Amatka 29 csillagozás

Karin Tidbeck: Amatka

Vanját, ​a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja.
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja.
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie
„Született klasszikus.”… (tovább)

Eredeti mű: Karin Tidbeck: Amatka (svéd)

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937328 · Fordította: Babits Péter
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937007 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Karin Tidbeck: Amatka

Ajj, hát ez a könyv nekem nagyon!
Hangulata a skandináv november, cselekménysebessége a Közlekedési Múzeum összes kiállított gőzmozdonya által elérhető végsebesség átlaga, tematikája valami disztópia, valahol, valamiért.
Ha valamiféle asszociációs mátrixban kéne elhelyeznem, akkor valahová Le Guin: A kisemmizettek, Mieville: Konzulváros, valamint a Gyacsenko házaspár Alekszandra és a Teremtés növendékei című opusza közé helyezném el szép szimmetrikusan. Avagy, kevés szigorúbb-ridegebb-undokabb disztópiát láttunk eddig, de értelmetlennek semmiképp nem nevezném: ha már kiderült, mi is itten a dolgok veleje, nagyon szép logikai ívet láthatunk meghúzódni a… minden mögött.

Na jó, de hogy miről szól? Hát, mondjuk a mágikus gondolkodásról, az elme teremtő erejéről, a szavak hatalmáról? Kicsit… nos, konkrétabban , mint ahogy azt megszokhattuk? Valami ilyesmiről, mondhatjuk.
És hogy a vége jó lett, vagy rossz lett? Hát, szerintem talán inkább jó, de erre nem vennék mérget.
Gombát és gumós zöldségeket pedig egy ideig inkább nem kérnék, köszönöm szépen.

Nagyon érdekes könyv, nagyon delikát könyv, szerintem mondjuk az egyik legkülönösebb, amit mostanában olvastam, nyilván weird (bár arról mutathatna nekem végre valaki egy definíció-szerűséget) és teljesen szokatlan és besorolhatatlan, én a magam részéről fantasy logika mentén olvastam. Hogy nem sci-fi, az mondjuk tuti. Oké, hogy disztópia, de spoiler , szóval nem az a sci-fi fajta disztópia.

16 hozzászólás
>!
NewL P
Karin Tidbeck: Amatka

Nehezen találom a szavakat. Egyszerre nagyszerű és borzasztó a könyv, amit mihelyt elkezdtem igazán olvasni, nem tudtam letenni.
Hangulata van. Története van, de mégsincs.
Érdekes. Nincs vége, mert rád bízza, mit is gondolsz róla.
Szürreális. Csodálatos. Ajánlom.

>!
Dominik_Blasir 
Karin Tidbeck: Amatka

Az Amatka úgy kezdődik, mintha valami szocialista utópia lenne – Karin Tidbeck egészen briliáns, úgy rajzolja meg ezt a disztópikus világképet, hogy mi sem lázadni akarunk ellene, hanem inkább minket is maga alá gyűr a rendszer.
Aztán egyre mélyebbre merültem benne, és valami olyasmi kezdett a fejemben járni, hogy ilyen lenne az Expedíció, ha a biológus az X Térségben egy működő társadalmat talált volna. VanderMeer aztán folyton vissza-visszatért a gondolataim közé, és nem véletlen: Tidbeck regénye nagyon hamar a weird felé csúszik el, és ez nagyon jót tesz neki. Nem csupán egy utánozhatatlanul furcsa, elidegenítő, nehezen értelmezhető atmoszférával ajándékozza meg, de a disztópia-szerű világképpel is remekül együtt tud működni. Amikor pedig a cselekmény nagyobb sebességre vált, egyenesen újra kell értelmeznünk mindent, amit korábban a könyvről gondoltunk – ideértve a besorolását is.
Egy new weird regény szerintem akkor igazán jó, ha az első három jelző, ami eszembe jut róla, az a furcsa, a különös és a bizarr. Ha ezt az elvet nézem, akkor az Amatka gyakorlatilag hibátlan new weird – s bár összességében ez túlzásnak tűnik, de az biztos, hogy nagyon ajánlom mindenkinek, aki rajong a szokatlan művekért.
Bővebben: http://sfmag.hu/2017/11/14/karin-tidbeck-amatka/

>!
AniTiger MP
Karin Tidbeck: Amatka

Tetszett is, untam is. Nehéz eldöntenem, mit éreztem a történet, a főszereplő és a világ kapcsán, de magát az ötletet nagyon jónak találtam! Érdekes volt a különleges massza, ami akkor tartotta meg a formáját, ha ráírták a nevét. Nagyon ki volt találva, hogy a megjelölésre rendezkedett be a társadalom, pl.: jelölőverset tanulnak a fiatalok, vannak „jelölőórák”.

Borzongató volt ez az egész!

A főszereplőt, Vanját kedveltem, mert akkor is elkötelezett volt a munkáját illetően, amikor szinte instrukciók nélkül elküldték egy általa ismeretlen helyre egy olyan munkát elvégezni, ami addig nem is létezett. (Nagyon emlékeztetett a könyv hangulata A szolgálólány meséjére, de Fredét egyáltalán nem kedveltem…)

Most úgy érzem, hogy mindenképpen jól esett ez a könyv – még egy kicsi cidri a kinti hideg mellé –, de lehet, hogy sokkal jobban tetszene tévésorozatként vagy filmen. Imádnám, ha feldolgoznák!

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/12/karin-tidb…

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937007 · Fordította: Babits Péter
>!
Spaceman_Spiff P
Karin Tidbeck: Amatka

Ha megpróbálnám a könyvet hasonlítani valamihez, akkor Jeff VanderMeer regényei ugranának be először. Az Amatka ugyanúgy tele van bizarr, megmagyarázhatatlan elemekkel, mint a Déli Végek-trilógia, szereplői ugyanúgy egy első pillantásra teljesen abszurd világot tekintenek normálisnak, és nem akadnak fent olyasmin, amit az olvasó talán a regény végéig nem tud hová tenni. Kár lenne ezekről a furcsaságokról szót ejteni, mert Tidbeck elsőszámú fegyvere a meghökkentés, minden fordulatnál érkezik valami olyasmi, amivel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. Ez a szürreális világ, ezek a különös ötletek adják az Amatka legerősebb aspektusát, erre épül fel az a szürke, elfojtott világ, amiben az emberek nem tudnak kiteljesedni. Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy egy disztópiában vagyunk, de ez nem egy egyszerű disztópia. Ez az egyik lehetséges út, amit egy ennyire bizarr világ eredményezhet. És amikor erre rájövünk, megpillantjuk a másik utat a regény végén, ami nekem igazából sokkal jobban tetszett, és kicsit sajnálom, hogy nem kaptunk belőle többet.

Viszont bármennyire izgalmas ez a weird szöveg, bármennyire hátborzongató, ahogyan lassan felsejlik előttünk Amatka kolóniája és ennek a fiktív világnak a valódi természete, pont ez a furcsaság a regény negatívuma is szerintem. Túlságosan furcsa, egyes részei túlságosan befogadhatatlanok. A szereplői annyira megfoghatatlanok, a légkör annyira fojtogató, a próza annyira távolságtartó, hogy bár rövid könyvről van szó, néha szabályszerűen küzdeni kell az olvasással, és nem mindig érezni, hogy ennek megkapjuk a jutalmát. Ugyan nincsen benne erőszak, a lelki nyomás, ami a karakterekre nehezedik, lassan átszivárog az oldalakról az olvasóhoz. És ha mindez nem lenne elég, a könyv bezárásakor sem tudunk ettől szabadulni. Folyamatosan járt az agyam: Mit olvastam? Milyen világ ez valójában? Mit jelképez mindez? Mi történik Amatkával? És mi történik Vanjával? Tidbeck a lezárásban sem ad fogódzót, félszavakból kell összerakni, mi történik, de megmondom őszintén még így sem igazán értem, mire is volt ez az egész furcsaság.

Kicsit hosszabban:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-11-16+…

>!
wzsuzsanna P
Karin Tidbeck: Amatka

Ezzel a könyvvel már akkor szemezni kezdtem, amikor először felbukkant a molyon az adatlapja. Először fogalmam sem volt, miről szól, de valahogy a címe megszólított, később pedig a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. A kiadónak köszönhetően lehetőségem volt már most elolvasni, és bátran kijelenthetem, hogy nem bántam meg, mert azóta is pörög rajta az agyam. Úgyhogy előre is elnézést a hosszúra nyúlt értékelésért, de mindenkit vigasztaljon a tudat, hogy háromszor ennyit is tudtam volna róla írni.
Első körben azon töprengtem, milyen könyv is ez műfaji vagy stilisztikai szempontból? A hagyma első rétegét lehántva disztópia-szerű képet kapunk: adva van a fiktív világ és társadalmi berendezkedés, és a rejtélyes Amatka nevű kolónia, ahol furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ide csöppen egy másik kolóniából Vanja, hogy higiéniai kutatásokat végezzen. A társadalom működésére és a felépített világra érdemes egy pillantást vetni. Olvasás közben megelevenedik előttünk a szürke, élettelen, funkcionalista város, ahol mindenkinek konkrét feladata van, és ahol szigorú törvények szabályozzák a mindennapokat. Persze, olvastunk már hasonlót, nem is egyszer, azonban az Amatka borzasztóan erős abban, hogy ez a világ egészen a csontjainkig hatoljon. Rideg tények formájában szembesülünk azzal, hogy ebben a világban nincsenek állatok, az emberek elsődleges táplálékát a gombák adják, a gyerekek intézetekben nőnek fel, a művészet pedig kimerül a növényházi munkáról íródott verseskötetekben…
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2017/11/amatka.html

>!
Szentinel
Karin Tidbeck: Amatka

Ez a regény nem disztópia. Ez a regény szürrealista new weird. Mintha China Miéville összeült volna Philip K. Dick-kel és George Orwellel.

Atmoszféra: az Amatka ebben a legerősebb. A regénnyel azonos nevű városban játszódik a történet, mely első blikkre egy olyan helyszínnek tűnhet, ahol megvalósult a kommunizmus. Kontrollált, ideológiai nevelés zajlik, vannak úttörők, erőteljes a cenzúra. Azonban hamar kiderül, hogy itt mást jelképez ez a fajta diktatórikus rezsim. Itt elsődlegesen egy olyan jelenség ellen folyik a harc, amit Magyarországon is lehet észlelni: a fejlődés ellen. Az új ellen. Az ismeretlen ellen. Amatka lakossága ugyanis nem igazán szeretne változásokat, még akkor sem, ha azok jó célt szolgálnak. Emiatt, amikor én képzeltem el jeleneteket, mindenhol szürkét, rozsdát láttam. Még az olyan dolgokat is elvből utasítják el, mint a finom ételek (szinte mindig gombát esznek, ugyanis a gombagazdaság teszi ki Amatka iparának nagy részét), fejlettebb tisztasági szerek (menstruáció ellen sem nedvességszívó betétet, sem tampont nem használnak, hanem olyan öveket, amiket az 1900-as évek elején használtak szépanyáink) és a jó könyvek (van a könyvben egy szerző, aki a növényházakról írt versesköteteket, pl. Egyes számú Növényházról, Második számú Növényházról stb). Az egész várost átjárja a tespedtség, ami nagyon depresszív légkörrel vonja be az olvasót. Már azért is bebörtönözhetnek, ha olyan dolgokat fedezel fel, vagy írsz le, mondasz ki, gondolsz át, amelyek tiltólistán szerepelnek.

Történet: az Amatka története lassú sodrású, méghozzá annyira, hogy az ismertető elolvasása le is lövi a cselekmény felét. Főszereplőnk Brilarék Vanja Essre Kettese, aki Essréből utazik Amatkába, kutatási szándékkal. Ott befogadja egy Ulltorék Nina Négyese nevű nő, akivel később össze is melegszik (leszbikus szál a történetben), és ahogy fokozatosan tölt el több időt a városban, úgy lesz számára világos, hogy itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Kozmetikázott dokumentumok, letagadott beszámolók és ismeretlen területek kerülnek elő, Nina pedig azon van, hogy lebeszélje Vanját a további kutakodásról. A lakosság ugyanis fél a titkoktól. Az Amatka az a könyv, ami cselekményében nem nyújt túl sok újat az olvasónak, inkább a szimbólumrendszere az, ami színezi az élményt. Már az első fejezettől kezdve kiszúrhatunk olyan részleteket, melyeket beilleszthetünk a kirakósba, így nagyon figyelmesen ildomos olvasni! Az Amatka befejezése ugyanis elég antiklimatikus hatású, ha csak úgy végigolvasod a szöveget. Ezt a könyvet elemezni kell, „megrágni”, mielőtt „lenyeled”. Az Amatka ugyanis gazdag szimbólumokban, ami nem intertextuális, így nem szükséges a wikipédiával a zsebedben olvasni. Viszont nyílt elmét kíván, ami képes megjegyezni apróságokat is (pl. egy könyvben elhelyezett, dekódolható rímben is rejtőzhetnek fontos válaszok). Elvégre ez nem tizenkettő egy tucat tinidisztópia. Nagyon is felnőtt könyv. Ha filmes élményhez kéne hasonlítanom, akkor a Sztalker és a Blade Runner jutnak eszembe először.

Szereplők: az Amatka szereplőgárdája elég gyér, ami azt jelenti, hogy a karakterek sokszor olyan hatást keltenek, mintha csak statiszták lennének, üres lapok az asztalon, jelentéktelen részletek egy festményen. Vanja az, akit közelebb engedhet magához az olvasó, hisz az ő igazságtudata és kíváncsisága az, ami elindít mindent a regényben. Ugyanakkor nem tudom ezt neki hibaként felróni, hiszen a nagy egész szempontjából nagyon is jól sült el. Ehhez a történethez nem is illenek kidolgozott szereplők, mert az ellentmondana a regény eddig építgetett atmoszférájának. Ebben a könyvben pedig az igazi főszereplő maga Amatka. A város, ami megtagadja saját magát.

Összesítés: az Amatka jellegzetesen olyan könyv, ami nem azért íródott, hogy szeresd. Az az olvasó, aki csak a felszínt kapargatja egy könyvnél (értsd: elvárja, hogy a könyv márpedig szórakoztassa, méghozzá azonnal, az első oldaltól kezdve), nem fogja szeretni. Ez az a könyv, ami TŐLED vár el dolgokat. Épp ezért egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha az Amatka a megjelenése után belekerülne a hetven százalékosra értékelt könyvek közé itt, a Molyon. Eddigi tapasztalataim alapján az olvasók nem igazán értékelik az ilyen regényeket, amelyek velük szemben tanúsítanak elvárást. Mert azt az olvasó kikéri magának. De olvassátok szavamat figyelmesen! Bármennyire is alacsonyan fogjátok látni ennek a könyvnek a százalékmérőjét, EZ EGY JÓ KÖNYV. Csak épp szimbólumokban gazdag, lassan folyó cselekményét, sötét világát és az ehhez asszisztáló karaktergárdát nem tudja befogadni mindenki (ezért is írtam ide ezt a bejegyzést, hogy mindenkit megpróbáljak figyelmeztetni, aki el fogja olvasni ezt a könyvet a jövőben: a leírtakhoz igazítsátok az elvárást!).

Remélem, hogy nem lesz igazam…

>!
luthienlovemagic IP
Karin Tidbeck: Amatka

“Egy disztópikus vízió, amely meggörbíti maga körül a teret.”

Ez a mondat áll a borítón. A teret ugyan nem tudom, meggörbítette-e, de világomat biztosan. A new weird irányzat a Lépcsők városával lépett be az életembe, de az ehhez képest egy könnyű olvasmánynak mondható, pedig abban a sorozatban is történnek dolgok, nem is kevés. De az Amatkánál éreztem azt, hogy igazán bejön nekem ez az irányzat, és több hasonlót is el akarok olvasni. Mert ez a könyv egyszerre volt, furcsa, bizarr, abszurd, nyomasztó. Rátelepedik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér a történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Szóval, mint fentebb már említettem, nem tudom, hogy a teret elgörbítette-e, de maradandó élmény az biztos. Viszont felmerül bennem néhány kérdés: Mit is olvastam? Miért úgy történnek a dolgok, ahogy? Lehet-e egyáltalán egy ilyen világban élni? Van-e valami értelme ennek az egésznek? Egyelőre nincsenek meg a saját válaszaim erre, csak azt érzem, hogy még mindig utazok a könyvvel, de majd csak megállok valahol.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.hu/2017/11/karin-ti…

4 hozzászólás
>!
chibizso
Karin Tidbeck: Amatka

„A kevésbé kibontott szálakon kívül az Amatka érdekes színfoltja az itthoni SFF kínálatnak, Tidbeck egy remek ötletet visz végig regényében. A stílusra se lehet panasz, élvezetesen ír, sorai mögött ott van a melankolia, a misztikum és a kilátástalanság, ami átjárja egész Amatkát. Azoknak ajánljuk, akik kicsit belefásultak az angolszász SFF-be, és valami kicsit egzotikusabbra vágynak.”

Bővebben: http://roboraptor.24.hu/2017/11/07/szomagiaval-tartanak…

>!
WerWolf 
Karin Tidbeck: Amatka

Ez egy elég furcsa könyv. Jó, tudom, nem vagyok egy fantasy rajongó, így az én véleményem annyira nem is mérvadó. Így megpróbálom kicsit távolról nézni a regényt és értékelni.
Lassan pörögnek fel az események, de a potenciál már a kezdetekben ott van (amit a végén az írónő ki is aknáz)
A titok ami körbelengi a világot és a történetet, arra sarkallja az olvasót, hogy haladjon tovább, hiszen minden egyes oldal ott hordozza magában a lehetőséget, hogy elcsíphetünk valami információt a világ és a társadalom szerkezetéről, viselkedésérő.
Könnyen olvasható és ha sikerül átállnunk az agyunk szürreális részére, akkor igen magával ragadó. Azonban én túlságosan két lábbal állok a földön ahhoz, hogy megfelelően be tudjam fogadni ezt a világot.
Aki viszont hajlamos a szürrealizmusra, annak minden igényét ki fogja elégíteni a könyv.


Népszerű idézetek

>!
AniTiger MP

Egy egészséges közösségben a könyvtáros nem gyújtja fel a könyvtárat.

204. oldal, A negyedik hét - Negyednap

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
>!
julicsenge I

Egy kávé sosem lehet elég erős.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kávé
>!
reta09 P

– Velem van?
– Hát maga?
– Én magával vagyok, csak majd összeszarom magam. – Kényszeredetten felnevetett.

157. oldal

>!
reta09 P

– Pontosan. A jó papír dokumentumokra és könyvekre van, vagyis arra, ami számít a gondolkodásunk szempontjából. Ami meghatároz minket.

125. oldal

>!
AniTiger MP

– Szerintem mindnyájunkban van egy kis melankólia, még ha nem is vagyunk betegek.

55. oldal, Az első hét - Ötödnap

>!
NewL P

A recepción egész tömeg fogadta. Küldöncök rajzottak ki; a pultnál Anders lázas beszélgetésbe merült két magas rangúnak tűnő tisztviselővel. Az egyikük belépett a pult mögé, és követte őt az irattárba.
– Mi folyik itt? – kérdezte Vanja a hátramaradt tisztviselőt, aki ujjaival a recepciós pult szürke felületén dobolt.
A tisztviselő végigmérte Vanját.
– A biztonsági minősítése?
– Nem vagyok benne biztos – habozott Vanja. – Asszisztens vagyok.
– Ha nem tudja a biztonsági minősítését, akkor nem elég magas. – A tisztviselő kitüntette egy színtelen mosollyal, majd tovább dobolt az asztalon. – Nincs semmi dolga?

>!
wzsuzsanna P

Anyjuk, Britta visszahúzódó és szigorú szülőként kizárólag parancsszavakban kommunikált gyerekeivel: edd meg, ülj fel, feküdj le! Lehetőség szerint az érintésüket is kerülte. Lars egészen másként viselkedett. Engedte, hogy Vanja megfogja a kezét-néha még azt is, hogy az ölébe másszon-, csak akkor engedte el, ha más felnőttek is megjelentek a közelben. Nem kéne elkényeztetned a gyerekeket, korholta Britta. Neurotikusok lesznek tőle.

42. oldal

>!
reta09 P

A nőről gondoskodtak – ahogy Larsról is gondoskodtak, ahogy mindenki másról is gondoskodtak, aki nem azt mondta, amit kellett. A kolóniákon talán nem létezett halálbüntetés, de a másként gondolkodókat akkor is meg kellett gátolni abban, hogy veszélyeztessék a közösséget.

57. oldal,

>!
reta09 P

– Minden eltűnik, ami csak… hasztalan szórakozás. Ami csak azért létezik, hogy jobban érezzük magunkat. Mindennek mennie kell.

71. oldal

>!
NewL P

Amikor a következő hetednapon elsorolták a nemrég elhunytak nevét, Ivaré nem hangzott el. Senki sem emlékezett meg róla egy perc némasággal. Elvenni egy életet – akár a sajátját, akár másét –, a legnagyobb árulás, amit egy polgártárs elkövethet, hiszen minden elveszett élet veszélybe sodorja a kolónia fennmaradását. A gyilkosok megszűnnek polgárok lenni. Ivart újrahasznosítják, azután kitörlik az emlékét is.


Hasonló könyvek címkék alapján

Karin Boye: Kallocain
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Tűz
Lars Kepler: A bosszúálló
Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív
Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
Jan Guillou: Könyörtelenek
Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Méltatlanok
Åsa Larsson – Ingela Korsell: A kísértet