó, hisz az ő igazságtudata és kíváncsisága az, ami elindít mindent a regényben. Ugyanakkor nem tudom ezt neki hibaként felróni, hiszen a nagy egész szempontjából nagyon is jól sült el. Ehhez a történethez nem is illenek kidolgozott szereplők, mert az ellentmondana a regény eddig építgetett atmoszférájának. Ebben a könyvben pedig az igazi főszereplő maga Amatka. A város, ami megtagadja saját magát.

Összesítés: az Amatka jellegzetesen olyan könyv, ami nem azért íródott, hogy szeresd. Az az olvasó, aki csak a felszínt kapargatja egy könyvnél (értsd: elvárja, hogy a könyv márpedig szórakoztassa, méghozzá azonnal, az első oldaltól kezdve), nem fogja szeretni. Ez az a könyv, ami TŐLED vár el dolgokat. Épp ezért egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha az Amatka a megjelenése után belekerülne a hetven százalékosra értékelt könyvek közé itt, a Molyon. Eddigi tapasztalataim alapján az olvasók nem igazán értékelik az ilyen regényeket, amelyek velük szemben tanúsítanak elvárást. Mert azt az olvasó kikéri magának. De olvassátok szavamat figyelmesen! Bármennyire is alacsonyan fogjátok látni ennek a könyvnek a százalékmérőjét, EZ EGY JÓ KÖNYV. Csak épp szimbólumokban gazdag, lassan folyó cselekményét, sötét világát és az ehhez asszisztáló karaktergárdát nem tudja befogadni mindenki (ezért is írtam ide ezt a bejegyzést, hogy mindenkit megpróbáljak figyelmeztetni, aki el fogja olvasni ezt a könyvet a jövőben: a leírtakhoz igazítsátok az elvárást!).

Remélem, hogy nem lesz igazam…

>!
luthienlovemagic IP
Karin Tidbeck: Amatka

“Egy disztópikus vízió, amely meggörbíti maga körül a teret.”

Ez a mondat áll a borítón. A teret ugyan nem tudom, meggörbítette-e, de világomat biztosan. A new weird irányzat a Lépcsők városával lépett be az életembe, de az ehhez képest egy könnyű olvasmánynak mondható, pedig abban a sorozatban is történnek dolgok, nem is kevés. De az Amatkánál éreztem azt, hogy igazán bejön nekem ez az irányzat, és több hasonlót is el akarok olvasni. Mert ez a könyv egyszerre volt, furcsa, bizarr, abszurd, nyomasztó. Rátelepedik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér a történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Szóval, mint fentebb már említettem, nem tudom, hogy a teret elgörbítette-e, de maradandó élmény az biztos. Viszont felmerül bennem néhány kérdés: Mit is olvastam? Miért úgy történnek a dolgok, ahogy? Lehet-e egyáltalán egy ilyen világban élni? Van-e valami értelme ennek az egésznek? Egyelőre nincsenek meg a saját válaszaim erre, csak azt érzem, hogy még mindig utazok a könyvvel, de majd csak megállok valahol.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.hu/2017/11/karin-ti…

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
AniTiger MP

Egy egészséges közösségben a könyvtáros nem gyújtja fel a könyvtárat.

204. oldal, A negyedik hét - Negyednap

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
>!
gesztenye63 P

– (…) A magány veszedelmes. A hallgatás veszedelmes. A magányos ember szúró csendjében a legkisebb elégedetlenség is rögeszmévé erősödhet.

>!
julicsenge I

Egy kávé sosem lehet elég erős.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kávé
>!
reta09 P

– Velem van?
– Hát maga?
– Én magával vagyok, csak majd összeszarom magam. – Kényszeredetten felnevetett.

157. oldal

>!
gesztenye63 P

– Maga szerint miért nem kellenek az embereknek?
– Nem idevalósi, igaz? Hát, mert újak. Az emberek nem szeretik az újdonságokat. Azokból még semmi jó nem sült ki

>!
reta09 P

– Pontosan. A jó papír dokumentumokra és könyvekre van, vagyis arra, ami számít a gondolkodásunk szempontjából. Ami meghatároz minket.

125. oldal

>!
NewL P

A recepción egész tömeg fogadta. Küldöncök rajzottak ki; a pultnál Anders lázas beszélgetésbe merült két magas rangúnak tűnő tisztviselővel. Az egyikük belépett a pult mögé, és követte őt az irattárba.
– Mi folyik itt? – kérdezte Vanja a hátramaradt tisztviselőt, aki ujjaival a recepciós pult szürke felületén dobolt.
A tisztviselő végigmérte Vanját.
– A biztonsági minősítése?
– Nem vagyok benne biztos – habozott Vanja. – Asszisztens vagyok.
– Ha nem tudja a biztonsági minősítését, akkor nem elég magas. – A tisztviselő kitüntette egy színtelen mosollyal, majd tovább dobolt az asztalon. – Nincs semmi dolga?

>!
wzsuzsanna P

Anyjuk, Britta visszahúzódó és szigorú szülőként kizárólag parancsszavakban kommunikált gyerekeivel: edd meg, ülj fel, feküdj le! Lehetőség szerint az érintésüket is kerülte. Lars egészen másként viselkedett. Engedte, hogy Vanja megfogja a kezét-néha még azt is, hogy az ölébe másszon-, csak akkor engedte el, ha más felnőttek is megjelentek a közelben. Nem kéne elkényeztetned a gyerekeket, korholta Britta. Neurotikusok lesznek tőle.

42. oldal

>!
reta09 P

A nőről gondoskodtak – ahogy Larsról is gondoskodtak, ahogy mindenki másról is gondoskodtak, aki nem azt mondta, amit kellett. A kolóniákon talán nem létezett halálbüntetés, de a másként gondolkodókat akkor is meg kellett gátolni abban, hogy veszélyeztessék a közösséget.

57. oldal,

>!
reta09 P

– Minden eltűnik, ami csak… hasztalan szórakozás. Ami csak azért létezik, hogy jobban érezzük magunkat. Mindennek mennie kell.

71. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vera Panova: Hány óra van?
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Határ Győző: Heliáne
Paul Willems: A hattyú krónikája
Michal Ajvaz: A másik város
Kakuk Móni: Holdvilág
Oskar Panizza: Holdtörténet
Határ Győző: Éjszaka minden megnő
Stanisław Lem: Solaris