Miért is jó újraolvasni? Hát többek között azért, mert rájön az ember, hogy mikor először magyarul olvasta, akkor valamit nagyon benézett. De köszönhető az angol nyelv szépséginek, főleg, hogy ha ő róla van szó, akkor tudunk a nemére következtetni, sikerült megvilágosodni. (Azért, majd ez még megbeszélem valakivel, aki szintén olvasta angolul a részt, jobb biztosra menni.D)
Ebben a részben már eléggé benne vagyunk az események sűrűjében, mindenkinek szembesülnie és alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Amellett, hogy a világ is változott, az elbeszélés nézőpontja is, hiszen kicsit belekukkanthatunk Dani fejébe.
Én azt hiszem, mindig is inkább a nyugodt tini típusba tartoztam, így furcsa a felhúzott kakukkos óra Danit látni, de még ha azonosulni nem is tudok vele, mint egy fiatalabb testvért, nagyon tudom kedvelni. És bár tény, hogy fiatal, de igaza van, mikor azt mondja, hogy már annyi mindent látott, hogy nem kell teljesen gyerekként kezelni.
Mac…visszatért, Gondolom mindenki sejtette, hogy muszáj lesz neki. Ahogy ő is mondja, újra meg újra elesik, de mindig talpra áll. Amit egyedül sajnáltam az ő részéről, hogy szerintem rosszul kezelte a Barrons-szal folytatott első beszélgetést, ha ott máshogy indítanak, nem kellett volna az 5. részig várni az áttörésre.
Barrons…hm hát őt nem lehetne nem kedvelni, persze időnként én is megfojtanám, de attól még imádom. Főleg, hogy időnként elővigyázatlan és beláthatunk az álarc mögé. Persze túlzás idealizálni, mert ő nem a szőke herceg, de ezzel semmi gond sincs.
Ryodan is feltűnt végre, és igaz, hogy csak néhány rövidebb jelentere, de azért elég sok mindent megmozgatott, kezdve a Chester-es beszélgetéstől a lezárásig.
Bár tény, hogy a sidhe-látók időnként tényleg egy csapat birkára emlékeztetnek mentalitás tekintetében, de ebben a részben végre elkezdik azt tenni, ami a dolguk lenne. Kat aranyos lány, őt kedvelem, viszont Rowena egy borzasztó vén boszorkány. Jelenleg nem tudnék említeni senkit, akit tőle jobban utálok. Persze azért LM, Fiona és V'lane sem a szívem csücske. A kis Csingiling (jót nevettem Barrons-on, mikor ezt említette) tényleg annyira próbálkozik és időnként még én is megenyhültem irányába, csak kár, hogy tudom, amit tudok…
Ebben a részben egy csomó dolgot megtudunk, csak még mi magunk sem tudjuk, hogy ezt hova is tudjuk elhelyezni a kirakósban. És ez az, amit szeretek Moningban, hogy olyan ügyesen adagolja az infókat, csavarja a szálakat, hogy még a végére nem érsz, semmiben nem lehetsz biztos.
