Tűzharc (Star Wars: Republic Commando 1.) 88% 100 csillagozás

Már nagyon vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet. off
A klón-téma már az animációs sorozat alatt is nagyon tetszett.
Ez a könyv ugyan nem ütött akkorát, mint vártam, de egyértelműen tetszett.
A szemszögkarakterek mindegyike érdekes volt.
Kommandósokról eddig nem tudtam semmit, most pedig kettejük fejébe is beleláthattam. Külön pont a könyvnek Etain miatt, aki végre nem egy nagyhatalmú, hanem kissé esetlen jedi. Közben pedig az „ellenség” is megjelent, aki szintén szimpatikus volt.
Néhány lényre rá kellett keresnem, de egy kis spoilerbe is sikerült belefutnom, úgyhogy ezt majd próbálom kerülni a többi kötetnél.
Összességében jó kezdés volt.

Bár a Star Wars II. részében jelentős szereplőként megjelentek a klónkatonák, a két film és a Klónháborút feldolgozó további anyagok többnyire ágyútöltelékként kezelték őket, a fókusz továbbra is inkább a Jediken volt, néhány kivételt leszámítva. Ezen változtatott a Repulic Commando sorozat, ahol végre a klónok szemszögéből láthatjuk (vagy a játék esetében tapasztalhatjuk) a háború eseményeit.
A főszerepet játszó Omega-osztag mind a négy tagja egyedüli túlélő az előző osztagából, így miközben megismerik egymást, az olvasó is jobban megismeri őket, valamint elég jó bepillantást adnak a klónok kiképzésésbe. A mellettük főszerepet játszó Etain padawan is jól sikerült karakter, a vívódása és jellemfejlődése jól átjön. A kötet nagy ellenfeléül szolgáló Ghez Hokan-t viszont nem éreztem teljesen kihasználtnak, vele kapcsolatban volt némi hiányérzetem.
Maga a történet jó volt, bár az indulást kissé lassúnak éreztem, de az egyes akciók ezen is segítettek, a könyv vége meg természetesen felpörgött, ahogy az egy ilyen típusú sztorinál várható volt.

Döbbenet, de ehhez a könyvhöz se írtam még értékelést, pedig már másodszor olvasom. Ideje pótolni:

A legérdekesebb dolog az újraolvasáskor, hogy a női főhősünket már nem utálom. 5-6 éve, mikor először olvastam, falramásztam Etaintől. De rengeteget változik az olvasó is, és most már szinte kedvelem a csajszit. Együtt érzek és egyetértek vele.

Ide tartozik, hogy Karen Travissnek valami fantasztikus tehetsége van a szereplőkhöz. Ez már itt, a nyitó kötetben is megmutatkozik, de később a sorozatban egész durva mélységekbe is lenyújtózik majd. (Ha valaki rajong a morálisan szürke karakterekért, itt a helye.) És ez azért is rettenetesen érdekes, mivel ez a sorozat klónokról szól, akiknek ugye ugyenolyanoknak kéne lenniük, de nyilván nem azok. És ezt olyan gyönyörűen tudja érzékeltetni az írónő, hogy megfájdul a szív.

Alapvetően nem rajongok a túl naturalista írásmódért, de itt külön hálás voltam, hogy a jelenetek, a történések teljesen valószerűnek, izzadságszagúnak hatottak. Igazi nyers valóságot kaptunk. (Nem a tocsogós Trónok harca verzióban, hanem inkább ilyen dokumentarista érzéssel.) Szerintem ez nagyon fontos egy sci-finél, ahol a világ, a helyzet annyira távol áll tőlünk, hogy nehéz kapcsolódni, beleérezni magunkat.

És amit muszáj még kiemelni az egész sorozat kapcsán: ez nem csak egy egyszerű katonai akció sci-fi. Már az első kötetben is belepislantunk olyan mély morális témákba mint a klónozás erkölcsisége, vagy a rabszolgaság, a cél szentesíti az eszközt filozófia, stb. Nagyon mély gondolatokat ébreszt az olvasóban, és a későbbi kötetek csak még megrázóbbak e téren. De nem is csoda. Ezeket a kérdéseket aligha lehet kikerülni egy ilyen alaptematikájú könyvnél, hiszen főhőseink létezése már önmagában egy olyan szintű felháborító és képmutató igazságtalanságon nyugszik, hogy már a gondolattól is ideges leszek.

Ha valaki szereti a morálisan kemény témákat, és a sci-fit, ne habozzon elolvasni. És ha eddig nem szeretted, közömbös voltál a klónok iránt, most tuti megszereted őket. Nekem Niner volt a kedvencem, de a többiek is fenomenálisak.

Az első kőtet alapján nem annyira sejthető, de hamarosan nagyon beindul a lavina, és nagyon complex, nagyon izgalmas sorozatnak nézünk elébe. Ez a könyv k
gyengéden kézenfog és bevezet a tematikába, megszeretteti a szereplőket, a világot, megkóstoltatja veled az érzéseket, alapgondolatokat, mielőtt izomból behajít a dolgok sűrűjébe.

Karen Traviss története az első, ahol a rohamosztagosokat többnek lehet tekinteni egy gyilkológépnél. Ez a rész ötletes és az külön tetszett, hogy egy Jedi milyennek látja őket.
Persze ettől még ez nem lesz egy kiemelkedő könyv és történet, viszont nem is a leggyengébb.

Nagyon jó könyv volt, látszik, hogy mennyire képben van a katonáskodással kapcsolatban a szerző, minden elejtett kis szösszenetből, módszerből erződik a kipróbált gyakorlati hasznosság. A történet is tetszett, habár nem volt túlbonyolítva, de voltak benne elejtett, elgondolkodtató, darkos dolgok, amik szépen árnyalták a képet. spoiler
Kicsit hiányoltam a több helyszínt vagy történetszálat, ezért a fél csillag, de a sorozat vaskosabb köteteiben már valószínűleg ezekre is sor kerül.
Illetve egy kritika a kiadás kapcsán: elég bosszantó volt a rengeteg nyomdahiba, 3 helyen pedig másik klón neve lett használva, nem azé, akiről valóban szó volt, ez eléggé megakasztja az embert, mire kibogarássza, még ha tökegyformák is.

A Klónok Háborúja sorozat hozta meg ismét a kedvemet az SW világához, és nagyon megörültem, mikor láttam, hogy a Klónokról is van könyvsorozat. Kezdésnek is nagyon jó volt, izgalmas, érdekes, és remek főszereplőket ismerhettünk meg.

Ez a könyv olyan, mint egy savanyú cukor, amit lyukas foggal szopogat el az ember és az elején még egy sérülés is van benne, ami megdörzsöli a nyelvet.
A savanyúság itt a szenvedést jelképezi. Talán azoknak, akik soha életükben nem találkoztak a Star Wars előzmény történetekke -l gondolok itt konkrétan a klónokra – és vagy sosem gondoltak bele egy pillanatra sem az előzmény trilógiába, na azoknak, volt ez a könyv első 75-80% teljes vonaglás és depresszió és fájdalom. Mert bizony így megy ez a legelején és nagyon sok oldalon át. Nekem viszont túl volt tolva ez a hangulat. Rossz volt nekik? Eléggé, a kaminoiak „nevelték fel” őket, akiknél gyakorlatilag ismeretlen az emberség fogalom. Viszont jobb lett-e attól a könyv, hogy ezt oldalakon keresztül az arcomba nyomták? Nem. Ha a filmet nézi az ember is rájön, hogy ezek a srácok biz nem ezt érdemelték, de nekünk attól nem lesz jobb ha agonizálunk rajta, meg nekik se.
Ahogy az olvasási időmből is látszik nem bírtam átküzdeni magamon a savanyú részeken, hogy nagy nehezen kibányásszam azt a kis édes részt. Most viszont megtaláltam és örültem neki, mert míg én kiélveztem ezt a pár rövid pillanatot, addig a karakterek megtalálták a töküket. És használni is tudták, és jól állt nekik!
Azonban ekkor jött a fogfájás, az utolsó pár oldal, ami a ez-nem-volt-annyira-rossz-de-édes-istenem-nem-érte-meg-ezt-a-fájdalmat hatást eredményezte. Szomorúság, csalódottság, de ennyi angst után nagyon kevés reakciót váltott ki belőlem.
Ja, és a lyuk, ami valószínű csak nekem lyuk, de akkora, hogy sikerült majdnem könnyesre röhögni magam. Ezek a srácok nem fehérek, sosem voltak fehérek és nem is lesznek. Ez az idézet viszont így: spoiler Kivágta a biztosítékot, tuti csak nálam (túl sok volt a twilight a médiából), de nálam annyira, hogy a vergődésből is kizökkentett és utána sem sikerült visszakapaszkodnom.
Pedig imádok minden történetet, ami klónos, csak ezt nem sikerült megszeretnem, még kedvelni sem kedvelem, szóval maradjunk inkább csak barátok.

Visszavonom az első mondatom: a könyv igenis TETSZETT! miután maga az alaptéma nem mozgatott annyira meg, Hónapok óta rakosgattam, aztán most nekiálltam. Túljutottam az első 50 oldalon, már nem volt megállás. :)

Ebbe a könyvbe akkor kezdtem bele, miután egy egyetemi előadáson arról beszélt a tanárom, hogy ismeretlen kvantumállapotot miért nem lehet klónozni. Akkor valamiért ott ragadt a fejembe a klónozás szó, és emiatt elkezdtem jobban megismerkedni a Klón Háborúval. Tetszett a történet, négy klón kommandós, akik a saját osztaguk egyetlen túlélőiként összeverődnek. Meg volt köztük a konfliktus és a belső surlódások, de a végére elég jól összeszoknak. Továbbá kiegészülnek egy viszonylag képzetlen Jedi padavannal, és utána jöhetett a küldetés végrehajtása.

Kitört a háború, és a galaxis minden polgára hirtelen új helyzetben találja magát. Ez alól a Jedik és a klónok sem kivételek. A Jedik a béke őreiből hirtelen tábornokok és parancsnokok lettek, ez pedig egy olyan helyzetet szül, amit hosszú évek óta nem tapasztaltak meg. Erre leginkább azok a jelentések, leírások adják a legjobb betekintést, amik a fejezetek elején olvashatóak. Érdekes volt látni, hogyan viszonyulnak, vagy próbálnak viszonyulni a kialakult helyzethez.
Bár a regény teljesen szembe megy a sorozattal (nem véletlenül távozott az írónő), ettől függetlenül érdekes volt a másik szemszögből látni az eseményeket. A sorozatban a klónok mellékszereplők, és a Jediken marad a hangsúly (kivéve néhány részt), de itt inkább a klónok oldala kerül bemutatásra.
És bár alapvetően nincs bajom a drámai dolgokkal, nekem kicsit sok, hogy minden fejezetben leírásra került, mennyire hányattatott sorsuk van, milyen embertelen a kiképzés, az addigi életük mennyire érzelemmentesen zajlott, mennyire tárgynak, eszköznek érezték magukat. A „kevesebb, több” elve ezen segíthetett volna szerintem. Mert ezek a képek erőteljesek, de nekem túl sok lett belőle.
A történet lassan építkezik, a regény első fele inkább a karakterek bemutatására szolgál, míg a második felében felpörög az akció, és ha elég izgalmassá válik, hogy ismét megjöjjön a kedvem az olvasásához.
A karaktereket tekintve, van itt nekünk négy klón, és egy meglepően tehetségtelen padavan spoiler. A klónok (Atin, Fi, Darman és Niner) bár ugyanúgy néznek ki, merőben eltér a személyiségük, így könnyű elkülöníteni őket egymástól. Niner a komor tiszt, Darman az izom, Fi az ügyeletes mókamester, és Atin… nos talán az ügyeletes szaki szerepét ölti magára. A kémia bár akadozva indul a karakterek között, a végére elég jól működik, hogy érdekeljen a karakterek további sorsa.
Mint említettem a dráma néha kicsit sok volt, de ugyanezt tudom mondani a naturalista részek ábrázolására is. Nekem kicsit sok volt a bél és ürülék ebben a történetben, és értem, hogy a háború poklának bemutatása volt a cél, ami működött is volna, ha ez egy második világháborús, és nem egy SW regény lett volna. Ebbe a világba ez nekem nem illik bele, de lehet, hogy ezzel egyedül vagyok.

Összességében egy nem tökéletes első részt kaptam, ami azonban jól bevezette az új karaktereit a regény első felében, és remek akciókat vonultatott fel leginkább a regény második felében. Teljesen rendben van, bár azt az elvakult rajongást, amit ez szokott kapni a SW fanok körében egyelőre nem tudom hova tenni, mert akadnak ennél erősebb történetek is, de akinek tetszett anno a RC játék, az megtalálhatja a számítását.