Az ​Ördög tartja a gyertyát (Sejer nyomozó 4.) 82% 80 csillagozás

Több Fossumot az embereknek!

Legalábbis azoknak, akik bírják, a sokszor sötét, nyomasztó, lélektépő könyveket.
Persze, skandináv krimi, milyen lenne, ha nem sötét, nyomasztó és lélektépő?
De ez, teljesen másképp cincálja szét a lelked, ugyanis a történetet a gyilkos és áldozat szemén, az ő lelki vívódásain, gondolatain keresztül látod. Ez hangozhat unalmasnak, de nem az, sőt, egyedibbnek tartom sok hasonló könyvnél. Sokszor ott csak annyit látunk, hogy a gyilkos egy gonosz, megátalkodott dög, esetleg a végén, mikor az okot megtudjuk, megértjük kicsit, jobban elfogadjuk, vagy még jobban utáljuk, mint addig.
Túl az írónő második könyvén, azt kell mondjam, hogy itt is lehet ez az érzés a végére, de úgy odajutni, hogy a szereplők lelki bugyraiban átúszva látjuk meg azt, hogy hogy mi taszította oda, na nekem ez a nem semmi! A könyvei nem pörögnek veszettül, a gyilkos kiléte sem titok, mert itt nem az a lényeg, és engem pont ez fogott meg benne nagyon. Egy ideje érdekel a pszichológia, hát ebben van! És ami a legjobb, hogy nem a pszichológus, hanem az alany szemén át.
Ez a könyve sokkal összetettebb, mint amit előzőleg olvastam tőle spoiler, és ez annyira meg is fogott, hogy a kedvencem lett, és esélyesnek érzem, hogy további egy-két könyve után az írónő is az lesz.
Az empatikusabb, de ennek ellenére komor hangulatot elviselő molyoknak külön ajánlanám.Viszont, ha komorság elviselése nélkül vagy az, akkor nem feltétlen a te könyved, mert szerintem simán „ki tud nyírni” lelkileg. Bennem is van empátia, de annyi nem, hogy egy-két szereplőt csak egy kicsit is sajnálni tudtam volna a cselekedetei után, annak ellenére – csak, hogy ismételjem magamat – hogy az egész érzésfolyamon végigvezet minket Fossum. Nálam van olyan, amire nincs bocsánat, és valószínű, ez így is fog maradni, mivel nem igyekszem és nem is akarok változtatni rajta.

De a lényeg, olvassatok Fossumot!

„ – Ennél lejjebb már nem kerülhetek. A halál megváltás, Irma. Illegálisan tartózkodtam a Földön. Itt az ideje, hogy visszahúzódjam.”

Lassan hozzá szokom Sejerhez. Ez volt az egyik legfurcsább krimi, amit valaha olvastam, akár egy próza, beleette magát a szívembe. Sejer köti magát a röghöz, alig mozdul, hajladozik a széllel, viharral, de még az sem tudja a gyökereit feltépni, még a szél sem tud rajta segíteni. Szegény Sejer, minden hajlékonyság odavan belőle.
A történet egy film, egy zűrös, ködös, megfoghatatlan krimi, ahol emberek jönnek, mennek, mondják a monológjaikat aztán eltűnnek, majd újra előkerülnek. Minden mozzanatnak helye van, apró mozaikok, színesek, könnyen elvesznek, szorítanunk kell a kezünkbe a darabokat. Mindeközben Sejer a világgal harcol, aztán önmagával is, és érdekes, ahogy mindannyian belesimulnak abba a szürke árnyalatba, ami az országukban van, szinte a levegő is szürke és sosem oszlik el. Mélabús, szomorú valóság ez. Azt hiszem a végére mindenki megtalálja így vagy úgy a halvány boldogságot magának.

Anyás, szorongós, tehetetlen, hiú, önhitt, félelmetes, hatalomvágyó. Fekete, beteg, hideg.
Hétköznapi, bűnös. Hétköznapi bűnös.
Ó, $@!% meg! A pokol az nem a másik ember, hanem a saját fölöslegesen nagyra hizlalt agyunk.

Édes Jó Istenem, ez maga a borzalom. Az őrület olyan foka, el sem tudnám képzelni magamtól, hogy létezhet. Remélem, nem létezik. Nem szeretném megtudni, hogy létezik.
Hogy lehet Fossum ennyire jó ismerője az emberi léleknek, annak legsötétebb bugyrainak?

Ez most egy kicsit gyengébbre sikeredett, nem igazán kötött le. Túl sok esemény nem borzolta az idegeket, ami meg mégis, az csak egy elmebajos nőszemély monológja és időnkénti párbeszéde az áldozattal. Túl sok nyomizással sem találkoztam, gyakorlatilag az ügy megoldotta saját magát. Ami talán fenntarthaja érdekklődésemet a további részek elolvasására: kíváncsi vagyok, Sejer hogyan boldogul a nővel. :D

Kicsit többet vártam ettől a könyvtől, ami nem is igazán krimi, sokkal inkább lélektani thriller, de annak sem a legtökéletesebb. Tetszett, de egyáltalán nem rántott be úgy, mint más skandináv krimik tudtak.
Tetszett Fossum stílusa, nagyon mesterien bánt a karaktereivel, egyszerre mutatta be legtöbbjük jó és sötét oldalát is, nem lehetett egykönnyen határt húzni aközött, hogy ki az áldozat, és ki a bűnös. Igazi pszichológiai tanulmányt vezetett le a szereplőin, és a hangsúly teljesen elmozdult ebbe az irányba a gyilkossági rejtély feloldása helyett. A fülszöveg azt mondja, ezek igazi „fossumos” jellegzetességek, én inkább azt mondanám, igazi északi krimi elemek, a magány, a szenvedés, a sötétségbe burkolódzás, a szereplők belső harca saját magukkal nem olyan egyediek, hogy azt tudnám mondani, egy mesterművet tartottam a kezemben, sokkal inkább egy igazán jól sikerült iparosmunkát. Lett volna még hova fokozni a feszültséget, sajnos így a regény kicsit el is laposodott számomra.
A történet egészen a végén lévő csavarig meglehetősen lassan építkezik, de talán illett is ez a fajta lassan csordogáló, váltott nézőpontokból összeálló szerkezet ehhez a fajta rejtélyhez és helyszínhez.
Mellesleg nagyon szerettem a történetbe beleszőtt popkultúrális utalásokat (kiváltképp a Szárnyas fejvadásszal kapcsolatos idézeteket), ezeket nagyon jól dolgozta bele Fossum a történetbe.
Nem rossz, de nem is tökéletes, helyenként egészen untam, bár vannak nagyon erős thriller elemek benne, és a szereplőkben bőven volt mélység, amit megpróbált feltárni, számomra összességében kicsit sekélyes maradt a történet, és sokkal feszesebb tempót kívánt volna.

Sötét, lehangoló és megrázó lélektani krimi. Előre hátra járunk az időben és a történetből szép lassan erkölcsi mese lesz, csavaros befejezéssel. A könyvet letéve azon gondolkodtam, hogy ki tekinthető itt áldozatnak és ki elkövetőnek, mert tulajdonképpen a határ el is mosódik és normálisnak tartott/gondolt emberek átadják magukat a gonoszságnak, a sötétségnek. Ebben a fordulatos és sötét világban, a jó nem győzi le a rosszat és a gonosznak sok formája létezik, a harmóniának pedig nyoma sincs a lelkekben. Fossum jól kidolgozott karaktereinek boldogtalan sors jutott, pl. egy megkeseredett és magányos idős hölgy, aki szembeszáll kötelezettségekkel és kötelességekkel, amelyeket egy olyan társadalom szabott ki, amelyben soha nem ismerte meg a szabadságot, és nem is szerették őt. A másik két főbb szereplőt lassan ismertem ki, a cselekményeiket mozgató motívumaik közül sokáig csak az unalmat láttam, mert Andreas és barátja teng-leng céltalanul, dolguk, feladatuk nincs, így zaklatják a bevándorlókat, a sétálókat, lopnak és betörnek, egy alkalommal azonban elszámítják magukat … A bizalom, az odafigyelés, az értelmes célok hiánya az, ami kritikus mértékben degradálja a két fiatalt. De aztán lesz még más, ennél bonyolultabb magyarázat is. Érdekes ugyanakkor, hogy a rendőrség alig képes érdemben lépni, szinte mindvégig a háttérben marad. Sejer felügyelő úgy tűnik, nem jut semmilyen következtetésre, több időt tölt Sarával, új barátnőjével és kutyájával. Összességében nézve tanácstalan vagyok a történet „értékeivel” kapcsolatban, mert szerintem a szerző annak eldöntését várja az olvasótól, hogy a gonoszság, a könyörtelenség, a rombolás, a kiszolgáltatottság lehet célja az embernek, én csak egyszerűen azt kérdezem tényleg lehet, ennyire üresen, értelmetlenül élni, ahogy itt látjuk. Arról viszont fogalmam sincs, hogy a cím – szólás – hogyan kapcsolódik a történethez.

A könyv első részében úgy éreztem, mintha egy csomó érthetetlen részlet lett volna elém dobálva. Aztán szép lassan összeállt a történet. (Sok nyomozás ugyan most nem volt benne, itt nagyjából „maguktól” megoldódtak az ügyek.)
Tanulság: nem szabad türelmetlennek lenni…

Furcsa krimi volt, vegyesek az érzéseim. Talán inkább lelki, pszichológia látlelet ez, kriminális elemekkel. Az alap ötlet jó, nem rossz, de legalább két felesleges szál bonyolítja a történetet. A felügyelő alig tűnik fel, szinte csak mellékesen nyomoznak, mindenki el van foglalva magával, nem veszik komolyan az eltűnt srácot. Így nem is csoda, ha végül minden rosszra fordul. Első Fossum olvasás, kap még lehetőséget, de inkább felzaklatott az értelmetlenül elvesztett fiatal élet.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/01/az-ordog-tartja-gy…

Nehéz dolgom van mostanában a krimikkel mert szinte egyik se tetszik ez se. Ez a könyv nagyon nyomasztó. Egész végig olyan érzésem volt mintha képeket néznék amik nem illenek egymáshoz.Alapvetően szeretem a skandináv krimikben megjelenő sötét és borongós hangulatot.De ha az ember épp nem erre van hangolva akkor nagyon nem jó…