Elszabadul ​a pokol (Sejer nyomozó 10.) 86% 98 csillagozás

Látókör-szélesítési programom keretében ismét a skandináv krimik irányába fordultam, és megismerkedtem Sejer felügyelővel. Nos, Sejer felügyelő a skandináv nyomozók között igazi unikumnak számít, amennyiben nem alkoholista, sőt családi traumái se nagyon vannak. Igaz, megözvegyült, de hát az már nagyon régen volt, azóta már bőven túltette magát rajta. Jelen pillanatban a legnagyobb magánéleti problémája az, hogy szomáliai származású, balettművész unokáját választják-e ki a Hattyúk tava előadásának főszerepére, vagy sem. Szóval nem is annyira rendőr ő, mint inkább a tökéletes nagyapó archetípusa. Ennyi erővel Micimackó, vagy a kolozsvári Mátyás-szobor is nyomozhatna, kábé ugyanennyit tennének hozzá az ügy kigombolyításához. De – ez nem is baj.

Merthogy ez nem igazán skandináv krimi – Fossum témakezelése ugyanis legalább annyira emlékeztet Dosztojevszkijre, mint Nesbo-re. A történet amúgy mintha H. G. Wells Az időgép -ének újramesélése lenne: ott ugye élnek a felszínen békességben, harmóniában az ártalmatlan eloik, a mélyben pedig a gonosz morlockok, akik gyűlölettel eltelve figyelik az eloikat, és gyakorta meg is esznek közülük párat. Fossum igazi főszereplője a nagykamasz Johnny Beskow, egy a morlockok közül, aki szegény, alkoholista és rosszindulatú anyjával él a norvég társadalom legalján, és irigyen szemléli, hogy az eloiknak szemmel láthatóan minden megadatott: kertes ház, szeretetteljes családi légkör, és életük központi problémája, hogy lecseréljék-e a Honda CR-V-t Toyota Land Cruiserre, mert az vagányabb. Elhatározza, hogy bosszút áll rajtuk, és válogatott kis (és nagy) gonoszságok elkövetésével elrabolja tőlük hamis biztonságérzetüket. Fossum szépen íveli a cselekményt – elsősorban Beskowra fókuszál, aki egy kis szörny, mégis nyomokban emberit tartalmaz, másodsorban pedig a nyugodalmas kisvárosi közegre, ami egyre inkább megtelítődik a bizalmatlansággal, dühvel és félelemmel. Aztán hogy a morlock Beskow mit talál az eloik lelke mélyén, miután lehántotta róluk a biztonságot adó civilizációs mázt – hát ezen aztán tényleg el lehet gondolkodni.

Jó kis krimi. Vagy nem-krimi. Vagy krimi, ami több, mint krimi. Ezt még majd eldöntöm.

Senkit sem fog meglepni, ha azt mondom, a könyv kinyitását követően „Elszabadul a pokol”. A hangulat, a „képi világ” borzasztóan nyomasztó, ez pedig már alapból kellő borzongást kelt az olvasóban. „A bűnöket nem mindig elmebetegek követik el”. A skandináv krimi szerző Karin Fossum pszichológiai ismeretei sokkal naprakészebb annál, mintsem hogy ilyen lapos megfejtéssel akarná kiszúrni a szemünket. Johnny nem elmebeteg, (szó sincs róla) csak olyan fiú, akinek élete ezer sebből vérzik, aki képtelen megküzdeni az élet kihívásaival. Aki azért követi el durva ízléstelen tréfáit (felfogásában: apróbb csínytevések), mert egyszerűen nem jut eszébe jobb megoldás. Mert súlyos, feldolgozatlan traumái miatt nem működik a lelki immunrendszere. Ez a fiú nem találja a helyét a világban, meg nem értettségét keserűségét pajzsként viseli a többiekkel szemben. Ahogy telik az idő, cselekedeteiből, gondolataiból lassan megértjük, ki is ő és hogyan jutott ide. Megismerjük magányát, kitaszítottságát, szeretetlenségét. Tétova gesztusaiból kibomlik egy egész élet. Tragédia az is, ahogy Fossum bemutatja, ahogy a családtagok egymáshoz való viszonyai alakulnak, a megtörtént ocsmány heccek után. És borítékolható volt, hogy előbb – utóbb….Ez nem is egy krimi, ez egy mese az elhanyagoltságról, a magányról, tragédiáról és valahol a reményről. Ezt a könyvet minden szülőnek olvasnia kellene, és minden fiatalnak, aki úgy nőtt fel, hogy sérült a lelke a szülei miatt. Nem gyógyír, nem megoldás, nem szülőknek szóló szaktanácsadás, hanem tükör, emlékeztető arról, ami igazán fontos. Érdekes, izgalmas, felkavaró, ahogy az írónő a végét… Karin Fossum 10. Sejer könyve igazi zsigerből jövő, kíméletlen és ütős alkotás – nem csak krimi rajongóknak.

Izgalom bőven akad, vér és brutális gyilkosságok nélkül is. Rövid, ütős történet, ami továbbgondolkodásra készteti az olvasót. A vége is okoz meglepetést.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/01/elszabadul-pokol.html

Hűazannya!
Nem hittem volna, hogy ez a könyv így telibe talál. Skandináv krimi, de nem a tipikus fajtából. Nincs szétcsúszott nyomozó, sem eső áztatta, nyirkos helyszínek, sem kattant sorozatgyilkos. Helyette van egy szimpi rendőr, balzsamos norvég nyár, és egy különös eset, ami talán nem is bűncselekmény. A feszültség és a borzalom pedig szép lassan, észrevétlenül borul rá az idilli északi tájra.
Végig volt egy olyan érzésem, mintha Stephen Kinget olvasnék európai változatban, és ettől igazán boldog voltam. Kisvárosi hangulat, különböző sorsok, komótos tempó, és a hétköznapok apró rezdülései mögött megbúvó gonosz.
Kalap levéve.

„Nehogy már azt gondolják az emberek, hogy az élet magától értetődik, gondolta magában, ne vegyék készpénznek, hogy minden, ami jó, örökre megmarad.”

Fossum könyvei nagyon jók, nem is értem, hogy miért olvassák ennyire kevesen (132 olvasás ez a könyv). Olyan mélységekben ismeri az emberi lelkeket, gonoszságot, örömöt, boldogságot, szomorúságot, szegénységet, hogy elképesztő. Ki merem jelenteni, hogy magasan az egyik legjobb krimi író.
Ez a könyve más mint a többi (egyébként is minden könyve más és más), több szempontból is. Hamar megtudjuk, hogy ki a tettes, mint Columbo hadnagy filmjeiben, de ez nem is érdekes. Bepillantást nyerünk egy beteg lélek gondolataiba, amik nem borzasztóak, ám mégis megviselik az embert, főleg, mert nem látja, nem érzi, hogy amit tesz az szörnyű dolog. Néha mi is mondunk csúnyákat, gondolunk is, de ez általában így is marad. Sajnos itt nem, hanem beváltásra kerülnek az elgondolások. Ugyanakkor példaértékű is ez a könyv, mert megláthatjuk, hogy ha valaki elgondol valami bagatell dolgot, akkor annak milyen borzasztó hatásai lehetnek. Lehet, csak egy csíny – bár abból azért egy durvább fajta és ilyesmikkel még csak szóban sem viccelkedünk, szóval itt van a beteg elme kulcsa – de be nem látható következményei lesznek.
Újfent kifejezem mélyésges bosszankodásomat, hogy az írónő többi könyve nem került megvételre/fordításra.
Utoljára pedig, de nem utolsósorban megemlíteném Patat Bencét, aki hihetetlen éleslátással, gördülékenyen és csodálatosan fordít, eddig minden fordítását élvezet volt olvasni. Kiváló munkát végez!

Árad a feszültség a lapokról! Olyan könyv ez, ami egyszerűen nem hagy nyugodni. Pedig nincs itt elmebeteg gyilkos, vagy öklendeztető, „túlszínezett” szándékos gyilkosság – viszont van kínzás: a biztonság elvesztése egy életre… Hátborzongató, hogy ezt a fajta kínzást milyen könnyen el tudja intézni a főszereplő, kis kreativitás és emberi életek csonkulnak meg, miközben én is azon gondolkodom, hogy én hogyan viseltem volna – mert egy-egy ilyen helyzetben (a biztonság elvesztése után) mutatkozik meg igazán a lecsupaszított ember.
Nagyon okos krimi, sok szempontból látjuk az eseményeket, így akarva-akaratlanul is részesei vagyunk a tett elkövetésének, az áldozatok helyzetének és a nyomozók keresgéléseinek is – igazi empátiabomba! Ráadásul a vége is zseniális, komolyan meggondolkodtat, megdolgoztat, hogy spoiler.
Olykor nagyon fájt olvasnom ezt a könyvet spoiler, de nagyon hálás vagyok, hogy édesapám a kezembe adta és elolvashattam!

*spoiler

Karin Fossum nagyon jól egyensúlyozik a „zsáner” és a „szerzői” irodalom határán.* De talán célszerűbb a ma már egyre többet és gyakrabban használt „middlebrow” halmazba besorolni ezt a könyvet, és eszerint értékelni.**De bárhogyan is kategorizáljuk ezt a regényt, az biztos, hogy a nyár közepén jó kis „bűnös élvezet” volt ez.

A norvég írónő legnagyobb erénye, hogy a skandináv krimi elemeit nem a megszokott sémák szerint alkalmazza. Sokkal inkább az emberi drámákra fókuszál, nem pedig a tényleges nyomozásra. A feszültségkeltés az elején jól működik, de aztán a közepére ellaposodik, majd a végére megint felerősödik. Ezt éreztem a regény legnagyobb hibájának, hogy a szerző a suspense-t nem tudta végig kitartani. Húzni kellett volna a szövegből. Értem én, hogy a fokozás eszközét használta, de valahogy még feszesebbé kellett volna tennie a szöveget. Amúgy minden más, a sztorivezetés, a karakterépítés, a plasztikus leírások stb. a helyén voltak. Látszik, hogy Fossum nem ma kezdte az ipart, és ütőképes írást tudott összehozni. Bár a prímet még mindig az Indiai feleség viszi tőle.

A norvég írónő regényei azért érdekesek és izgalmasok, mert a tragédiát próbálják meg bemutatni, megjeleníteni. Nem a gyilkosságot magát, hanem azt, ami az emberi lélekben lakozik. Ebből a szempontból sokkal inkább a Dosztojevszkij-féle lélektani krimiket ötvözi a skandináv krimikkel, nem pedig a Conan Doyle vagy az Agatha Christie-féle csavaros regényhagyomanyt követi. Bár Fossum is csavar egy párat rendesen a regény zárlatában. spoiler

*Bár az irodalomtudományban nem igazán bevett fogalmak, a filmművészetben használják mindkettőt, én is innen kölcsönöztem őket, hogy valamennyire árnyaljam az „alacsony” és a „magas” irodalomra használt kifejezéseket.

**Azon persze megint lehet vitatkozni, hogy mi is a „middlebrow”? Önálló kategória? Vagy egy olyan metszéspont, ahol a „zsáner” és a „szerzői” irodalom találkozik? Vagy egy olyan közös halmaz, amelybe az igényes, jól megírt „zsáner” irodalom és a gyenge, rosszul sikerült „szerzői” művek tartoznak?

Régóta szerettem volna már Karin Fossumtól olvasni, de eddig váratott magára, de most pótoltam. Igaz, hogy ez már a sorozat 10. része, de szerencsére nem voltak oldalakon leírva az előző kötetek csavarjai. Nekem stílusra Indridasson-hoz tudnám hasonlítani, legalábbis erről a részről ő jut eszembe. Nem volt benne sorozatgyilkos, nem voltak véres jelenetek Theo esetét leszámítva bár őt nagyon sajnáltam, és nagy csavar volt, mert odáig azt hittem gyilkosság nélkül is megússzuk a történetet, de nem így történt. Johnny karaktere igen érdekes, inkább lélektani thriller lett ez a könyv nem krimi, és nagyon jól végig is viszi így a történetet, sőt nekem sokkal érdekesebb volt az ő történetét olvasni, mint a nyomozást, mert az mellékszálnak jó, de az a lélektani feszültség és rettegés, mint amit Johnny teremtett az nagyon durva. Csínytevésekkel sokkolt egy egész közösséget, valahol legbelül azt hitte gyilkos is válhat belőle, de azt végig éreztem, hogy ahhoz kevés.
Mindenesetre ahogy lezárta Fossum az ő történetét arra nem számítottam, és ahogy befejezte a könyvet arra sem, kicsit levegőben hagyta úgy, hogy elvarrta a szálakat, de mégis gondolkodásban tartja az olvasót. Sejer szimpatikus főszereplő, de szerintem a többi kötetben biztos jobban megismerhetjük, mert ez nem az ő története volt.

A könyv olvasása közben tényleg megmártózhatunk a pokol bugyraiban. A történet rávilágít arra, hogy a színtiszta gonoszságnak milyen széles a palettája és hogy gyilkosság nélkül is mennyire kártékony tud lenni. A befejezéssel kapcsolatban az „Aki másnak vermet ás…” kezdetű közmondás jutott eszembe. Eddig nem sok Karin Fossum könyvet olvastam, de ami különösen tetszik benne, hogy nem a megszokott, sablonos krimikben szereplő eszköztárat vonultatja fel a történeteiben. Ennek ellenére mégis kellőképpen nyomasztó…szinte már én is rettegtem, hogy mikor kerül rám a sor…
A történetben megismerjük az elkövető borzalmas életét, tetteinek mozgatórugóját, így valamilyen szinten megértjük, miért hagyja azt, hogy eluralkodjon rajta a gonoszság.
spoiler

Huhh, megint egy ütős, letaglózó történet Karin Fossumtól. Johnny Beskow kétségtelenül szociopata, de vajon gyilkos is? Ijesztő, hány ember, hány család élete fordul tragédiába vagy rémálomba néhány perc alatt és visszafordíthatatlanul. Senki sincs biztonságban.