Azt ​hittem, ismerlek (Andrea Oliver 1.) 74% 63 csillagozás

A két „különböző” történet, egy indokolatlanul hosszú mesét eredményez. Nevezhetném sokat ígérő, izgalmas könyvnek, csakhogy üres már ez a kifejezés, mert Slaughter sokkal tehetségesebb annál, mintsem egy félresikerült munkáját dicsérnem kellene. Ugyanis zavarba ejtően hiányzik a „fegyelem”, a sztori legalább minimális összerendezésének igénye. Két idősík között ugráló párhuzamos szerkesztésmóddal mond el „két történetet, ami egyértelműen a kimondatlan titkokra épít, az identitást szétszabdaló tragédiák homályában játszódik. spoiler A fejezetek felváltva érkező sorozatának, néhány érdekes alapötlet füzére petárdaként durran el, mert nem éreztem az írónő által (vagy szerkesztők) összekovácsolt összefüggő rendszert, motívumhálót és követhető logikát. Maga a könyv inkább egy melodráma, (mintsem thriller) komolytalan utat bejáró jellemfejlődéssel, hamis (hihetetlen) szituációkkal, felejthető (unalmas) karakterekkel, akik kényelmes fordulatokkal haladnak a műfajhoz nem igazán illő, langyos végkifejlet felé. Az elején még elfogadható módon építkező könyv egyre céltalanabbá válik, gyakorlatilag az egyetlen funkció a történetben már csak az, hogy Slaughter a maximumig szeretné csavarni a feszültséget. Ugyanakkor a befejezés nem jelent sem csúcspont, sem feloldozást ezek után, és bár ez teljesen tudatosan illik a koncepcióba, nehéz nem úgy éreznem, hogy a könyv csak az időmet vesztegette.

A 71% kicsit megijesztett, de szerencsére nem volt ott gond, remek volt ez a könyv! Benne is van az eddigi legjobb háromban!
Egészen meglepő volt Slaughtertől, teljesen eltért a tőle megszokottaktól, ennyi könyv után is meg tudott újulni.
A regény felépítése is nagyon tetszett, hogy nem ugrált kb mondatonként a jelen és a múlt között, hanem viszonylag hosszan mesélt, és értetett meg dolgokat.
Andrea szegény, a leggyengébb pontja volt a történetnek, de meg kell értenünk, h a sötétben volt tartva, távol a való világtól, vagyis inkább csak egy másik világban nevelkedett.
Ami pluszban feltűnt, h nem volt egy meleg szereplő sem, pedig Slaughter mindig ad nekik szerepet.
Most látom csak, h Netflix sorozat is készült Toni Colette az anya, oké, az is furán rossz százalékon van, meg inkább kíváncsivá tett!

Olvastam már jobb Karin Slaughter krimit, de ez sem volt rossz. Az elején kicsit zavaros volt, hogy ki kicsoda, de aztán lassan a helyükre kerültek a mozaikdarabkák.
Félelmetes, hogy léteznek emberek, akik hatalmas befolyással tudnak lenni másokra, és annyira manipulatívak, hogy bármit képesek elérni mások által, illetve más emberek segítségével.
Jól lehetett haladni a könyvvel, főleg azért, mert egyre több kérdésre akartam tudni a választ.

Hű. Az első 250 oldalon elgondolkoztam, hogy vajon tényleg Slaughter írta-e a könyvet, aztán a második felében, amikor meglódult a sztori, feltornázta magát. Megszoktam az írónőnél az emberi kapcsolatok részletességét, a brutális gyilkosságokat, drámákat, és mindezt azzal a tipikus Slaughteres, kicsit nyomasztó hangulattal szokta átszőni – ez az, ami itt hiányzott. Valószínűleg már az elején megfogott volna, ha a főszereplőnk nem egy tutyimutyi, „két szót nem tudok kinyögni” típusú csaj, ilyen karakterrel talán még sosem találkoztam főszereplőként, nem igazán értettem még azt se, hogy hogyan maradhatott eddig életben. Aztán ahogy egymás után derültek ki a titkok az anyja életéből spoiler, úgy kezdtem lassan megérteni, hogy spoiler, és a végére egy picit összeszedte magát. Érdekes volt az írónőtől ilyen típusú történetet olvasni, azt gondolom, jobban állnak neki az igazán thrilleres megoldások, de így legalább egy másik oldalát is megismertem.

Az elején számomra nagyon zavaros volt minden,hiszen két szálon játszódik a történet. Eleinte nem tudtam összerakni ki kicsoda,végül minden összekapcsolódott. A fülszövege alapján sokkal érdekesebb,izgalmasabb történetre számítottam. A végére nagyon beindultak az események,viszont valahogy engem nem szippantott be.

Meg nem mondtam volna, hogy ez a történet Karin Slaughter billentyűzetéből pottyant ki…
Nem ismertem volna fel sem a történetből, sem a karakterekből.
Talán, ha kb. 100 oldalnyi felesleggel rövidebb lenne… Nem, akkor sem lettem volna tőle elragadtatva.
Egy pozitívum: szép a borító.

Azt hittem, hogy mivel KS írta ezt a könyvet lesz benne egy kis jó sok vér, belek, agyvelő, kegyetlenség, brutalitás, meg a jól megszokott csomag. Aztán nem, mert csak pár dolgot tudtam kipiálni a listáról. Ezt nagyon sajnálom.
A könyv annak ellenére, hogy két idősíkon mozog nem lett sokkal izgalmasabb. Főleg, hogy nagyon az elején rájöttem mivel/kivel is állunk szemben, így pedig annyira nem volt izgi. bár szerintem amúgy sem A könyv végéről nem is beszélve….spoiler
A karakterek….hááát….Andy egy beszédhibás nyomi, aki a maga 31 évével pont úgy viselkedett legtöbbször, mint egy hormonzavaros 18 éves…mamám, vertem a fajba a fejem tőle.
Az anyja spoiler Hát ki érti ezt? :)
A katonák egytől egyig eszementek voltak spoiler

Nem volt olyan rossz, mint az értékelések alapján gondoltam. Andy rettentően idegesített, ugyan a végére javult egy kicsit és észleltem a „fejlődését”, de még így se lett túl szimpatikus. A múltban játszódó részek tetszettek a legjobban.

Összességében érdekes és összetett, két idősíkon játszódó könyv volt. Először nem tudtam hova tenni a két szálat, de aztán lassan helyre került minden. Voltak benne unalmasabb részek, de ha körömrágósan izgalmas nem is, alapvetően érdekes és olvasmányos volt. Andy sajnos nagyon idegesítő és éretlen karakter volt, a folyamatos hallgatásaival, lefagyásaival, bármi fontos és gyors dolgot kellett volna cselekedni megkukult és/vagy ledermedt. A befejezés talán kicsit laposra sikerült.

Tény és való, hogy az első 3 fejezetnél úgy éreztem, mintha nem is Karin írta volna. Meglepően lagymatag volt, de aztán felpörgött. A tőle megszokotthoz képest itt nem a véres részletek voltak előtérben spoiler, hanem az, hogy Andrea és Laura élete hogyan jutott el eddig a pontig.
Szerintem a két idősík tökéletesen illeszkedett egymáshoz, a történet folyásához. Nyilván az első múltbeli sík után egyből rájöttem, hogy ki volt Laura, inkább a „miért” és a „hogyan” bontakozott ki a további részekben. spoiler Sose értettem meg, hogyan tud egyetlen ember ilyen szinten befolyásolni és irányítani másokat, pedig ez a 80-as évek Amerikájára nagyon jellemző volt. Igazából valahogy érthető volt spoiler, de mégis félelmetes egy kicsit.
Andrea tényleg egy elég szerencsétlen karakter volt az elején, néha csak a fejemet fogtam, mekkora baromságokat csinált, hibát hibára halmozott.
De még a vége is nyújtott meglepetést, spoiler és az utolsó fejezetben a homlokomra csaptam spoiler, bár ez tulajdonképpen logikus is volt.
Ami mellett viszont off nem tudok elmenni, az a fordítás, már a címnél is. Nem tudom, ki ez a Kovács Ágnes, mert még adatlapja sincs, de láthatóan a magyar nyelvvel is gondjai vannak. Sajnos sokat ront a könyv színvonalán ☹ főleg az első 3 fejezeben, szerintem neki is köszönhető, hogy Karin stílusa alig felismerhető.
Szóval szerintem ez egy nagyon jó történet, én örülök, hogy kicsit kitört a szokásos „amerikai dél” és a bűnüldözők szemszögéből megírt történetek köréből és kicsit újabbal próbálkozott.