Rossz ​hold kelt fel (Tündérkrónikák 4.) 94% 802 csillagozás

„– Az emberi boldogság mintaképe. Ő a padlón, maga meg fölötte tornyosul. Megütött, MacKayla? Csak egy szavadba kerül, és megölöm.
(…)
– Mintha képes lenne rá – szólt Barrons.
– Talán nem sikerülne, de örömmel fantáziálok róla.
– Akkor lássuk, Csingiling.”

Nincs mit tenni, menthetetlen vagyok.
Ez a sorozat végül csak elérte, hogy megkedveljem, majd megszeressem.

A karakter mániám ki lett elégítve.
Végre egy összeszedettebb, keményebb Mac mutatkozik meg a lapokon.
Bár a döntései több, mint hibásak, mégis jobban tudtam vele azonosulni.
Elég sok mindent túlélt, néhol én is csak fogtam a fejem, ezt képtelenség ép elmével átvészelni, de úgy néz ki neki sikerült.

Barrons még mindig egy öntelt hólyag.
Túl sok mindent nem változott a szememben.
Szemrebbenés nélkül képes lennék egy sütőlappáttal arcon csapni bizonyos beszólások vagy tettek után.

De nem nekem kell szeretni, arra ott van más…

Ez egy nagyon erős rész volt, mind a cselekmény, mind az érzelmi részét illeti.

Nagyon örülök megvan a következő kötet.
Így nem lehet parlagon hagyni az olvasót.

Kedvenc!♥

„Mindegy, hány ember vesz körül minket, mindegy, mennyi barátunk és családtagunk szeret bennünket, és mindegy, hányan szeretnek viszont, a születésünk és a halálunk pillanatában egyedül vagyunk. Senki sem jön velünk, és senki sem megy velünk. Ez egyszemélyes utazás.”

Nemcsak Mac ment át óriási változásokon, de maga a sorozat is az első rész óta.
Olyan dolgok történnek meg benne, amelyekre egyáltalán nem lehet számítani, és csak csodálkozol, hogy ez most komoly? Moning ezt tényleg meg merte tenni?
Dani karakterét ebben a részben szerettem meg igazán, nagyon tetszett az a néhány fejezet, ahol az ő szemszögéből ismertük meg a történetet. Nagyon jól áll neki ez a fiatalos, pimasz stílus.
Mac egyre erősebb főszereplő lesz, Barrons pedig továbbra is kedvenc. ❤

„Te hagysz el engem, Szivárványlány.”

A cselekmény egyre ütősebbé válik, egy pillanatra sem lehet unalmasnak nevezni.

„Korábban azt hittem, mindent elvesztettem.
Nem így volt.
Az emberre meredtem, aki holtan feküdt előttem az erdő talaján. Arra az emberre, akit segítettem megölni.
Most vesztettem el mindent.”

És nem számít, hányszor fogom újraolvasni, a vége mindig a padlóra fog küldeni.

Az a vég! Teljesen kikészít. Úgy szeretem Mac és Barrons évődéseit, noha ebben a részben abból sokkal kevesebbet kaptam. Mac személyiségének változása nagyon látványos, de én már akkor nagyon bírtam, amikor még „rózsaszín” volt. Barrons, pedig *heart eyes* Az ő karaktere nagyon jól ki lett találva, és a legjobb az egészben az, hogy amikor végre megtudod, hogy kicsoda/micsoda, az egy újabb rakás kérdést és megoldhatatlan rejtélyt vet fel.
Ez a sorozat függőséget okoz! Még valami!
„Don't go around tonight,
Well, it's bound to take your life,
There's a bad moon on the rise.
All right!”
Hivatalos Mac himnusz. Ezt a dalt akármikor meghallom, mindig Mac jut róla az eszembe.

Az eddigi értékeléseimben a sorozatról kifejtetettem mennyire szeretem, és hogy az írónő is egy zseni. Ezek után mit lehetne még mondani? Hogy egész nap csak a sztorin jár az eszem? Hogy majd ha végzek szeretnék még többet és többet? Igazából igen. Ha nem is az egész nap, de néha-néha eszembe jut Mac és Barrons.

Shame on me, amiért nem tudtam egyből végezni vele, de a pár nap alatt elég elfoglalt voltam, és más is közbejött, szóval sajnos nem volt annyi időm olvasni. De ez az egyik kedvenc részem. Főleg az eleje. Imádtam Macet és Barronsot. Miután megtörténik a baj, és Mac is felépül, megkapjuk a Mac 4.0-t. „Immúnis” lesz egyes dolgokra, és még mindig a Sinsar Dubh– t akarja elkapni. Dani is sokkal több szerepet kap, együtt öldösik az Unseelie tündéreket. Hát továbbra is imádom. És nem akarom, hogy vége legyen.

Ismét egy olyan rész, ahol maga a történet és a szereplők kapcsolata csiga tempóban halad előre, mégis olyan jeleneteket kapunk, amik miatt egyszerűen nem lehet unatkozni. Sok új információval lettünk gazdagabbak: közelebb kerültünk a Sinsar Dubh-hoz, láttuk miket rejthetnek a Teleportáló Ezüstök, járhattunk a félelmetesen reménytelen Minden Napok Termében, megtudhattuk kit rejt az IYD telefonszám.
Elérkeztünk Mac 4.0-hoz, aki testben és lélekben ugyan erősebb, mint Mac 1.0, átélte a pri-ya létet is, mégis döntéseiben és választásaiban sokszor hibát hibára halmoz.
Ezek után remélem sok minden a helyére kerül a befejező kötetben, és a szereplők kilétével kapcsolatban sem kell már sokáig a sötétben tapogatózni.

”- Ne hagyj el.”
” – Te hagysz el engem, Szivárványlány.”

MI A FRANC?! O.o
Ez most komoly? Ilyen véget gyerekek! Hogy az a….
Milyen vég ez már? O.o
És a történet! Te jószagú Szűz Mária! Eddig ez a legjobb rész! Az nem kifejezés, hogy imádtam! Csak úgy faltam a sorokat! Anyira jó cselekménydús volt minden, Mac-et végre igazán megkedveltem és a többi szereplőt is… De a vége! Van egy két tippem… De most halnék meg a folytatásért!
KELL KELL KELL KEEEEEEEEEELL!!

– Mindenhol akad jó, csak keresned kell.

Ahwww, gyerekek, hát ez meg mi volt?! :D
Rettegtem ettől a résztől, mert tudtam, hogy mi fog történni Mac-kel, A tündéreket amúgy is utáltam, na ezek után meg végképp. Viszont egyik barátnőm írta, hogy imádni fogom ezt a részt, hiszen ez a legjobb. S voálá, igaza lett! :D IMÁDTAM!
Természetesen Barrons miatt ♥ Ő a mi megmentőnk, igen, az enyém is. :D Totál elvette az eszem, semmilyen történetet nem tudok miatta elkezdeni, mert nem kötnek le. :( :D
Visszatérve a történetre, tele volt akcióval, újabb titkokra derült fény és kezd végre kialakulni a teljes kép.
Őszíntén szólva nagyon megszerettem Moning világát, hihetetlen amit alkotott, pedig az elején vonakodtam tőle. Bátran ajánlom mindenkinek, letehetetlen élményt nyújt! :)

Aztabüdösúristenitneki!
Megérdemelt 5 csillag, egyszerűen nem találtam szavakat a kötet végén. Nem hiszem el, hogy ez a sorozat nálam eddig ennyire a peremen volt, hát még anno az első részét olvasta csoporttársam 2013-ban az egyetemen és tök ismeretlen volt, de akkor valahogy elkerült. Most is keresztanyu miatt, amúgy húztam volna az olvasást, mert várólistán toporgott az első rész is, de nem éreztem azt a suttogást. PEDIG!!!4
Jericho Barrons egy barom, de imádtam eddig is, itt pedig felkerült a top könyves pasik közé, bárki bármit is mond (pedig egyébként én nem is vezetek ilyen listát.)
Remekül összetett, izgalmas történet, érződik, hogy közeledik a finálé, de persze a végén még mindig meg tud lepni az írónő. Szívből sajnálnám, hogy semelyik kiadó nem venné át végül ezt a méltatlanul elhanyagolt sorozatot.

(igazából csak az első sort akartam értékelésnek írni, de végül tovább vitt a hév. most viszont már nincsenek szavak. Csak akkor megdöbbenés volt, mint a ház :D)

Azt hittem már nem lehet tovább fokozni a dolgokat, de valahogy mégis sikerült az írónőnek. Azt hiszem ez lesz az első sorozat, ha a végére érek ami repül a kedvencek közé. Szegény Mac…. annyi mindent kell átélnie, mégis talpra tud állni, szinte mindenből, de egyben egyre furcsább is… Ki is Ő akkor? Barrons…… Jericho…. lehet ez nevetségesen hangzik, de lassan kezd egy ovishoz hasonlítani a viselkedése olyan szempontból, hogy annak a lánynak húzgálom a haját aki tetszik alapon, másrészről meg ő A FÉRFI a kemény macsó, senkire se hallgató, ki ha én nem, de mondhat bármit, szerintem legbelül hatalmas szíve van és imádja Macet. A vége megint dühített, de már nem volt szívem megint egy fél csillagot levonni érte, szuper sorozat… Jöhetett is a következő rész…..

Először is el kell mondanom, hogy hatalmas köszönet a @Cor_Leonis -nak, amiért a könyv ennyire illeszkedik a sorozat többi részéhez! Ugyanolyan a mérete, mint az első három könyvnek, és a gerince is épp olyan, mint amilyen az első két könyvé (a harmadik rész sokkal kevésbé passzol a többihez, pedig azok még ugyanattól a kiadótól vannak, de no comment).
Másodszor:
Barrons *-* Még mindig nem tudunk róla semmit, de én még mindig imádom! Amit Mac-ért tett… Még mindig homályosak az indokai, nem tudni, pontosan mit miért tesz, de valahogy mindig ott van, ahol lennie kell, és hiába is tagadja, azért mégis csak van benne egy kis emberség.
Dani-t most nagyon megszerettem! Eddig is szimpatikus volt, de ebben a részben nagyon a szívembe zártam.
Rowena-t minden egyes alkalommal agyonütöttem volna, amint kinyitotta a száját, de Kat-ben pozitívan csalódtam.
V'lane számomra még mindig elég semleges. Nem szeretem, nem is utálom, alkalmanként bosszant, de néha jól jön a közreműködése – de azért az életemet nem bíznám rá, az is biztos.
Mac még mindig fejlődik és változik. Az egyik, ha nem a legszimpatikusabb női főszereplő, akivel eddig találkoztam. Nem kezd hisztizni, nem omlik össze, annak ellenére, hogy miken ment keresztül, és az esetek 80%-ban fogalma sincs róla, mi is történik körülötte. De mindig feláll, mindig harcol, és megpróbálja a kezébe kaparintani az irányítást.
És a vége… a vége… Bakker, utálom – ismétlem – UTÁLOM a függővégeket! Komolyan! Ötödik részt akarok! Most! Azonnal!
Ezek után ajánlom, hogy nagyon ütős legyen a finálé, különben megkeresem Moningot, és szépen az orra alá tolom a dilidoki számláját, mert ha felrobban az agyam a feszültségtől, az az ő hibája lesz! Kizárólagosan!

Hosszadalmasabb fejtegetés a linkeknél.