Ne ​nézz vissza (Sejer nyomozó 2.) 86% 147 csillagozás

Nem igaz, hogy Karin Fossum detektívregényeket ír. Ezt csak azért terjesztették el róla, hogy a gyanútlan lektűrolvasók pénztárcája is megnyíljon irányában. A valóság ezzel szemben az, hogy Fossumot nem különösebben érdekli a nyomozati munka, sem a gyilkos machinációi. Ő a bűnt nem pusztán olyan eseménynek tartja, aminek elég látványosnak kell lennie ahhoz, hogy az olvasót berántsa a történetbe. Számára a bűn a közösség tragikus működési rendellenessége, vagy mondjuk úgy: rákos daganata, ami nem csak elkövető, áldozat(ok) és nyomozó szentháromságában értelmezendő, hanem az egész közösség kontextusában. Ilyen értelemben amikor Sejer felügyelő* ráérősen kihallgatja a gyanúsítottakat, egyiket a másik után, az sosem pusztán arra szolgál, hogy a tenger beszédbe Fossum elrejthessen valamilyen picike kulcsot, ami aztán elvezet minket a megoldáshoz (mint oly sokszor Agatha Christie-nél), hanem arra, hogy kirajzolódjon előttünk a kisközösség, lehetőleg minél teljesebb spektrumban, és ezáltal minél inkább megértsük, hogyan hatott rájuk a bűncselekmény. Nem ismerek krimiszerzőt, aki ennyit pepecselne azzal, milyen érzéseket vált ki egy gyilkosság a rokonokból és ismerősökből, milyen fájdalmakat és félelmeket hordoznak magukban** – és olyat se, aki ilyen erősen tudná átsugározni az olvasóba ezeket. Mert a Fossum-könyvek tipikusan olyanok, amitől féreg rágja majd az ember lelkét, és vagy egy hétig nem meri kiengedni a gyerekeket egyedül az udvarra, de talán még a fürdőszobába, fogat mosni se. Nem ajánlom tehát ezt a könyvet azoknak, akik patakvérre szomjaznak, meg azoknak se, akik odavannak a fineszes feladványokért. Viszont akik egyszerűen szeretnének egy jó regényt olvasni a társadalmi démonokról, amiket csak így-úgy takar el a civilizációs konszenzus, rohanjanak rögvest Fossumot venni. (Néha brutálisan le vannak akciózva. Én szóltam.)

(Négy és fél csillag lenne, csak azért lett négy, hogy érzékeltessem: a másik könyve egy icipicivel nagyobb hatással volt rám.)

* Aki valóban Maigret-re emlékeztet: ugyanaz a nyugodt erő, lassú víz, aki komótos kérdéseivel kimossa a partot az elkövető alól. Csak épp nem iszik annyit. Plusz van unokája is, aki Fossum jellegzetes társadalmi érzékenységét példázandó amúgy egy örökbefogadott szomáliai árva.
** Eddigi (két regényre épülő) tapasztalatom azt mondatja velem, hogy Fossumot nem csak a bűncselekmény következtében keletkezett fájdalom és félelem foglalkoztatja, hanem gyakran maga a bűncselekmény is valamilyen régen hordozott fájdalom és félelem következménye. Ezzel pedig (a megállapítással, hogy bűneink fájdalmaink és félelmeink gyermekei) a szerző valami nagyon fontosat árul el az ember természetéről.

Jómagam másodszor vettem kézbe Fossum könyvet, és miután az első kimondottan tetszett (https://moly.hu/konyvek/karin-fossum-indiai-feleseg/en-es-a-konyv/bla), @szadrienn jóvoltából tudtam hozzáférni, s nagy érdeklődéssel fogtam neki ennek a könyvnek is. Nem is csalódtam, Fossum ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, habár egy ez teljesen más elgondolású és felépítésű történetet, mint a korábban olvasott. A Ne nézz vissza egy klasszikus értelemben vett krimi , itt nagy hangsúlyt kap maga a bűnügy és főként a nyomozás. De nem ettől jó a regény, már csak azért sem, mert igazából egyetlen gyilkossággal állunk szemben – illetve, amint az később kiderül, még eggyel –, hanem mert az írónő képes ebből pár száz oldalon keresztül rendkívül izgalmas módon építkezni, néhol drámai, máshol már-már pszichológiai finomsággal fenntartani a feszültséget. Szóval izgalmas könyv, amelyben újra Sejer felügyelő irányítja a nyomozást, elmaradhatatlan társával, a fiatal Skarréval.. Egyébként tőlem szokatlanul lassan ment, mert a költözés utáni bonyodalmak és az e-könyv nem könnyítették az ügyet.

Régimódi nyomozós. Ez jutott eszembe.
Furcsa történet, furcsa szálakkal, furcsa cselekményekkel. Már az elején majdnem kapunk egy kisebb sokkot, de aztán lazíthatunk. Szinte csak félre akartak vezetni minket olvasókat. Néha azt éreztem, hogy túl sokan vagyunk ebben a történetben, ugyanakkor egy teljesen hiábavaló dologban nyomoznak, mert ki árthatna egy angyalnak?
A történet kicsomózása, elsimítása leleményes volt, mindig egy apró darabkát kaptunk az egészhez. Olvasom tovább Sejer felügyelőt.

Szerintem talán mindenkinek vannak olyan dolgok, amikhez viszonyít, amikhez hasonlót keres, nekem ilyen filmsorozatban a Sírhant művek, könyvsorozatban meg a Wallander felügyelő. :) Nagy erőkkel kerestem mindkettő utódját, de igazából rájöttem, hogy olyat úgyse fognak tudni produkálni, hiába utánozzák le bizonyos elemeit, mert az pont attól volt olyan jó, hogy egyedi és úgyse lehet leutánozni. És ez még csak nem is az alkotók hibája, mert oké, hogy én ugyanolyat akarok nézni vagy olvasni, na de ki akarna ugyanolyat forgatni vagy írni? Nyilván másmilyet akar, én meg le vagyok ejtve. :D
Nesbot és Harry Holét már egész megkedveltem, de nem Wallander. És hát Sejer se Wallander. Hole túl vad Wallanderhez képest, Sejer pedig, hát nagyon vérszegény. Ahogy @_natalie_ írja az értékelésében, alig iszik, keveset cigarettázik. :D Van ebben valami. Gyorsan olvasható, az elején csavaros, utána kicsit ellaposodó, de azért elég ügyes sztori, és igazi skandináv krimi, nem több, bár ez se kevés.

2020/113. könyvtár

Újranyitott a könyvtár, és kiderült, hogy Karin Fossum nagyon jó (rögtön háttérbe szorította a másik három párhuzamos olvasásomat).

Racionális hétköznapi krimi, erős nyomozati háttérrel (tények és statisztika alapon), azaz a kedvencem. És az írónő összemérhető a tematika nagyágyúival: nála nincs jelen Wahlöö kissé riasztó intellektusa, és J.D. Robb szélesvásznú, összefüggő nagyvárosi óriáseseteit (és a 2160-as évek romantikáját) sem ezeken a lapokon, a norvég járás területén kell keresni…

És összemérhető a skandináv kortársakkal is.
Mankell kissé túl komoly, K. Ohlsson és A. Dahl realizmusa deprimáló, C. Lackberg kisvárosában túl sok az extra; Nesbonál erős a kaland, Adler-Olsennél a vér, Larssonnál a mocsok; Hjorth-Rosenfeldt kissé heroizál, Nesser pedig még jobban.

Alvtegen nagyon jó, de másképp mesél (mondhatni énekel), leginkább még Indridason és Asa Larsson a hasonló szerző, de az előbbinél ez a regény jobban tetszett, az utóbbinál pedig attól félek, hogy egykönyves szerző marad.

Szóval lehet hogy új kedvencem lesz?

Harmadik könyvem volt ez Karin Fossumtól és most sem kellett csalódnom benne. Klasszikus lassan építkezős skandináv krimi ez még a 2000-es évek előttről.
A történet elején a kis Ragnhild eltűnéséről és megtalálásáról olvashatunk, az embernek összeszorul a gyomra ezeket a sorokat olvasva, mert az írónő remekül érezteti az olvasóval milyen szörnyű események is történhettek volna. Aztán csakhamar Sejer nyomozónak már egy fiatal tinédzser lány gyilkosa után kell nyomoznia. A nyomozás viszonylag hosszabb időt ölel fel, amelynek során bepillantást nyerhetünk egy kis község lakóinak életébe és főleg a lakók múltjába és az egymáshoz fűződő viszonyaikba.
Aki az olyan könyvekhez van szokva amelynek minden második oldalán van valamilyen körömrágós esemény az lehet csalódni fog. Fossum krimijeinek nem a brutalitás és a magas áldozatszám az erőssége, hanem inkább a lélektana.

Első, de biztosan nem utolsó olvasásom Karin Fossumtól. Hátborzongatóan jól megírt történet. Bevallom az elején vonakodtam folytatni, mert a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket (hűű, de szakszerű vagyok) nagyon rosszul viselem. Mégis, szinte egy szusszra elolvastam, eléggé letehetetlen. A végén a fricska pedig idegborzoló. Nagyon tetszett, ahogy apránként térképezi fel Sejer a körülményeket, a múltat és a szereplők lélekrajzát. Nincsenek igazán nagy és izgalmas részek, inkább megfontoltan, mégis precízen és állhatatosan halad előre az úton, mint Maigret.

Ez volt az első könyvem az írótól, de fogok még olvasni tőle.
Nagyon tetszettet a történet. Remek krimi érdekes nyomozással, de emellett nagyon jó leírása a kis közösségi dinamikának. A „mindenki ismer mindenkit” helyzetben kiderül, hogy mégsem ismerik egymást és az életük tele van súlyos titkokkal, tragédiákkal .
Nagyon szerettem a nyomozópárost. Jól dolgoznak együtt.
Tetszett az írói stílus, a történet olvasmányos volt.
A skandináv krimi kedvelőinek jó szívvel ajánlom.
5 csillagra értékelem.

Ezt is az erdészház könyvtárában találtam. :) Már rég tervbe vettem, hogy elolvasom Karin Fossum egyik krimijét, és most ott várt rám a könyvek között.
Nagyon szeretem a kisvárosi történeteket, és érdekes volt a norvég környezet, a nyomozós szál is tetszett. Irodalmibb nyelvezetű is, mint sok krimi, voltak benne jellemek és lélekboncolgatások. Nem bírom a nagyon durva krimiket – ez még innen volt a tűréshatáromon…
Vevő vagyok a további könyveire is.

Kicsit klasszikusabb, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem a 2000-es években íródott krimire vágytam, hátha kicsit felráz.
Igazából tipikus skandináv krimi, de most nem telepedett rám a depresszió olvasás közben. Talán nem annyira sötét tónusú, mint Nesbo és társai, de azért így is kemény.
Egyszerűbb eszközökkel ér el Fossum zsigerekig támadó hatást, nem mélyed el annyira a gyilkos vagy áldozat lelkivilágában, de így is rá tudja hozni az emberre a frászt. (a vége pokolian nyugtalanító)
A főszereplő nyomozó nekem kicsit vérszegény. Az ember hozzászokott már az alkoholista, kiégett zsarukhoz. Viszont szimpatikus.
De összességében szórakoztató olvasmány volt és keresni fogom a sorozat többi részét is.