Azt ​hittem, ismerlek 20 csillagozás

Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Az ​eltűnt lány és a Kegyetlen kötelékek nemzetközileg is elsőrangú sikerkönyv szerzője új regénnyel tér vissza – egy olyan történettel, mely még az eddigieknél is jobban felvillanyoz, provokál, és tele van izgalommal.
Mi történik, ha arról a személyről, akiről eddig azt gondoltad, úgy ismered, mint a tenyered, kiderül, hogy valójában egyáltalán nem az, akinek hitted…? Andrea Oliver mindent tud az anyjáról, Lauráról. Hogy egész életét egy tengerparti városkában töltötte Belle Isle-on. Hogy mindig is nyugodt életet akart élni és a közösség pillérévé válni. Hogy sosem tartott semmit sem titokban előtte. Mert mindannyian ismerjük az anyánkat, nem igaz?
Ám mindez megváltozik, amikor egy bevásárló körút rémálommá válik, Laurát meglövik, és Andrea hirtelen az édesanyja egy teljesen ismeretlen oldalával szembesül. Kiderül ugyanis, hogy mielőtt az anyja Laura lett volna, egészen másvalaki volt. Közel harminc évig rejtőzködött, és remélte, sosem találnak rá. Csakhogy most… (tovább)

Eredeti mű: Karin Slaughter: Pieces of Her

>!
HarperCollins Magyarország, Budapest, 2019
464 oldal · ISBN: 9789634487104
>!
HarperCollins Magyarország, Budapest, 2019
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634487098

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 7

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
mate55 P
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

A két „különböző” történet, egy indokolatlanul hosszú mesét eredményez. Nevezhetném sokat ígérő, izgalmas könyvnek, csakhogy üres már ez a kifejezés, mert Slaughter sokkal tehetségesebb annál, mintsem egy félresikerült munkáját dicsérnem kellene. Ugyanis zavarba ejtően hiányzik a „fegyelem”, a sztori legalább minimális összerendezésének igénye. Két idősík között ugráló párhuzamos szerkesztésmóddal mond el „két történetet, ami egyértelműen a kimondatlan titkokra épít, az identitást szétszabdaló tragédiák homályában játszódik. spoiler A fejezetek felváltva érkező sorozatának, néhány érdekes alapötlet füzére petárdaként durran el, mert nem éreztem az írónő által (vagy szerkesztők) összekovácsolt összefüggő rendszert, motívumhálót és követhető logikát. Maga a könyv inkább egy melodráma, (mintsem thriller) komolytalan utat bejáró jellemfejlődéssel, hamis (hihetetlen) szituációkkal, felejthető (unalmas) karakterekkel, akik kényelmes fordulatokkal haladnak a műfajhoz nem igazán illő, langyos végkifejlet felé. Az elején még elfogadható módon építkező könyv egyre céltalanabbá válik, gyakorlatilag az egyetlen funkció a történetben már csak az, hogy Slaughter a maximumig szeretné csavarni a feszültséget. Ugyanakkor a befejezés nem jelent sem csúcspont, sem feloldozást ezek után, és bár ez teljesen tudatosan illik a koncepcióba, nehéz nem úgy éreznem, hogy a könyv csak az időmet vesztegette.

15 hozzászólás
>!
Lanore P
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Hű. Az első 250 oldalon elgondolkoztam, hogy vajon tényleg Slaughter írta-e a könyvet, aztán a második felében, amikor meglódult a sztori, feltornázta magát. Megszoktam az írónőnél az emberi kapcsolatok részletességét, a brutális gyilkosságokat, drámákat, és mindezt azzal a tipikus Slaughteres, kicsit nyomasztó hangulattal szokta átszőni – ez az, ami itt hiányzott. Valószínűleg már az elején megfogott volna, ha a főszereplőnk nem egy tutyimutyi, „két szót nem tudok kinyögni” típusú csaj, ilyen karakterrel talán még sosem találkoztam főszereplőként, nem igazán értettem még azt se, hogy hogyan maradhatott eddig életben. Aztán ahogy egymás után derültek ki a titkok az anyja életéből spoiler, úgy kezdtem lassan megérteni, hogy spoiler, és a végére egy picit összeszedte magát. Érdekes volt az írónőtől ilyen típusú történetet olvasni, azt gondolom, jobban állnak neki az igazán thrilleres megoldások, de így legalább egy másik oldalát is megismertem.

>!
Zanit
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Meg nem mondtam volna, hogy ez a történet Karin Slaughter billentyűzetéből pottyant ki…
Nem ismertem volna fel sem a történetből, sem a karakterekből.
Talán, ha kb. 100 oldalnyi felesleggel rövidebb lenne… Nem, akkor sem lettem volna tőle elragadtatva.
Egy pozitívum: szép a borító.

>!
Katie_Sue P
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Azt hittem, hogy mivel KS írta ezt a könyvet lesz benne egy kis jó sok vér, belek, agyvelő, kegyetlenség, brutalitás, meg a jól megszokott csomag. Aztán nem, mert csak pár dolgot tudtam kipiálni a listáról. Ezt nagyon sajnálom.
A könyv annak ellenére, hogy két idősíkon mozog nem lett sokkal izgalmasabb. Főleg, hogy nagyon az elején rájöttem mivel/kivel is állunk szemben, így pedig annyira nem volt izgi. bár szerintem amúgy sem A könyv végéről nem is beszélve….spoiler
A karakterek….hááát….Andy egy beszédhibás nyomi, aki a maga 31 évével pont úgy viselkedett legtöbbször, mint egy hormonzavaros 18 éves…mamám, vertem a fajba a fejem tőle.
Az anyja spoiler Hát ki érti ezt? :)
A katonák egytől egyig eszementek voltak spoiler

>!
Dóra_Nagy_6
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Nem volt olyan rossz, mint az értékelések alapján gondoltam. Andy rettentően idegesített, ugyan a végére javult egy kicsit és észleltem a „fejlődését”, de még így se lett túl szimpatikus. A múltban játszódó részek tetszettek a legjobban.

>!
BBetti86
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Kellemes meglepetés volt ez a kötet – megszoktam, hogy Slaughter lassabban vezeti az eseményeket, inkább a karakterekre, mint az eseményekre koncentrál.
Ehhez képest a cselekmény jól pörög. Pillanatok alatt az események közepében találjuk magunkat, és amikor elhitetné velünk a szerző, hogy most szusszanhatunk kicsit, máris jön egy újabb őrült fordulat, egy újabb esemény, ami miatt harcolni, menekülni, nyomozni kell.
Tetszett, ahogy a két idősíkon vezeti az eseményeket – ráadásul máshogy veszélyes a két történetszál. A jelen szinte akciókrimi, rohanással, nyomozással, veszélyekkel. A múlt pedig idézi az olyan női thrillereket, ahol a hősnőt egy szerette terrorizálja. A kettő szépen kiegészíti egymást, és Slaughter korrekten össze is értet minden szálat a történet végére.
Bejön az is, amikor az egyik szereplő szociopata/pszichopata. Most volt ilyen, az ő lépésein különösen jól szórakoztam.
Azért meg külön jár a piros pont, ahogy az elő- és az utóhang összecsengenek. Az nagyon tetszett.

>!
verus974
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Sok jó véleményt hallottam az írónőről, ezért nyúltam 2 legutóbbi könyvéhez. Jelenleg csak az újakat lehet kapni boltban, de valószínű be kell szereznem tőle valami régit, hogy végre egy igazán jót olvassak tőle. Számomra nagyon nehezen indult be a könyv, a felénél bennem is megfordult, hogy leteszem. Az első része a könyvnek nagyon lassú, szinte a semmiről írt nagyon hosszan, mintha csak az oldalszámokat akarta volna növelni. A legvégére állt össze rendesebben a sztori. Talán az utolsó negyede kötött le a legjobban. Kivételesen olyan könyv volt, ami nem leeresztett, hanem inkább felpörgött a végére. A történet szerintem jó volt, csak valahogy a kivitelezés nekem nem jött be. A szereplők nem lettek kellően kibontakoztatva, pedig az nagyobb feszültséget eredményezett volna. Hiszen eleve úgy tűnt, hogy nem a történéseken van az igazi hangsúly. A sok üresjáratot színesebbé lehetett volna tenni, ha mélyebben belemegy a szereplők jellemébe. Így szinte mindenkit jellegtelennek éreztem.

>!
Meetisz
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Nagy csalódás. Egyszer olvasható. Sok türelemmel. Nagyon nyögve nyelős, tele fölösleges részekkel. Egy csomó résznél unatkoztam és sorokon keresztül szenvedtem… Ide-oda ugrál az években, ami nem is lenne gond, de tele nevekkel, az ember azt sem tudja, hogy ki kicsoda. És nekem egyáltalán nem thriller. Az számomra még mindig nem derült ki, hogy Andrea (Andy) mitől volt olyan „lassú”. nem tudom, hogy élt évekig egyedül, majd alig tudott megszólalni, meg kikapcsolt állandóan. Aztán a végére hipp-hopp semmi baja. A többi könyve után jobbra számítottam. :(

>!
vklara
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Nem nagyon értem ezeket a fanyalgós értékeléseket.
Tény és való, hogy írt sokkal izgalmasabb könyveket is, de ez ilyen. Inkább pszicho, mint gyilkolászós. Nem mintha nem folyt volna vér épp elég, és más egyéb.
A téma meglehetősen szerteágazó, cselekményben és időben egyaránt.
Jó darabig gondolkodtam azon mi lett volna, ha előbb a múltat kapjuk, és aztán jön az időugrás. Viszont azzal lelőtte volna a „poént”, ráadásul jóval kevesebb fejtörésre készteti az olvasót.
Iszonyú jók a jellemrajzok.
Andyt például jó darabig klinikai esetnek gondoltam a debilsége és bénasága miatt. Igaz ez nem kicsit idegesített az elején.
Laura a beszédterápiájával és kertvárosi elvált anya státuszával jól megvezetett.
Nick álompasinak tűnt.
Andrew lett a család fekete bárányaként bemutatva.
Aztán jött a múlt, és kezdett minden más arcot mutatni.
Visszatérve a főszereplőre, már ha Andy volt az.
Hol van kőbe vésve, hogy minden főhősnek harcos nindzsa teknőcnek kell lennie? Végül is átküzdötte magát saját agyi és fizikai akadályain, és megoldott egy meglehetősen bonyolult feladatot az anyja utasítása ellenére. Ráadásul még a jól képzett marsallt is padlóra küldte.
Szóval nekem ez a regény a végére teljesen bejött.

>!
pribrgre
Karin Slaughter: Azt hittem, ismerlek

Számomra az eddig magyarul
megjelent könyvei közül ez volt a leggyengébb. Nem volt rossz, de többet vártam. :(


Népszerű idézetek

>!
mate55 P

Apám mindig azt mondta, hogy mindenki szocialista, amíg el nem kezd adót fizetni.

281. oldal (ebook)

1 hozzászólás
>!
mate55 P

Az ember csak akkor gyűlölhet valakit, ha lényének egy része még mindig szereti.

559. oldal (ebook)

1 hozzászólás
>!
mate55 P

„Mikor a pénz beszél, hallgat az igazság.”

192. oldal (ebook)

>!
mate55 P

A New York Times bestsellerlistáját Tom Clancy Vörös vihar című regénye vezette.

146. oldal (ebook)

Kapcsolódó szócikkek: Tom Clancy: Vörös vihar
1 hozzászólás
>!
mate55 P

Éveken keresztül, még akkor is, amikor szerette, a lénye egy része gyűlölte őt, méghozzá azon a gyerekes módon, amit az ember nem tud irányítani.

(első mondat)

>!
mate55 P

A helyes és helytelen koncepciója patriarchális elmeszülemény, ami arra való, hogy irányítani lehessen vele a népet.

453. oldal (ebook)

>!
Katie_Sue P

Semmi baj nincs azzal, ha az ember átlagos. (…) Az átlagos embereknek is lehet nagyon értelmes életük.

>!
Katie_Sue P

Univerzálisan elfogadott igazság, hogy az anyád az egyetlen ember a világon, aki ha azt mondja: „Jó a frizurád” , te azt hallod: „Mindig szörnyû a frizurád, kivéve ezt a röpke pillanatot” .


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Jane Corry: A halott ex
Paula Hawkins: A víz mélyén
Ruth Ware: A nő a tízes kabinból
Allen Eskens: Temetni jöttünk…
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Riley Sager: Akarsz velem játszani?
Steve Berry: Az elveszett parancs
Sandra Brown: A csapda
Ania Ahlborn: Vértestvérek